Itt lenne az új rész. Remélem tetszeni fog nektek. Várok hozzá néhány kommentet.
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: We need to be together
--------------------------------------------------------------------------------
*Az akusztikus koncert napján*
Már ötödikén lebeszéltem a szüleimmel, hogy programom van hetedikére, vagyis mára. Apa megint felajánlotta, hogy elvisz. Természetesen beleegyeztem.
Este hatkor volt ez a koncert is. Már hamarabb odamentem, hogy előre kerüljek.
Pár perces késéssel, de felvonultak a színpadra a srácok. Mosolyogva néztünk össze Calummal. Majdhogynem előtte álltam. Szerintem pillantására még el is pirultam.
Megint iszonyatosan jól nézett ki, bár csak egy fehér póló és csőnadrág volt rajta. Haja megint fel volt zselézve, ami kihozta szép gömbölyű arcát.
Mivel rajongó vagyok, nem bírtam ki, hogy ne fotózzak és videózzak. Felkameráztam az Over & Over-t, mert az szerintem egy gyönyörű szám. A többi dal alatt csak fotóztam.
Épp Calumot szerettem volna lefotózni, amikor lenézett rám, aztán elvigyorodott a kamera 'kedvéért'. Elmosolyodtam, majd elkészítettem a fotót. Rám kacsintott, a pulzusom pedig az egekbe szökött. Kb. olyan piros lehetett a fejem, mint egy jól megérett paradicsom.
- Te vagy az a csaj az 5.-ei koncertről! - nézett rám döbbenten a mellettem álló lány.
- Milyen 5.-ei koncertről? - tettettem a hülyét.
- Az, ami tegnapelőtt volt! Veled enyelgett Calum! - magyarázta szinte üvöltve.
Felnéztem Calumra. Kérdőn pillantgatott felváltva rám, majd a lányra.
Most mi a francot csináljak?! Ő elvan ott fent a színpadon.
- Enyelgett?! - nyögtem ki nagy nehezen.
- Bizony! - mondta kicsit dühösen.
Egyre jobban kezdtem félni.
Riadtan pillantottam fel a srácra. Ő is engem figyelt. Átvittem Lukera a tekintetem. Biztatóan rám mosolygott.
Úgy döntöttem, hogy a koncert további részében inkább nem nézek se Calumra, se a mellettem álló lányra. Kicsit megharagudtam Calra, hiszen akkor nem kellett volna odajönnie hozzám. Most nem lenne ez!
A koncert végén a többiekkel együtt vonultam ki a Barfly bárból. A kezemben lévő telefonom rezegni kezdett. Calum hívott.
- Mit akarsz? - szóltam bele.
- Nem maradsz még egy kicsit velünk? - kérdezett vissza meghökkenve.
- Nem tartom jó ötletnek! - feleltem.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Mert tudják, ki vagyok. Figyelnek minden apró kis mozdulatunkra! - magyaráztam a készülékbe.
- Kik? - értetlenkedett tovább.
- Na, vajon kik?! A rajongóitok! - feleltem idegesen.
- Na, ne már! Most akkor miattuk nem leszünk jóban? - akadt ki egy kicsit.
Gondolkodtam pár percig, aztán megenyhültem és megszólaltam.
- Elmehetünk sétálni a városba, ha szeretnél...
- Rendben. Akkor egy perc és már kint is vagyok. - egyezett bele azonnal.
- Oké. - nyomtam ki a telót.
Tényleg csak egy percbe telt, hogy kijöjjön hozzám.
- Szia. - ölelt meg.
- Szia, Cal. - viszonozta.
Megint 'hintáztunk' egy picit jobbra-balra dőlve.
- Merre megyünk? - kérdezte, miután elengedtük egymást.
- London Eye, aztán Starbucks? - javasoltam.
- Tökéletes. - mosolygott. - Amúgy mit mondott pontosan az a lány a koncerten? - tért rá az előbb történtekre.
- Egy mondat maradt meg nagyon: 'Veled enyelgett Calum!'. - feleltem.
- Szóval, akkor mi enyelegtünk... - nézett le rám mosolyogva.
- Hát, úgy tűnik. - mondtam komolyan.
Ezután összenéztünk, aztán egyszerre nevettük el magunkat.
- Öröm volt Önnel enyelegni, Miss Pale. - magázott le.
Még jobban nevetni kezdtem.
- Nagyon boldoggá tett, Mr. Hood. - viszonoztam.
- Calum! - hallottunk egy lány hangot az út másik feléről.
- Azzal a csajjal van! - kiáltotta egy másik, hogy hallja az egész bandájuk.
- Ááh... Calum! - visították el magukat még többen.
Mindketten feléjük fordultunk, aztán döbbenten néztünk össze.
- Fussunk! - mondta beparázva.
- Ne már, én nem tudok gyorsan futni! - pánikoltam be még jobban.
Cal megkapta a kezemet, aztán szaladni kezdett. Nagy nehezen, de átvettem tempóját. A lányok sikítozva rohantak utánnunk.
- Calum, én már nem bírom! - lassultam le, amikor már elég messzire jutottunk.
A srác körülnézett, aztán egy metró lejáró felé mutatott.
- Addig még el bírsz futni? - kérdezte aggódóan nézve rám.
- Azt hiszem... - bólogattam.
Irányt változtattunk a lejáró felé.
Igazából el sem tudtam képzelni, hogy egyáltalán hogy akar elbújni egy lejáróban, de bíztam benne és számítottam rá, hogy valamit kitalált.
Lerohantunk a lépcsőkön, majd bekanyarodtunk a lejáró terme felé. Cal körülnézett megint. Kezemet még mindig fogta, így egy sarok felé rántott. Nekinyomott a falnak. Szemben állt nekem. Elég szűkösen voltunk. Karjait a falnak támasztotta, miközben mindkettőnk mellkasa szaporán emelkedett fel-le.
Lenézett rám. Összemosolyogtunk. Tudtam, hogy elfogok pirulni, ezért homlokomat a mellkasának nyomtam. Megcsapott az illata. Mélyan beszívtam.
Hallottuk a lejáróba közeledő visítozó lányokat.
- Ide rohantak le! - mondta az egyik.
Inkább összeszorítottam szemeimet. Féltem.
Hallottam, ahogy közeledik valamelyikük. Egyre hevesebben vert a szívem.
- A francba! - suttogta alig hallhatóan Calum.
Karjaival körülfonta a derekamat, fejét pedig a nyakamba nyomta.
Kinyitottam szemeimet. Egy nagyon kicsit oldalra fordítottam a fejem. A lány már mellettünk járt. Csak a cipőit láttam, de azok egy helyben voltak. Gondolom végigméregetett minket.
- Ez csak valami hülye szerelmespár. - szólt idegesen.
- Na, de hova a francba tűntek?! - kérdezte egy másik lány.
- Felszálltak egy metróra?! - kérdezte az előbbi, aki felmért minket cinikusan.
Ezután kialakult egy kisebb vita a két lány között:
- Olyan a srác gatyája, mint ami Calumon volt...
- De a cipője nem fehér, mint a koncerten...
- Átvehette...
- Minek vette volna át?! Na, menjünk! - zárta le a témát, majd terelni kezdte a bandát.
Mindketten megkönnyebbültünk. Cal mélyen kifújta a levegőt. Elmosolyodtam az érzésre, ahogy a melegség megérintette a nyakam.
A srác magához szorított.
- A finom illatod... - mondta halkan.
Szerintem megint elpirultam.
- A tiéd sem rossz... - toltam el magamtól lassan, gyengéden.
- Huh... Milyen jó, hogy átvettem a cipőmet. - nézett le lábbelijére. - Megmentett minket.
- Milyen közel voltál hozzám... Ez szinte minden lány álma... - néztem fel a szemeibe.
- Akkor teljesült az álmod. - mosolygott.
- Lehet. - mondtam sejtelmesen, aztán ellépkedtem előle.
Odaléptem a géphez, ahol jegyet lehet venni.
- Mit szólnál hozzá, ha metróval utaznánk a London Eyehoz? - fordultam Cal felé, aki félig mellettem, félig mögöttem állt.
- Nekem jó lesz úgy is. - felelte.
- Oké. Akkor két jegy. - nyomtam meg a gépen.
Az kiadta a két papírcetlit. Calum kezébe nyomtam a sajátját, aztán arréb sétáltunk. Nemsokára megérkezett a metró. Felszálltunk. Azon a részen, ahova kerültünk már csak egy hely volt szabad, mi viszont ketten voltunk.
- Leülök, te meg az ölembe. - javasolta Calum.
- Jó ötletnek tartod? - néztem fel rá.
- Van más választásunk?! - kérdezett vissza.
- Ajh... Nincs... - sóhajtottam.
Cal megint megfogta a kezem, aztán az üléshez vezetett. Helyet foglalt, majd rám mosolygott, úgy biztatva, hogy nyugodtan üljek az ölébe. Nagy nehezen, de megtettem. Beleültem Calum Hood ölébe.
Oldalról ültem, így rátudtam nézni, ahogyan ő is rám. Fura helyzet volt...
Végigvezette az egyik karját a hasamon, a másikat pedig a derekamon, így átkarolva engem.
Mosolyogva ránéztem. Ő is mosolygott. Odahajoltam hozzá.
- Este várhatjuk a képeket és a kiírásokat a mai napról. - suttogtam a fülébe.
- Most fotózgat valaki? - kérdezte halkan.
- Igen, egy lány hátul, szemben nekünk. - feleltem.
- Na, akkor pózoljunk. - mondta szórakozottan.
Mindketten felnevettünk. Elég hangosan, így minden tekintet árnk szegeződött. Észrevettük magunkat, aztán visszafojtott nevetéssel ültünk tovább.
- Biztos, hogy jó metróra szálltunk fel? - kérdezte kb. 20 perc eltelte után.
- Hjajj... Nem tudom... - dőltem a mellkasának fáradtan.
- Remélem ezt a pillanatot is megörökítik! - tért rá megint a fotózgatókra.
- Ja, ezzel aratnának. - sóhajtottam.
Karommal átkaroltam a mellkasát, még továbbra is nekidőlve.
- A következő megálló a London Eye környéke. - szólalt meg recsegve a hangszóró.
- Na, nemsokára megérkezünk. - néztem fel. - Gyere menjünk oda az ajtóhoz, hogy hamarabb kijussunk innen. - pattantam fel, aztán már az ajtónál is termettem.
