8. fejezet: Zűrös születésnap

Hello, emberek. :)
Egy nappal hamarabb érkezett meg az új rész több ok miatt is, amit most nem fogok részletezni. Úgy különösen nincs hozzáfűznivalóm.
Várom a komikat és az új feliratkozókat! Jó olvasást! :)
------------------------------------------------------------------------------------------------
*Stella születésnapján, április elején*
*Stella szemszöge*
Luke segítségével Calumról és Maddieről teljesen megfeledkeztem. Persze, Cal twitter adatlapját minden nap átnéztem. A rajongóknál elég nagy felbojdulást okozott, amikor Luke beállította profilképének azt a képet, ami rólam és róla készült a szobámban. Meglepődtem, hogy felmerte tölteni a puszis képet.

Ma van a születésnapom. A suliban, mivel én nem vagyok 'menő', senki sem köszöntött fel. Twitteren, viszont bekövetett Ash és születésnapomra is írt csakúgy, mint a többi fiú is. A szüleimtől valamivel többet vártam volna, de mindketten gőzerővel dolgoznak.
Reggel egyáltalán nem találkoztam velük, mert már korán a kórházban kellett lenniük.
Délután Luke eljött hozzám.
- Boldog születésnapot, Stella! - köszöntött fel az ajtóban.
- Nagyon szépen köszönöm! - adtam neki két puszit, majd szorosan átöleltem.
- Lenne itt neked valami... - szólt, aztán kihúzott a dzsekije belső zsebéből egy vörös rózsát, ami a kedvencem.
- Köszönöm! - szívtam magamba a virág finom illatát. - Mostmár bejöhetsz... Ajándék nélkül nem engedtelek volna be... - hülyültem.
- Óó... Még jó, hogy készültem. - nevetett.
- Jól tetted bizony! - néztem a szemébe vidáman.
Jó kedvemet tükrözték gyönyörű kék szemei.
- Nézhetnénk valami filmet. - vezettem be a nappaliba. - Mondjuk a Grut. - javasoltam.
- Rendben. - egyezett bele.
- Mit szólnál hozzá, ha a padlón ülve néznénk? - kérdeztem, ugyanis szerintem sokkal kényelmesebb a kanapénak támaszkodva a padlón ülve nézni a TV-t.
- Felőlem oké... - felelte. - De még leterítünk egy takarót a fapadlóra, nehogy megfázz! - szólt.
- Oh... Milyen figyelmes, Mr. Hemmings. - humorizáltam.
- Én mindig, Miss Pale. - kontrázott rám.
- A szobámban talál egy takarót. - mondtam.
Luke elindult érte. Addig ín engedtem egy vázába vizet, aztán belehelyeztem a gyönyörű rózsámat és letettem a kávézóasztalra, ami a nappaliban van. Luke is visszaért, így leterítettük a takarót a kanapé elé, majd eltoltuk előlünk a kávézóasztalt.
Betettem a DVD-lejátszóba a Gru CD-t. Leültem Luke mellé, aztán elindítottam a mesét. Már egy csomószor láttam, de még mindig megunhatatlan számomra. Csak csendben ültünk egymás mellett és figyeltük a TV nagy képernyőjét.
A film, vagy inkább mese felénél eszembe jutott, hogy kéne egy kis ropi, így kimentem érte a konyhába. Jóízűen majszolgattuk a sós pereceket a mese továbba részében. 45 perc múlva végetért. Odamentem a lejátszóhoz, majd kinyomtam. Amikor mentem vissza megbotlottam valamiben, így teliben ráestem Lukera.
- Jaj, össze ne törd magad! - szorított magához nagy erős karjaival.
Mikor feleszméltem, ugyanabban a helyzetben voltunk. Egymás szemébe néztünk. Megint elvesztem Luke kék szemeiben. Az ajkaimat kezdte pásztázni, majd szinte egyszerre indultunk egymás feje felé. Összetapasztottuk ajkainkat, így elcsattant köztünk egy csók. Összezavarodva néztem újra a kék szempárba.
- Öö... Nem kéne visszamenned a srácokhoz? - kérdeztem tőle, aztán feltápászkodtam róla. Meglepetten nézett rám.
- De, ... már mennem kéne. - pillantott telefonja kijelzőjére, miközben ő is felállt. - Még segítek elrakodni...
- Ne, nem kell! - vágtam rá azonnal.
Kérdőn, felvont szemöldökkel nézett rám.
Elindultam az előszobába, közben megérintettem ajkaimat. Összezavart ez a csók. Nem számítottam rá.
Csak csendben figyeltem, ahogy a szőkés srác magára vette a dzsekijét, majd belelépett a cipőibe.
- Hát, akkor szia. - mosolygott, aztán átölelt.
- Szia, Luke. - simogattam meg kedvesen a hátát.
Miután elengedtük egymást, Luke kinyitotta az ajtót és kilépett a házból. Az ajtóban állva néztem utána. Kicsit szomorúan figyeltem, ahogy távolodott tőlem.
Begurult elénk a sötét Range Roverünk, vagyis megérkeztek a szüleim.
- Kicsikém! - sietett hozzám anya, utána pedig apa.
Bementünk a házba, majd a konyhába.
- Boldog születésnapot kívánunk! - nyújtott felém egy fehér borítékot anya.
- Köszönöm. - mosolyogtam, aztán mindkettőjüknek adtam két-két puszit.
Feltéptem a borítékot, majd meglepve bámultam a kezemben lévő papírdarabot. Kérdőn néztem a szüleimre.
- Már voltam One Direction koncerten... - mondtam.
- Tudjuk, de gondoltunk veszünk neked még egy jegyet, hiszen te is mondtad, hogy nagyon jól érezted magad, amikor februárban voltál... - mosolygott anya. Apa inkább kiment a konyhából.
Megforgattam a jegyet... Csak bámultam hosszan. Különös érzés fogott el.
- Calumtól van? - néztem anyára.
- Hm... - vonta meg vigyorogva a vállát, majd ott hagyott magamnak a pultnál.
Egyből bevillant, amikor rajtakaptam anyát, ahogy a telefonommal bügyörgött... Nem lett volna egyszerűbb neki Luketól szerezni, vagy a netről?! Most ezt  egyáltalán miért kellett?! Hiszen ő mondta, hogy tegyem túl magam Calumon és Maddien...!
Április 5.-ére szól az első sorba a jegy. Azért jó lenne újra látni Mikeyt, Asht és még Calumot is... Bár, fura lesz Lukekal szembesülni...

*Calum szemszöge*
Már egy ideje rájöttem, hogy miért mellőzött engem Stella. Egyértelművé vált, amikor egymást átkarolva léptek elém és Maddie elé Lukekal. Miért váltott le engem Lukera?!

Maddievel gyakran veszekedtünk. Ez leginkább amiatt történt, mert valami olyan tulajdonságot kerestem benne, ami Stellában megtalálható. Nem találtam semmi olyat, így olyankor mindig kiakadtam és már meg is volt a veszekedés oka, mégha Maddie nem is tudott róla, hogy ez akasztott ki, nem pedig az, amit éppenséggel tett...
Nincs olyan nap, amikor ne gondolnék Stellára.
Mindig felmerül bennem, hogy vajon most mit csinálhat, vagy merre járhat.
Luke minden nap találkozott vele, viszont április 3-án, vagyis Stel szülinapján búslakodva jött vissza a szállodába... Ráadásul még a szokásosnál is hamarabb.
- Hé, Luke... Mi a baj? - kérdeztem tőle, amikor levágta magát mellém a kanapéra.
- Mindegy... - túrt bele a hajába.
- Na, mondjad már! - erősködtem.
- Mondom, hogy mindegy! - pattant fel, aztán bement a fürdőszobába.
Kérdőn néztem utána. Még nem láttam ilyennek.
Visszamerültem gondolataimba, ugyanis eszembe jutott, hogy holnapután, április ötödikén láthatom Stellát a koncerten.
Meglepődtem, amikor kb. egy héttel ezelőtt felhívott az édesanyja, Natalie, hogy szerezzek neki az első sorba egy koncert jegyet. Miért nem Lukekot kérte meg?! Így még jobban eszembe juttatta Stelt. A gyönyörű barna haját, a kellemes édeskés illatát, az aranyos mosolyát ... és úgy egészéba Őt.
Nem értem ezt a ragaszkodást érte a részemről... Még nem volt ilyen velem.

7. fejezet: Luke-kal

Sziasztok. :)
És, igen most végre be tudtam tartani a 'határidőt', sőt még talán egy picit hamarabb is jöttem a résszel, hiszen még csak három napja, hogy kitettem az előzőt.
Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, mert elég sok szabadidőm és munkám van benne az eddigiekben és még lesz is a többiben! Továbbra is várom a kommentjeiteket és esetleg az újabb feliratkozókat!
Jó olvasást kívánok! :)
--------------------------------------------------------------------------------------
*Luke szemszöge*
Stella a mellkasomra dőlve elaludt. Nem volt szívem felébreszteni. Olyan aranyosan szuszogott. Átkaroltam az egyik karommal a derekát.
- Stella, Luke... - nyitott be Natalie.
- Elaludt... - suttogtam mosolyogva.
- Nem kéne visszamenned a szállodába? - jött közelebb, majd leült az ágy szélére.
- Kéne... - mondtam halkan. - De nincs szívem felébreszteni.
- Pedig Nick nem örülne, ha még reggel is itt találna... - suttogta.
- Upsz...
- Mindegy... Majd elintézem vele a dolgot... - mondta, majd felállt és kiment.
Csak csendben pihentem magamnak, amikor Stella mocorogni kezdett. Kicsit bűntudatosan nézett rám.
- Elaludtam rajtad? - kérdezte piros arccal.
Bólintottam egyet.
- Ajj... Bocsi. - ült fel szemben velem.
- Nem gond. Aranyosan aludtál. - mosolyogtam rá.
Ő visszamosolygott.
- Amúgy nekem vissza kéne mennem a szállodába. - mondtam halkan.
- Éjjel fél egykor akarsz sétálgatni?! Nem-nem! Itt maradsz! - parancsolta.
- Oké... Csak azért ne üss meg! - tettem magam elé két kezemet védekezésképp.
- Ha szeretnél, akkor elmehetsz lezuhanyozni. Szerzek neked valami pólót meg alsót apám szekrényéből. - szólt kedvesen.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? - kérdeztem bizonytalanul.
- Apán kívül nincs más, aki férfinemű, vagyis csak tőle szerezhetek... - mondta, majd felállt és kiviharzott a szobából.
Előkaptam a telómat, aztán írtam egy sms-t Ashnek: 'Minden oké velem. Jó helyen vagyok. Csak reggel megyek vissza a szállodába. Lukey'.
Pár perc múlva jött a válasz: 'Reggel ki leszel ám faggatva... Jó szórakozást! :P xx Ash'.
Csak mosolyogtam, hogy milyen piszkos fantáziája van. Na, mindegy.
- Tessék itt van egy póló és egy boxer. - adta a kezembe a ruhadarabokat Stella.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára és kisétáltam a szobából át a fürdőszobába.
Egy sima fekete rövidujjút és egy fehér Calvin Kleines alsót kaptam.
Beálltam a kellemes langyos zuhany alá, ami nagyon jól esett. Amikor végeztem, magamra vettem a két ruhadarabot, aztán visszamentem Stella szobájába. Meglepődtem, hogy nem találtam őt ott. Leültem az ágyra. Bejelentkeztem a telómról twitterre, aztán kiírtam, hogy 'good night world'. Másodpercek alatt ezrek kedvelték a kiírásomat, mintha csak arra vártak volna, hogy posztoljak valamit.
- Már végeztél is? - lépett be a szobába Stella. Egy pántos trikó és egy francia bugyi volt rajta. Mindkét ruhadarab kihangsúlyozta tökéletes alakját. Sötét haja a vállára omlott. Gyönyörű volt még pizsamában is.
- Igen, végeztem... - feleltem zavartan. - De hol fogok aludni? - kérdeztem.
- Hát itt. Velem. - mosolygott.
- Nem lesz az baj apád számára?
- Kit érdekel apa. Még 20 évesen is újszülöttnek fog tekinteni. Fogadja el, hogy felnövök! - magyarázta, majd leült mellém.

*Stella szemszöge*
Leültem Luke mellé. Olyan boldognak tűnt. Én is az voltam, hiszen ő egy csodálatos ember és mellette nem tudsz szomorkodni, mert túlságosan lefoglal tökéletessége.
Erős vállára döntöttem a fejem. Ő az egyik karjával átkarolta a derekam.
- Nem vacsizunk valamit? - kérdeztem pár perc múltán.
- Felőlem ehetünk egy keveset. - felelte.
Felálltunk, aztán lesétáltunk a konyhába.
Én egy, míg Luke három karéj nutellás kenyeret evett meg.
Miután jóllaktunk, visszamentünk a szobába.
- Van egy tetkó a lapockádon? - kérdezte a szemeimbe nézve, amikor leültünk az ágyra egymás mellé.
- Öö... Igen, van egy. - toltam le a trikóm pántját.
- Brutális. - bámulta, majd végigsimított rajta úgy, ahogy Calum is tette.
- Milyen puha a bőröd... - mondta elpirulva.
Elmosolyodtam.
Csak az éjjelilámpám világította meg Luke gyönyörű arcát. Kék szemei álomszerűen csillogtak. Megsimítottam puha arcát. Ő is elmosolyodott.
- Mostmár aludjunk. - szólt halkan, aztán elkúszott a párnákhoz és lefeküdt. Követtem példáját, de fejemet a mellkasára hajtottam.
- Nem gond? - kérdeztem tőle.
- Nem. - suttogta.
- Olyan kényelmes vagy... - mondtam nevetve.
Ő is elnevette magát. Átkaroltam őt az egyik karommal, utánam ő is engem. Másik kezével megsimította az arcom.
Mosolyogva aludtam el.

*Reggel*
A telefonomon beállított ébresztőóra hangjára ébredtem. Kezembe vettem a készüléket, aztán lenyomtam. Luke nem ébredt fel rá, ugyanis tovább karolta nagy meleg kezével a hasam. Felemeltem karját, majd megfordultam és fölé hajoltam. Megböktem az orrát a mutatóujjammal.
- Ébresztő! - mondtam kedvesen.
Nem reagált. Újra próbálkoztam, de most sem reagált. Feltűrtem a pólót a hasán, aztán két kezemet fölé irányítottam. Végighúztam a körmeimet kidolgozott hasán.
- Á... Ez nem volt jó! - szólt.
- Hát... nekem az nem úgy tűnik... - mondtam utalva a boxeralsójában lévő dudorra. - Öhm... Akarom mondani... Ugyan, ez minden fiúnak jól esik... - próbáltam kijavítani magam.
- Igen, jól esik, de szerintem ilyennel ne szórakozz velünk, különben kihozod belőlünk az állatot...! - ült fel.
- Oké, bocsi. - néztem rá bűnbánóan.
Miután megreggeliztünk és elvégeztük reggeli tennivalóinkat, elindultunk suliba, vagyis Luke csak elkísért addig, aztán ment tovább vissza a srácokhoz a szállodába.
Lanáék irigykedve néztek felénk, amikor még váltottunk pár szót a suli előtt, majd két-két puszival és egy nagy öleléssel búcsúztunk el egymástól.

*Luke szemszöge*
- Na, már mesélhetsz is! - 'támadott le' Ash az ajtóban.
- Miről? - néztem rá ártatlanul.
- Az éjszakádról... - felelte.
- Jól aludtam. - mondtam nyugodtan.
- Tudod, hogy nem erre vagyunk kíváncsiak! - csatlakozott hozzá Mikey is.
Calum csak csendben gitárral az ölében ült a fotelban. Furán méregetett magának barna szemeivel.
- Tudjuk, hogy Stellánál voltál! - szólt Ash.
- És? - kérdeztem amolyan 'na, és akkor mi van?!' hangsúllyal.
- Mi történt köztetek? Az ember csak úgy nem alszik ott egy csajnál...! - bámult rám nagy szemekkel.
- Nem történt semmi sem köztünk, úgyhogy nyugodjatok le! És, ha még történt is volna, miért számolnék be róla?! - háborodtam fel.
- Ahha... Szóval történt valami...!
- Mi? Hiszen most mondtam, hogy SEMMI SEM TÖRTÉNT!!! - veszítettem el az önuralmamat. Ideges voltam.
- Nem-nem! Előbb árultad el magam ezzel a mondatoddal: 'és, ha történt is volna valami, miért számolnék be róla'!
- De hiszen ez semmit sem jelent! - szóltam, majd bementem a fürdőszobába, hogy egyedül legyek és áttudjam gondolni mi is történt tegnap. Stellával aludtam... Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar be fog következni...

6. fejezet: A csodálatos srác

Hello, emberek! :)
Sokat késve, de meghoztam az új részt! Úgy különösebben nincs semmi hozzáfűznivalóm, csak annyi, hogy nagyon várom a komikat és újabbnál újabb feliratkozókat!
Jó olvasást! :)
----------------------------------------------------------------------------------
*Egy hét múlva*
*Luke szemszöge*
Már egy hete minden nap találkozunk Stellával. Próbálok neki segíteni, hogy ne Calumon járjon az esze.
Félre vonultam a többiektől, majd felhívtam őt.
- Haló? - szólt bele keserűen. Már megint sokat gondolkodott.
- Szia, Stella. - köszöntöttem.
- Szia, Luke. - hangja vidámabb lett. - Azért hívsz, hogy ma találkozunk-e... Igen a válasz. - mondta kedvesen.
- Rendben. Akkor fél óra múlva nálatok. - vigyorogtam.
- Oké. - mondta, s azzal kinyomta a telefont.
Lezuhanyoztam és felöltöztem, aztán már mehettem is.
10-15 perc alatt odaértem. Becsengettem hozzájuk, hogy jelezzem, hogy ott vagyok. Az anyukája, vagyis Natalie nyitott ajtót. Az apukájával még nem találkoztam.
- Szia, Luke. Gyere csak be! - invitált a házba. - Stella még öltözik. - mondta, majd bevezetett a nappaliba, ahol a férje ücsörgött.
- Jó napot. - köszöntem. Felnézett, majd fel is pattant a kanapéról és elém lépett. Natalie helyet foglalt a fotelban.
- Luke Hemmings vagyok. - mutatkoztam be.
- Dr. Nick Pale. - nyújtott kezet. Elfogadtam.
- Foglalj helyet. - mutatott a kanapéra.
- Köszönöm. - ültem le.
- Te vagy abban az ausztrál bandában, igaz? - kérdezte.
- Igen. - feleltem.
- Mennyi idős vagy? - kaptam egy újabb kérdést.
- Júliusban leszek 17. - válaszoltam.
- Mennyi barátnőd volt eddig? - kérdésével meglepett.
- Nick! - szólt rá az eddig csendben ülő és minket figyelő Natalie.
- Eddig kettő volt. - feleltem.
- És a lányommal mik a terveid? - jött egy újabb kérdés.
- Ni-ick! - szólt rá újra Natalie.
- Barátok vagyunk. - válaszoltam.
Natalie felállt, aztán kiment a nappaliból.
- És hosszabb távra vannak vele terveid? - érdeklődött.
- Hello. - hallottam magam mögül Stella kedves hangját.
Felé fordultam, majd felálltam és hozzá léptem. Nagyon csinos volt: fekete csőnadrág, fehér póló, fekete magassarkú bokacsizma, kezében fekete szövetkabát.
- Szia, Stella. - mosolyogtam, aztán megöleltem.

*Stella szemszöge*
Luke nagyon jól nézett ki. Igaza van anyának, ő is nagyon 'helyeske'.
- Megyünk? - kérdeztem tőle. Ő bólintott egyet.
- Sziasztok. - köszöntem el anyáéktól.
- Viszlát. - köszönt el Luke is.
Kiléptünk az ajtón, aztán elindultunk a városba.
- Megint sokat gondolkodtál, ugye?! El vagy szontyolodva! - mondta.
Csak sóhajtottam egyet.
- Nem kéne velük törődnöd! - szólt.
- Tudom, de hát mútkor miattam veszekedtek! Te mondtad! - emlékeztettem.
- Akkor többet nem mondom el, ha veszekedni fognak, mert magadat fogod hibáztatni, ahogy most is! - fogadkozott.
- Sajnálom! - hajtottam le a fejem.
- Ne sajnáld! - szólt, majd egyik kezével átkarolta a vállam, a másikkal pedig feltolta az állam és a szemembe nézett. - Csak legyél már vidámabb! - suttogta.
Elmosolyodtam.
- Látod, nem olyan nehéz mosolyogni! Többet szeretném látni a gyönyörű mosolyodat és hallani a nevetésedet! - mondta komolyan továbbra is a szemembe nézve. Éreztem, hogy vörösödik a fejem. Elmosolyodott... Ezekszerint észrevette.
Én is átkaroltam őt, viszont alacsonyságom miatt a derekát.
Befordultunk a sarkon, így a városba vezető útra kerültünk. Épp a Starbucks előtt sétáltunk el, amikor picit arrébb Maddiet és Calumot pillantottuk meg, ahogy nekünk szemben sétálnak. Összenéztünk.
- Sziasztok. - köszönt elsőnek Calum kérdőn kapkodva tekintetét köztem és Luke között, ugyanis még mindig átkaroltuk egymást.
- Hello. - mosolyogtam rájuk. - Stella Pale vagyok. - nyújtottam kezet Maddienek.
- Oh... - vonta fel szépen ívelt szemöldökét. - Maddie Harris. - mutatkozott be, majd elfogadta a kéznyújtásomat és lekezeltünk.
Pár percig minden csendben figyeltük a másikat. Fura helyzet alakult ki. Végül Maddie megszólalt.
- Ti amúgy jártok? - kérdezte. Lukekal összenéztünk.
- Nem. - felelte Luke.
- Pedig úgy tűnt... - nézett picit undorodva rám.
Luke és ő szóba elegyedtek. Calumra néztem. Ő is engem fürkészett. Feszült volt. Arca csalódott. Barna szemei szomorúan csillogtak, de még így is igézőek voltak. Összekulcsolt ujjaikra terelődött a tekintetem. Szemeim könnyesek lettek. Fájt őket együtt látni. Éreztem, hogy nem fogom tudni visszatartani a könnyeimet.
- Elnézést. - szóltam halkan, majd hátat fordítottam és ellépkedtem onnan. Vissza sem néztem, csak mentem és mentem, miközben könnyeim patakokban folytak. Megálltam a járda szélén. Körülnéztem, majd átfutottam az út másik felére, ahol egy park van. Leültem egy padra, aztán hagytam, hogy könnyeim még inkább a felszínre törjenek.
Egy darabig sírdogáltam, aztán kicsit messzebb megpillantottam Luke-ot, aki épp hozzám tartott. Gyorsan letöröltam könnyeimet.
- Stella. - ült le mellém, majd magához ölelt.
- Luke. - szorítottam magamhoz.
- Calum elakart jönni utánad... - suttogta. - Nem engedtem neki.
- Köszi. - simítottam meg a hátát.
- Csak egyre válaszolj... Szereted őt? - jött hirtelen a kérdés.
Eltoltam magamtól.
- Nem tudom... Hiszen annyira nem is ismerem... Csak fáj, amikor Maddievel látom! Megbántam, hogy elküldtem őt! - feleltem őszintén. - Nem szállunk fel a London Eyera? - jutott eszembe, hogy Luke még bizonyára nem látta onnan Londont.
- De, mehetünk. - szólt, majd felkelt a padról és felhúzott engem is.
Nem állt nagy sor a London Eyenál, így viszonylag elég hamar feljutottunk rá.
- Ez gyönyörű. - szólt Luke, amikor már feljebb mentünk.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog neked. - mosolyogtam rá. Ő visszamosolygott.

- Mostmár haza kéne mennem, mert még nincsenek kész a háziaim. - mondtam Lukenak, amikor leszálltunk a London Eyeról.
- Még nem tanultál?! - kérdezte meglepetten és picit felháborodottan.
- Nem... - mondtam halkan.
- Ha kell, akkor esetleg a matekban segíthetek. - ajánlotta fel.
- Nem lenne rossz. - néztem fel rá.
Ő egy kedves mosollyal ajándékozott meg.
Elindultunk hozzánk. Útközben picit beszélgettünk.

- Anya, Luke még marad egy picit, mert segít a matekban... - mentem a konyhába, ahol anya a telefonomon pötyögött. Kérdőn néztem rá. - Te mit csinálsz?
- Semmit... - nézett fel a készülékemből, majd felém nyújtotta.
- Jó estét! - lépett mellém Luke.
- Szervusz. - köszöntötte őt anya.
- Erre gyere. - indultam el a lépcsőkhöz. Luke követett. Bementünk a szobámba. Felkaptam az ajtóm mellett lévő babzsákot, aztán átvittem az íróasztalom előtt lévő gurulós székem mellé. Leültem a székre, aztán intettem Lukenak, hogy üljön le a mellettem lévő babzsákra. Előkaptam a matek füzetem és könyvem. Kinyitottam a tankönyvet azon az oldalon, amelyiken a házi példák vannak.
- Melyiket nem tudtad? - jött közelebb hozzám, majd a könyvet kezdte fürkészni.
- Ezt... - mutattam rá a példára.
Ezután a tőlem alig 15 centiméternyire lévő srácra néztem. Elmosolyodtam a rajta lévő pandamacis sapira pillantva. Gyönyörűen formázott arcára vittem a tekintetem. Felém fordult. Elmosolyodott, így megjelentek az almácskái. Kék szemei gyönyörűen csillogtam. Hogy nem vettem eddig észre, hogy egy ilyen csodálatos srác közelében lehetek?! Egyáltalán nem értékeltem!
Nagy kezével elsimított az arcomból egy tincset, majd a fülem mögé tűrte. Egymást fürkésztük. Elvesztem két szép szemében. Hirtelen megcsörrent a telója. Kikapta a nadrágja zsebéből a készüléket, aztán beleszólt.
- Haló? Ó... Hello... Stelláéknál... Segítek neki a matekban, de ez téged miért is érdekel?!... Na, persze... Nemsokára megyek... - beszélt a készülékbe, majd kinyomta. Gyengéden rám mosolygott.
- Calum hívott... - mondta halkan.
- Ennyire hiányzol neki? - nevettem.
- Úgy tűnik... - nevetett ő is.
Lekaptam a fejéről a sapiját, majd felhúztam a sajátomra.
- Jól áll. - mosolygott, miközben a haját igazgatta.
- Gyere, megcsinálom a frizkódat! - álltam fel, majd megfogtam a kezét és magam után húztam. Átmentünk a fürdőszobába, ahol kiszedtem a szekrényből egy doboz hajzselét és egy flakon hajlakkot.
- Nem érek fel a hajadig... - mondtam picit csalódottan.
Luke letérdelt elém, hogy elérjem. Tettem a tenyerembe egy kis hajzselét, aztán zselés ujjaimmal oldalra fésültem szőkés haját.
- Még nem szeretnénk, ha megkérnéd a kezét. - lépett be a szobába anya. Mindketten elnevettük magunkat.
- Csak a haját csinálom... - mosolyogtam anyára.
- Tudom, csak elég fura ez a helyzet... - nézett le Lukera.
- Még térdelve is majdnem akkora, mint én. - nevettem.
Luke attérdelt mellém. A számig ért. Felé fordultam, majd egy nagy puszit nyomtam puha arcára. Elmosolyodott.
- Na, fodrászkodj csak tovább! - mondta anya mosolyogva, aztán magunkra hagyott.
Leöblítettem a kezemről a zselét, majd még fújtam egy kevés hajlakkot Luke hajára.
- Lesd meg a művem a tükörben. - mosolyogtam rá kedvesen.
Felállt, aztán belenézett a mosdó feletti tükörbe.
- Na, mit szólsz? - néztem rá.
- Tetszik. Köszi. - mosolygott le rám.
- Jól áll neked. - bókoltam neki.

Visszamentünk a szobámba, aztán leültünk ugyanúgy, ahogy azelőtt.
Megcsináltuk a matekot, viszont nekem még meg kellett tanulnom az irodalmat.
- Azt hiszem, én akkor elmegyek, hogy nyugodtan tanulhass. - szólt halkan.
- Ne! ... Ne menj! - néztem fel a füzetemből.
- Nem zavarok? - kérdezte.
- Ugyan! Te mikor zavartál? - mondtam. - Hogy ne unatkozz itt van a laptopom. Nem tart sokáig megtanulnom az irodalmat... - adtam a kezébe a laptopot. - Érezd otthon magad! - mosolyogtam.
- Rendben. Köszi. - mosolygott vissza.
Visszamerültem az irodalomba. Már jó pár perce tanulhattam, amikor szinte éreztem, hogy Luke engem néz. Nem törődtem vele különösebben. Megtámasztotta két kezét a laptop felnyitott képernyőjének szélén. Kezeibe fogta a telóját, és úgy fotózgatott engem. Felnéztem rá.
- De sunyi vagy! - nevettem. - Majd csinálunk együtt képeket, miután tanultam. - tanácsoltam, aztán még hozzátettem. - Viszont légyszi' ülj vagy feküdj át az ágyra, mert egy picit elvonod a figyelmemet. - pirultam el.
Az ő orcája is rózsaszínes lett; mellé társult gyönyörű mosolya.
Átfeküdt az ágyra, én meg belemerültem a tanulásba.
Kb. 15 perc múlva már hibátlanul eltudtam mondani, így befeküdtem Luke mellé.
- Már szinte hozzád nőtt a sapim. - mosolygott.
- Az enyém lehet? - csillantak fel szemeim.
- A tiéd. - mosolygott tovább. - Akkor készen állsz a képre? - kérdezte.
- Készen.
Kinyújtotta kezét, amiben a telója volt. Csináltunk egy alap mindketten csak mosolygunk képet, aztán felé fordultam és egy puszit nyomtam az almácskájára. Megnéztük, hogy sikerült a kép. Aranyos lett.
Ezután twitteren nézelődtünk, majd miután meguntuk, úgy döntöttünk, hogy nézünk néhány vicces videót a Youtube-on. Egy csomót nevettünk, aztán valahogy álomba szenderültem.