Hey. :D
Megérkezett az új rész, amit remélem vártatok már. Nagyon köszönöm a komikat és hogy egyre többen iratkoztok fel a blogra, illetve csatlakoztok a FB-csoport (ennek a linkjét lejjebb megtaláljátok)! Most is számítok egy-két ilyen "jelenségre"! ;)
Jó olvasást! :)
P.s.: Kezdtem egy új blogot, amelynek Luke a főszereplője. Lessetek be oda is! ;)
Új blog: Fire
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------
Amíg magányosan üldögéltem a padon, felléptem twitterre. Szokásosan szinte mindenki fent lógott. Már találtam is rólam és Calről egy-két posztot. Le volt fotózva a sapis eset és még az előbbi homlokpuszi is. Meglepően gyorsak a rajongók. Az egyik a bandával foglalkozó oldal még azt is kiírta, hogy per pillanat melyikünk mit csinál. Így szól a posztja: 'A srácok Stellával vannak a vidámparkban. A lány egy padon ül, a fiúk meg épp néhány rajongóval beszélnek.'.
Mosolyogva olvasgattam a különböző kiírásokat. Kb. tíz perce ülhettem ott, amikor a srácok is csatlakoztak hozzám. Mikey foglalt helyet mellettem, majd utána sorakoztak a többiek.
- Kockulsz? - karolta át a vállam Michael.
- Mi mást csinálhattam volna mindidáig? - néztem fel a készülékemből a mellettem ülő srácra.
- Ott maradhattál volna velünk - mosolygott.
- Nem szeretnék útban lenni olyankor - vontam vállat.
- Miért lennél útban? - érdeklődött.
- Hidd el, hogy a rajongóknak útban lennék - adtam meg neki a választ.
- Ezt most nem értem - rázta meg a fejét.
- Mindegy - mosolyogtam rá.
- Hát, jó - vont vállat most ő.
Kiléptem twitterről, így a hátterem jelent meg. Gyorsan lekódoltam, mielőtt Mikey meglátja, de elkéstem.
- Mutasd csak a háttered - nyúlt a telómért.
- Nem érdekes - csúsztattam bele gyorsan a zsebembe.
- Dehogynem - szuggerálta zöldes szemeivel a kis tarisznyát a nadrágomon.
Odakapott nagy kezével, hogy megszerezze. Apró kezeimmel próbáltam elszakítani a zsebemtől nagy mancsát.
- Mikey! - sikítottam. - Hagyj már! - kiáltottam rá.
- Michael! - szólt szigorúan a kiwi is.
- Elengedlek, ha megnézhetem - kezdett el üzletelni.
- Miért érdekel annyira? - szenvedtem tovább a kezével.
- Mert nem vagyok biztos benne, hogy jól láttam, ami láttam és szeretnék megbizonyosodni róla - magyarázta, mire sikerült megszereznie a készülékemet.
- Ajh! - hallattam egy csalódott hangot.
- De cukik! - bámulta a feloldatlan képernyőn látszódó képet. - Nézd már, milyen aranyosak! - nyomta Luke elé a telefonomat, amit folyton megnyomkodott, akárhányszor elsötétült a kijelzője. Féltem, hogy még a végén tönkreteszi.
- Jó kép - mosolygott kissé keserűen a szőkés srác.
Utána Ash-hez került a telefon.
- Helyesek vagytok - mosolygott, majd visszaadta a készülékem, így végre biztonságba került nálam.
- Amúgy nem úgy volt, hogy felültök ti is a hullámvasútra? - kérdeztem tőlük.
- Már mindegy - vontak vállat.
- Igazából itt már tegnap meg volt minden, csak gondoltuk, megnézünk titeket - magyarázta Ash.
- Értem - biccentettem, aztán a kiwihez fordultam. - Cal, te szeretnél még kipróbálni itt valamit?
Csak megrázta a fejét. Ekkor eszembe jutott, hogy szerintem Cal nagyon is tartozik nekem egy-két dologgal. Felpattantam a padról, aztán hozzá léptem. Megfogtam nagy kezét, majd húzni kezdtem.
- Hé, Stella. Mi az? - lépkedett mellettem.
- Majd meglátod - mondtam sejtelmesen.
Lekanyarodtunk egy kisebb ösvényre, ami úticélomhoz vezetett.
- Tadá - futottam a céllövölde elé, majd bemutattam Calnak a sátrat.
Elnevette magát, aztán odajött hozzám.
- Ezzel tartozol azért, hogy felültem veled a vasútra - néztem fel a szemeibe, amik sarkában összefutottak nevetőráncocskái.
- Mit lőjek? - vezetett közelebb a sátorhoz.
Körülnéztem, aztán kiszúrtam magamnak a nagy rózsaszín plüssmackót.
- Azt a nagy macit - mutattam rá.
- Okés, megpróbálom - mosolygott le rám Calum.
Előkapta a pénztárcáját, majd kifizette az első próbálkozását a céllövöldés emberkének.
Hat konzervdoboz volt piramis alakban felrakva. Az első dobásnál ledobott kettőt a tetejéről; a másodiknál még kettőt; viszont a harmadiknál csak egyet tudott.
- Hát, ez nem sikerült - nézett le rám.
- Akkor még próbálgasd! - mondtam parancsolóan.
Kifizette az újabb kört, aztán bepózolt a dobáshoz. Ekkor megcsörrent a telója.
- Felveszed? - pillantott rám.
- Persze. Hol van? - érdeklődtem, hogy merre találom a telóját.
- A nadrágom zsebében - adta meg a választ.
Odanyúltam érte, aztán gyorsan kikaptam a készüléket a szűk helyről. A telefon képernyőjére Mikey neve volt kiírva.
- Szia - szóltam bele kedvesen.
- Hello - köszöntött ő is. - Calum? - érdeklődött barátja után.
- Most épp nem ér rá. Komoly munkában van - feleltem viccesen.
- Oh.
- Ne gondolj semmi olyanra! - figyelmeztettem.
- Már késő - röhögte el magát.
Calumre pillantottam, aki épp akkor vette át a macimat a céllövöldés emberkétől. Elsikítottam magam örömömben, majd már a kiwi mellett is termettem.
- Köszönöm - ugrottam a srác nyakába.
Calum körülfonta hosszú karjaival a derekamat (a macimat nem tudom, hová tette).
- Köszi! Ügyes vagy! - hálálkodtam neki és dicsértem is meg egyben.
Lábaim újra a földhöz értek, így elengedtük egymást. Ekkor jutott eszembe, hogy Mikey-val még mindig tartott a telefonhívás. A kiwi kézébe nyomtam az iPhone-ját.
- Michael, mit szeretnél? - köszöntötte barátját. - Már megyünk... Oké - beszélt a készülékbe, aztán kinyomta. Én ezalatt levettem a céllövöldés sátor pultjáról a macimat. Nem valami kis darab. Jó, hogy átértem két karommal. Calum lenézett rám.
- Nagyobb, mint te - nevetett ki.
- Ha-ha - imitáltam nevetést, aztán büszkén kikerültem őt.
A kiwi röhögve jött utánam.
- Hagyd abba! - fordultam meg picit dühösen.
- Bocsi, csak - kuncogott tovább ellépkedve mellettem, miközben én megálltam.
Fejbe csaptam őt figyelmeztetésképp. Bevált.
- Hé! - fogta a fejét.
Mivel ő megállt, én meg újra útnak indultam, így ismét előre kerültem.
- Ja, hogy ez te vagy Stella - szólt Mikey, amikor hozzájuk értem. Utánam Cal is.
- Nem rosszból, de nagyobb a maci nálad - állapította meg Ash is.
- Jól van. Elég volt! Ne gyere már ezzel te is! - ültettem a medvét a padra. - Segítsetek választani neki egy nevet! - néztem végig rajtuk.
- A Maci találó lenne - szólt Mikey.
- Milyen különleges név - vigyorogtam.
- Calumtől kaptad, nem? - nézett a szemembe Luke.
Bólintottam egyet.
- Akkor legyen valami vele kapcsolatos a neve - tanácsolta.
- Hm... Legyen Pink Kiwi - fordultam Calumhöz.
A fiúk hangos nevetésben törtek ki, Cal pedig megrázta a fejét.
- Legyen csak Pinky - nézett mélyen barna szemeimbe.
- Pinky - ismételtem el utána. - Okés, ez jó lesz - mosolyogtam rá, ő meg viszonozta.
- Menjünk valamerre, mert már teljesen elzsibbadt a hátsóm - állt fel a padról Michael.
- Menjünk - kaptam fel a macimat.
2014. augusztus 28., csütörtök
2014. augusztus 23., szombat
18. fejezet: Vidámpark és hullámvasút
Hali. :)
Végre meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog nektek, illetve, hogy kapok komikat, esetleg valaki feliratkozik a blogra vagy csatlakoztok néhányan a FB-csoporthoz. :)
Jó olvasást! :*
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------
A vidámpark bejáratánál nem állt hosszú sor, így viszonylag gyorsan bejutottunk a helyre.
Míg Calum a kísértetházban "szórakozott", leültem egy padra a ház közelében. Kezembe vettem a telefonomat. A menüben megnyitottam a 'képek' mappát. Ott rányomtam a ma készített képünkre Callel. Ajkaim mosolyra húzódtak. Nem tudtam megállni, hogy ne állítsam be hátteremnek. Ezután kiléptem a mappából és a menüből is.
- Tetszik a háttered - szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Kicsit összerezzentem, mert elmerengtem a hátteremben gyönyörködve.
- Már végeztél is? - fordultam a kiwihez.
- Igen, és most szépen felülsz velem a hullámvasútra! - húzott fel a padról.
- Ajj ... Muszáj? - lépkedtem mögötte lassan, miközben ő próbált húzni arra.
- Muszáj bizony! - erősködött.
- De Cal - kezdtem volna ellenérveket sorolni, de ő közbe szólt.
- Nincs de! - s azzal lezárta a témát.
Odarángatott a hullámvasút előtt kígyózó sor végére.
- Remélem tudod, hogy ezért nagyon sok mindennel jösz nekem! - néztem fel rá.
- Nem elég az, hogy segítek legyőzni a félelmedet? - vonta fel szemöldökét.
- Inkább a vesztembe viszel! - kezdtem bedühödni.
- Vesztedbe? - szemei mosolyogtak.
- Igen - fontam össze magam előtt karjaimat.
- Hát, jó - ő is felmérgedt. - Ha ennyire gyáva vagy, hogy nem mersz felülni erre az egyszerű kis vasútra és nem vagy képes élvezni, hogy vidámparkban vagy ráadásul velem, akkor tessék menj és ülj le megint egy padra! - olvasott be nekem.
Elgondolkodtattak szavai. Igaza volt. Ez az utolsó hétvége, amit vele tölthetek. Nem lehetek ilyen ostoba.
- Na, mi az nem mész keresni magadnak egy igen szórakoztató kis padot? - nézett le a szemeimbe dühösen.
Csak csendben megráztam a fejem.
- Gonosz voltam, ugye? - enyhült meg.
- Nem, csak szigorú, mint egy apuka - mondtam nagyon is jól szórakozva a saját kijelentésemen.
- Apuka? - döbbent le.
Erre elnevettem magam, majd ő is elvigyorodott.
Mi kerültünk sorra, így Cal megvette a jegyeinket. Pont mi nem fértünk már be, ezért várnunk kellett a következő menetre. Minél inkább azon imádkoztam, hogy ne legyen vége sohasem, annal hamarabb 'begurult' elénk a 'vonat'. Cal megfogta a kezemet, aztán húzni kezdett. A legelső üléseket szúrta ki magának.
- Pont itt lesz a legfélelmetesebb! - néztem rá riadtan.
- De a legélvezhetőbb is! - mondta csillogó szemekkel.
Kicsit hezitálva teljes gyomorideggel, de beültem a kiwi mellé.
- A sapidat tedd valami biztonságos helyre - figyelmeztettem indulás előtt.
- Uh, tényleg - kapcsolt, majd a lábainkhoz tette az említett ruhadarabot.
Lassan elindult velünk a kis vonat. Folyamatosan gyorsult. Felgurultunk elég magasra. Ott kb. 10 másodpercig egy helyben maradtunk, aztán szinte függőlegesen siklottunk le. A vonatban ülő lányokkal sikítottunk egy óriásit. Szerencsére több ennyire 'veszélyes' helyzet már nem volt. A végére már nem is sikítottam, hanem inkább nevettem. Közeledtünk a starthoz. Ahogy lassultunk, Callal összenéztünk. Mindketten mosolyogtunk.
Lenyúltam a kiwi sapijáért, aztán kiszálltam a vonatból és lelépkedtem a várakozó emberek közé. Ott megláttam Mikeyt, így odasiettem hozzá.
- Mikey! - szóltam neki kedvesen.
Ő megfordult, ugyanis eddig háttal állt.
- Stellíta! - ölelt meg.
Természetesen ott volt vele Ash és Luke is néhány rajongó társaságában. A két srác is megölelt. Mindeközben Calum mögém ért. Ezt akkor vettem észre, amikor köszöntek neki, ő pedig vissza.
Megfordultam. A kiwi mellkasával találtam szemben magam. Kb. 4-5 centi volt kettőnk között. Felnéztem barna szemeibe. Lábujjhegyre állva fejére nyomtam a sültössapiját, majd meg is igazítottam. Elvesztettem egyensúlyomat, így neki estem.
- Hupsz - ölelte körül hosszú karjaival a derekamat úgy tartva meg engem. Egymás szemébe néztünk. Apró mosolyra húzódtak ajkaink.
- Khm - köszörülte meg a torkát mögöttünk valamelyik srác. Calum elengedett, én pedig megfordultam. Minden (a rajongókkal együtt) érdeklődve kapkodták tekintetüket köztem és a mögöttem álló magas srác között. Csak mosolyogva megvontam a vállam, aztán átverekedtem magam a tömegen, így helyet adva a rajongóknak. A kiwi utánam jött.
- Miért jöttél el onnan? - kérdezte, amikor megálltam szemben vele.
- Hogy nyugodtan válts pár szót és készíts képeket a rajongóitokkal, úgyhogy nyomás vissza hozzájuk! - toltam őt a tömeg felé.
- Megvársz itt? - nézett le a szemeimbe.
- Perszehogy - mosolyogtam fel rá.
- Okés - nyomott egy puszit a homlokomra, majd eltűnt a tömegben.
Végre meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog nektek, illetve, hogy kapok komikat, esetleg valaki feliratkozik a blogra vagy csatlakoztok néhányan a FB-csoporthoz. :)
Jó olvasást! :*
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------
A vidámpark bejáratánál nem állt hosszú sor, így viszonylag gyorsan bejutottunk a helyre.
Míg Calum a kísértetházban "szórakozott", leültem egy padra a ház közelében. Kezembe vettem a telefonomat. A menüben megnyitottam a 'képek' mappát. Ott rányomtam a ma készített képünkre Callel. Ajkaim mosolyra húzódtak. Nem tudtam megállni, hogy ne állítsam be hátteremnek. Ezután kiléptem a mappából és a menüből is.
- Tetszik a háttered - szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Kicsit összerezzentem, mert elmerengtem a hátteremben gyönyörködve.
- Már végeztél is? - fordultam a kiwihez.
- Igen, és most szépen felülsz velem a hullámvasútra! - húzott fel a padról.
- Ajj ... Muszáj? - lépkedtem mögötte lassan, miközben ő próbált húzni arra.
- Muszáj bizony! - erősködött.
- De Cal - kezdtem volna ellenérveket sorolni, de ő közbe szólt.
- Nincs de! - s azzal lezárta a témát.
Odarángatott a hullámvasút előtt kígyózó sor végére.
- Remélem tudod, hogy ezért nagyon sok mindennel jösz nekem! - néztem fel rá.
- Nem elég az, hogy segítek legyőzni a félelmedet? - vonta fel szemöldökét.
- Inkább a vesztembe viszel! - kezdtem bedühödni.
- Vesztedbe? - szemei mosolyogtak.
- Igen - fontam össze magam előtt karjaimat.
- Hát, jó - ő is felmérgedt. - Ha ennyire gyáva vagy, hogy nem mersz felülni erre az egyszerű kis vasútra és nem vagy képes élvezni, hogy vidámparkban vagy ráadásul velem, akkor tessék menj és ülj le megint egy padra! - olvasott be nekem.
Elgondolkodtattak szavai. Igaza volt. Ez az utolsó hétvége, amit vele tölthetek. Nem lehetek ilyen ostoba.
- Na, mi az nem mész keresni magadnak egy igen szórakoztató kis padot? - nézett le a szemeimbe dühösen.
Csak csendben megráztam a fejem.
- Gonosz voltam, ugye? - enyhült meg.
- Nem, csak szigorú, mint egy apuka - mondtam nagyon is jól szórakozva a saját kijelentésemen.
- Apuka? - döbbent le.
Erre elnevettem magam, majd ő is elvigyorodott.
Mi kerültünk sorra, így Cal megvette a jegyeinket. Pont mi nem fértünk már be, ezért várnunk kellett a következő menetre. Minél inkább azon imádkoztam, hogy ne legyen vége sohasem, annal hamarabb 'begurult' elénk a 'vonat'. Cal megfogta a kezemet, aztán húzni kezdett. A legelső üléseket szúrta ki magának.
- Pont itt lesz a legfélelmetesebb! - néztem rá riadtan.
- De a legélvezhetőbb is! - mondta csillogó szemekkel.
Kicsit hezitálva teljes gyomorideggel, de beültem a kiwi mellé.
- A sapidat tedd valami biztonságos helyre - figyelmeztettem indulás előtt.
- Uh, tényleg - kapcsolt, majd a lábainkhoz tette az említett ruhadarabot.
Lassan elindult velünk a kis vonat. Folyamatosan gyorsult. Felgurultunk elég magasra. Ott kb. 10 másodpercig egy helyben maradtunk, aztán szinte függőlegesen siklottunk le. A vonatban ülő lányokkal sikítottunk egy óriásit. Szerencsére több ennyire 'veszélyes' helyzet már nem volt. A végére már nem is sikítottam, hanem inkább nevettem. Közeledtünk a starthoz. Ahogy lassultunk, Callal összenéztünk. Mindketten mosolyogtunk.
Lenyúltam a kiwi sapijáért, aztán kiszálltam a vonatból és lelépkedtem a várakozó emberek közé. Ott megláttam Mikeyt, így odasiettem hozzá.
- Mikey! - szóltam neki kedvesen.
Ő megfordult, ugyanis eddig háttal állt.
- Stellíta! - ölelt meg.
Természetesen ott volt vele Ash és Luke is néhány rajongó társaságában. A két srác is megölelt. Mindeközben Calum mögém ért. Ezt akkor vettem észre, amikor köszöntek neki, ő pedig vissza.
Megfordultam. A kiwi mellkasával találtam szemben magam. Kb. 4-5 centi volt kettőnk között. Felnéztem barna szemeibe. Lábujjhegyre állva fejére nyomtam a sültössapiját, majd meg is igazítottam. Elvesztettem egyensúlyomat, így neki estem.
- Hupsz - ölelte körül hosszú karjaival a derekamat úgy tartva meg engem. Egymás szemébe néztünk. Apró mosolyra húzódtak ajkaink.
- Khm - köszörülte meg a torkát mögöttünk valamelyik srác. Calum elengedett, én pedig megfordultam. Minden (a rajongókkal együtt) érdeklődve kapkodták tekintetüket köztem és a mögöttem álló magas srác között. Csak mosolyogva megvontam a vállam, aztán átverekedtem magam a tömegen, így helyet adva a rajongóknak. A kiwi utánam jött.
- Miért jöttél el onnan? - kérdezte, amikor megálltam szemben vele.
- Hogy nyugodtan válts pár szót és készíts képeket a rajongóitokkal, úgyhogy nyomás vissza hozzájuk! - toltam őt a tömeg felé.
- Megvársz itt? - nézett le a szemeimbe.
- Perszehogy - mosolyogtam fel rá.
- Okés - nyomott egy puszit a homlokomra, majd eltűnt a tömegben.
2014. augusztus 13., szerda
17. fejezet: Reggel
Sziasztok. :)
Végre megérkezett a "híres" 17. fejezet. Sikerült elkészülnöm vele és nagyon remélem, hogy örültök neki! Ha már benéztek és elolvassátok, akkor kérlek titeket, hogy haggyatok magatok után egy kommentet, amiben kinyilvánítjátok a véleményeteket, illetve akinek jobban megtetszik a történet, az beléphet a blog Facebook csoportjába is!
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
------------------------------------------------------------------------
Egy csodálatos napra ébredtem, hiszen hétvége van és ami még plusz ráadás, hogy Calummel tölthetem.
Végre megérkezett a "híres" 17. fejezet. Sikerült elkészülnöm vele és nagyon remélem, hogy örültök neki! Ha már benéztek és elolvassátok, akkor kérlek titeket, hogy haggyatok magatok után egy kommentet, amiben kinyilvánítjátok a véleményeteket, illetve akinek jobban megtetszik a történet, az beléphet a blog Facebook csoportjába is!
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
------------------------------------------------------------------------
Egy csodálatos napra ébredtem, hiszen hétvége van és ami még plusz ráadás, hogy Calummel tölthetem.
Hanyatt feküdtem az ágyon, a kiwi hosszú karja pedig átlógott a mellkasomon. Aranyosan szuszogott, tehát még aludt. Oldalra fordítottam a fejem, aztán a mellettem fekvő srác arcát tanulmányoztam. Kellemes időtöltésnek bizonyult. Szemhéja itt-ott megremegett. Ajkai gyönyörű rózsaszínes árnyalatúak voltak. Így szemügyre véve nagyon cuki orra van. Mosolyogva néztem őt, amikor megszólalt:
- Ne bámulj ahogy alszom!
Kinyitotta szemeit, aztán hunyorogva nézett rám. Ajkain egy apró mosoly játszott.
- Nagyon aranyosan alszol - mondtam halkan kissé szégyenlősen.
Elnevette magát. Egy mozdulattal magára rántott, így a tegnap esti helyzetbe kerültünk.
- Cal - akartam volna ellenkezni.
- Mondjad - mosolygott huncutan.
Körülölelte két hosszú karjával a derekam, hogy mégcsak véletlenül se tudjak lemászni róla vagy legalább megmozdulni. Én apró tenyereimet a mellkasára tettem, így tartottam magam, hogy a szemébe tudjak nézni. Mint mindig, most is gyönyörűen csillogott a barna szempár. Mosolyogva figyeltük egymást. Elengedte egyik karjával a derekamat, aztán hátra simította hosszú barna hajamat.
- Oh, hát fent vagytok? - lépett be anya az ajtón.
Mindketten ránéztünk. Helyzetünkön nem változtattunk.
- Fent - mosolyogtam rá.
- Rendben. Ha gondoljátok, akkor ehettek gofrit, amit nemrég csináltam - viszonozta a mosolyt furcsán méregetve minket.
- Okés. Köszönjük - mondtam.
Anya kiment, mi pedig újra egymáshoz fordultunk.
- Megyünk enni? - kérdeztem a kiwitől.
- Hová sietsz? - kérdezett vissza.
- Enni. Már éhes vagyok - feleltem.
- Akkor menjünk.
Lemásztam róla, aztán leszálltam az ágyról és az ajtóhoz lépkedtem. Calum követett egészen a konyháig, ahol a szüleim falatoztak a pultnál ülve.
A konyhapulton két tányér pihent két-két gofrival. Mielőtt nekiláttam volna a kidekorálásukhoz, kezembe fogtam Cal poharát és öntöttem bele narancslevet.
- Tessék - nyújtottam át neki.
- Köszönöm - mosolygott.
Töltöttem magamnak is, majd jóízűen kortyoltam belőle egy keveset. Ezután kitártam a hűtő ajtaját és kiszedtem belőle egy doboz kiwit, áfonyát, epret és egy flakon tejszínhabot. Előszedtem egy műanyag tálat és egy kést. Meghámoztam a kiwit, aztán az eperrel együtt apró darabokra vágtam, amíg Cal fújt a gofrikra tejszínhabot.
- Kiwit a kiwi srácnak - léptem az ő tányérja elé. A szüleim és Calum is elnevették magukat kijelentésemre.
Mosolyogva kiraktam egy mosolygós arcot a kiwikből a tejszínhabra. Megszórtam még áfonyával és eperrel is. Az én tányérom következett. Rápottyantottam egy kiwi darabot, mire Cal levette róla és megette. Még kétszer eljátszotta ezt, mire megszólaltam:
- Tudom, hogy szereted magad, de hagyhatnál nekem is!
HUncutan rám vigyorgott. Kiöltöttem rá a nyelvem, erre ő durci fejet vágott. Elnevettem magam. Visszafordultam a tányéromhoz, majd teleszórtam gyümölccsel.
Mindkettőnknek szedtem elő egy-egy villát, aztán a tányérra tettem. Mivel a pultnál nem volt helyünk, ezért átmentünk a nappaliba enni. Bekapcsoltam a TV-t, majd mindketten helyet foglaltunk a kanapén egymás mellett.
- Jó étvágyat - mondta kedvesen Cal.
- Köszönöm, neked is - viszonoztam.
A TV-ben épp Spongyabob ment, ami a kedvencem, így érdeklődve figyeltem az óriási képernyőt.
Calum pár perc alatt elfogyasztotta reggelijét.
- Mi a mai program? - kérdezte.
- Még nem gondolkodtam rajta - néztem rá.
- Vidámpark? - dobta fel az ötletet.
- Biztos vagy benne, hogy az jó ötlet? - bizonytalankodtam.
- Miért ne? - mosolyogott. - Várj te parázol tőle - esett le neki a tantusz.
- Nem - húztam el a szót, így még inkább leleplezve magam.
Calum felvonta a szemöldökét.
- Na, jó. Még soha nem ültem hullámvasúton, mert félelmetes - szúrtam bele az utolsó falatba a villámat, majd bekaptam.
- Akkor majd én segítek neked ezen továbblépni - mosolygott rám kedvesen a kiwi srác.
Kikapcsoltam a TV-t, aztán kezembe vettem a tányérainkat és besétáltam a konyhába. Ott bepakoltam a mosogatógépbe.
Callel felsiettünk az emeletre. Bementünk a fürdőszobába. Megmostuk a fogainkat (van egy pót fogkefénk, ami mostmár Calé) és az arcunkat, aztán átmentünk a szobámba, ahol az anyukámba botlottunk.
- Kimostam és ki is vasaltam a ruháidat, Calum - mosolygott fel anya a magas srácra.
- Köszönöm szépen, de nem kellett volna - mosolygott vissza a kiwi.
- Dehogynem! Miben mennél vidámparkba? - csúszott ki anya száján, hogy hallotta a mára tervezett programot.
Kínosan elvigyorodott. Mi Callel csak mosolyogtunk.
- Öö ... Hallottam, amikor beszéltetek róla - magyarázkodott.
- Rendben, anya. Nem gond - mosolyogtam tovább.
Ő inkább megfordult, majd kiment a szobából.
- Kiwi srác - fordultam Calumhöz, majd gyengén megböktem a hasát.
- Na-na - nézett le rám.
Újra megböktem, miközben kuncogtam egyet.
- Kihúzod a gyufát! - figyelmeztetett nevetve.
Direkt böktem meg megint. A csikizést megígérte, hogy nem fogja erőltetni, ezért úgy gondoltam, hogy nem fog semmit sem tenni.
Egy rafinált szemöldök felhúzással és egy félmosollyal reagálta le. Én is felvontam szemöldökömet. Nem tudtam, mi következik most. Még közelebb lépett hozzám. Csak néhány centiméter választott el minket egymástól. Felemelte egyik karját. A fülem mögé simította hajamat. Felnéztem rá. Szemei sötétek voltak, akárcsak az ég éjszaka. Mutatóujját az államhoz érintette. Ő is lenézett rám. Sóhajtott egyet, majd lehajtotta fejét és hátrébb lépett. Elfordult tőlem.
- Cal - szóltam halkan bizonytalanul.
Megrázta fejét, aztán kiment a szobából. Értetlenül bámultam magam elé. Fogalmam sincs, mi volt ez és mi történt Callel.
A ruhásszekrényemhez léptem. Kiszedtem belőle a mai szettemet. Az eredmény a következőre sikerült: fekete csőnaci, bézs színű a vállán szegecses póló, fekete dzseki és fekete Vans cipő.
Kiraktam egymás mellé az ágyra a ruhadarabokat. Cal ekkor ért vissza.
- Oh, már készülődsz? - nézett le rám. Bólintottam egyet.
- Akkor én is - jött beljebb. - Nyugi, nem leskelődök - mosolygott.
- Most ezt higgyem is el? - vontam fel a szemöldökömet.
Hozzám lépkedett.
- Megígérem - nyomott egy puszit a homlokomra. - És bocs az előbbiért.
Zavartan pislogtam magam elé. Fura volt, hogy így felelevenítette a pár perccel ezelőtt történteket, hisz magam sem tudom, hogy mégis mi volt az az egész.
Átsétált az ágy másik felére, ahol az ő ruhái hevertek. Mindketten felkapkodtuk magunkra öltözékeinket. Én meg még felvittem az arcomra egy kis sminket, aztán kontyba tettem a hajamat.
Calum a tükörben méregette magát. Hozzá léptem. Természetesen észrevett. Megfogta kezemet, majd maga elé irányított. Körülfonta hosszú karjaival a hasamat. Elmosolyodtam. Ahogy néztem, ő is.
- Stalum - mondta halkan.
Kuncogtam egyet, mire a kiwi előkapta a telefonját.
- Pózolj! - figyelmeztetett játékosan.
Vigyorogva néztem a tükörképünket. Cal hozta a formáját, így csücsörített, ami igazán aranyos volt. Elkészült a kép.
- Átküldöd? - fordultam felé.
- Persze - nyújtotta kezét, hogy adjam át neki a telómat.
Odaadtam neki, ő pedig működni kezdett rajta. Alig egy perc múlva vissza is kaptam készülékemet.
- Akkor induljunk - mosolygott le rám, majd megfogta a kezem és az ajtóhoz vezetett.
Lesiettünk a lépcsőkön, majd az előszobába mentünk. Ott Cal fejére nyomta a sültössapiját.
- Nem gondolod, hogy a hullámvasúton azt lefogja fújni a szél? - vontam fel a szemöldököm őt bámulva.
A kiwi megvonta a vállát, majd így szólt:
- Majd vigyázunk rá.
- Már indultok is? - lépett hozzánk anyukám.
- Igen - bólintottam.
- Itt van egy kis pénz a belépőkre és esetleg vattacukorra - nyomta a kezembe az előbb említett 'kis pénzt'.
- Köszi - mosolyogtam rá kedvesen.
Ezután megfordultam és az ajtóhoz mentem. Kiléptem rajta, utánam Calum is.
- Messze lesz gyalog? - kérdezte kicsit szenvedve. Ezekszerint a drága kiwi srác épp lustább napjait éli.
- Nem hiszem - néztem fel rá.
- És tudod egyáltalán, merre van? - húzta fel szemöldökét.
- Miért ne tudnám?
Válaszul megvonta a vállát. Ekkor megcsörrent a telója. Felvette.
- Mondjad, Ash - "köszöntötte" barátját. - Még nem ... Naná ... Vidámparkba megyünk ... Okés, cső - s azzal letette. - Lehet, majd a srácok is eljönnek a vidámparkba - fordult felém.
- Rendben - mosolyogtam fel rá.
- Fent - mosolyogtam rá.
- Rendben. Ha gondoljátok, akkor ehettek gofrit, amit nemrég csináltam - viszonozta a mosolyt furcsán méregetve minket.
- Okés. Köszönjük - mondtam.
Anya kiment, mi pedig újra egymáshoz fordultunk.
- Megyünk enni? - kérdeztem a kiwitől.
- Hová sietsz? - kérdezett vissza.
- Enni. Már éhes vagyok - feleltem.
- Akkor menjünk.
Lemásztam róla, aztán leszálltam az ágyról és az ajtóhoz lépkedtem. Calum követett egészen a konyháig, ahol a szüleim falatoztak a pultnál ülve.
A konyhapulton két tányér pihent két-két gofrival. Mielőtt nekiláttam volna a kidekorálásukhoz, kezembe fogtam Cal poharát és öntöttem bele narancslevet.
- Tessék - nyújtottam át neki.
- Köszönöm - mosolygott.
Töltöttem magamnak is, majd jóízűen kortyoltam belőle egy keveset. Ezután kitártam a hűtő ajtaját és kiszedtem belőle egy doboz kiwit, áfonyát, epret és egy flakon tejszínhabot. Előszedtem egy műanyag tálat és egy kést. Meghámoztam a kiwit, aztán az eperrel együtt apró darabokra vágtam, amíg Cal fújt a gofrikra tejszínhabot.
- Kiwit a kiwi srácnak - léptem az ő tányérja elé. A szüleim és Calum is elnevették magukat kijelentésemre.
Mosolyogva kiraktam egy mosolygós arcot a kiwikből a tejszínhabra. Megszórtam még áfonyával és eperrel is. Az én tányérom következett. Rápottyantottam egy kiwi darabot, mire Cal levette róla és megette. Még kétszer eljátszotta ezt, mire megszólaltam:
- Tudom, hogy szereted magad, de hagyhatnál nekem is!
HUncutan rám vigyorgott. Kiöltöttem rá a nyelvem, erre ő durci fejet vágott. Elnevettem magam. Visszafordultam a tányéromhoz, majd teleszórtam gyümölccsel.
Mindkettőnknek szedtem elő egy-egy villát, aztán a tányérra tettem. Mivel a pultnál nem volt helyünk, ezért átmentünk a nappaliba enni. Bekapcsoltam a TV-t, majd mindketten helyet foglaltunk a kanapén egymás mellett.
- Jó étvágyat - mondta kedvesen Cal.
- Köszönöm, neked is - viszonoztam.
A TV-ben épp Spongyabob ment, ami a kedvencem, így érdeklődve figyeltem az óriási képernyőt.
Calum pár perc alatt elfogyasztotta reggelijét.
- Mi a mai program? - kérdezte.
- Még nem gondolkodtam rajta - néztem rá.
- Vidámpark? - dobta fel az ötletet.
- Biztos vagy benne, hogy az jó ötlet? - bizonytalankodtam.
- Miért ne? - mosolyogott. - Várj te parázol tőle - esett le neki a tantusz.
- Nem - húztam el a szót, így még inkább leleplezve magam.
Calum felvonta a szemöldökét.
- Na, jó. Még soha nem ültem hullámvasúton, mert félelmetes - szúrtam bele az utolsó falatba a villámat, majd bekaptam.
- Akkor majd én segítek neked ezen továbblépni - mosolygott rám kedvesen a kiwi srác.
Kikapcsoltam a TV-t, aztán kezembe vettem a tányérainkat és besétáltam a konyhába. Ott bepakoltam a mosogatógépbe.
Callel felsiettünk az emeletre. Bementünk a fürdőszobába. Megmostuk a fogainkat (van egy pót fogkefénk, ami mostmár Calé) és az arcunkat, aztán átmentünk a szobámba, ahol az anyukámba botlottunk.
- Kimostam és ki is vasaltam a ruháidat, Calum - mosolygott fel anya a magas srácra.
- Köszönöm szépen, de nem kellett volna - mosolygott vissza a kiwi.
- Dehogynem! Miben mennél vidámparkba? - csúszott ki anya száján, hogy hallotta a mára tervezett programot.
Kínosan elvigyorodott. Mi Callel csak mosolyogtunk.
- Öö ... Hallottam, amikor beszéltetek róla - magyarázkodott.
- Rendben, anya. Nem gond - mosolyogtam tovább.
Ő inkább megfordult, majd kiment a szobából.
- Kiwi srác - fordultam Calumhöz, majd gyengén megböktem a hasát.
- Na-na - nézett le rám.
Újra megböktem, miközben kuncogtam egyet.
- Kihúzod a gyufát! - figyelmeztetett nevetve.
Direkt böktem meg megint. A csikizést megígérte, hogy nem fogja erőltetni, ezért úgy gondoltam, hogy nem fog semmit sem tenni.
Egy rafinált szemöldök felhúzással és egy félmosollyal reagálta le. Én is felvontam szemöldökömet. Nem tudtam, mi következik most. Még közelebb lépett hozzám. Csak néhány centiméter választott el minket egymástól. Felemelte egyik karját. A fülem mögé simította hajamat. Felnéztem rá. Szemei sötétek voltak, akárcsak az ég éjszaka. Mutatóujját az államhoz érintette. Ő is lenézett rám. Sóhajtott egyet, majd lehajtotta fejét és hátrébb lépett. Elfordult tőlem.
- Cal - szóltam halkan bizonytalanul.
Megrázta fejét, aztán kiment a szobából. Értetlenül bámultam magam elé. Fogalmam sincs, mi volt ez és mi történt Callel.
A ruhásszekrényemhez léptem. Kiszedtem belőle a mai szettemet. Az eredmény a következőre sikerült: fekete csőnaci, bézs színű a vállán szegecses póló, fekete dzseki és fekete Vans cipő.
Kiraktam egymás mellé az ágyra a ruhadarabokat. Cal ekkor ért vissza.
- Oh, már készülődsz? - nézett le rám. Bólintottam egyet.
- Akkor én is - jött beljebb. - Nyugi, nem leskelődök - mosolygott.
- Most ezt higgyem is el? - vontam fel a szemöldökömet.
Hozzám lépkedett.
- Megígérem - nyomott egy puszit a homlokomra. - És bocs az előbbiért.
Zavartan pislogtam magam elé. Fura volt, hogy így felelevenítette a pár perccel ezelőtt történteket, hisz magam sem tudom, hogy mégis mi volt az az egész.
Átsétált az ágy másik felére, ahol az ő ruhái hevertek. Mindketten felkapkodtuk magunkra öltözékeinket. Én meg még felvittem az arcomra egy kis sminket, aztán kontyba tettem a hajamat.
Calum a tükörben méregette magát. Hozzá léptem. Természetesen észrevett. Megfogta kezemet, majd maga elé irányított. Körülfonta hosszú karjaival a hasamat. Elmosolyodtam. Ahogy néztem, ő is.
- Stalum - mondta halkan.
Kuncogtam egyet, mire a kiwi előkapta a telefonját.
- Pózolj! - figyelmeztetett játékosan.
Vigyorogva néztem a tükörképünket. Cal hozta a formáját, így csücsörített, ami igazán aranyos volt. Elkészült a kép.
- Átküldöd? - fordultam felé.
- Persze - nyújtotta kezét, hogy adjam át neki a telómat.
Odaadtam neki, ő pedig működni kezdett rajta. Alig egy perc múlva vissza is kaptam készülékemet.
- Akkor induljunk - mosolygott le rám, majd megfogta a kezem és az ajtóhoz vezetett.
Lesiettünk a lépcsőkön, majd az előszobába mentünk. Ott Cal fejére nyomta a sültössapiját.
- Nem gondolod, hogy a hullámvasúton azt lefogja fújni a szél? - vontam fel a szemöldököm őt bámulva.
A kiwi megvonta a vállát, majd így szólt:
- Majd vigyázunk rá.
- Már indultok is? - lépett hozzánk anyukám.
- Igen - bólintottam.
- Itt van egy kis pénz a belépőkre és esetleg vattacukorra - nyomta a kezembe az előbb említett 'kis pénzt'.
- Köszi - mosolyogtam rá kedvesen.
Ezután megfordultam és az ajtóhoz mentem. Kiléptem rajta, utánam Calum is.
- Messze lesz gyalog? - kérdezte kicsit szenvedve. Ezekszerint a drága kiwi srác épp lustább napjait éli.
- Nem hiszem - néztem fel rá.
- És tudod egyáltalán, merre van? - húzta fel szemöldökét.
- Miért ne tudnám?
Válaszul megvonta a vállát. Ekkor megcsörrent a telója. Felvette.
- Mondjad, Ash - "köszöntötte" barátját. - Még nem ... Naná ... Vidámparkba megyünk ... Okés, cső - s azzal letette. - Lehet, majd a srácok is eljönnek a vidámparkba - fordult felém.
- Rendben - mosolyogtam fel rá.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)