Hali. :)
So, finally sikeresen legépeltem a részt. Hosszú és fájdalmas folyamat volt. :P Remélem, elnyeri tetszéseteket, mégha a vége talán egy kicsit "pikánsra" is sikerült. Várok néhány komit, mert mostanában lecsökkent a számuk, sajnos. :/ Ha valakinek tetszik a sztori, akkor bátran iratkozzon fel vagy csatlakozzon a FB-csoporthoz.
Jó olvasást! :*
FB-csoport: We need to be together
------------------------------------------------------------------------
*Stella szemszöge*
Már majdnem beléptem a konyhába Calumhöz és Nickyhez, amikor a kislány feltett egy kérdést a kiwinek. Kíváncsi voltam a srác válaszára. Sajnos nem jártam szerencsével, mert nem adott rá választ.
- Hány éves vagy? - terelte a témát Cal.
- Három - felelte a kis Nicky.
- Akkor már elég nagy lány vagy - fordult a srác a kislány felé a kezében egy pohár narancslével.
Ekkor beléptem a konyhába.
- Jól hallottam, hogy itt beszélgettek - mondtam Calum mellé lépve.
- Stella - köszöntött kedvesen Nicky.
- Szia - öleltem meg, amikor letette maga mellé a pultra a poharat.
- Összebarátkoztál Calummel? - kérdeztem mosolyogva.
A kislány csak bólintott egyet.
- Szerelmesek vagytok? - jött megint a "szerelem dologgal".
Felnéztem Calumre, aki lenézett rám. Hogy elterelhessük a témát, a srác felkapta a kislány, majd átsietett vele a nappaliba. Kezembe vettem Nicky poharát, aztán utánuk mentem.
- Menjünk el a játszótérre! - kérte a szőkeség kicsit hisztisen.
- Majd délután, de nemsokára dél és akkor ebédelnünk kell - mondtam.
- De biztosan elvisztek? - nézett fel rám Cal öléből.
- Persze - simítottam meg az arcát.
Visszamentem a konyhába, hogy összehozzak valami gyorsabb ebédet számunkra. A hűtőbe nézve nem találtam semmi "maradékot", viszont volt ott egy tálnyi túró, így a B terv jött a képbe, vagyis nekem kellett készítenem valami ehetőt. A túró dobozán található apró cetli szerint még jövőre is jó lesz, úgyhogy már csak tésztát kellett találnom otthon. Szerencsével jártam, így nekiállhattam főzni. Nem nagy ördöngösség elkészíteni egy túrós tésztát. Szerintem jól sikerült nekem is. Legalábbis amikor megkóstoltam, én elégedett voltam az eredménnyel.
Szedtem mindhármunknak egy-egy tányérral, majd megszórtam az adagokat egy kis porcukorral. Ezután szóltam Calnek és Nickynek, hogy befáradhatnak a konyhába.
- Hm... Jó illata van - szaglászott Calum a kislányt a kezében tartva. Leültette a bárányos tányérka elé, amit jómagam is Nickynek szántam. A kiwi helyet foglalt a kislány mellett, én meg a srác bal felén.
- Jó étvágyat nektek - mondtam, majd falatozni kezdtem.
Meglepően jól sikerült a túrós tésztám. Cal és Nicky is megdícsérte a 'művemet'.
A kiwi srác felkapta a kislányt, aztán a nappali felé rohant vele azt kiabálva, hogy "elraboltam a hercegnőt". Mosolyogva néztem utánuk. Már most meglátszik, hogy Calumből jó apuka lesz.
Követtem őket a nappaliba, ahol Cal a kanapén ült, Nicky pedig a fotelben szeretgette a macimat. Helyet foglaltam a kiwi mellett. Mindhárman csendben figyeltük a tévét. Kb. tíz perc múlva megszólalt a kiwi.
- Na, Nicky már társra talált és neked is itt van egy - mutatott magára vigyorogva.
A kislányra pillantottam, aki békésen szunyókált Pinkyn fekve. Ezután Calhez fordultam.
- Jaj, te - vigyorogtam rá, aztán hozzábújtam és átkaroltam a mellkasát a bal karommal, ő meg mindkét karjával a derekamat. Ezután fülig érő mosollyal bámultam a készülék képernyőjét.
Jól esett a pihenő, viszont már lassan negyed négy felé járt az idő, ezért felpattantam a kanapéról és megiramoztam a konyhát, hogy készítsek valami uzsonnát, mielőtt elvisszük Nickyt a játszótérre. Calum kijött utánam.
- Én berakodok a mosogatógépbe - ajánlotta fel segítségét.
- Okés, köszi - mosolyogtam, miközben előszedtem egy fazekat a lenti szekrényből.
- Mi finom fog készülni? - tűnt fel a kiwinek, hogy épp készülök valamire.
- Találtam itthon csokis pudingot uzsira - feleltem.
Miután minden a fazékba került, a tűzhelyre tettem, hogy most már megfőzhessem a pudingot. Pár perce állhattam ott, amikor két kéz fonta körül a hasam. Természetesen a kiwi volt az.
Mosolyogva kavargattam tovább a barna édességet, miközben Cal apró puszikat nyomott a nyakamra.
- Tudtam, hogy szerelmesek vagytok! - szólalt meg mögülünk Nicky.
Calum elnevette magát az újabb célzott puszi közben, így én is felröhögtem. Elengedett a kiwi, aztán a kislányhoz fordult.
- Kialudtad magad kis csillag? - kérdezte tőle kedvesen.
Mivel elkészült a puding, a pultra kikészített tálkákba öntöttem.
- Cal, fog neked kelleni, ami a fazékban maradt? - fordultam a sráchoz.
- Persze - vette ki a kezemből a fakanállal együtt.
Leemeltem a pultról Nicky tálkáját, majd egy kiskanál kíséretével elé tettem. Ekkor Calum az arcom felé nyúlt, majd az orromra kent egy kevés pudingot. Nevetni kezdett. Cselekednem kellett. A fazékba nyúltam, majd becsokizva az ujjam végighúztam Cal arcán.
- Szóval így játszunk? - vigyorodott el.
Maga elé rántott, majd lefogta a karjaimat. Gondosan összecsokizta az arcom. Mikor kiszabadítottam karjaimat, belemártottam a pudingba az ujjaimat. Egy gyors lendülettel megfordultam, aztán máris kipingáltam vele a kiwit. Erre ő azt hiszem dühből megfordított, majd elég rossz helyre nyúlt.
- Na, nem! Te engem nem fogsz letaperolni! - mérgedtem fel. Elléptem tőle.
- Oké, bocsi Stella! - jött utánam az emeletre.
- Hallod, sajnálom! Csak jó poénnak tűnt, hogy ott hagyjam a kézlenyomatomat - magyarázkodott.
Besiettem a fürdőszobába. Ott lerántottam magamról a pólómat, így melltartóban álltam a kiwivel szemben, aki nem engedett ki a mosdóból.
- Bocsánat! - kért tőlem újra elnézést barna szemeivel a dekoltázsomat szuggerálva.
- Velem ilyennel nem fogsz poénkodni! - néztem fel rá. Arca csokis volt, így elnevettem magam. Ő is elmosolyodott.
Felé nyújtottam jobb karomat, hogy közelebb jöjjön és letörölhessem az arcáról a pudingot. Megfogta kezemet. Nagy tenyerében az enyém elveszett. Bevizeztem a másik kezemet, majd letöröltem vele a csokit Cal arcáról. Megtöröltem egy száraz törölközővel. Ekkor tűnt fel, hogy a pólója is olyan lett. A sötét anyag széléhez nyúltam. A kiwi értette, mit akarok, ezért segített leszedni magáról a ruhadarabot. Nevetve nézett rám. Most tűntek fel aranyos nevető ráncai szemei sarkában. Elmosolyodtam a látványon. A srác felemelte a karját. Elképzelésem sem volt, mi akarhat, de nem léptem vissza, sőt, már szinte vártam, mikor érint meg. Puha ujjaival a vállamhoz ért, majd végighúzta őket a bal karomon. Mosolyogva figyeltem műveletét. Felnéztem csillogó, vággyal teli szemeibe. Rózsaszín és telt ajkai elváltak egymástól. Úgy éreztem, most rajtam a sor, ezért felemeltem rövid karomat és apró, vékony ujjaimat a mellkasára tettem. Onnan lassan csúsztattam őket végig felsőtestén. Majdnem az alsónadrágja széléhez értem, amikor Nicky vékony hangja hallatszott a hátam mögül:
- Akkor elvisztek a játszótérre?
2014. október 17., péntek
2014. október 10., péntek
22. fejezet: Van szerelmed?
Hejhó. :D
Tudom, elég hosszú időre eltűntem, de most itt vagyok az új résszel, amit remélem már vártatok. Nagyon örülnék néhány kommentnek vagy új feliratkozónak. Ezenkívül csatlakozhattok a Facebookon nyílt csoporthoz is.
Jó olvasást! :*
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------------------
*Calum szemszöge*
Reggel hunyorogva néztem körül a szobában, amit teljesen bevilágítottak a nap sugarai. Stella már nem feküdt mellettem, ezért villámgyorsan ültem fel az ágyban. Kicsit megnyugtatott, hogy a nagy medvéje továbbra is a kanapén ült farkasszemet nézve velem. Ash, Luke és Mikey még mindig aludtak.
Megdörzsöltem a szemem. Amikor újra feltárult számomra a "világ", Stellát találtam előttem állva.
- Jó reggelt! - suttogta kedvesen.
Felé nyújtottam a kezem. Ő megfogta, én meg abban a pillanatban magamra rántottam őt, így a tegnap reggeli helyzetünkbe kerültünk. Egy óriási vigyorral az arcomon figyeltem enyhén rózsaszínes árnyalatú arcát.
- Szia - suttogtam, majd egy puszit céloztam a nyakára.
Mivel ugyebár rajtam feküdt, két apró tenyerét a mellkasomra tette, úgy támasztva magát. Én körülöleltem a derekát két karommal és erősen tartottam, hogy közel érezzem őt magamhoz. Valahogy ez megnyugtat és erővel tölt fel.
Feltűnt, hogy ismét zavarba hoztam Stellát egy kicsit.
- Cal - kezdett bele mondanivalójába. - Előbb beszéltem telefonon anyával. Sietnem kéne haza, mert rám bíztak egy kislányt, amíg a szüleim a lány szüleivel egy három napos orvosi útra mennek. Megkérdeztem anyámat, hogy ha lenne kedved, akkor segíthetnél-e, mert tudod, nemsokára elutazol és utána már nem találkozunk - beszéde végére elhallgatott. Ha jól gondolom, akkor valószínűleg a pár napon belül bekövetkező elutazásom érintette őt ennyire érzékenyen. Bizonytalanná és teljesen törékennyé - akárcsak egy porcelánbaba - vált.
- Ilyet ne mondj, hogy nem találkozunk! Igenis fogunk! - korholtam őt. - Amúgy szívesen segítek - váltottam kedvesebbre.
- Rendben, akkor induljunk hozzánk - tört ki karjaim közül.
Mosolyogva figyeltem, ahogy előkapta nadrágja zsebéből a telóját és már tárcsázott is.
Én is kiszálltam az ágyból, majd előszedtem mára egy pólót és átöltöztem. Az elkövetkezendő három napra is pakoltam magamnak cuccokat, hiszen akkor nem jövök ide vissza.
Eközben felébredtek a srácok is, akiknek elhadartuk a dolgokat, majd útnak indultunk Stelláékhoz. Mivel nagy léptekkel róttuk az utcákat, elég gyorsan odaértünk. Az előszobába lépve négy felnőtt közé érkeztünk.
- Na, végre itt vagytok! - fogadott minket Natalie.
- Jó napot! - köszöntem mindannyiuknak, majd inkább hogy ne legyek útban átsiettem a nappaliba. A hátizsákomat és Pinkyt a fapadlóra tettem.
- Szia. Te ki vagy? - hallottam egy kedves vékonyka hangocskát a hátam mögül.
Megfordultam, így szembekerültem az előttem álló kislánnyal.
- Szia, Calum vagyok - mosolyogtam.
- Te fogsz rám vigyázni? - érdeklődött, miközben tengerkék szemeivel az enyéimbe meredt.
- Én is - feleltem. - De téged hogy hívnak? - guggoltam le hozzá.
- Nicky - mondta.
- Szép neved van - dicsértem meg az eléggé ráillő nevet.
A kislány szégyenlősen elmosolyodott és lecsapta a fejét. Nagyon aranyos volt.
- Szomjas vagyok - szólt halkan.
- Akkor gyere, átmegyünk a konyhába - egyenesedtem fel, majd a kezemet nyújtottam neki. Szimpatikusnak találhatott, mert megfogta. Átsétáltunk a konyhába, ahol felemeltem a kislányt, majd a pultra ültettem.
- Van szerelmed? - lepett meg egy újabb kérdéssel mögülem, miközben levettem egy poharat a szekrény polcáról. Egyébként nagyon váratlanul ért.
Tudom, elég hosszú időre eltűntem, de most itt vagyok az új résszel, amit remélem már vártatok. Nagyon örülnék néhány kommentnek vagy új feliratkozónak. Ezenkívül csatlakozhattok a Facebookon nyílt csoporthoz is.
Jó olvasást! :*
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------------------
*Calum szemszöge*
Reggel hunyorogva néztem körül a szobában, amit teljesen bevilágítottak a nap sugarai. Stella már nem feküdt mellettem, ezért villámgyorsan ültem fel az ágyban. Kicsit megnyugtatott, hogy a nagy medvéje továbbra is a kanapén ült farkasszemet nézve velem. Ash, Luke és Mikey még mindig aludtak.
Megdörzsöltem a szemem. Amikor újra feltárult számomra a "világ", Stellát találtam előttem állva.
- Jó reggelt! - suttogta kedvesen.
Felé nyújtottam a kezem. Ő megfogta, én meg abban a pillanatban magamra rántottam őt, így a tegnap reggeli helyzetünkbe kerültünk. Egy óriási vigyorral az arcomon figyeltem enyhén rózsaszínes árnyalatú arcát.
- Szia - suttogtam, majd egy puszit céloztam a nyakára.
Mivel ugyebár rajtam feküdt, két apró tenyerét a mellkasomra tette, úgy támasztva magát. Én körülöleltem a derekát két karommal és erősen tartottam, hogy közel érezzem őt magamhoz. Valahogy ez megnyugtat és erővel tölt fel.
Feltűnt, hogy ismét zavarba hoztam Stellát egy kicsit.
- Cal - kezdett bele mondanivalójába. - Előbb beszéltem telefonon anyával. Sietnem kéne haza, mert rám bíztak egy kislányt, amíg a szüleim a lány szüleivel egy három napos orvosi útra mennek. Megkérdeztem anyámat, hogy ha lenne kedved, akkor segíthetnél-e, mert tudod, nemsokára elutazol és utána már nem találkozunk - beszéde végére elhallgatott. Ha jól gondolom, akkor valószínűleg a pár napon belül bekövetkező elutazásom érintette őt ennyire érzékenyen. Bizonytalanná és teljesen törékennyé - akárcsak egy porcelánbaba - vált.
- Ilyet ne mondj, hogy nem találkozunk! Igenis fogunk! - korholtam őt. - Amúgy szívesen segítek - váltottam kedvesebbre.
- Rendben, akkor induljunk hozzánk - tört ki karjaim közül.
Mosolyogva figyeltem, ahogy előkapta nadrágja zsebéből a telóját és már tárcsázott is.
Én is kiszálltam az ágyból, majd előszedtem mára egy pólót és átöltöztem. Az elkövetkezendő három napra is pakoltam magamnak cuccokat, hiszen akkor nem jövök ide vissza.
Eközben felébredtek a srácok is, akiknek elhadartuk a dolgokat, majd útnak indultunk Stelláékhoz. Mivel nagy léptekkel róttuk az utcákat, elég gyorsan odaértünk. Az előszobába lépve négy felnőtt közé érkeztünk.
- Na, végre itt vagytok! - fogadott minket Natalie.
- Jó napot! - köszöntem mindannyiuknak, majd inkább hogy ne legyek útban átsiettem a nappaliba. A hátizsákomat és Pinkyt a fapadlóra tettem.
- Szia. Te ki vagy? - hallottam egy kedves vékonyka hangocskát a hátam mögül.
Megfordultam, így szembekerültem az előttem álló kislánnyal.
- Szia, Calum vagyok - mosolyogtam.
- Te fogsz rám vigyázni? - érdeklődött, miközben tengerkék szemeivel az enyéimbe meredt.
- Én is - feleltem. - De téged hogy hívnak? - guggoltam le hozzá.
- Nicky - mondta.
- Szép neved van - dicsértem meg az eléggé ráillő nevet.
A kislány szégyenlősen elmosolyodott és lecsapta a fejét. Nagyon aranyos volt.
- Szomjas vagyok - szólt halkan.
- Akkor gyere, átmegyünk a konyhába - egyenesedtem fel, majd a kezemet nyújtottam neki. Szimpatikusnak találhatott, mert megfogta. Átsétáltunk a konyhába, ahol felemeltem a kislányt, majd a pultra ültettem.
- Van szerelmed? - lepett meg egy újabb kérdéssel mögülem, miközben levettem egy poharat a szekrény polcáról. Egyébként nagyon váratlanul ért.
2014. szeptember 17., szerda
1. díj ~ Liebster Award
Embereeeek!!!!!!
Már a bejegyzés címéből kivehettétek, hogy miről is van szó, hisz elég nyilvánvaló, de igen megkaptam az első díjamat erre a blogra! Egyszerűen nincsenek rá szavak, hogy mennyire jól esik és milyen boldog vagyok! Tényleg nagyon köszönöm Calum Irwinnek, hogy engem is besorolt a többi megjelölt emberkéje közé!
Ha pedig már hálákodni kezdtem, akkor szeretném nektek most itt megköszönni, hogy vagytok nekem és támogattok a munkámban! El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire jól tud esni! Imádlak titeket és remélem, hogy továbbra is velem tartotok majd! <3
Most pedig akkor kezdjünk bele a díjhoz tartozó feladatokba. :D
Szabályok:
- Írd ki, kitől van!
- Írj 11 dolgot magadról!
- Válaszolj 11 kérdésre!
- Írj 11 kérdést!
- Küld tovább 11 embernek!
11 dolog rólam:
1. Szlovákiai magyar vagyok.
2. 16 éve boldogítom a szüleimet, illetve az egész családot.
3. Ezenkívül még van két blogom, amiből egyet már befejeztem.
4. Van két nővérem, akik az átlagnál sokkal idősebbek tőlem, ugyanis úgymond "kései gyermek" vagyok.
5. Könyvelői, gépészeti, menedzseri és vállalat vezetői szakra járok egy (szerintem) eléggé jó suliba (el tudom képzelni, hogy ez mennyire érdekelhet titeket, sorry).
6. Magas szintű (ha írhatom így) önbizalomhiányban szenvedek. :/ Nagy lelkierő kellett ahhoz, hogy a nyilvánosság elé tárjam az írásaimat.
7. Szinte anyanyelvi szinten beszélem az angolt, de persze azért még nekem is van mit tanulnom.
8. Magyarországon és Ausztrián kívül még nem jártam messzebb külfüldi országokban.
9. Félig vérbeli magyar vagyok, mert a nagypapám Magyarországról származott.
10. Muszáj németet is tanulnom.
11. Gyakran eléggé döntésképtelen tudok lenni, sajnos. :/
11 kérdés:
1. Kedvenc színed? - Minden színt szeretek, de a türkiz és a fekete a fav, mert utóbbi mindenhez passzol.
2. Kedvenc sorozat? - Bár mégcsak az első évadot néztem végig a nyári szünet alatt, de a Vámpírnaplók nagyon megfogtak.
3. Mennyi időbe telik megírnod egy részt? - Akár több órát is képes vagyok eltölteni vele a folytonos javítgatások miatt, mert gyakori, hogy nem vagyok megelégedve egy kifejezéssel és akkor az egész mondatot át kell gondolnom.
4. Kedvenc film? - A macskám, a családom és a fiúk hosszú ideig a bestem volt, de most azt hiszem áttértem Az apró bökkenő címűre. Apropó, ha nem láttad még, akkor okvetlen pótold be! ;)
5. Milyen zenéket szeretsz? - Persze, elsősorban 5SOS orrba-szájba. :D Egyébként minden félét szeretek a lényeg, hogy megfeleljen az ízlésemnek és megfogjon a dallama, bár a romantikusabbak talán közelebb állnak hozzám.
6. Van valami hobbid? - Elsősorban az írás. Esetleg a zene hallgatás, ha az hobbinak számíható? :D
7. Ki a kedvenced a 5SOS-ből? - Először Luke volt a kedvencem a 5SOS-ből, aztán áttértem Calumre, most pedig megint visszatértem a szöszihez. Nem tehetek erről, egyszerűen lehetetlen választani négyőjük közül! poor me :(
8. Valami cikis sztori? - Per pillanat semmi nem ugrik be, de biztosan volt már jó néhány kínos esetem.
9. Van tervben egy új blog? - Most kezdtem a Fire nevezetűt, de ugye tervek mindig vannak. ;)
10. Mit jelentenek számodra az olvasóid? - A világot azt hiszem, hisz nálkülük nem tartanék itt. :3
11. Egy dolog, amit nagyon szeretnél megkapni a jövőben? - Bár ezt nem hiszem, hogy kapnám, de nagyon szeretnék elutazni Amerikába vagy Angliába.
Emberkék, akiknek én küldöm a díjat:
Emily Night - Szerelem a láthatáron
Miss Edina - Hello Mr. Hemmings
Rivnyák A. Loretta - Wherever you are [Luke Hemmings Fanfiction]
Hope Higgings - Wrapped around your finger
Nirvana (bocsi, nem tudom az igazi neved, de így említetted magad a blogod chatjén) - Murder
Már a bejegyzés címéből kivehettétek, hogy miről is van szó, hisz elég nyilvánvaló, de igen megkaptam az első díjamat erre a blogra! Egyszerűen nincsenek rá szavak, hogy mennyire jól esik és milyen boldog vagyok! Tényleg nagyon köszönöm Calum Irwinnek, hogy engem is besorolt a többi megjelölt emberkéje közé!
Ha pedig már hálákodni kezdtem, akkor szeretném nektek most itt megköszönni, hogy vagytok nekem és támogattok a munkámban! El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire jól tud esni! Imádlak titeket és remélem, hogy továbbra is velem tartotok majd! <3
Most pedig akkor kezdjünk bele a díjhoz tartozó feladatokba. :D
Szabályok:
- Írd ki, kitől van!
- Írj 11 dolgot magadról!
- Válaszolj 11 kérdésre!
- Írj 11 kérdést!
- Küld tovább 11 embernek!
11 dolog rólam:
1. Szlovákiai magyar vagyok.
2. 16 éve boldogítom a szüleimet, illetve az egész családot.
3. Ezenkívül még van két blogom, amiből egyet már befejeztem.
4. Van két nővérem, akik az átlagnál sokkal idősebbek tőlem, ugyanis úgymond "kései gyermek" vagyok.
5. Könyvelői, gépészeti, menedzseri és vállalat vezetői szakra járok egy (szerintem) eléggé jó suliba (el tudom képzelni, hogy ez mennyire érdekelhet titeket, sorry).
6. Magas szintű (ha írhatom így) önbizalomhiányban szenvedek. :/ Nagy lelkierő kellett ahhoz, hogy a nyilvánosság elé tárjam az írásaimat.
7. Szinte anyanyelvi szinten beszélem az angolt, de persze azért még nekem is van mit tanulnom.
8. Magyarországon és Ausztrián kívül még nem jártam messzebb külfüldi országokban.
9. Félig vérbeli magyar vagyok, mert a nagypapám Magyarországról származott.
10. Muszáj németet is tanulnom.
11. Gyakran eléggé döntésképtelen tudok lenni, sajnos. :/
11 kérdés:
1. Kedvenc színed? - Minden színt szeretek, de a türkiz és a fekete a fav, mert utóbbi mindenhez passzol.
2. Kedvenc sorozat? - Bár mégcsak az első évadot néztem végig a nyári szünet alatt, de a Vámpírnaplók nagyon megfogtak.
3. Mennyi időbe telik megírnod egy részt? - Akár több órát is képes vagyok eltölteni vele a folytonos javítgatások miatt, mert gyakori, hogy nem vagyok megelégedve egy kifejezéssel és akkor az egész mondatot át kell gondolnom.
4. Kedvenc film? - A macskám, a családom és a fiúk hosszú ideig a bestem volt, de most azt hiszem áttértem Az apró bökkenő címűre. Apropó, ha nem láttad még, akkor okvetlen pótold be! ;)
5. Milyen zenéket szeretsz? - Persze, elsősorban 5SOS orrba-szájba. :D Egyébként minden félét szeretek a lényeg, hogy megfeleljen az ízlésemnek és megfogjon a dallama, bár a romantikusabbak talán közelebb állnak hozzám.
6. Van valami hobbid? - Elsősorban az írás. Esetleg a zene hallgatás, ha az hobbinak számíható? :D
7. Ki a kedvenced a 5SOS-ből? - Először Luke volt a kedvencem a 5SOS-ből, aztán áttértem Calumre, most pedig megint visszatértem a szöszihez. Nem tehetek erről, egyszerűen lehetetlen választani négyőjük közül! poor me :(
8. Valami cikis sztori? - Per pillanat semmi nem ugrik be, de biztosan volt már jó néhány kínos esetem.
9. Van tervben egy új blog? - Most kezdtem a Fire nevezetűt, de ugye tervek mindig vannak. ;)
10. Mit jelentenek számodra az olvasóid? - A világot azt hiszem, hisz nálkülük nem tartanék itt. :3
11. Egy dolog, amit nagyon szeretnél megkapni a jövőben? - Bár ezt nem hiszem, hogy kapnám, de nagyon szeretnék elutazni Amerikába vagy Angliába.
Emberkék, akiknek én küldöm a díjat:
Emily Night - Szerelem a láthatáron
Miss Edina - Hello Mr. Hemmings
Rivnyák A. Loretta - Wherever you are [Luke Hemmings Fanfiction]
Hope Higgings - Wrapped around your finger
Nirvana (bocsi, nem tudom az igazi neved, de így említetted magad a blogod chatjén) - Murder
2014. szeptember 13., szombat
21. fejezet: Tökéletesnél is tökéletesebb
Végre meghoztam az új részt, aminek remélem örültök és ha tetszett komiztok, vagy feliratkoztok, illetve csatlakoztok a FB-csoporthoz, aminek linkjét lejjebb megtaláljátok!
Örülnék annak is, ha benéznétek a Luke-os blogomra, aminek még kicsit az elején járok, de azért remélem elnyeri a tetszéseteket!
Ennyit szerettem volna, most pedig jöjjön a bejegyzés érdekesebb része. ;)
Jó olvasást! :*
FB-csoport: We need to be together
Luke-os blog: Fire
------------------------------------------------------------------------
Stella nemsokkal a hotelba érkezésünk után álomba szenderült. Mivel nem akartam őt felébreszteni, majd még hazacincálni, ezért felhívtam Nataliet.
- Jó estét, Natalie! - köszöntöttem, amikor felvette a telefont.
- Calum. Történt valami? - rémült meg.
- Nem semmi komoly, csak Stella itt van velünk a szállodában, viszont elaludt, mert elfáradt a vidámparkban és szeretném megkérdezni, hogy nem maradhatna-e akkor már itt? - magyaráztam.
- Hát, nem is tudom. 4 fiúval. Féltem őt! - gondolkodott.
- Nem lesz semmi gond - bizonygattam, hisz nem tennénk vagy tennék semmit sem, amire esetleg gondolhatott.
- Hát - kezdett bele mondanivalójába, majd csak pár perc múlva szólalt meg újra. - Ne, jó, de holnap hazakíséred! És aztán óvatosan! Bízom benned, Calum! - egyezett bele végül.
- Köszönöm. Viszhall és jó éjt! - nyomtam ki a telefont.
Visszamentem a srácokhoz, akik szintén kidőltek és már aludták az igazak álmát. Felráztam Stellát, hiszen dzsekiben és cipőben nem aludhat.
Lassan nyitotta ki mogyoróbarna szemeit.
- Ajj, hagyjál! - dünnyögte.
- Hé, gyere! Csak öltözz át! - ültettem fel.
Átvezettem a mosdóba. Ott leültettem a kád szélére, majd visszasiettem a hálóba, ahol elő kaptam a bőröndömből egy pólót.
A fürdőszobába lépve Stel csukott szemmel egy dalt dúdolgatott. Elmosolyodtam rajta. Nagyon aranyos volt. Félálomban lehetett. Na, mindegy attól még áttudom őt öltöztetni én magam is.
- Stella - böktem meg egy aprónyit, hogy legalább kinyissa szemeit. Felhúztam őt, így előttem állt. Leszedtem róla a dzsekijét.
- Emeld fel a karjaidat! - utasítottam.
Szerencsémre hallgatott rám. Lassan lehúztam róla bézs színű pólóját, aztán kigomboltam a nadrágját, ami lecsusszant formás lábairól. Nem mondom, hogy nem gyönyörködtem a látványban, hiszen Stellát még a tökéletesnél is tökéletesebb alakkal áldotta meg a sors.
Azt sem tudtam megállni, hogy ne érintsem meg őt, így végigsimítottam az oldalán.
- Ez csikiz - kuncogott lehunyt szemekkel, s azzal visszahozott a jelenbe és meggátolta, hogy elveszítsem a fejem. Gyorsan ráadtam a pólómat, ami formás combjai közepéig ért. Úristen, megőrjít ez a lány!
Visszaültettem a kád szélére, hogy lábbelijét és nadrágját is levehessem róla. Miután sikeresen kész lettem ezzel, visszavezettem a hálóba. A mackót a kanapéra ültettem, majd befektettem Stellát az ágyba.
Összehajtogattam az enyéimhez képest apró ruháit, majd a rózsaszín szőrmók mellé tettem. A bőröndömből elővettem magamnak egy alsónadrágot és egy rövid ujjú pólót. Ezután besétáltam a fürdőszobába, hogy felfrissítsem magam egy kellemes zuhannyal. Ezt végrehajtottam, aztán miután felöltöztem, visszamentem a hálóba.
Továbbra is aludtak mind a négyen. Befeküdtem Stella mellé, majd közel húzódtam hozzá és átkaroltam a hasát. Megnyugtató volt, hogy magam mellett tudhattam őt.
2014. szeptember 1., hétfő
20. fejezet: Ki lesz a következő?
Hali. :)
Megérkezett az új rész, amit nagyon remélek, hogy vártatok már és amit méginkább remélek, hogy tetszeni fog nektek. Nyilvánítsátok ki véleményeteket egy komment keretében és esetleg ha tetszik a történet, akkor iratkozzatok fel, illetve lépjetek be a FB-csoportba.
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
-------------------------------------------------------------------------------
Elindultunk a kijárat felé, viszont útközben megpillantottunk egy fotófülkét. Megiramoztuk, majd egyszerre öten, vagyis hatan ültünk be, hiszen Pinky kitesz egy embert. Én a padon foglaltam helyet. Jobb felemen Luke, a balon Calum ült. Luke előtt Mikey, a kiwi előtt pedig Ash térdelt. Köztük a nagy maci foglalt helyet. Csináltunk egy normális, mindenki mosolyog képet. Ezután elszabadult a pokol. Aki nem tudja, hogy mennyire őrültek vagyunk, az csak gondolja.
Sorban kiléptünk a szűk helységből. A gép kiadta a fotókat. Végignéztük azokat. Mindegyiken volt valami, ami viccesnek számít.
Elhatároztuk, hogy elmegyünk hozzájuk a szállodába. Kicsit hosszú útnak néztünk előbe, de ezzel mit sem törődve elindultunk. Félúton már nem bírtam cipelni a mackómat. Cal átvette tőlem, de nem sokáig vitte, mert találkoztunk néhány rajongóval, így Pinky visszakerült hozzám. Természetesen feltűnt a lányoknak a nagy rózsaszín plüss.
- Nagyon cuki ez a maci - szólt kedvesen egy kb. velem egyforma magasságú lány, majd a barátnőjével együtt hozzám léptek.
- Köszi - mosolyogtam.
- Honnan van? - kérdezte a magasabbik lány.
- Cal lőtte nekem - mondtam büszkén.
Hümmögött egyet, aztán így szólt:
- Készíthetünk rólatok egy képet? - kérdezte, majd meg sem várva a válaszom oda hívta Calumöt.
A kiwi beállt mögém, aztán körülfonta a hasamat hosszú karjaival. Tisztában volt vele, hogy fel fog kerülni a világhálóra, mégis megtette. Elvigyorodtam a kép kedvéért, bármennyire is frusztráló volt ez a két lány.
Pár perc múlva bővült a tömeg legalább tíz lánnyal, így teljesen kívülre szorultam. Bár a fiúk jól szórakoztak a rajongóikkal.
A villanykarónak döntöttem a hátam, miközben Pinkyt magamhoz szorítottam. Épp a mackó fejét bámultam, amikor egy alak lépett elém.
- Mi van köztetek Calummel? - szólalt meg az idegesítő magas lány, akivel nemrég volt szerencsém beszélni.
- Most épp jó néhány lépésnyi hely - vontam fel a szemöldököm flegmán nézve fel a lány szemébe. Nem hagyhattam, hogy gyengének nézzen.
- A kérdésemre válaszolj! - emeltem fel egy kicsit a hangját.
- Válaszoltam - vontam vállat.
- Mondták már, hogy mennyire ostoba vagy? - keményített be.
- Mondták már, hogy nagyon idegesítő vagy? - vágtam vissza.
- Mondták már, hogy csak egy ribanc vagy? - kezdett el sértegetni.
- Tessék? - döbbentem le.
- Jól hallottad. Csak egy ribanc vagy. Először Luke, aztán Calum ... Ki lesz a következő? - folytatta a mocskolásomat.
- Így gondolod? - gurultam be.
A lány csak bólintott egyet.
- Igen? - vontam fel a szemöldökém.
Mérgemben levágtam szegény Pinkyt a földre. A lányhoz léptem. Nagyon kevés hely volt köztünk. A képembe suttogta, hogy 'ribanc'. Na, ekkor nem kellett több. Nekiugrottam a csajnak, így a földre zuhantunk. Ő felsikított, én meg a hajába kaptam és tépni kezdtem. Fordultunk egyet, ezáltal ő volt fölényben. Elkapta kezeimet. Összefogta azokat az egyik kezével, a másikkal nekem támadt. Fordítottam helyzetünkön, amikor sikerült kiszabadítanom apró kézfejeimet. Nem akartam tovább verekedni, ezért felálltam, majd a kezemet nyújtottam a lánynak, hogy segítsek neki felállni, de ő ahelyett, hogy elfogadta volna, kigánycsolt, így a földre zuhantam. A lány feltápászkodott. Mellém lépett. Belémrúgott, aztán lehajolt hozzám. Bal kezével összenyomta az arcomat, s ezáltal picit felemelte a fejemet a földről.
- Látod, te vesztettél! - nézett haragosan és egyben büszkén a szemeimbe.
Visszalökte a fejemet, ahogy elengedte az arcomat. Elég nagyot koppant a koponyám a beton útnak lökődve.
- Az lehet, de Calum az enyém! - vágtam vissza neki.
Megfordult. Lenézett rám.
- Ne akard, hogy visszamenjek! - fenyegetőzött.
- Na, gyere! - álltam fel.
Közelített hozzám, mire én ugrottam, de nem értem el a lányt, ugyanis valami, vagyis valaki megakadályozott benne. Calum volt az. Elkapott hátulról úgy, hogy körülfonta a hasamat karjaival és teljes erővel szorított magához.
- Stella, nyugi! - próbált nyugtatgatni.
Arcát a nyakamba nyomta. Sikerült hatnia rám. Lehajtottam a fejem és apró kezeimet az övéire tettem. Kifújtam a levegőt. A kiwi lassan elengedett, ahogy a lányok is távolodtak tőlünk. A villanykarónál fekvő Pinkyhez lépkedtem, majd felvettem a földről.
- Na, menjünk! - indultam előre, mintha semmi sem történt volna.
Összeszorítottam a szemeimet. Fájtak a lány szavai és egyben a fejem, illetve az oldalam is, ahova kaptam egy kedves rúgást. Patakokban folytak könnyeim, miközben csak csendben lépkedtem az úton mögöttem a négy sráccal.
Muszáj volt megállnom a fejembe hasító fájdalom miatt. Pinkyt is elejtettem. Két kezemet a térdeimre tettem, így meggörnyedtem. Szaporán szedtem a levegőt.
- Stella! Minden okés? - guggolt mellém Cal. A többiek körbeálltak minket.
- Persze. Mindjárt-mehetünk-tovább - feleltem nyögve, minden szó után nagy levegőt véve.
Kiegyenesedtem, majd kifújtam a levegőt jó mélyről. Az oldalamhoz nyúltam és sántikálva folytattam utamat. Pinkyről Mikey gondoskodott.
Szerencsére nemsokára megérkeztünk a hotelbe, ahol minden levágtuk magunkat a két kétszemélyes ágy egyikére.
- Biztos, hogy minden rendben veled? - tette le mellém a macimat Mikey.
Csak bólintottam egyet, majd Pinkyt párnának használva elnyúltam az ágyon. Természetesen mellettem Calum, a másik ágyon pedig a három srác foglalt helyet.
Megérkezett az új rész, amit nagyon remélek, hogy vártatok már és amit méginkább remélek, hogy tetszeni fog nektek. Nyilvánítsátok ki véleményeteket egy komment keretében és esetleg ha tetszik a történet, akkor iratkozzatok fel, illetve lépjetek be a FB-csoportba.
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
-------------------------------------------------------------------------------
Elindultunk a kijárat felé, viszont útközben megpillantottunk egy fotófülkét. Megiramoztuk, majd egyszerre öten, vagyis hatan ültünk be, hiszen Pinky kitesz egy embert. Én a padon foglaltam helyet. Jobb felemen Luke, a balon Calum ült. Luke előtt Mikey, a kiwi előtt pedig Ash térdelt. Köztük a nagy maci foglalt helyet. Csináltunk egy normális, mindenki mosolyog képet. Ezután elszabadult a pokol. Aki nem tudja, hogy mennyire őrültek vagyunk, az csak gondolja.
Sorban kiléptünk a szűk helységből. A gép kiadta a fotókat. Végignéztük azokat. Mindegyiken volt valami, ami viccesnek számít.
Elhatároztuk, hogy elmegyünk hozzájuk a szállodába. Kicsit hosszú útnak néztünk előbe, de ezzel mit sem törődve elindultunk. Félúton már nem bírtam cipelni a mackómat. Cal átvette tőlem, de nem sokáig vitte, mert találkoztunk néhány rajongóval, így Pinky visszakerült hozzám. Természetesen feltűnt a lányoknak a nagy rózsaszín plüss.
- Nagyon cuki ez a maci - szólt kedvesen egy kb. velem egyforma magasságú lány, majd a barátnőjével együtt hozzám léptek.
- Köszi - mosolyogtam.
- Honnan van? - kérdezte a magasabbik lány.
- Cal lőtte nekem - mondtam büszkén.
Hümmögött egyet, aztán így szólt:
- Készíthetünk rólatok egy képet? - kérdezte, majd meg sem várva a válaszom oda hívta Calumöt.
A kiwi beállt mögém, aztán körülfonta a hasamat hosszú karjaival. Tisztában volt vele, hogy fel fog kerülni a világhálóra, mégis megtette. Elvigyorodtam a kép kedvéért, bármennyire is frusztráló volt ez a két lány.
Pár perc múlva bővült a tömeg legalább tíz lánnyal, így teljesen kívülre szorultam. Bár a fiúk jól szórakoztak a rajongóikkal.
A villanykarónak döntöttem a hátam, miközben Pinkyt magamhoz szorítottam. Épp a mackó fejét bámultam, amikor egy alak lépett elém.
- Mi van köztetek Calummel? - szólalt meg az idegesítő magas lány, akivel nemrég volt szerencsém beszélni.
- Most épp jó néhány lépésnyi hely - vontam fel a szemöldököm flegmán nézve fel a lány szemébe. Nem hagyhattam, hogy gyengének nézzen.
- A kérdésemre válaszolj! - emeltem fel egy kicsit a hangját.
- Válaszoltam - vontam vállat.
- Mondták már, hogy mennyire ostoba vagy? - keményített be.
- Mondták már, hogy nagyon idegesítő vagy? - vágtam vissza.
- Mondták már, hogy csak egy ribanc vagy? - kezdett el sértegetni.
- Tessék? - döbbentem le.
- Jól hallottad. Csak egy ribanc vagy. Először Luke, aztán Calum ... Ki lesz a következő? - folytatta a mocskolásomat.
- Így gondolod? - gurultam be.
A lány csak bólintott egyet.
- Igen? - vontam fel a szemöldökém.
Mérgemben levágtam szegény Pinkyt a földre. A lányhoz léptem. Nagyon kevés hely volt köztünk. A képembe suttogta, hogy 'ribanc'. Na, ekkor nem kellett több. Nekiugrottam a csajnak, így a földre zuhantunk. Ő felsikított, én meg a hajába kaptam és tépni kezdtem. Fordultunk egyet, ezáltal ő volt fölényben. Elkapta kezeimet. Összefogta azokat az egyik kezével, a másikkal nekem támadt. Fordítottam helyzetünkön, amikor sikerült kiszabadítanom apró kézfejeimet. Nem akartam tovább verekedni, ezért felálltam, majd a kezemet nyújtottam a lánynak, hogy segítsek neki felállni, de ő ahelyett, hogy elfogadta volna, kigánycsolt, így a földre zuhantam. A lány feltápászkodott. Mellém lépett. Belémrúgott, aztán lehajolt hozzám. Bal kezével összenyomta az arcomat, s ezáltal picit felemelte a fejemet a földről.
- Látod, te vesztettél! - nézett haragosan és egyben büszkén a szemeimbe.
Visszalökte a fejemet, ahogy elengedte az arcomat. Elég nagyot koppant a koponyám a beton útnak lökődve.
- Az lehet, de Calum az enyém! - vágtam vissza neki.
Megfordult. Lenézett rám.
- Ne akard, hogy visszamenjek! - fenyegetőzött.
- Na, gyere! - álltam fel.
Közelített hozzám, mire én ugrottam, de nem értem el a lányt, ugyanis valami, vagyis valaki megakadályozott benne. Calum volt az. Elkapott hátulról úgy, hogy körülfonta a hasamat karjaival és teljes erővel szorított magához.
- Stella, nyugi! - próbált nyugtatgatni.
Arcát a nyakamba nyomta. Sikerült hatnia rám. Lehajtottam a fejem és apró kezeimet az övéire tettem. Kifújtam a levegőt. A kiwi lassan elengedett, ahogy a lányok is távolodtak tőlünk. A villanykarónál fekvő Pinkyhez lépkedtem, majd felvettem a földről.
- Na, menjünk! - indultam előre, mintha semmi sem történt volna.
Összeszorítottam a szemeimet. Fájtak a lány szavai és egyben a fejem, illetve az oldalam is, ahova kaptam egy kedves rúgást. Patakokban folytak könnyeim, miközben csak csendben lépkedtem az úton mögöttem a négy sráccal.
Muszáj volt megállnom a fejembe hasító fájdalom miatt. Pinkyt is elejtettem. Két kezemet a térdeimre tettem, így meggörnyedtem. Szaporán szedtem a levegőt.
- Stella! Minden okés? - guggolt mellém Cal. A többiek körbeálltak minket.
- Persze. Mindjárt-mehetünk-tovább - feleltem nyögve, minden szó után nagy levegőt véve.
Kiegyenesedtem, majd kifújtam a levegőt jó mélyről. Az oldalamhoz nyúltam és sántikálva folytattam utamat. Pinkyről Mikey gondoskodott.
Szerencsére nemsokára megérkeztünk a hotelbe, ahol minden levágtuk magunkat a két kétszemélyes ágy egyikére.
- Biztos, hogy minden rendben veled? - tette le mellém a macimat Mikey.
Csak bólintottam egyet, majd Pinkyt párnának használva elnyúltam az ágyon. Természetesen mellettem Calum, a másik ágyon pedig a három srác foglalt helyet.
2014. augusztus 28., csütörtök
19. fejezet: Pinky
Hey. :D
Megérkezett az új rész, amit remélem vártatok már. Nagyon köszönöm a komikat és hogy egyre többen iratkoztok fel a blogra, illetve csatlakoztok a FB-csoport (ennek a linkjét lejjebb megtaláljátok)! Most is számítok egy-két ilyen "jelenségre"! ;)
Jó olvasást! :)
P.s.: Kezdtem egy új blogot, amelynek Luke a főszereplője. Lessetek be oda is! ;)
Új blog: Fire
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------
Amíg magányosan üldögéltem a padon, felléptem twitterre. Szokásosan szinte mindenki fent lógott. Már találtam is rólam és Calről egy-két posztot. Le volt fotózva a sapis eset és még az előbbi homlokpuszi is. Meglepően gyorsak a rajongók. Az egyik a bandával foglalkozó oldal még azt is kiírta, hogy per pillanat melyikünk mit csinál. Így szól a posztja: 'A srácok Stellával vannak a vidámparkban. A lány egy padon ül, a fiúk meg épp néhány rajongóval beszélnek.'.
Mosolyogva olvasgattam a különböző kiírásokat. Kb. tíz perce ülhettem ott, amikor a srácok is csatlakoztak hozzám. Mikey foglalt helyet mellettem, majd utána sorakoztak a többiek.
- Kockulsz? - karolta át a vállam Michael.
- Mi mást csinálhattam volna mindidáig? - néztem fel a készülékemből a mellettem ülő srácra.
- Ott maradhattál volna velünk - mosolygott.
- Nem szeretnék útban lenni olyankor - vontam vállat.
- Miért lennél útban? - érdeklődött.
- Hidd el, hogy a rajongóknak útban lennék - adtam meg neki a választ.
- Ezt most nem értem - rázta meg a fejét.
- Mindegy - mosolyogtam rá.
- Hát, jó - vont vállat most ő.
Kiléptem twitterről, így a hátterem jelent meg. Gyorsan lekódoltam, mielőtt Mikey meglátja, de elkéstem.
- Mutasd csak a háttered - nyúlt a telómért.
- Nem érdekes - csúsztattam bele gyorsan a zsebembe.
- Dehogynem - szuggerálta zöldes szemeivel a kis tarisznyát a nadrágomon.
Odakapott nagy kezével, hogy megszerezze. Apró kezeimmel próbáltam elszakítani a zsebemtől nagy mancsát.
- Mikey! - sikítottam. - Hagyj már! - kiáltottam rá.
- Michael! - szólt szigorúan a kiwi is.
- Elengedlek, ha megnézhetem - kezdett el üzletelni.
- Miért érdekel annyira? - szenvedtem tovább a kezével.
- Mert nem vagyok biztos benne, hogy jól láttam, ami láttam és szeretnék megbizonyosodni róla - magyarázta, mire sikerült megszereznie a készülékemet.
- Ajh! - hallattam egy csalódott hangot.
- De cukik! - bámulta a feloldatlan képernyőn látszódó képet. - Nézd már, milyen aranyosak! - nyomta Luke elé a telefonomat, amit folyton megnyomkodott, akárhányszor elsötétült a kijelzője. Féltem, hogy még a végén tönkreteszi.
- Jó kép - mosolygott kissé keserűen a szőkés srác.
Utána Ash-hez került a telefon.
- Helyesek vagytok - mosolygott, majd visszaadta a készülékem, így végre biztonságba került nálam.
- Amúgy nem úgy volt, hogy felültök ti is a hullámvasútra? - kérdeztem tőlük.
- Már mindegy - vontak vállat.
- Igazából itt már tegnap meg volt minden, csak gondoltuk, megnézünk titeket - magyarázta Ash.
- Értem - biccentettem, aztán a kiwihez fordultam. - Cal, te szeretnél még kipróbálni itt valamit?
Csak megrázta a fejét. Ekkor eszembe jutott, hogy szerintem Cal nagyon is tartozik nekem egy-két dologgal. Felpattantam a padról, aztán hozzá léptem. Megfogtam nagy kezét, majd húzni kezdtem.
- Hé, Stella. Mi az? - lépkedett mellettem.
- Majd meglátod - mondtam sejtelmesen.
Lekanyarodtunk egy kisebb ösvényre, ami úticélomhoz vezetett.
- Tadá - futottam a céllövölde elé, majd bemutattam Calnak a sátrat.
Elnevette magát, aztán odajött hozzám.
- Ezzel tartozol azért, hogy felültem veled a vasútra - néztem fel a szemeibe, amik sarkában összefutottak nevetőráncocskái.
- Mit lőjek? - vezetett közelebb a sátorhoz.
Körülnéztem, aztán kiszúrtam magamnak a nagy rózsaszín plüssmackót.
- Azt a nagy macit - mutattam rá.
- Okés, megpróbálom - mosolygott le rám Calum.
Előkapta a pénztárcáját, majd kifizette az első próbálkozását a céllövöldés emberkének.
Hat konzervdoboz volt piramis alakban felrakva. Az első dobásnál ledobott kettőt a tetejéről; a másodiknál még kettőt; viszont a harmadiknál csak egyet tudott.
- Hát, ez nem sikerült - nézett le rám.
- Akkor még próbálgasd! - mondtam parancsolóan.
Kifizette az újabb kört, aztán bepózolt a dobáshoz. Ekkor megcsörrent a telója.
- Felveszed? - pillantott rám.
- Persze. Hol van? - érdeklődtem, hogy merre találom a telóját.
- A nadrágom zsebében - adta meg a választ.
Odanyúltam érte, aztán gyorsan kikaptam a készüléket a szűk helyről. A telefon képernyőjére Mikey neve volt kiírva.
- Szia - szóltam bele kedvesen.
- Hello - köszöntött ő is. - Calum? - érdeklődött barátja után.
- Most épp nem ér rá. Komoly munkában van - feleltem viccesen.
- Oh.
- Ne gondolj semmi olyanra! - figyelmeztettem.
- Már késő - röhögte el magát.
Calumre pillantottam, aki épp akkor vette át a macimat a céllövöldés emberkétől. Elsikítottam magam örömömben, majd már a kiwi mellett is termettem.
- Köszönöm - ugrottam a srác nyakába.
Calum körülfonta hosszú karjaival a derekamat (a macimat nem tudom, hová tette).
- Köszi! Ügyes vagy! - hálálkodtam neki és dicsértem is meg egyben.
Lábaim újra a földhöz értek, így elengedtük egymást. Ekkor jutott eszembe, hogy Mikey-val még mindig tartott a telefonhívás. A kiwi kézébe nyomtam az iPhone-ját.
- Michael, mit szeretnél? - köszöntötte barátját. - Már megyünk... Oké - beszélt a készülékbe, aztán kinyomta. Én ezalatt levettem a céllövöldés sátor pultjáról a macimat. Nem valami kis darab. Jó, hogy átértem két karommal. Calum lenézett rám.
- Nagyobb, mint te - nevetett ki.
- Ha-ha - imitáltam nevetést, aztán büszkén kikerültem őt.
A kiwi röhögve jött utánam.
- Hagyd abba! - fordultam meg picit dühösen.
- Bocsi, csak - kuncogott tovább ellépkedve mellettem, miközben én megálltam.
Fejbe csaptam őt figyelmeztetésképp. Bevált.
- Hé! - fogta a fejét.
Mivel ő megállt, én meg újra útnak indultam, így ismét előre kerültem.
- Ja, hogy ez te vagy Stella - szólt Mikey, amikor hozzájuk értem. Utánam Cal is.
- Nem rosszból, de nagyobb a maci nálad - állapította meg Ash is.
- Jól van. Elég volt! Ne gyere már ezzel te is! - ültettem a medvét a padra. - Segítsetek választani neki egy nevet! - néztem végig rajtuk.
- A Maci találó lenne - szólt Mikey.
- Milyen különleges név - vigyorogtam.
- Calumtől kaptad, nem? - nézett a szemembe Luke.
Bólintottam egyet.
- Akkor legyen valami vele kapcsolatos a neve - tanácsolta.
- Hm... Legyen Pink Kiwi - fordultam Calumhöz.
A fiúk hangos nevetésben törtek ki, Cal pedig megrázta a fejét.
- Legyen csak Pinky - nézett mélyen barna szemeimbe.
- Pinky - ismételtem el utána. - Okés, ez jó lesz - mosolyogtam rá, ő meg viszonozta.
- Menjünk valamerre, mert már teljesen elzsibbadt a hátsóm - állt fel a padról Michael.
- Menjünk - kaptam fel a macimat.
Megérkezett az új rész, amit remélem vártatok már. Nagyon köszönöm a komikat és hogy egyre többen iratkoztok fel a blogra, illetve csatlakoztok a FB-csoport (ennek a linkjét lejjebb megtaláljátok)! Most is számítok egy-két ilyen "jelenségre"! ;)
Jó olvasást! :)
P.s.: Kezdtem egy új blogot, amelynek Luke a főszereplője. Lessetek be oda is! ;)
Új blog: Fire
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------
Amíg magányosan üldögéltem a padon, felléptem twitterre. Szokásosan szinte mindenki fent lógott. Már találtam is rólam és Calről egy-két posztot. Le volt fotózva a sapis eset és még az előbbi homlokpuszi is. Meglepően gyorsak a rajongók. Az egyik a bandával foglalkozó oldal még azt is kiírta, hogy per pillanat melyikünk mit csinál. Így szól a posztja: 'A srácok Stellával vannak a vidámparkban. A lány egy padon ül, a fiúk meg épp néhány rajongóval beszélnek.'.
Mosolyogva olvasgattam a különböző kiírásokat. Kb. tíz perce ülhettem ott, amikor a srácok is csatlakoztak hozzám. Mikey foglalt helyet mellettem, majd utána sorakoztak a többiek.
- Kockulsz? - karolta át a vállam Michael.
- Mi mást csinálhattam volna mindidáig? - néztem fel a készülékemből a mellettem ülő srácra.
- Ott maradhattál volna velünk - mosolygott.
- Nem szeretnék útban lenni olyankor - vontam vállat.
- Miért lennél útban? - érdeklődött.
- Hidd el, hogy a rajongóknak útban lennék - adtam meg neki a választ.
- Ezt most nem értem - rázta meg a fejét.
- Mindegy - mosolyogtam rá.
- Hát, jó - vont vállat most ő.
Kiléptem twitterről, így a hátterem jelent meg. Gyorsan lekódoltam, mielőtt Mikey meglátja, de elkéstem.
- Mutasd csak a háttered - nyúlt a telómért.
- Nem érdekes - csúsztattam bele gyorsan a zsebembe.
- Dehogynem - szuggerálta zöldes szemeivel a kis tarisznyát a nadrágomon.
Odakapott nagy kezével, hogy megszerezze. Apró kezeimmel próbáltam elszakítani a zsebemtől nagy mancsát.
- Mikey! - sikítottam. - Hagyj már! - kiáltottam rá.
- Michael! - szólt szigorúan a kiwi is.
- Elengedlek, ha megnézhetem - kezdett el üzletelni.
- Miért érdekel annyira? - szenvedtem tovább a kezével.
- Mert nem vagyok biztos benne, hogy jól láttam, ami láttam és szeretnék megbizonyosodni róla - magyarázta, mire sikerült megszereznie a készülékemet.
- Ajh! - hallattam egy csalódott hangot.
- De cukik! - bámulta a feloldatlan képernyőn látszódó képet. - Nézd már, milyen aranyosak! - nyomta Luke elé a telefonomat, amit folyton megnyomkodott, akárhányszor elsötétült a kijelzője. Féltem, hogy még a végén tönkreteszi.
- Jó kép - mosolygott kissé keserűen a szőkés srác.
Utána Ash-hez került a telefon.
- Helyesek vagytok - mosolygott, majd visszaadta a készülékem, így végre biztonságba került nálam.
- Amúgy nem úgy volt, hogy felültök ti is a hullámvasútra? - kérdeztem tőlük.
- Már mindegy - vontak vállat.
- Igazából itt már tegnap meg volt minden, csak gondoltuk, megnézünk titeket - magyarázta Ash.
- Értem - biccentettem, aztán a kiwihez fordultam. - Cal, te szeretnél még kipróbálni itt valamit?
Csak megrázta a fejét. Ekkor eszembe jutott, hogy szerintem Cal nagyon is tartozik nekem egy-két dologgal. Felpattantam a padról, aztán hozzá léptem. Megfogtam nagy kezét, majd húzni kezdtem.
- Hé, Stella. Mi az? - lépkedett mellettem.
- Majd meglátod - mondtam sejtelmesen.
Lekanyarodtunk egy kisebb ösvényre, ami úticélomhoz vezetett.
- Tadá - futottam a céllövölde elé, majd bemutattam Calnak a sátrat.
Elnevette magát, aztán odajött hozzám.
- Ezzel tartozol azért, hogy felültem veled a vasútra - néztem fel a szemeibe, amik sarkában összefutottak nevetőráncocskái.
- Mit lőjek? - vezetett közelebb a sátorhoz.
Körülnéztem, aztán kiszúrtam magamnak a nagy rózsaszín plüssmackót.
- Azt a nagy macit - mutattam rá.
- Okés, megpróbálom - mosolygott le rám Calum.
Előkapta a pénztárcáját, majd kifizette az első próbálkozását a céllövöldés emberkének.
Hat konzervdoboz volt piramis alakban felrakva. Az első dobásnál ledobott kettőt a tetejéről; a másodiknál még kettőt; viszont a harmadiknál csak egyet tudott.
- Hát, ez nem sikerült - nézett le rám.
- Akkor még próbálgasd! - mondtam parancsolóan.
Kifizette az újabb kört, aztán bepózolt a dobáshoz. Ekkor megcsörrent a telója.
- Felveszed? - pillantott rám.
- Persze. Hol van? - érdeklődtem, hogy merre találom a telóját.
- A nadrágom zsebében - adta meg a választ.
Odanyúltam érte, aztán gyorsan kikaptam a készüléket a szűk helyről. A telefon képernyőjére Mikey neve volt kiírva.
- Szia - szóltam bele kedvesen.
- Hello - köszöntött ő is. - Calum? - érdeklődött barátja után.
- Most épp nem ér rá. Komoly munkában van - feleltem viccesen.
- Oh.
- Ne gondolj semmi olyanra! - figyelmeztettem.
- Már késő - röhögte el magát.
Calumre pillantottam, aki épp akkor vette át a macimat a céllövöldés emberkétől. Elsikítottam magam örömömben, majd már a kiwi mellett is termettem.
- Köszönöm - ugrottam a srác nyakába.
Calum körülfonta hosszú karjaival a derekamat (a macimat nem tudom, hová tette).
- Köszi! Ügyes vagy! - hálálkodtam neki és dicsértem is meg egyben.
Lábaim újra a földhöz értek, így elengedtük egymást. Ekkor jutott eszembe, hogy Mikey-val még mindig tartott a telefonhívás. A kiwi kézébe nyomtam az iPhone-ját.
- Michael, mit szeretnél? - köszöntötte barátját. - Már megyünk... Oké - beszélt a készülékbe, aztán kinyomta. Én ezalatt levettem a céllövöldés sátor pultjáról a macimat. Nem valami kis darab. Jó, hogy átértem két karommal. Calum lenézett rám.
- Nagyobb, mint te - nevetett ki.
- Ha-ha - imitáltam nevetést, aztán büszkén kikerültem őt.
A kiwi röhögve jött utánam.
- Hagyd abba! - fordultam meg picit dühösen.
- Bocsi, csak - kuncogott tovább ellépkedve mellettem, miközben én megálltam.
Fejbe csaptam őt figyelmeztetésképp. Bevált.
- Hé! - fogta a fejét.
Mivel ő megállt, én meg újra útnak indultam, így ismét előre kerültem.
- Ja, hogy ez te vagy Stella - szólt Mikey, amikor hozzájuk értem. Utánam Cal is.
- Nem rosszból, de nagyobb a maci nálad - állapította meg Ash is.
- Jól van. Elég volt! Ne gyere már ezzel te is! - ültettem a medvét a padra. - Segítsetek választani neki egy nevet! - néztem végig rajtuk.
- A Maci találó lenne - szólt Mikey.
- Milyen különleges név - vigyorogtam.
- Calumtől kaptad, nem? - nézett a szemembe Luke.
Bólintottam egyet.
- Akkor legyen valami vele kapcsolatos a neve - tanácsolta.
- Hm... Legyen Pink Kiwi - fordultam Calumhöz.
A fiúk hangos nevetésben törtek ki, Cal pedig megrázta a fejét.
- Legyen csak Pinky - nézett mélyen barna szemeimbe.
- Pinky - ismételtem el utána. - Okés, ez jó lesz - mosolyogtam rá, ő meg viszonozta.
- Menjünk valamerre, mert már teljesen elzsibbadt a hátsóm - állt fel a padról Michael.
- Menjünk - kaptam fel a macimat.
2014. augusztus 23., szombat
18. fejezet: Vidámpark és hullámvasút
Hali. :)
Végre meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog nektek, illetve, hogy kapok komikat, esetleg valaki feliratkozik a blogra vagy csatlakoztok néhányan a FB-csoporthoz. :)
Jó olvasást! :*
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------
A vidámpark bejáratánál nem állt hosszú sor, így viszonylag gyorsan bejutottunk a helyre.
Míg Calum a kísértetházban "szórakozott", leültem egy padra a ház közelében. Kezembe vettem a telefonomat. A menüben megnyitottam a 'képek' mappát. Ott rányomtam a ma készített képünkre Callel. Ajkaim mosolyra húzódtak. Nem tudtam megállni, hogy ne állítsam be hátteremnek. Ezután kiléptem a mappából és a menüből is.
- Tetszik a háttered - szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Kicsit összerezzentem, mert elmerengtem a hátteremben gyönyörködve.
- Már végeztél is? - fordultam a kiwihez.
- Igen, és most szépen felülsz velem a hullámvasútra! - húzott fel a padról.
- Ajj ... Muszáj? - lépkedtem mögötte lassan, miközben ő próbált húzni arra.
- Muszáj bizony! - erősködött.
- De Cal - kezdtem volna ellenérveket sorolni, de ő közbe szólt.
- Nincs de! - s azzal lezárta a témát.
Odarángatott a hullámvasút előtt kígyózó sor végére.
- Remélem tudod, hogy ezért nagyon sok mindennel jösz nekem! - néztem fel rá.
- Nem elég az, hogy segítek legyőzni a félelmedet? - vonta fel szemöldökét.
- Inkább a vesztembe viszel! - kezdtem bedühödni.
- Vesztedbe? - szemei mosolyogtak.
- Igen - fontam össze magam előtt karjaimat.
- Hát, jó - ő is felmérgedt. - Ha ennyire gyáva vagy, hogy nem mersz felülni erre az egyszerű kis vasútra és nem vagy képes élvezni, hogy vidámparkban vagy ráadásul velem, akkor tessék menj és ülj le megint egy padra! - olvasott be nekem.
Elgondolkodtattak szavai. Igaza volt. Ez az utolsó hétvége, amit vele tölthetek. Nem lehetek ilyen ostoba.
- Na, mi az nem mész keresni magadnak egy igen szórakoztató kis padot? - nézett le a szemeimbe dühösen.
Csak csendben megráztam a fejem.
- Gonosz voltam, ugye? - enyhült meg.
- Nem, csak szigorú, mint egy apuka - mondtam nagyon is jól szórakozva a saját kijelentésemen.
- Apuka? - döbbent le.
Erre elnevettem magam, majd ő is elvigyorodott.
Mi kerültünk sorra, így Cal megvette a jegyeinket. Pont mi nem fértünk már be, ezért várnunk kellett a következő menetre. Minél inkább azon imádkoztam, hogy ne legyen vége sohasem, annal hamarabb 'begurult' elénk a 'vonat'. Cal megfogta a kezemet, aztán húzni kezdett. A legelső üléseket szúrta ki magának.
- Pont itt lesz a legfélelmetesebb! - néztem rá riadtan.
- De a legélvezhetőbb is! - mondta csillogó szemekkel.
Kicsit hezitálva teljes gyomorideggel, de beültem a kiwi mellé.
- A sapidat tedd valami biztonságos helyre - figyelmeztettem indulás előtt.
- Uh, tényleg - kapcsolt, majd a lábainkhoz tette az említett ruhadarabot.
Lassan elindult velünk a kis vonat. Folyamatosan gyorsult. Felgurultunk elég magasra. Ott kb. 10 másodpercig egy helyben maradtunk, aztán szinte függőlegesen siklottunk le. A vonatban ülő lányokkal sikítottunk egy óriásit. Szerencsére több ennyire 'veszélyes' helyzet már nem volt. A végére már nem is sikítottam, hanem inkább nevettem. Közeledtünk a starthoz. Ahogy lassultunk, Callal összenéztünk. Mindketten mosolyogtunk.
Lenyúltam a kiwi sapijáért, aztán kiszálltam a vonatból és lelépkedtem a várakozó emberek közé. Ott megláttam Mikeyt, így odasiettem hozzá.
- Mikey! - szóltam neki kedvesen.
Ő megfordult, ugyanis eddig háttal állt.
- Stellíta! - ölelt meg.
Természetesen ott volt vele Ash és Luke is néhány rajongó társaságában. A két srác is megölelt. Mindeközben Calum mögém ért. Ezt akkor vettem észre, amikor köszöntek neki, ő pedig vissza.
Megfordultam. A kiwi mellkasával találtam szemben magam. Kb. 4-5 centi volt kettőnk között. Felnéztem barna szemeibe. Lábujjhegyre állva fejére nyomtam a sültössapiját, majd meg is igazítottam. Elvesztettem egyensúlyomat, így neki estem.
- Hupsz - ölelte körül hosszú karjaival a derekamat úgy tartva meg engem. Egymás szemébe néztünk. Apró mosolyra húzódtak ajkaink.
- Khm - köszörülte meg a torkát mögöttünk valamelyik srác. Calum elengedett, én pedig megfordultam. Minden (a rajongókkal együtt) érdeklődve kapkodták tekintetüket köztem és a mögöttem álló magas srác között. Csak mosolyogva megvontam a vállam, aztán átverekedtem magam a tömegen, így helyet adva a rajongóknak. A kiwi utánam jött.
- Miért jöttél el onnan? - kérdezte, amikor megálltam szemben vele.
- Hogy nyugodtan válts pár szót és készíts képeket a rajongóitokkal, úgyhogy nyomás vissza hozzájuk! - toltam őt a tömeg felé.
- Megvársz itt? - nézett le a szemeimbe.
- Perszehogy - mosolyogtam fel rá.
- Okés - nyomott egy puszit a homlokomra, majd eltűnt a tömegben.
Végre meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog nektek, illetve, hogy kapok komikat, esetleg valaki feliratkozik a blogra vagy csatlakoztok néhányan a FB-csoporthoz. :)
Jó olvasást! :*
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------
A vidámpark bejáratánál nem állt hosszú sor, így viszonylag gyorsan bejutottunk a helyre.
Míg Calum a kísértetházban "szórakozott", leültem egy padra a ház közelében. Kezembe vettem a telefonomat. A menüben megnyitottam a 'képek' mappát. Ott rányomtam a ma készített képünkre Callel. Ajkaim mosolyra húzódtak. Nem tudtam megállni, hogy ne állítsam be hátteremnek. Ezután kiléptem a mappából és a menüből is.
- Tetszik a háttered - szólalt meg mögöttem egy ismerős hang. Kicsit összerezzentem, mert elmerengtem a hátteremben gyönyörködve.
- Már végeztél is? - fordultam a kiwihez.
- Igen, és most szépen felülsz velem a hullámvasútra! - húzott fel a padról.
- Ajj ... Muszáj? - lépkedtem mögötte lassan, miközben ő próbált húzni arra.
- Muszáj bizony! - erősködött.
- De Cal - kezdtem volna ellenérveket sorolni, de ő közbe szólt.
- Nincs de! - s azzal lezárta a témát.
Odarángatott a hullámvasút előtt kígyózó sor végére.
- Remélem tudod, hogy ezért nagyon sok mindennel jösz nekem! - néztem fel rá.
- Nem elég az, hogy segítek legyőzni a félelmedet? - vonta fel szemöldökét.
- Inkább a vesztembe viszel! - kezdtem bedühödni.
- Vesztedbe? - szemei mosolyogtak.
- Igen - fontam össze magam előtt karjaimat.
- Hát, jó - ő is felmérgedt. - Ha ennyire gyáva vagy, hogy nem mersz felülni erre az egyszerű kis vasútra és nem vagy képes élvezni, hogy vidámparkban vagy ráadásul velem, akkor tessék menj és ülj le megint egy padra! - olvasott be nekem.
Elgondolkodtattak szavai. Igaza volt. Ez az utolsó hétvége, amit vele tölthetek. Nem lehetek ilyen ostoba.
- Na, mi az nem mész keresni magadnak egy igen szórakoztató kis padot? - nézett le a szemeimbe dühösen.
Csak csendben megráztam a fejem.
- Gonosz voltam, ugye? - enyhült meg.
- Nem, csak szigorú, mint egy apuka - mondtam nagyon is jól szórakozva a saját kijelentésemen.
- Apuka? - döbbent le.
Erre elnevettem magam, majd ő is elvigyorodott.
Mi kerültünk sorra, így Cal megvette a jegyeinket. Pont mi nem fértünk már be, ezért várnunk kellett a következő menetre. Minél inkább azon imádkoztam, hogy ne legyen vége sohasem, annal hamarabb 'begurult' elénk a 'vonat'. Cal megfogta a kezemet, aztán húzni kezdett. A legelső üléseket szúrta ki magának.
- Pont itt lesz a legfélelmetesebb! - néztem rá riadtan.
- De a legélvezhetőbb is! - mondta csillogó szemekkel.
Kicsit hezitálva teljes gyomorideggel, de beültem a kiwi mellé.
- A sapidat tedd valami biztonságos helyre - figyelmeztettem indulás előtt.
- Uh, tényleg - kapcsolt, majd a lábainkhoz tette az említett ruhadarabot.
Lassan elindult velünk a kis vonat. Folyamatosan gyorsult. Felgurultunk elég magasra. Ott kb. 10 másodpercig egy helyben maradtunk, aztán szinte függőlegesen siklottunk le. A vonatban ülő lányokkal sikítottunk egy óriásit. Szerencsére több ennyire 'veszélyes' helyzet már nem volt. A végére már nem is sikítottam, hanem inkább nevettem. Közeledtünk a starthoz. Ahogy lassultunk, Callal összenéztünk. Mindketten mosolyogtunk.
Lenyúltam a kiwi sapijáért, aztán kiszálltam a vonatból és lelépkedtem a várakozó emberek közé. Ott megláttam Mikeyt, így odasiettem hozzá.
- Mikey! - szóltam neki kedvesen.
Ő megfordult, ugyanis eddig háttal állt.
- Stellíta! - ölelt meg.
Természetesen ott volt vele Ash és Luke is néhány rajongó társaságában. A két srác is megölelt. Mindeközben Calum mögém ért. Ezt akkor vettem észre, amikor köszöntek neki, ő pedig vissza.
Megfordultam. A kiwi mellkasával találtam szemben magam. Kb. 4-5 centi volt kettőnk között. Felnéztem barna szemeibe. Lábujjhegyre állva fejére nyomtam a sültössapiját, majd meg is igazítottam. Elvesztettem egyensúlyomat, így neki estem.
- Hupsz - ölelte körül hosszú karjaival a derekamat úgy tartva meg engem. Egymás szemébe néztünk. Apró mosolyra húzódtak ajkaink.
- Khm - köszörülte meg a torkát mögöttünk valamelyik srác. Calum elengedett, én pedig megfordultam. Minden (a rajongókkal együtt) érdeklődve kapkodták tekintetüket köztem és a mögöttem álló magas srác között. Csak mosolyogva megvontam a vállam, aztán átverekedtem magam a tömegen, így helyet adva a rajongóknak. A kiwi utánam jött.
- Miért jöttél el onnan? - kérdezte, amikor megálltam szemben vele.
- Hogy nyugodtan válts pár szót és készíts képeket a rajongóitokkal, úgyhogy nyomás vissza hozzájuk! - toltam őt a tömeg felé.
- Megvársz itt? - nézett le a szemeimbe.
- Perszehogy - mosolyogtam fel rá.
- Okés - nyomott egy puszit a homlokomra, majd eltűnt a tömegben.
2014. augusztus 13., szerda
17. fejezet: Reggel
Sziasztok. :)
Végre megérkezett a "híres" 17. fejezet. Sikerült elkészülnöm vele és nagyon remélem, hogy örültök neki! Ha már benéztek és elolvassátok, akkor kérlek titeket, hogy haggyatok magatok után egy kommentet, amiben kinyilvánítjátok a véleményeteket, illetve akinek jobban megtetszik a történet, az beléphet a blog Facebook csoportjába is!
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
------------------------------------------------------------------------
Egy csodálatos napra ébredtem, hiszen hétvége van és ami még plusz ráadás, hogy Calummel tölthetem.
Végre megérkezett a "híres" 17. fejezet. Sikerült elkészülnöm vele és nagyon remélem, hogy örültök neki! Ha már benéztek és elolvassátok, akkor kérlek titeket, hogy haggyatok magatok után egy kommentet, amiben kinyilvánítjátok a véleményeteket, illetve akinek jobban megtetszik a történet, az beléphet a blog Facebook csoportjába is!
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
------------------------------------------------------------------------
Egy csodálatos napra ébredtem, hiszen hétvége van és ami még plusz ráadás, hogy Calummel tölthetem.
Hanyatt feküdtem az ágyon, a kiwi hosszú karja pedig átlógott a mellkasomon. Aranyosan szuszogott, tehát még aludt. Oldalra fordítottam a fejem, aztán a mellettem fekvő srác arcát tanulmányoztam. Kellemes időtöltésnek bizonyult. Szemhéja itt-ott megremegett. Ajkai gyönyörű rózsaszínes árnyalatúak voltak. Így szemügyre véve nagyon cuki orra van. Mosolyogva néztem őt, amikor megszólalt:
- Ne bámulj ahogy alszom!
Kinyitotta szemeit, aztán hunyorogva nézett rám. Ajkain egy apró mosoly játszott.
- Nagyon aranyosan alszol - mondtam halkan kissé szégyenlősen.
Elnevette magát. Egy mozdulattal magára rántott, így a tegnap esti helyzetbe kerültünk.
- Cal - akartam volna ellenkezni.
- Mondjad - mosolygott huncutan.
Körülölelte két hosszú karjával a derekam, hogy mégcsak véletlenül se tudjak lemászni róla vagy legalább megmozdulni. Én apró tenyereimet a mellkasára tettem, így tartottam magam, hogy a szemébe tudjak nézni. Mint mindig, most is gyönyörűen csillogott a barna szempár. Mosolyogva figyeltük egymást. Elengedte egyik karjával a derekamat, aztán hátra simította hosszú barna hajamat.
- Oh, hát fent vagytok? - lépett be anya az ajtón.
Mindketten ránéztünk. Helyzetünkön nem változtattunk.
- Fent - mosolyogtam rá.
- Rendben. Ha gondoljátok, akkor ehettek gofrit, amit nemrég csináltam - viszonozta a mosolyt furcsán méregetve minket.
- Okés. Köszönjük - mondtam.
Anya kiment, mi pedig újra egymáshoz fordultunk.
- Megyünk enni? - kérdeztem a kiwitől.
- Hová sietsz? - kérdezett vissza.
- Enni. Már éhes vagyok - feleltem.
- Akkor menjünk.
Lemásztam róla, aztán leszálltam az ágyról és az ajtóhoz lépkedtem. Calum követett egészen a konyháig, ahol a szüleim falatoztak a pultnál ülve.
A konyhapulton két tányér pihent két-két gofrival. Mielőtt nekiláttam volna a kidekorálásukhoz, kezembe fogtam Cal poharát és öntöttem bele narancslevet.
- Tessék - nyújtottam át neki.
- Köszönöm - mosolygott.
Töltöttem magamnak is, majd jóízűen kortyoltam belőle egy keveset. Ezután kitártam a hűtő ajtaját és kiszedtem belőle egy doboz kiwit, áfonyát, epret és egy flakon tejszínhabot. Előszedtem egy műanyag tálat és egy kést. Meghámoztam a kiwit, aztán az eperrel együtt apró darabokra vágtam, amíg Cal fújt a gofrikra tejszínhabot.
- Kiwit a kiwi srácnak - léptem az ő tányérja elé. A szüleim és Calum is elnevették magukat kijelentésemre.
Mosolyogva kiraktam egy mosolygós arcot a kiwikből a tejszínhabra. Megszórtam még áfonyával és eperrel is. Az én tányérom következett. Rápottyantottam egy kiwi darabot, mire Cal levette róla és megette. Még kétszer eljátszotta ezt, mire megszólaltam:
- Tudom, hogy szereted magad, de hagyhatnál nekem is!
HUncutan rám vigyorgott. Kiöltöttem rá a nyelvem, erre ő durci fejet vágott. Elnevettem magam. Visszafordultam a tányéromhoz, majd teleszórtam gyümölccsel.
Mindkettőnknek szedtem elő egy-egy villát, aztán a tányérra tettem. Mivel a pultnál nem volt helyünk, ezért átmentünk a nappaliba enni. Bekapcsoltam a TV-t, majd mindketten helyet foglaltunk a kanapén egymás mellett.
- Jó étvágyat - mondta kedvesen Cal.
- Köszönöm, neked is - viszonoztam.
A TV-ben épp Spongyabob ment, ami a kedvencem, így érdeklődve figyeltem az óriási képernyőt.
Calum pár perc alatt elfogyasztotta reggelijét.
- Mi a mai program? - kérdezte.
- Még nem gondolkodtam rajta - néztem rá.
- Vidámpark? - dobta fel az ötletet.
- Biztos vagy benne, hogy az jó ötlet? - bizonytalankodtam.
- Miért ne? - mosolyogott. - Várj te parázol tőle - esett le neki a tantusz.
- Nem - húztam el a szót, így még inkább leleplezve magam.
Calum felvonta a szemöldökét.
- Na, jó. Még soha nem ültem hullámvasúton, mert félelmetes - szúrtam bele az utolsó falatba a villámat, majd bekaptam.
- Akkor majd én segítek neked ezen továbblépni - mosolygott rám kedvesen a kiwi srác.
Kikapcsoltam a TV-t, aztán kezembe vettem a tányérainkat és besétáltam a konyhába. Ott bepakoltam a mosogatógépbe.
Callel felsiettünk az emeletre. Bementünk a fürdőszobába. Megmostuk a fogainkat (van egy pót fogkefénk, ami mostmár Calé) és az arcunkat, aztán átmentünk a szobámba, ahol az anyukámba botlottunk.
- Kimostam és ki is vasaltam a ruháidat, Calum - mosolygott fel anya a magas srácra.
- Köszönöm szépen, de nem kellett volna - mosolygott vissza a kiwi.
- Dehogynem! Miben mennél vidámparkba? - csúszott ki anya száján, hogy hallotta a mára tervezett programot.
Kínosan elvigyorodott. Mi Callel csak mosolyogtunk.
- Öö ... Hallottam, amikor beszéltetek róla - magyarázkodott.
- Rendben, anya. Nem gond - mosolyogtam tovább.
Ő inkább megfordult, majd kiment a szobából.
- Kiwi srác - fordultam Calumhöz, majd gyengén megböktem a hasát.
- Na-na - nézett le rám.
Újra megböktem, miközben kuncogtam egyet.
- Kihúzod a gyufát! - figyelmeztetett nevetve.
Direkt böktem meg megint. A csikizést megígérte, hogy nem fogja erőltetni, ezért úgy gondoltam, hogy nem fog semmit sem tenni.
Egy rafinált szemöldök felhúzással és egy félmosollyal reagálta le. Én is felvontam szemöldökömet. Nem tudtam, mi következik most. Még közelebb lépett hozzám. Csak néhány centiméter választott el minket egymástól. Felemelte egyik karját. A fülem mögé simította hajamat. Felnéztem rá. Szemei sötétek voltak, akárcsak az ég éjszaka. Mutatóujját az államhoz érintette. Ő is lenézett rám. Sóhajtott egyet, majd lehajtotta fejét és hátrébb lépett. Elfordult tőlem.
- Cal - szóltam halkan bizonytalanul.
Megrázta fejét, aztán kiment a szobából. Értetlenül bámultam magam elé. Fogalmam sincs, mi volt ez és mi történt Callel.
A ruhásszekrényemhez léptem. Kiszedtem belőle a mai szettemet. Az eredmény a következőre sikerült: fekete csőnaci, bézs színű a vállán szegecses póló, fekete dzseki és fekete Vans cipő.
Kiraktam egymás mellé az ágyra a ruhadarabokat. Cal ekkor ért vissza.
- Oh, már készülődsz? - nézett le rám. Bólintottam egyet.
- Akkor én is - jött beljebb. - Nyugi, nem leskelődök - mosolygott.
- Most ezt higgyem is el? - vontam fel a szemöldökömet.
Hozzám lépkedett.
- Megígérem - nyomott egy puszit a homlokomra. - És bocs az előbbiért.
Zavartan pislogtam magam elé. Fura volt, hogy így felelevenítette a pár perccel ezelőtt történteket, hisz magam sem tudom, hogy mégis mi volt az az egész.
Átsétált az ágy másik felére, ahol az ő ruhái hevertek. Mindketten felkapkodtuk magunkra öltözékeinket. Én meg még felvittem az arcomra egy kis sminket, aztán kontyba tettem a hajamat.
Calum a tükörben méregette magát. Hozzá léptem. Természetesen észrevett. Megfogta kezemet, majd maga elé irányított. Körülfonta hosszú karjaival a hasamat. Elmosolyodtam. Ahogy néztem, ő is.
- Stalum - mondta halkan.
Kuncogtam egyet, mire a kiwi előkapta a telefonját.
- Pózolj! - figyelmeztetett játékosan.
Vigyorogva néztem a tükörképünket. Cal hozta a formáját, így csücsörített, ami igazán aranyos volt. Elkészült a kép.
- Átküldöd? - fordultam felé.
- Persze - nyújtotta kezét, hogy adjam át neki a telómat.
Odaadtam neki, ő pedig működni kezdett rajta. Alig egy perc múlva vissza is kaptam készülékemet.
- Akkor induljunk - mosolygott le rám, majd megfogta a kezem és az ajtóhoz vezetett.
Lesiettünk a lépcsőkön, majd az előszobába mentünk. Ott Cal fejére nyomta a sültössapiját.
- Nem gondolod, hogy a hullámvasúton azt lefogja fújni a szél? - vontam fel a szemöldököm őt bámulva.
A kiwi megvonta a vállát, majd így szólt:
- Majd vigyázunk rá.
- Már indultok is? - lépett hozzánk anyukám.
- Igen - bólintottam.
- Itt van egy kis pénz a belépőkre és esetleg vattacukorra - nyomta a kezembe az előbb említett 'kis pénzt'.
- Köszi - mosolyogtam rá kedvesen.
Ezután megfordultam és az ajtóhoz mentem. Kiléptem rajta, utánam Calum is.
- Messze lesz gyalog? - kérdezte kicsit szenvedve. Ezekszerint a drága kiwi srác épp lustább napjait éli.
- Nem hiszem - néztem fel rá.
- És tudod egyáltalán, merre van? - húzta fel szemöldökét.
- Miért ne tudnám?
Válaszul megvonta a vállát. Ekkor megcsörrent a telója. Felvette.
- Mondjad, Ash - "köszöntötte" barátját. - Még nem ... Naná ... Vidámparkba megyünk ... Okés, cső - s azzal letette. - Lehet, majd a srácok is eljönnek a vidámparkba - fordult felém.
- Rendben - mosolyogtam fel rá.
- Fent - mosolyogtam rá.
- Rendben. Ha gondoljátok, akkor ehettek gofrit, amit nemrég csináltam - viszonozta a mosolyt furcsán méregetve minket.
- Okés. Köszönjük - mondtam.
Anya kiment, mi pedig újra egymáshoz fordultunk.
- Megyünk enni? - kérdeztem a kiwitől.
- Hová sietsz? - kérdezett vissza.
- Enni. Már éhes vagyok - feleltem.
- Akkor menjünk.
Lemásztam róla, aztán leszálltam az ágyról és az ajtóhoz lépkedtem. Calum követett egészen a konyháig, ahol a szüleim falatoztak a pultnál ülve.
A konyhapulton két tányér pihent két-két gofrival. Mielőtt nekiláttam volna a kidekorálásukhoz, kezembe fogtam Cal poharát és öntöttem bele narancslevet.
- Tessék - nyújtottam át neki.
- Köszönöm - mosolygott.
Töltöttem magamnak is, majd jóízűen kortyoltam belőle egy keveset. Ezután kitártam a hűtő ajtaját és kiszedtem belőle egy doboz kiwit, áfonyát, epret és egy flakon tejszínhabot. Előszedtem egy műanyag tálat és egy kést. Meghámoztam a kiwit, aztán az eperrel együtt apró darabokra vágtam, amíg Cal fújt a gofrikra tejszínhabot.
- Kiwit a kiwi srácnak - léptem az ő tányérja elé. A szüleim és Calum is elnevették magukat kijelentésemre.
Mosolyogva kiraktam egy mosolygós arcot a kiwikből a tejszínhabra. Megszórtam még áfonyával és eperrel is. Az én tányérom következett. Rápottyantottam egy kiwi darabot, mire Cal levette róla és megette. Még kétszer eljátszotta ezt, mire megszólaltam:
- Tudom, hogy szereted magad, de hagyhatnál nekem is!
HUncutan rám vigyorgott. Kiöltöttem rá a nyelvem, erre ő durci fejet vágott. Elnevettem magam. Visszafordultam a tányéromhoz, majd teleszórtam gyümölccsel.
Mindkettőnknek szedtem elő egy-egy villát, aztán a tányérra tettem. Mivel a pultnál nem volt helyünk, ezért átmentünk a nappaliba enni. Bekapcsoltam a TV-t, majd mindketten helyet foglaltunk a kanapén egymás mellett.
- Jó étvágyat - mondta kedvesen Cal.
- Köszönöm, neked is - viszonoztam.
A TV-ben épp Spongyabob ment, ami a kedvencem, így érdeklődve figyeltem az óriási képernyőt.
Calum pár perc alatt elfogyasztotta reggelijét.
- Mi a mai program? - kérdezte.
- Még nem gondolkodtam rajta - néztem rá.
- Vidámpark? - dobta fel az ötletet.
- Biztos vagy benne, hogy az jó ötlet? - bizonytalankodtam.
- Miért ne? - mosolyogott. - Várj te parázol tőle - esett le neki a tantusz.
- Nem - húztam el a szót, így még inkább leleplezve magam.
Calum felvonta a szemöldökét.
- Na, jó. Még soha nem ültem hullámvasúton, mert félelmetes - szúrtam bele az utolsó falatba a villámat, majd bekaptam.
- Akkor majd én segítek neked ezen továbblépni - mosolygott rám kedvesen a kiwi srác.
Kikapcsoltam a TV-t, aztán kezembe vettem a tányérainkat és besétáltam a konyhába. Ott bepakoltam a mosogatógépbe.
Callel felsiettünk az emeletre. Bementünk a fürdőszobába. Megmostuk a fogainkat (van egy pót fogkefénk, ami mostmár Calé) és az arcunkat, aztán átmentünk a szobámba, ahol az anyukámba botlottunk.
- Kimostam és ki is vasaltam a ruháidat, Calum - mosolygott fel anya a magas srácra.
- Köszönöm szépen, de nem kellett volna - mosolygott vissza a kiwi.
- Dehogynem! Miben mennél vidámparkba? - csúszott ki anya száján, hogy hallotta a mára tervezett programot.
Kínosan elvigyorodott. Mi Callel csak mosolyogtunk.
- Öö ... Hallottam, amikor beszéltetek róla - magyarázkodott.
- Rendben, anya. Nem gond - mosolyogtam tovább.
Ő inkább megfordult, majd kiment a szobából.
- Kiwi srác - fordultam Calumhöz, majd gyengén megböktem a hasát.
- Na-na - nézett le rám.
Újra megböktem, miközben kuncogtam egyet.
- Kihúzod a gyufát! - figyelmeztetett nevetve.
Direkt böktem meg megint. A csikizést megígérte, hogy nem fogja erőltetni, ezért úgy gondoltam, hogy nem fog semmit sem tenni.
Egy rafinált szemöldök felhúzással és egy félmosollyal reagálta le. Én is felvontam szemöldökömet. Nem tudtam, mi következik most. Még közelebb lépett hozzám. Csak néhány centiméter választott el minket egymástól. Felemelte egyik karját. A fülem mögé simította hajamat. Felnéztem rá. Szemei sötétek voltak, akárcsak az ég éjszaka. Mutatóujját az államhoz érintette. Ő is lenézett rám. Sóhajtott egyet, majd lehajtotta fejét és hátrébb lépett. Elfordult tőlem.
- Cal - szóltam halkan bizonytalanul.
Megrázta fejét, aztán kiment a szobából. Értetlenül bámultam magam elé. Fogalmam sincs, mi volt ez és mi történt Callel.
A ruhásszekrényemhez léptem. Kiszedtem belőle a mai szettemet. Az eredmény a következőre sikerült: fekete csőnaci, bézs színű a vállán szegecses póló, fekete dzseki és fekete Vans cipő.
Kiraktam egymás mellé az ágyra a ruhadarabokat. Cal ekkor ért vissza.
- Oh, már készülődsz? - nézett le rám. Bólintottam egyet.
- Akkor én is - jött beljebb. - Nyugi, nem leskelődök - mosolygott.
- Most ezt higgyem is el? - vontam fel a szemöldökömet.
Hozzám lépkedett.
- Megígérem - nyomott egy puszit a homlokomra. - És bocs az előbbiért.
Zavartan pislogtam magam elé. Fura volt, hogy így felelevenítette a pár perccel ezelőtt történteket, hisz magam sem tudom, hogy mégis mi volt az az egész.
Átsétált az ágy másik felére, ahol az ő ruhái hevertek. Mindketten felkapkodtuk magunkra öltözékeinket. Én meg még felvittem az arcomra egy kis sminket, aztán kontyba tettem a hajamat.
Calum a tükörben méregette magát. Hozzá léptem. Természetesen észrevett. Megfogta kezemet, majd maga elé irányított. Körülfonta hosszú karjaival a hasamat. Elmosolyodtam. Ahogy néztem, ő is.
- Stalum - mondta halkan.
Kuncogtam egyet, mire a kiwi előkapta a telefonját.
- Pózolj! - figyelmeztetett játékosan.
Vigyorogva néztem a tükörképünket. Cal hozta a formáját, így csücsörített, ami igazán aranyos volt. Elkészült a kép.
- Átküldöd? - fordultam felé.
- Persze - nyújtotta kezét, hogy adjam át neki a telómat.
Odaadtam neki, ő pedig működni kezdett rajta. Alig egy perc múlva vissza is kaptam készülékemet.
- Akkor induljunk - mosolygott le rám, majd megfogta a kezem és az ajtóhoz vezetett.
Lesiettünk a lépcsőkön, majd az előszobába mentünk. Ott Cal fejére nyomta a sültössapiját.
- Nem gondolod, hogy a hullámvasúton azt lefogja fújni a szél? - vontam fel a szemöldököm őt bámulva.
A kiwi megvonta a vállát, majd így szólt:
- Majd vigyázunk rá.
- Már indultok is? - lépett hozzánk anyukám.
- Igen - bólintottam.
- Itt van egy kis pénz a belépőkre és esetleg vattacukorra - nyomta a kezembe az előbb említett 'kis pénzt'.
- Köszi - mosolyogtam rá kedvesen.
Ezután megfordultam és az ajtóhoz mentem. Kiléptem rajta, utánam Calum is.
- Messze lesz gyalog? - kérdezte kicsit szenvedve. Ezekszerint a drága kiwi srác épp lustább napjait éli.
- Nem hiszem - néztem fel rá.
- És tudod egyáltalán, merre van? - húzta fel szemöldökét.
- Miért ne tudnám?
Válaszul megvonta a vállát. Ekkor megcsörrent a telója. Felvette.
- Mondjad, Ash - "köszöntötte" barátját. - Még nem ... Naná ... Vidámparkba megyünk ... Okés, cső - s azzal letette. - Lehet, majd a srácok is eljönnek a vidámparkba - fordult felém.
- Rendben - mosolyogtam fel rá.
2014. július 27., vasárnap
16. fejezet: Még visszajövök
Hali. :)
Megérkezett az új sajnos szörnyen rövid rész, de azért remélem tetszeni fog nektek, hiszen azért elég tartalmas lett.
Várom a kommenteket, amiben kifejezitek tetszéseteket/nem tetszéseteket (remélem ilyen nem lesz :P), örülnék annak is, ha még csatlakoznátok többen a feliratkozóim közé, illetve a Facebook csoportba is, amit a ti részetekre csináltam.
Jó olvasást! :)
FB-csopot: We need to be together
-------------------------------------------------------------------------
Lana üzent Skype-on. Riadtan kattintottam rá a nevére. Egy linket küldött, hozzá pedig ezt írta: 'Büszke vagy magadra, mi? És méghogy én hentergek össze-vissza mindenkivel! Gondolkodj el magadon! ;)'.
Megnyitottam a linket. Hamarosan betöltődött egy kép rólam és Calről. A fűben történtek voltak megörökítve, viszont ez most elég fura volt, ugyanis úgy nézett ki, mintha Callel csókolóznánk. Hmm ... Csodálatos.
A kiwi a fejemet látván odahúzódott mellém. Az arcát figyeltem, hogy belőle milyen reakciót fog kiváltani.
Nos, a következők történtek: szemei elkerekedtek, arcvonásai feszültté váltak, telt ajkait összébbhúzta.
- Huh - nyögte ki. - Nem a legelőnyösebb, igaz? - nézett rám. Kb. öt centiméterre voltunk egymástól.
- Hát, nem éppen - nyeltem egy nagyot.
Megköszörülte torkát, miközben továbbra is egymás szemébe néztünk.
Pár perc után megszólalt:
- Van még kedved a filmhez?
- Nem sok - sóhajtottam.
- Akkor hagyjuk! Menjünk twitterre. Kíváncsi vagyok a többi képre vagy véleményezésre - vette el tőlem a laptopot és már pötyögött is rajta.
Természetesen az én twitteremen böngésztünk, mert bár kiikszeltem a lapot, nem jelentkeztem ki.
A "füves dologról" már szerencsére nem találtunk semmit. Helyette a néhány kedves rajongóval való találkozásunkról találtunk. Nagyon jó érzés volt olvasni azt a pár kedves kiírást. Volt egy lány, aki összeszerkesztett néhány Calumról és rólam készült képet, majd ráírta, hogy: 'I ship Stalum! <3'.
A kiwivel mosolyogva néztünk össze. Egyikőnk sem szólt semmit. Jól esett, hogy jó párosnak tart minket valamennyiük. Megcsörrent a telóm. Ash neve volt a képernyőre írva. Felvettem.
- Szia, Ash - köszöntöttem kedvesen, így a késő este ellenére.
- Helló - szólt bele azzal a tipikus Ashton-ös hangsúllyal.
- Calum ott van veled, ugye? - érdeklődött barátja iránt.
- Perszehogy. Miért?
- Beszélhetnék vele?
- Máris adom.
Átnyújtottam a kiwinek a készüléket, aki elvette tőlem és beleszólt.
- Mire lennél kíváncsi? - "köszöntötte" barátját. - Itt ... Mi? Mire gondolsz? ... Hülye - ekkor elnevette magát. - Bolond ... Na, cső - s azzal letette.
Visszaadta nekem a telót, aztán rám nézett. Elmosolyodtam, majd ezáltal ő is. Pár percig csak néztük egymást. Megelégeltem ezt, így hirtelen felindulásból odahajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. Igazából nem tudom, hogy lettem ilyen bátor. Ám aztán meg is bántam, mert Cal a puszi alatt gyorsan körülölelte hosszú karjaival a derekamat, majd hátradőlt velem együtt. Rajta feküdtem, miközben szorított magához, arcán pedig egy óriási vigyor terült el. Az én fejem biztosan vörös volt a helyzettől.
- Öö... Cal - szóltam halkan, kínosan.
A szemembe nézett, amolyan 'mi az? tetszik, mi?' pillantással. Méginkább zavarba jöttem, ezért nem szóltam semmit. Ráhajoltam. Arcom a kulcscsontjának nyomódott. Elfordította egy picit a fejét, hogy az enyémnek legyen helye. Megsimította gyengéden a hátam. Én apró tenyeremet a mellkasára tettem, a másik kezemmel a hajával játszottam.
- Kényelmes így? - kérdette halkan, kedvesen.
- Nekem igen, de neked nem lehet az - feleltem.
- Nekem így tökéletes - vezette feljebb egyik karját rajtam, majd átkarolt a lapockámnál. Nagy tenyerével megfogta a felkaromat. Hüvelykujjával megsimította. Válaszára és érintésére is elmosolyodtam. 'Tökéletes' - ez az egy szó visszhangzott a fejemben. Lehunytam szemeimet. Eszembe jutott, hogy a következő héten már ilyenkor valószínűleg Ausztráliában lesznek, nagyon távolt tőlem, vagyis akkor nem láthatom őt, nem hallgathatom és tapasztalhatom hülyeségeit. Lehet, hogy még el is felejt. Szemeim könnyesek lettek.
- Nemsokára mentek haza, ugye? - kérdeztem feszülten.
- Ja - felelte.
- Muszáj? - nyeltem egyet.
- Jó lenne már látni a családomat - adta meg a választ.
- Persze, megértem, de hiányozni fogsz - mondtam halkan erőtlenül, miközben felemeltem róla a fejem, majd a szemébe néztem és apró tenyeremmel megsimítottam puha arcát. Elmosolyodott.
- Ne sirass! Még visszajövök! - törölte le a szememből kibuggyant könnyet. Elmosolyodtam.
- És te is hiányozni fogsz nekem! Ez egyértelmű - fogta meg apró kézfejemet, ami eltűnt nagy tenyerében.
Visszahajtottam fejem a fekete pólóval fedett mellkasára. Hallottam szívdobbanásait. Mosolyogva erre a csodálatos dallamra aludtam el.
Megérkezett az új sajnos szörnyen rövid rész, de azért remélem tetszeni fog nektek, hiszen azért elég tartalmas lett.
Várom a kommenteket, amiben kifejezitek tetszéseteket/nem tetszéseteket (remélem ilyen nem lesz :P), örülnék annak is, ha még csatlakoznátok többen a feliratkozóim közé, illetve a Facebook csoportba is, amit a ti részetekre csináltam.
Jó olvasást! :)
FB-csopot: We need to be together
-------------------------------------------------------------------------
Lana üzent Skype-on. Riadtan kattintottam rá a nevére. Egy linket küldött, hozzá pedig ezt írta: 'Büszke vagy magadra, mi? És méghogy én hentergek össze-vissza mindenkivel! Gondolkodj el magadon! ;)'.
Megnyitottam a linket. Hamarosan betöltődött egy kép rólam és Calről. A fűben történtek voltak megörökítve, viszont ez most elég fura volt, ugyanis úgy nézett ki, mintha Callel csókolóznánk. Hmm ... Csodálatos.
A kiwi a fejemet látván odahúzódott mellém. Az arcát figyeltem, hogy belőle milyen reakciót fog kiváltani.
Nos, a következők történtek: szemei elkerekedtek, arcvonásai feszültté váltak, telt ajkait összébbhúzta.
- Huh - nyögte ki. - Nem a legelőnyösebb, igaz? - nézett rám. Kb. öt centiméterre voltunk egymástól.
- Hát, nem éppen - nyeltem egy nagyot.
Megköszörülte torkát, miközben továbbra is egymás szemébe néztünk.
Pár perc után megszólalt:
- Van még kedved a filmhez?
- Nem sok - sóhajtottam.
- Akkor hagyjuk! Menjünk twitterre. Kíváncsi vagyok a többi képre vagy véleményezésre - vette el tőlem a laptopot és már pötyögött is rajta.
Természetesen az én twitteremen böngésztünk, mert bár kiikszeltem a lapot, nem jelentkeztem ki.
A "füves dologról" már szerencsére nem találtunk semmit. Helyette a néhány kedves rajongóval való találkozásunkról találtunk. Nagyon jó érzés volt olvasni azt a pár kedves kiírást. Volt egy lány, aki összeszerkesztett néhány Calumról és rólam készült képet, majd ráírta, hogy: 'I ship Stalum! <3'.
A kiwivel mosolyogva néztünk össze. Egyikőnk sem szólt semmit. Jól esett, hogy jó párosnak tart minket valamennyiük. Megcsörrent a telóm. Ash neve volt a képernyőre írva. Felvettem.
- Szia, Ash - köszöntöttem kedvesen, így a késő este ellenére.
- Helló - szólt bele azzal a tipikus Ashton-ös hangsúllyal.
- Calum ott van veled, ugye? - érdeklődött barátja iránt.
- Perszehogy. Miért?
- Beszélhetnék vele?
- Máris adom.
Átnyújtottam a kiwinek a készüléket, aki elvette tőlem és beleszólt.
- Mire lennél kíváncsi? - "köszöntötte" barátját. - Itt ... Mi? Mire gondolsz? ... Hülye - ekkor elnevette magát. - Bolond ... Na, cső - s azzal letette.
Visszaadta nekem a telót, aztán rám nézett. Elmosolyodtam, majd ezáltal ő is. Pár percig csak néztük egymást. Megelégeltem ezt, így hirtelen felindulásból odahajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. Igazából nem tudom, hogy lettem ilyen bátor. Ám aztán meg is bántam, mert Cal a puszi alatt gyorsan körülölelte hosszú karjaival a derekamat, majd hátradőlt velem együtt. Rajta feküdtem, miközben szorított magához, arcán pedig egy óriási vigyor terült el. Az én fejem biztosan vörös volt a helyzettől.
- Öö... Cal - szóltam halkan, kínosan.
A szemembe nézett, amolyan 'mi az? tetszik, mi?' pillantással. Méginkább zavarba jöttem, ezért nem szóltam semmit. Ráhajoltam. Arcom a kulcscsontjának nyomódott. Elfordította egy picit a fejét, hogy az enyémnek legyen helye. Megsimította gyengéden a hátam. Én apró tenyeremet a mellkasára tettem, a másik kezemmel a hajával játszottam.
- Kényelmes így? - kérdette halkan, kedvesen.
- Nekem igen, de neked nem lehet az - feleltem.
- Nekem így tökéletes - vezette feljebb egyik karját rajtam, majd átkarolt a lapockámnál. Nagy tenyerével megfogta a felkaromat. Hüvelykujjával megsimította. Válaszára és érintésére is elmosolyodtam. 'Tökéletes' - ez az egy szó visszhangzott a fejemben. Lehunytam szemeimet. Eszembe jutott, hogy a következő héten már ilyenkor valószínűleg Ausztráliában lesznek, nagyon távolt tőlem, vagyis akkor nem láthatom őt, nem hallgathatom és tapasztalhatom hülyeségeit. Lehet, hogy még el is felejt. Szemeim könnyesek lettek.
- Nemsokára mentek haza, ugye? - kérdeztem feszülten.
- Ja - felelte.
- Muszáj? - nyeltem egyet.
- Jó lenne már látni a családomat - adta meg a választ.
- Persze, megértem, de hiányozni fogsz - mondtam halkan erőtlenül, miközben felemeltem róla a fejem, majd a szemébe néztem és apró tenyeremmel megsimítottam puha arcát. Elmosolyodott.
- Ne sirass! Még visszajövök! - törölte le a szememből kibuggyant könnyet. Elmosolyodtam.
- És te is hiányozni fogsz nekem! Ez egyértelmű - fogta meg apró kézfejemet, ami eltűnt nagy tenyerében.
Visszahajtottam fejem a fekete pólóval fedett mellkasára. Hallottam szívdobbanásait. Mosolyogva erre a csodálatos dallamra aludtam el.
2014. július 23., szerda
15. fejezet: Csakazértis kiwi
Helloka. :)
Megérkezett az új rész!
Köszönöm, hogy visszatérésemmel többen feliratkoztatok! Nagyon jól esik és sokat jelent!
Továbbra is várom a komikat, az új feliratkozókat és az új tagokat a Facebook csoportba.
Nem is szaporítom tovább a szót.
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------------
Teljesítettük anyukám kérését, aztán felvonultunk a szobámba. Cal becsukta az ajtót és így szólt:
- Kiwi, mi?
Mögém állt. Megfordultam, majd felnéztem barna szemeibe. Rálökött az ágyra, aztán rámugrott. Zavartan bámultam Calt, mire ő elkezdett csikizni.
- Ne! - sikítottam el magam.
- De-de! - vigyorgott gonoszan.
Össze-vissza sikítoztam és nevettem, miközben Cal nem bírt leállni. Már fájt szinte mindenem a nevetéstől és a kiwi érintéseitől. (Igen, mostmár csak azért is kiwinek nevezem őt!).
- Cal! Kérlek! Hagyd abba! - mondtam szenvedve.
- Miért hagynám? - kérdezte huncutan.
- Mert már fájok mindenhol! - kaptam el karjait.
- Nekem nem úgy tűnik - hajolt közelebb.
Hátrébb hajtottam a fejem, aztán összeszorítottam a szemeim, miközben elengedtem Cal karjait. A gyomromban érződő fájdalomtól majd' el sírtam magam.
Szerencsémre Calum lemászott rólam. Szaporán szedtem a levegőt.
- Stella! - szólt riadtan. - Mi a baj?
- S-semmi cs-csak f-fáj a hasam - nyögtem ki.
- Jézus! Most mit csináljak? - riadt meg jobban.
- S-semmit - feleltem. - Nemsokára jobb lesz.
Éreztem, ahogy mellém feküdt. Nagy meleg tenyerét a hasamra tette.
- Bocsi! - suttogta szomorúan.
Visszajelzésként az egyik kezemet rátettem az övére.
Lassan nyitottam ki szemeimet, amikor a fájdalom már kezdett alábbhagyni és légzésem is lassan helyreállt. Felé fordítottam a fejem. Szomorúsággal és félelemmel teli szemekkel figyelt engem.
- Már jobb? - kérdezte halkan.
- Jobb - mosolyodtam el.
Közelebb húzódott hozzám. Fejét az enyémnek nyomta.
- Én tényleg nagyon sajnálom! - szólt.
- Nem kell. Elég, ha többet nem csikizel meg.
- Rendben.
Megint lehunytam a szemem. Csendben feküdtünk egymás mellett. Biztonságban éreztem magam a közelében.
- Gyerekek - hallatszott anyu kedves hangja.
Kinyitottam a szemem. Anya velünk szemben állt.
- Itt alszol nálunk, Cal? - célozta a kiwinek kérdését.
Értetlenül nézett felváltva rám, majd anyámra.
- Ha szeretnél, maradhatsz - mosolyodott el anyu. - Csak, mert most is olyan aranyosan pihengéltek egymás mellett - magyarázta.
Éreztem, ahogy vörösödött a fejem.
- Hát, nem is tudom - gondolkodott Cal.
- Részemről oké - mosolyogtam, aztán gyengén megböktem mutatóujjammal az arcát.
- Rendben - mosolyodott el, majd elkapta az ujjamat, ami ismét úton volt az arca felé.
Játékosan felnevettem.
- Jól van. Jó éjt nektek - indult anya az ajtó felé. - Aztán jók legyetek! - fordult vissza pár másodpercre, majd kiment.
- Szóval... Megböködtél? - nézett a szemeimbe huncutan Cal.
- Úgy tűnik - nevettem.
- Hmm... Nem lesz ennek jó vége! - szólt mély hangon.
Kuncogtam egyet. Elmosolyodott. Pár percig csak egymás szemébe bámultunk, aztán megtörtem a csendet:
- Figyelj, pólód már van aludni, úgyhogy csak alsót kell csórnom apától.
Felemeltem a kezét. 'Arrébb raktam', utána felálltam és kimentem a szobából. Átsiettem a hálóba. Kiloptam egy boxert Calnak apa szekrényéből, aztán kisiettem a szobából. A kiwi a kis folyosón állt.
- Tessék - nyomtam a kezébe az alsóneműt.
- Kösz - villantott egy oldalmosolyt lenézve rám.
Elpirultam. Éreztem, ezért lecsaptam a fejem, hogy ne kelljen ránéznem.
- Akkor elmegyek zuhanyozni - mondta halkan.
- Okés - egyeztem bele a padlót bámulva.
Ellépkedett tőlem.
Sóhajtottam egyet, aztán előkaptam magamnak egy pizsit. Kimentem a szobámból, majd lesiettem a lépcsőkön. A lenti fürdőszobában zuhanyoztam le. Jól esett ezután a nap után.
Miután végeztem, visszamentem az emeletre, ott pedig a szobámba.
Cal az ágyon pihent és a telefonján pötyögött. Felfigyelt érkezésemre. Egy elégedett mosoly játszott ajkain.
Szégyenlősen, teljesen összezavarodva kaptam fel az íróasztalomról a laptopot, majd ültem le az ágy szélére. Az ölembe tettem a készüléket, aztán bekapcsoltam. Ezután bejelentkeztem twitterre. Szokásosan ezerrel pörgött ott az élet. Az egyik kiírás felkeltette az érdeklődésemet. Egy kép címe volt az: 'Cal egy lánnyal ma'. Megnyitottam a linket.
- Upsz... - csúszott ki a számon a képernyőt bámulva.
- Mi az? - támasztotta meg állával a fejét a vállamon Calum. - Uh... Mindenesetre jó kép - humorizált.
Na, igen a képen mi szerepeltünk, ahogy én a fűben fekszem, Cal pedig rajtam. Egy elég jól elkapott pillanat a mai napon történtekről.
- Szuper - mondtam flegmán.
- Jaj, már! Hadd fotózgassanak, ha kedvük van hozzá! Nehogy ez csessze el a hangulatodat! - 'vigasztalt', majd egy lágy csókot lehelt csupasz vállamra. A hideg is kirázott tőle. Totál belepirulhattam. Még jó, hogy a hátam mögött volt a kiwi. Visszaillesztette állát a vállamra, aztán úgy fegyelte a laptopom képernyőjét, miközben én lefelé görgettem, hátha találok még néhány képet a mai napról. Nos, képet nem találtam, de egy kiírást igen, ami a könyvtáros esetről szólt. Minden elhangzott szót leírtak. Hmm... Nagyon jók ezek a rajongók. Mindeközben Cal megváltoztatta helyzetét és mellém ült.
- Nézzünk inkább valami filmet - vette el tőlem a laptopot.
- Rendben. Horrorokon kívül bármit szívesen megnézek - egyeztem bele.
- Okés. A 40 és annyi megfelel? - vetett fel egy film címet.
- Meg - feleltem mosolyogva.
A kiwi kikereste a filmet, aztán elindította. Elhelyezkedtünk úgy, hogy a laptopot az ágy végébe tettük, mi meg hátradőlve az ágyon figyeltük a képernyőt. Alig mehetett tíz perce a film, amikor jelzett a Skype-om, hogy üzenetet kaptam.
- Bocsi - mondtam Calnak, majd magamhoz vettem a készüléket és zavartan, egyben kérdőn nézve leállítottam a filmet és átmentem Skype-ra.
Megérkezett az új rész!
Köszönöm, hogy visszatérésemmel többen feliratkoztatok! Nagyon jól esik és sokat jelent!
Továbbra is várom a komikat, az új feliratkozókat és az új tagokat a Facebook csoportba.
Nem is szaporítom tovább a szót.
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------------
Teljesítettük anyukám kérését, aztán felvonultunk a szobámba. Cal becsukta az ajtót és így szólt:
- Kiwi, mi?
Mögém állt. Megfordultam, majd felnéztem barna szemeibe. Rálökött az ágyra, aztán rámugrott. Zavartan bámultam Calt, mire ő elkezdett csikizni.
- Ne! - sikítottam el magam.
- De-de! - vigyorgott gonoszan.
Össze-vissza sikítoztam és nevettem, miközben Cal nem bírt leállni. Már fájt szinte mindenem a nevetéstől és a kiwi érintéseitől. (Igen, mostmár csak azért is kiwinek nevezem őt!).
- Cal! Kérlek! Hagyd abba! - mondtam szenvedve.
- Miért hagynám? - kérdezte huncutan.
- Mert már fájok mindenhol! - kaptam el karjait.
- Nekem nem úgy tűnik - hajolt közelebb.
Hátrébb hajtottam a fejem, aztán összeszorítottam a szemeim, miközben elengedtem Cal karjait. A gyomromban érződő fájdalomtól majd' el sírtam magam.
Szerencsémre Calum lemászott rólam. Szaporán szedtem a levegőt.
- Stella! - szólt riadtan. - Mi a baj?
- S-semmi cs-csak f-fáj a hasam - nyögtem ki.
- Jézus! Most mit csináljak? - riadt meg jobban.
- S-semmit - feleltem. - Nemsokára jobb lesz.
Éreztem, ahogy mellém feküdt. Nagy meleg tenyerét a hasamra tette.
- Bocsi! - suttogta szomorúan.
Visszajelzésként az egyik kezemet rátettem az övére.
Lassan nyitottam ki szemeimet, amikor a fájdalom már kezdett alábbhagyni és légzésem is lassan helyreállt. Felé fordítottam a fejem. Szomorúsággal és félelemmel teli szemekkel figyelt engem.
- Már jobb? - kérdezte halkan.
- Jobb - mosolyodtam el.
Közelebb húzódott hozzám. Fejét az enyémnek nyomta.
- Én tényleg nagyon sajnálom! - szólt.
- Nem kell. Elég, ha többet nem csikizel meg.
- Rendben.
Megint lehunytam a szemem. Csendben feküdtünk egymás mellett. Biztonságban éreztem magam a közelében.
- Gyerekek - hallatszott anyu kedves hangja.
Kinyitottam a szemem. Anya velünk szemben állt.
- Itt alszol nálunk, Cal? - célozta a kiwinek kérdését.
Értetlenül nézett felváltva rám, majd anyámra.
- Ha szeretnél, maradhatsz - mosolyodott el anyu. - Csak, mert most is olyan aranyosan pihengéltek egymás mellett - magyarázta.
Éreztem, ahogy vörösödött a fejem.
- Hát, nem is tudom - gondolkodott Cal.
- Részemről oké - mosolyogtam, aztán gyengén megböktem mutatóujjammal az arcát.
- Rendben - mosolyodott el, majd elkapta az ujjamat, ami ismét úton volt az arca felé.
Játékosan felnevettem.
- Jól van. Jó éjt nektek - indult anya az ajtó felé. - Aztán jók legyetek! - fordult vissza pár másodpercre, majd kiment.
- Szóval... Megböködtél? - nézett a szemeimbe huncutan Cal.
- Úgy tűnik - nevettem.
- Hmm... Nem lesz ennek jó vége! - szólt mély hangon.
Kuncogtam egyet. Elmosolyodott. Pár percig csak egymás szemébe bámultunk, aztán megtörtem a csendet:
- Figyelj, pólód már van aludni, úgyhogy csak alsót kell csórnom apától.
Felemeltem a kezét. 'Arrébb raktam', utána felálltam és kimentem a szobából. Átsiettem a hálóba. Kiloptam egy boxert Calnak apa szekrényéből, aztán kisiettem a szobából. A kiwi a kis folyosón állt.
- Tessék - nyomtam a kezébe az alsóneműt.
- Kösz - villantott egy oldalmosolyt lenézve rám.
Elpirultam. Éreztem, ezért lecsaptam a fejem, hogy ne kelljen ránéznem.
- Akkor elmegyek zuhanyozni - mondta halkan.
- Okés - egyeztem bele a padlót bámulva.
Ellépkedett tőlem.
Sóhajtottam egyet, aztán előkaptam magamnak egy pizsit. Kimentem a szobámból, majd lesiettem a lépcsőkön. A lenti fürdőszobában zuhanyoztam le. Jól esett ezután a nap után.
Miután végeztem, visszamentem az emeletre, ott pedig a szobámba.
Cal az ágyon pihent és a telefonján pötyögött. Felfigyelt érkezésemre. Egy elégedett mosoly játszott ajkain.
Szégyenlősen, teljesen összezavarodva kaptam fel az íróasztalomról a laptopot, majd ültem le az ágy szélére. Az ölembe tettem a készüléket, aztán bekapcsoltam. Ezután bejelentkeztem twitterre. Szokásosan ezerrel pörgött ott az élet. Az egyik kiírás felkeltette az érdeklődésemet. Egy kép címe volt az: 'Cal egy lánnyal ma'. Megnyitottam a linket.
- Upsz... - csúszott ki a számon a képernyőt bámulva.
- Mi az? - támasztotta meg állával a fejét a vállamon Calum. - Uh... Mindenesetre jó kép - humorizált.
Na, igen a képen mi szerepeltünk, ahogy én a fűben fekszem, Cal pedig rajtam. Egy elég jól elkapott pillanat a mai napon történtekről.
- Szuper - mondtam flegmán.
- Jaj, már! Hadd fotózgassanak, ha kedvük van hozzá! Nehogy ez csessze el a hangulatodat! - 'vigasztalt', majd egy lágy csókot lehelt csupasz vállamra. A hideg is kirázott tőle. Totál belepirulhattam. Még jó, hogy a hátam mögött volt a kiwi. Visszaillesztette állát a vállamra, aztán úgy fegyelte a laptopom képernyőjét, miközben én lefelé görgettem, hátha találok még néhány képet a mai napról. Nos, képet nem találtam, de egy kiírást igen, ami a könyvtáros esetről szólt. Minden elhangzott szót leírtak. Hmm... Nagyon jók ezek a rajongók. Mindeközben Cal megváltoztatta helyzetét és mellém ült.
- Nézzünk inkább valami filmet - vette el tőlem a laptopot.
- Rendben. Horrorokon kívül bármit szívesen megnézek - egyeztem bele.
- Okés. A 40 és annyi megfelel? - vetett fel egy film címet.
- Meg - feleltem mosolyogva.
A kiwi kikereste a filmet, aztán elindította. Elhelyezkedtünk úgy, hogy a laptopot az ágy végébe tettük, mi meg hátradőlve az ágyon figyeltük a képernyőt. Alig mehetett tíz perce a film, amikor jelzett a Skype-om, hogy üzenetet kaptam.
- Bocsi - mondtam Calnak, majd magamhoz vettem a készüléket és zavartan, egyben kérdőn nézve leállítottam a filmet és átmentem Skype-ra.
2014. július 20., vasárnap
14. fejezet: A rajongók kedvesebb fele
Helloka. :)
Nagy lustaságom végre véget ért, ami egy új részt eredményezett. Remélem tetszeni fog nektek, még így a hosszas késés után is. Számítok pár visszajelzésre - ezalatt néhány kommentet, esetleg egy-két feliratkozót értek, illetve, aki szeretne csatlakozhat a Facebook-csoportba.
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------------
Ekkor hallottuk, hogy kizáródik az ajtó, vagyis valamelyik szülőm hazaért.
- Te jó Isten! - nézett körül anya a konyhába lépve.
- Itt meg mi a fene történt? - kérdezte apa.
Callal még mindig egymást öleltük és úgy néztünk rájuk. Inkább elhúzódtam tőle.
- Nyugi! Feltakarítjuk! - nyugtatgattam őket.
- Hát, még szép! - tette csípőre a kezét anya. - De azért nem lenne rossz tudni, hogy mégis mit műveltetek.
- Először próbáltunk feltörni néhány tojást egy kézzel, aztán végül csatáztunk - magyaráztam.
- Elhasználtátok az összes tojást, ugye? - kérdezte anyukám.
Bólintottam egyet.
- Akkor takarítás után elmentek a boltba és vesztek! - hangzott el "büntetésünk".
- De Calnak nem lesz miben jönnie - jeleztem, hogy a srác nadrágja is olyan lett.
- Majd én adok neki egy melegítőnadrágot, meg egy pólót is - szólt apa kedvesen mosolyogva a magas srácra.
- Köszönöm - biccentett Calum.
Elsiettünk a felmosócuccokért, aztán munkához láttunk. Viszonylag gyorsan végeztünk a takarítással. Felmentünk az emeletre apával és Callal. Ők ketten bevonultak a hálóba, hogy apa kölcsönözzön neki ruhákat, én pedig a szobámba mentem átöltözni. Egy fekete-fehér csíkos pólót és fekete nadrágot vettem fel. Ezután átsiettem a fürdőszobába, hogy helyrehozzam a hajam. Pár percig csak döbbenten bámultam a frizurámat, amire már félig rászáradt a tojás. Nem tudtam, mit kezdjek vele. Végül megpróbáltam átfésülni, ami nehézkesen, de sikerült, aztán egy copfba kötöttem. Borzalmas látvány volt még így is, de kint már sötétedett, így gondoltam elmegy.
Kiléptem a fürdőszobából, aztán lelépkedtem a lépcsőkön. Cal már lent várt egy szürke melegítőben, fekete pólóban, rajta szürke szvetterrel és a fején a sokásos sültös sapijával, aminek sültje hátulra került. Tökéletesen festett. Mellette én elvesztem, de eléggé.
- Anya kérhetek pénzt a tojásokra? - kiáltottam a cipőmet rángatva a lábamra.
- Persze, de még felírtam néhány dolgot, amit vehetnétek - jött oda hozzám, majd a kezembe nyomott egy papírt, ami tele volt írva. Hát, igen... "Néhány" dolog.
- Ezt mind hozzuk is haza? - néztem anyára.
- Calum erős, így cipelheti a nehezebb dolgokat - vonta meg a vállát, aztán eltűnt.
- Szuper - mondtam, majd kizártam az ajtót és kiléptem rajta. Utánam Cal is.
- Miket kell vennünk? - kérdezte, aztán kikapta a kezemből a papírt. Gyorsan végignézte a listát.
- Hát, ez sok lesz, de majd megoldjuk - mosolygott le rám.
- Mi mindent - viszonoztam.
Mostmár messzebbre kellett mennünk, ugyanis sajnos pont az élelmiszerbolt van a legtávolabb tőlünk. Az odafelé úton jó páran megbámultak minket, ami fura volt. Azt nem tudom, miért... A sötétben nem hiszem, hogy látszott, hogy tojásos a hajam. Valószínűleg Calt nézték a fiatalabbak, hiszen hozta a szokásos 'túl jól nézek ki' formáját. A mellettünk elsétáló idősebb emberek gyakran egy aranyos mosolyt címeztek nekünk. Lehetséges, hogy a magasságainkon mosolyogtak, hiszen Cal kb. másfél fejjel magasabb tőlem.
Besétáltunk az üzletbe. Kedvesen üdvözöltük az elárusítólányt, akin láttam, hogy szimpatizált Calummal.
A srác vitte a kosarat, amibe én folyamatosan pakoltam a termékeket, amiket anyukám felírt a papírra. Teli kosárral értünk a kasszához. Kirakodtunk, aztán a magas, vékony, hosszú barna hajú lány elkezdte bekasszálni. Cal pakolt a táskába, míg én csak csendben figyeltem az eléggé feszült lányt. Igen, Calum jelenléte zavarta őt ennyire össze. Míg fizettem, mellém állt a srác. A lány kissé remegő kézzel adta oda nekem a visszajárót.
- Köszönjük. Szia - mosolyogtam rá együttérzően.
- Cső - köszönt Cal is.
A lány csak hlkan odabökött egy "sziasztokot".
- Feltűnt neked, hogy mennyire zavarba hoztad azt a szegény lányt? - kérdeztem felfelé nézve a Calumra, amikor kiléptünk a boltból.
- Persze - vigyorgott büszkén. - Rajtad is észre szoktam venni - tette hozzá.
Nyeltem egyet.
- Oh - nyögtem ki.
- Feltudnám sorolni a reakcióidat - szólalt meg újra. - Például, amikor bókolok neked, mindig elpirulsz, ami nagyon aranyos - kezdett bele a felsorolásba. - Amikor ma a pultnál mögéd álltam, éreztem, ahogy remegtél, vagyis zavarban voltál a közelségemtől.
- De akkor túl közel voltál... És... És... Fura volt, mert - kezdtem magyarázkodni.
Nem tudtam fojtatni, mert nem volt mit mondanom. Igaza volt. Nagyon is zavarba hozott, akárcsak már azelőtt ezerszer.
- És, mit vált ki belőled az én közelségem? - csúszott ki a számon a kérdés.
- Hát - kezdett volna bele, ha nem sikítja el mellettünk valaki magát. - Na, basszus - csúszott ki Cal száján, amikor meglátta, hogy néhány rajongó az.
- Megfogom a táskát, amíg beszélsz meg fotózkodsz velük - mondtam felnézve rá.
- Nem futhatunk inkább el? - kérdezte, amolyan 'na, ne már' stílusban.
- Ne legyél már gonosz! - vettem el tőle a táskát, aztán félre álltam.
Mosolyogva néztem, ahogy boldogan pózolnak Cal mellett a szebbnél szebb lányok.
- Lenne kedved rajta lenni a képen? Hiszen Calumhoz tartozol - kérdezte tőlem mosolyogva egy szőke lány.
- Nem is tudom - hezitáltam.
Cal biccentett a fejével, hogy menjek oda, aztán a lány még egyszer kérte.
- Rendben - mosolyogtam. - Hova tegyem addig a táskát? - gondolkodtam hangosan.
- Majd én fogom - vette el tőlem Cal.
Beálltam a srác másik oldalára, ő meg gyengéden átkarolta a derekamat.
A táskát a lábai közé támasztotta. Mindhárman elvigyorodtunk, aztán már el is készült a fotó. Egy alacsony lány lépett elénk, aki kamerázott.
- Köszönnétek Roxanának? - kérdezte.
- Szia, Roxana - szólt Cal továbbra is karolva engem.
- Hali - intettem kedvesen a kamerába.
- Mehet egy újabb kép? - jött egy másik lány.
- Mehet - mondta Calum.
A lány beállt mellé, aztán megint elkészült egy kép. Ezután már csak beszélgettünk velük, miközben Cal még mindig karolta a derekam.
- Hát, azt hiszem, nekünk mostmár mennünk kéne - szólalt meg a magas srác.
- Maradjatok még egy picit beszélgetni! - kérleltek minket egyszerre többen.
Felnéztem Calra jelezve, hogy maradjunk még. Beadta a derekát, úgyhogy a lányok éljenezni kezdtek, miközben mi csak nevettünk.
- Calum, mi ez az új cucc rajtad? - kérdezte az egyik lány.
- Hát, öhm - kezdett bele.
- Otthon történt egy kis baleset, ezért most az apukám cuccai vannak rajta - fejeztem be helyette.
- Ja - nyögte ki Cal.
- Mi volt az a baleset? - kíváncsikodtak.
- Tojásokat próbáltunk feltörni egy kézzel, amiből aztán csata lett - felelte Calum vigyorogva nézve le rám. Viszonoztam.
- A hajam még mindig tojásos, mert ez a kiwi rámöntötte a tálban lévő tojáslét - szóltam, aztán picit durcásan megböktem Cal oldalát.
- Hé! - kapott oda a szabad kezével.
Elnevettük magunkat a lányokkal. Szerencsére a kiwi is megenyhült, így ő is hangos hahotázásban tört ki.
Ezután elköszöntünk a rajongóktól és elindultunk vissza hozzánk. Csendben sétáltunk egymás mellett.
- Mi van, durcizol? - néztem fel az arcára.
- Nem - vágta rá. Hangnemén éreztem, hogy nem mondott igazat, de inkább nem firtattam. Beléptünk a házba, ahol nagyon finom illatok kavarogtak. Leraktuk a bevásárolt dolgokat a konyhapultra.
- Megvettünk mindent - mondtam anyukámnak, aki épp a mosogatógépbe pakolt.
- Rendben. Tegyétek őket a helyükre - szólt, aztán becsukta a gép ajtaját és kivonult a konyhából.
Nagy lustaságom végre véget ért, ami egy új részt eredményezett. Remélem tetszeni fog nektek, még így a hosszas késés után is. Számítok pár visszajelzésre - ezalatt néhány kommentet, esetleg egy-két feliratkozót értek, illetve, aki szeretne csatlakozhat a Facebook-csoportba.
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------------
Ekkor hallottuk, hogy kizáródik az ajtó, vagyis valamelyik szülőm hazaért.
- Te jó Isten! - nézett körül anya a konyhába lépve.
- Itt meg mi a fene történt? - kérdezte apa.
Callal még mindig egymást öleltük és úgy néztünk rájuk. Inkább elhúzódtam tőle.
- Nyugi! Feltakarítjuk! - nyugtatgattam őket.
- Hát, még szép! - tette csípőre a kezét anya. - De azért nem lenne rossz tudni, hogy mégis mit műveltetek.
- Először próbáltunk feltörni néhány tojást egy kézzel, aztán végül csatáztunk - magyaráztam.
- Elhasználtátok az összes tojást, ugye? - kérdezte anyukám.
Bólintottam egyet.
- Akkor takarítás után elmentek a boltba és vesztek! - hangzott el "büntetésünk".
- De Calnak nem lesz miben jönnie - jeleztem, hogy a srác nadrágja is olyan lett.
- Majd én adok neki egy melegítőnadrágot, meg egy pólót is - szólt apa kedvesen mosolyogva a magas srácra.
- Köszönöm - biccentett Calum.
Elsiettünk a felmosócuccokért, aztán munkához láttunk. Viszonylag gyorsan végeztünk a takarítással. Felmentünk az emeletre apával és Callal. Ők ketten bevonultak a hálóba, hogy apa kölcsönözzön neki ruhákat, én pedig a szobámba mentem átöltözni. Egy fekete-fehér csíkos pólót és fekete nadrágot vettem fel. Ezután átsiettem a fürdőszobába, hogy helyrehozzam a hajam. Pár percig csak döbbenten bámultam a frizurámat, amire már félig rászáradt a tojás. Nem tudtam, mit kezdjek vele. Végül megpróbáltam átfésülni, ami nehézkesen, de sikerült, aztán egy copfba kötöttem. Borzalmas látvány volt még így is, de kint már sötétedett, így gondoltam elmegy.
Kiléptem a fürdőszobából, aztán lelépkedtem a lépcsőkön. Cal már lent várt egy szürke melegítőben, fekete pólóban, rajta szürke szvetterrel és a fején a sokásos sültös sapijával, aminek sültje hátulra került. Tökéletesen festett. Mellette én elvesztem, de eléggé.
- Anya kérhetek pénzt a tojásokra? - kiáltottam a cipőmet rángatva a lábamra.
- Persze, de még felírtam néhány dolgot, amit vehetnétek - jött oda hozzám, majd a kezembe nyomott egy papírt, ami tele volt írva. Hát, igen... "Néhány" dolog.
- Ezt mind hozzuk is haza? - néztem anyára.
- Calum erős, így cipelheti a nehezebb dolgokat - vonta meg a vállát, aztán eltűnt.
- Szuper - mondtam, majd kizártam az ajtót és kiléptem rajta. Utánam Cal is.
- Miket kell vennünk? - kérdezte, aztán kikapta a kezemből a papírt. Gyorsan végignézte a listát.
- Hát, ez sok lesz, de majd megoldjuk - mosolygott le rám.
- Mi mindent - viszonoztam.
Mostmár messzebbre kellett mennünk, ugyanis sajnos pont az élelmiszerbolt van a legtávolabb tőlünk. Az odafelé úton jó páran megbámultak minket, ami fura volt. Azt nem tudom, miért... A sötétben nem hiszem, hogy látszott, hogy tojásos a hajam. Valószínűleg Calt nézték a fiatalabbak, hiszen hozta a szokásos 'túl jól nézek ki' formáját. A mellettünk elsétáló idősebb emberek gyakran egy aranyos mosolyt címeztek nekünk. Lehetséges, hogy a magasságainkon mosolyogtak, hiszen Cal kb. másfél fejjel magasabb tőlem.
Besétáltunk az üzletbe. Kedvesen üdvözöltük az elárusítólányt, akin láttam, hogy szimpatizált Calummal.
A srác vitte a kosarat, amibe én folyamatosan pakoltam a termékeket, amiket anyukám felírt a papírra. Teli kosárral értünk a kasszához. Kirakodtunk, aztán a magas, vékony, hosszú barna hajú lány elkezdte bekasszálni. Cal pakolt a táskába, míg én csak csendben figyeltem az eléggé feszült lányt. Igen, Calum jelenléte zavarta őt ennyire össze. Míg fizettem, mellém állt a srác. A lány kissé remegő kézzel adta oda nekem a visszajárót.
- Köszönjük. Szia - mosolyogtam rá együttérzően.
- Cső - köszönt Cal is.
A lány csak hlkan odabökött egy "sziasztokot".
- Feltűnt neked, hogy mennyire zavarba hoztad azt a szegény lányt? - kérdeztem felfelé nézve a Calumra, amikor kiléptünk a boltból.
- Persze - vigyorgott büszkén. - Rajtad is észre szoktam venni - tette hozzá.
Nyeltem egyet.
- Oh - nyögtem ki.
- Feltudnám sorolni a reakcióidat - szólalt meg újra. - Például, amikor bókolok neked, mindig elpirulsz, ami nagyon aranyos - kezdett bele a felsorolásba. - Amikor ma a pultnál mögéd álltam, éreztem, ahogy remegtél, vagyis zavarban voltál a közelségemtől.
- De akkor túl közel voltál... És... És... Fura volt, mert - kezdtem magyarázkodni.
Nem tudtam fojtatni, mert nem volt mit mondanom. Igaza volt. Nagyon is zavarba hozott, akárcsak már azelőtt ezerszer.
- És, mit vált ki belőled az én közelségem? - csúszott ki a számon a kérdés.
- Hát - kezdett volna bele, ha nem sikítja el mellettünk valaki magát. - Na, basszus - csúszott ki Cal száján, amikor meglátta, hogy néhány rajongó az.
- Megfogom a táskát, amíg beszélsz meg fotózkodsz velük - mondtam felnézve rá.
- Nem futhatunk inkább el? - kérdezte, amolyan 'na, ne már' stílusban.
- Ne legyél már gonosz! - vettem el tőle a táskát, aztán félre álltam.
Mosolyogva néztem, ahogy boldogan pózolnak Cal mellett a szebbnél szebb lányok.
- Lenne kedved rajta lenni a képen? Hiszen Calumhoz tartozol - kérdezte tőlem mosolyogva egy szőke lány.
- Nem is tudom - hezitáltam.
Cal biccentett a fejével, hogy menjek oda, aztán a lány még egyszer kérte.
- Rendben - mosolyogtam. - Hova tegyem addig a táskát? - gondolkodtam hangosan.
- Majd én fogom - vette el tőlem Cal.
Beálltam a srác másik oldalára, ő meg gyengéden átkarolta a derekamat.
A táskát a lábai közé támasztotta. Mindhárman elvigyorodtunk, aztán már el is készült a fotó. Egy alacsony lány lépett elénk, aki kamerázott.
- Köszönnétek Roxanának? - kérdezte.
- Szia, Roxana - szólt Cal továbbra is karolva engem.
- Hali - intettem kedvesen a kamerába.
- Mehet egy újabb kép? - jött egy másik lány.
- Mehet - mondta Calum.
A lány beállt mellé, aztán megint elkészült egy kép. Ezután már csak beszélgettünk velük, miközben Cal még mindig karolta a derekam.
- Hát, azt hiszem, nekünk mostmár mennünk kéne - szólalt meg a magas srác.
- Maradjatok még egy picit beszélgetni! - kérleltek minket egyszerre többen.
Felnéztem Calra jelezve, hogy maradjunk még. Beadta a derekát, úgyhogy a lányok éljenezni kezdtek, miközben mi csak nevettünk.
- Calum, mi ez az új cucc rajtad? - kérdezte az egyik lány.
- Hát, öhm - kezdett bele.
- Otthon történt egy kis baleset, ezért most az apukám cuccai vannak rajta - fejeztem be helyette.
- Ja - nyögte ki Cal.
- Mi volt az a baleset? - kíváncsikodtak.
- Tojásokat próbáltunk feltörni egy kézzel, amiből aztán csata lett - felelte Calum vigyorogva nézve le rám. Viszonoztam.
- A hajam még mindig tojásos, mert ez a kiwi rámöntötte a tálban lévő tojáslét - szóltam, aztán picit durcásan megböktem Cal oldalát.
- Hé! - kapott oda a szabad kezével.
Elnevettük magunkat a lányokkal. Szerencsére a kiwi is megenyhült, így ő is hangos hahotázásban tört ki.
Ezután elköszöntünk a rajongóktól és elindultunk vissza hozzánk. Csendben sétáltunk egymás mellett.
- Mi van, durcizol? - néztem fel az arcára.
- Nem - vágta rá. Hangnemén éreztem, hogy nem mondott igazat, de inkább nem firtattam. Beléptünk a házba, ahol nagyon finom illatok kavarogtak. Leraktuk a bevásárolt dolgokat a konyhapultra.
- Megvettünk mindent - mondtam anyukámnak, aki épp a mosogatógépbe pakolt.
- Rendben. Tegyétek őket a helyükre - szólt, aztán becsukta a gép ajtaját és kivonult a konyhából.
2014. június 13., péntek
13. fejezet: Bolondozások
Sziasztok. :)
Sokat késve, de itt lenne az új rész. Remélem vártátok már és örültök neki, illetve tetszeni fog! Elfogadok néhány kommentet is. Bátran írjatok! ;)
Jó olvasást!
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------
*Április utolsó hetén*
Callal egyre több időt töltünk együtt. Ha nem személyesen, akkor telefonon beszélgetünk. Próbálunk minden másodpercet kihasználni, amíg itt vannak Londonban, mert nemsokára visszautaznak Ausztráliába, ami nagyon messze van.
Ma a suliban is végig sms-eztünk. Apró kis semmiségekről témáztunk órákig.
Az utolsó órán szenvedtem. Alig vártam már, hogy kicsengessenek és elkezdődjön a hétvége.
Utolsóként léptem ki az iskola ajtaján. Megálltam fent a lépcsőknél a bejárat előtt. Ekkor két hosszú kar fonta körül a hasamat. Összerezzentem a hirtelen érintéstől, aztán megcsapott Cal illata. Lehunytam a szemem, karjaimat pedig az övéire tettem.
Nyitódni hallottam az iskola ajtaját.
- Calum! - Lana idegesítő hangja szinte visszhangzott.
- Basszus... - sziszegtem.
Cal elvette az egyik kezét a hasamról, a másik viszont ott maradt. Végig súrlódott a csípőmön, majd a derekamon állapodott meg. Erővel fordított a hang felé.
- Oh... Stella - nézett végig rajtam fintorogva Lana.
- Hello - köszönt nekik kedvesen a mellettem álló és engem átkaroló magas srác. Lanával és Miával találtam szemben magam.
- Ő a barátnőd? - mutatott rám az előbbi.
- Hát... - kezdett bele Cal.
- Nem! - vágtam rá.
- Még szerencse - villantott egy ezer wattos mosolyt a lány természetesen Calra.
Inkább megfordultam, aztán lelépkedtem a lépcsőkön. Nem volt kedvem egy ilyen témájú és hangulatú beszélgetéshez. Még a végén neki ugrottam volna valamelyiknek és kitépkedtem volna a haját.
Távolodva tőlük hallottam, hogy Cal duruzsol nekik valamit.
Még életem egyik legjobb pillanatát is képes elrontani ez a két ringyó. Pedig olyan romantikus volt, ahogy átölelt. Szimplán így szótlanul nagyon is egy hullámhosszon voltunk.
Mérgemben még a könnyeim is folytak. Dühösen töröltem le őket az orcámról. Összefontam magam előtt karjaimat, aztán csak magam elé meredve álldogáltam háttal nekik.
Pár perc múlva lépteket hallottam.
Megint körülfonta a két hosszú kar a hasamat.
- Cal - szóltam kedvesen.
Megnyugtatott a közelsége.
Arcát a nyakamba nyomta, aztán egy puszit célzott oda. Elmosolyodtam.
Felé fordultam. Barna szemei gyönyörűen csillogtak.
Lábujjhegyre állva átkaroltam a nyakát, aztán hozzábújtam. Beszívtam édes, mámorító illatát.
Pár perc után elváltunk, majd Cal átkarolta fél kézzel a derekamat és elindultunk hozzánk.
- Ma már nem kell tanulnod, igaz? - kérdezte.
- Nem, de miután megebédeltünk, el kéne látogatnunk a könyvtárba - feleltem.
- Okés. Mit szeretnél ott? - tette fel újabb kérdését.
- Kikölcsönözni egy könyvet? - szóltam cinikusan.
- Ezt gondoltam, de milyet?
- Kaptunk egy kötelező olvasmányt és azt szeretném - magyaráztam.
- És végigakarod olvasni a hétvégét? - riadt meg egy picit.
- Nem, de így legalább nem mondhatja senki sem, hogy nem volt a kezemben a könyv - vontam meg a vállam.
Cal felnevetett.
- Milyen cseles valaki - mondta kuncogva - Most büszek vagyok - emelte fel beképzelten a fejét.
Én is elnevettem magam.
- Miért is? - húztam fel a szemöldököm.
- Mert egyértelmű, hogy ez az ötlet tőlem származik - felelte.
- Nem tudtam, hogy te is ezt szoktad csinálni.
- Oh... Akkor mégegy dolog, ami közös bennünk - mosolygott le rám. Viszonoztam.
A házunkhoz értünk. Kizártam az ajtót, aztán bementünk.
- Még maradt tegnapról egy kis spagetti. Megfelel? - tártam ki a hűtő ajtaját.
- Ja, hogy most én is egyek veled? - könyökölt a pultra, majd két kezével támasztotta a fejét.
- Nem muszáj, de illedelemből megkérdeztem - vontam vállat - Lehet jobban esne.
- Hát, ha úgy jobban fog esni, akkor rendben - mosolygott.
Megmelegítettem a spagettit, aztán szedtem Calnak és magamnak is.
Csendben falatoztunk a pultnál ülve.
Miután jóllaktunk, beraktam a mosogatógépbe a tányérainkat.
Elindultunk a könyvtárba. Nem lakunk valami messze tőle, ezért kb. 10 perc alatt odaértünk. A könyvtárba lépve besétáltunk két könyvespolc közé.
Megálltam a polc előtt, aztán felfelé ágaskodva próbáltam leolvasni a költők neveit. Cal mögém lépett. Megbökte két ujjával az oldalamat.
- Na! - kiáltottam fel, mivel csiklandós vagyok.
- Csst - figyelmeztetett, hogy ne hangoskodjak.
- Engem te ne csitítgass! - fordultam felé, aztán haragosan néztem a szemeibe.
Elmosolyodott. Rafinált fejét látván tudtam, hogy ebből nem fog valami jó kisülni.
- Nem, Stella! Nem veszem le a nadrágomat! - mondta elég hangosan.
- Basszus, Cal! - sziszegtem vörös fejjel.
Elnevette magát, aztán elégedetten otthagyott a két polc között.
Lekaptam a polcról a keresett könyvet, majd a könyvtárosnőhöz sétáltam. Éreztem ahogy ég az arcom. Kaptam pár kellemetlen pillantást. Próbáltam minél gyorsabban kievickélni az épületből.
Drága jó barátom kint várt. Kedvesen mosolyogva lépkedtem felé, aztán amikor odaértem hozzá egyből megváltozott az arckifejezésem. Dühösen löktem meg őt minden erőmet összegyűjtve. Nem nagyon mozdult meg.
Gyorsan lépkedtem el tőle.
- Héjj! Ez mi volt? - jött utánam.
Egyre sűrűbben szedtem a lábaimat. Természetesen neki nem volt megerőltető picivel gyorsabban lépkedni. Futni kezdtem, így ő is.
Gyorsítottam tempómon. Éreztem, hogy esélytelen előle rohannom, de nem adtam fel. Hirtelen nekem csapódott mögülem, aminek hatására a földre zuhantunk.
- Megvagy! - szorított magához.
- A francba! - szóltam dühödten.
Begurult a fűbe, - továbbra is magához nyomva engem - hogy ne legyünk útban a járdán. Megfordultam, hogy arccal, ne pedig háttal legyek neki. Fölötte voltam. Fordított helyzetünkön, így én kerültem alulra.
- Olyan veszélyes lennék, hogy futni kell előlem? - nézett a szemembe huncutan.
Nem válaszoltam neki. Oldalra fordítottam a fejem is, hogy ne kelljen ránéznem.
- Nem illik elfordulni, ha valaki kérdez tőled valamit! - szólt korholva.
Megvontam a vállam.
- Ne vonogasd a vállad! - figyelmeztetett.
- Azt csinálok, amit akarok! - néztem rá mérgesen.
- Ó, de durci valaki - vigyorgott.
- Ha-ha! - ráztam meg a fejem közben, amolyan 'ez nem lehet igaz' arckifejezéssel a szememet forgatva.
Calum lemászott rólam, felállt, aztán a kezét nyújtotta, hogy segítsen nekem felkelni. Elfogadtam.
Elindultunk vissza hozzánk. Pár perc alatt odaértünk.
Callal nem törődve felsiettem a szobámba. Leraktam a könyvet az asztalra, aztán már indultam is vissza. Az ajtóban belebotlottam a srácba.
- Karambol - mondta játékosan.
Elnevettem magam. Mosolyogva néztem fel barna szemeibe. Viszonozta.
- Végre mosolyogsz és nem durcizol! - simította meg az arcom kézfejével, így még szélesebben mosolyogtam.
- Khm - köszörültem meg a torkom, aztán elléptem előle és kikerülve őt lesiettem a lépcsőkön a konyhába.
Cal utánam jött.
Megint rákönyökölt a pultra, amíg én kinyitottam a hűtőt és kivettem belőle egy üveg narancslevet.
- Narancslé? - kérdeztem tőle, hogy kér-e.
Csak bólintott egyet.
Megfordultam, hogy kivegyek a felső szekrényből egy poharat neki is.
Természetesen anyának megint rakodnia kellett és pont a poharakat tette a legfelső polcra.
Persze, ő a 175 centiméterével feléri, de én a 153-mammal nem éppen.
Nyújtózkodni kezdtem. Sikertelen kísérlet volt. Felfelé bámultam, amikor Cal teste nyomódott nekem hátulról, hogy le tudja venni a poharat. Nem esett nehezére kinyújtani a kezét. Letette elém a most beszerzett porcelán darabot, miközben még mindig teljesen hozzám simult. Elmosolyodtam közelségétől. A pulton lévő poharat bámultam. Ekkor közel hajolt hozzám.
- Egyébként kikészít amikor a szemedet forgatod - suttogta a fülembe mély hangon. A hideg is kirázott tőle.
Magam sem tudom honnan, de eszembe jutott, hogy sokaknak milyen jól sikerül egy kézzel feltörni egy tojást ezért, hogy tereljem a szót felhoztam ezt a témát:
- Te fel tudsz törni egy tojást egy kézzel? - Öö ... Ja - szólt bizonytalanul.
- Hát, nekem nem megy - toltam el magamtól, aztán a hűtőhöz léptem és kivettem belőle egy teli tojástartót, az alsó konyhaszekrényből pedig egy nagy tálat.
Cal ezalatt öntött magának narancslevet és azt szürcsölgetve figyelt engem.
- Nézd! - mondtam, majd kezembe fogtam egy tojást és megpróbáltam feltörni azt.
Természetesen nem jött össze, így szinte mindenhova került a tojásból.
- Uppsz - néztem végig magamon elhúzva a számat.
Elég sok került a pólómra, egy kevéske a nadrágomra.
- Megmutassam, hogy kell? - ajánlotta fel Cal.
- Aha - mosolyogtam.
Átsétált mellém. Kezébe fogott egy tojást, majd feltörte. Mindenmerre fröccsent belőle, tehát neki sem sikerült a mutatvány.
Nevetni kezdtem a látványon és a srác meglepett fején.
- Ne nevess! - figyelmeztetett mosolyogva.
Tovább nevettem, mert lehetetlen volt abbahagyni. Erre a tojásos kezével rácsapott a fenekemre. Egyből észbe kaptam.
- Héjj! - szóltam rá picit dühödten.
Megkaptam egy tojást, aztán felágaskodva a fejére nyomtam. A fehérje végigfolyott az arcán. Megint felnevettem.
- Igen?! Szóval így játszunk? - vonta fel szemöldökét.
Kezébe fogta a tálat, ami arra a célre szolgált, hogy beleüssük a tojásokat. Volt benne egy kevés, így rám öntötte tartalmát.
- Áá - sikítottam egyet, ahogy a nyálkás lé végigfolyt a fejemen.
A magas srác nevetni kezdett. Mérgemben megdobtam őt egy tojással.
- Nesze neked! - hajítottam neki még egyet.
- Na-na! - fogott meg egyszerre kettőt, aztán mindkettőt rámdobta.
- Calum! - üvöltöttem dühödten a nevét.
- Tessék? - kérdezte ártatlanul.
- Anyukád hogy van? - vigyorogtam, aztán megfogtam az egész tojástartót, amiben még volt jó néhány tojás. Cal felé hajítottam.
- Héjj! Ez nem esett jól! - vágott egy csalódott fejet.
Összefonta maga előtt karjait és úgy figyelt engem. Pár percig csak csendben tűrtem tekintetét, aztán megadtam magam.
- Jaj, te! - tártam szét a karjaim. Igaz, egy tojás volt a fekete pólója, de nem érdekelt, hiszen én is olyan voltam.
Megöleltem őt. Viszonozta. Szorított magához.
Ekkor hallottuk, ahogy kizáródik az ajtó, vagyis valamelyik szülőm hazaért.
Sokat késve, de itt lenne az új rész. Remélem vártátok már és örültök neki, illetve tetszeni fog! Elfogadok néhány kommentet is. Bátran írjatok! ;)
Jó olvasást!
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------
*Április utolsó hetén*
Callal egyre több időt töltünk együtt. Ha nem személyesen, akkor telefonon beszélgetünk. Próbálunk minden másodpercet kihasználni, amíg itt vannak Londonban, mert nemsokára visszautaznak Ausztráliába, ami nagyon messze van.
Ma a suliban is végig sms-eztünk. Apró kis semmiségekről témáztunk órákig.
Az utolsó órán szenvedtem. Alig vártam már, hogy kicsengessenek és elkezdődjön a hétvége.
Utolsóként léptem ki az iskola ajtaján. Megálltam fent a lépcsőknél a bejárat előtt. Ekkor két hosszú kar fonta körül a hasamat. Összerezzentem a hirtelen érintéstől, aztán megcsapott Cal illata. Lehunytam a szemem, karjaimat pedig az övéire tettem.
Nyitódni hallottam az iskola ajtaját.
- Calum! - Lana idegesítő hangja szinte visszhangzott.
- Basszus... - sziszegtem.
Cal elvette az egyik kezét a hasamról, a másik viszont ott maradt. Végig súrlódott a csípőmön, majd a derekamon állapodott meg. Erővel fordított a hang felé.
- Oh... Stella - nézett végig rajtam fintorogva Lana.
- Hello - köszönt nekik kedvesen a mellettem álló és engem átkaroló magas srác. Lanával és Miával találtam szemben magam.
- Ő a barátnőd? - mutatott rám az előbbi.
- Hát... - kezdett bele Cal.
- Nem! - vágtam rá.
- Még szerencse - villantott egy ezer wattos mosolyt a lány természetesen Calra.
Inkább megfordultam, aztán lelépkedtem a lépcsőkön. Nem volt kedvem egy ilyen témájú és hangulatú beszélgetéshez. Még a végén neki ugrottam volna valamelyiknek és kitépkedtem volna a haját.
Távolodva tőlük hallottam, hogy Cal duruzsol nekik valamit.
Még életem egyik legjobb pillanatát is képes elrontani ez a két ringyó. Pedig olyan romantikus volt, ahogy átölelt. Szimplán így szótlanul nagyon is egy hullámhosszon voltunk.
Mérgemben még a könnyeim is folytak. Dühösen töröltem le őket az orcámról. Összefontam magam előtt karjaimat, aztán csak magam elé meredve álldogáltam háttal nekik.
Pár perc múlva lépteket hallottam.
Megint körülfonta a két hosszú kar a hasamat.
- Cal - szóltam kedvesen.
Megnyugtatott a közelsége.
Arcát a nyakamba nyomta, aztán egy puszit célzott oda. Elmosolyodtam.
Felé fordultam. Barna szemei gyönyörűen csillogtak.
Lábujjhegyre állva átkaroltam a nyakát, aztán hozzábújtam. Beszívtam édes, mámorító illatát.
Pár perc után elváltunk, majd Cal átkarolta fél kézzel a derekamat és elindultunk hozzánk.
- Ma már nem kell tanulnod, igaz? - kérdezte.
- Nem, de miután megebédeltünk, el kéne látogatnunk a könyvtárba - feleltem.
- Okés. Mit szeretnél ott? - tette fel újabb kérdését.
- Kikölcsönözni egy könyvet? - szóltam cinikusan.
- Ezt gondoltam, de milyet?
- Kaptunk egy kötelező olvasmányt és azt szeretném - magyaráztam.
- És végigakarod olvasni a hétvégét? - riadt meg egy picit.
- Nem, de így legalább nem mondhatja senki sem, hogy nem volt a kezemben a könyv - vontam meg a vállam.
Cal felnevetett.
- Milyen cseles valaki - mondta kuncogva - Most büszek vagyok - emelte fel beképzelten a fejét.
Én is elnevettem magam.
- Miért is? - húztam fel a szemöldököm.
- Mert egyértelmű, hogy ez az ötlet tőlem származik - felelte.
- Nem tudtam, hogy te is ezt szoktad csinálni.
- Oh... Akkor mégegy dolog, ami közös bennünk - mosolygott le rám. Viszonoztam.
A házunkhoz értünk. Kizártam az ajtót, aztán bementünk.
- Még maradt tegnapról egy kis spagetti. Megfelel? - tártam ki a hűtő ajtaját.
- Ja, hogy most én is egyek veled? - könyökölt a pultra, majd két kezével támasztotta a fejét.
- Nem muszáj, de illedelemből megkérdeztem - vontam vállat - Lehet jobban esne.
- Hát, ha úgy jobban fog esni, akkor rendben - mosolygott.
Megmelegítettem a spagettit, aztán szedtem Calnak és magamnak is.
Csendben falatoztunk a pultnál ülve.
Miután jóllaktunk, beraktam a mosogatógépbe a tányérainkat.
Elindultunk a könyvtárba. Nem lakunk valami messze tőle, ezért kb. 10 perc alatt odaértünk. A könyvtárba lépve besétáltunk két könyvespolc közé.
Megálltam a polc előtt, aztán felfelé ágaskodva próbáltam leolvasni a költők neveit. Cal mögém lépett. Megbökte két ujjával az oldalamat.
- Na! - kiáltottam fel, mivel csiklandós vagyok.
- Csst - figyelmeztetett, hogy ne hangoskodjak.
- Engem te ne csitítgass! - fordultam felé, aztán haragosan néztem a szemeibe.
Elmosolyodott. Rafinált fejét látván tudtam, hogy ebből nem fog valami jó kisülni.
- Nem, Stella! Nem veszem le a nadrágomat! - mondta elég hangosan.
- Basszus, Cal! - sziszegtem vörös fejjel.
Elnevette magát, aztán elégedetten otthagyott a két polc között.
Lekaptam a polcról a keresett könyvet, majd a könyvtárosnőhöz sétáltam. Éreztem ahogy ég az arcom. Kaptam pár kellemetlen pillantást. Próbáltam minél gyorsabban kievickélni az épületből.
Drága jó barátom kint várt. Kedvesen mosolyogva lépkedtem felé, aztán amikor odaértem hozzá egyből megváltozott az arckifejezésem. Dühösen löktem meg őt minden erőmet összegyűjtve. Nem nagyon mozdult meg.
Gyorsan lépkedtem el tőle.
- Héjj! Ez mi volt? - jött utánam.
Egyre sűrűbben szedtem a lábaimat. Természetesen neki nem volt megerőltető picivel gyorsabban lépkedni. Futni kezdtem, így ő is.
Gyorsítottam tempómon. Éreztem, hogy esélytelen előle rohannom, de nem adtam fel. Hirtelen nekem csapódott mögülem, aminek hatására a földre zuhantunk.
- Megvagy! - szorított magához.
- A francba! - szóltam dühödten.
Begurult a fűbe, - továbbra is magához nyomva engem - hogy ne legyünk útban a járdán. Megfordultam, hogy arccal, ne pedig háttal legyek neki. Fölötte voltam. Fordított helyzetünkön, így én kerültem alulra.
- Olyan veszélyes lennék, hogy futni kell előlem? - nézett a szemembe huncutan.
Nem válaszoltam neki. Oldalra fordítottam a fejem is, hogy ne kelljen ránéznem.
- Nem illik elfordulni, ha valaki kérdez tőled valamit! - szólt korholva.
Megvontam a vállam.
- Ne vonogasd a vállad! - figyelmeztetett.
- Azt csinálok, amit akarok! - néztem rá mérgesen.
- Ó, de durci valaki - vigyorgott.
- Ha-ha! - ráztam meg a fejem közben, amolyan 'ez nem lehet igaz' arckifejezéssel a szememet forgatva.
Calum lemászott rólam, felállt, aztán a kezét nyújtotta, hogy segítsen nekem felkelni. Elfogadtam.
Elindultunk vissza hozzánk. Pár perc alatt odaértünk.
Callal nem törődve felsiettem a szobámba. Leraktam a könyvet az asztalra, aztán már indultam is vissza. Az ajtóban belebotlottam a srácba.
- Karambol - mondta játékosan.
Elnevettem magam. Mosolyogva néztem fel barna szemeibe. Viszonozta.
- Végre mosolyogsz és nem durcizol! - simította meg az arcom kézfejével, így még szélesebben mosolyogtam.
- Khm - köszörültem meg a torkom, aztán elléptem előle és kikerülve őt lesiettem a lépcsőkön a konyhába.
Cal utánam jött.
Megint rákönyökölt a pultra, amíg én kinyitottam a hűtőt és kivettem belőle egy üveg narancslevet.
- Narancslé? - kérdeztem tőle, hogy kér-e.
Csak bólintott egyet.
Megfordultam, hogy kivegyek a felső szekrényből egy poharat neki is.
Természetesen anyának megint rakodnia kellett és pont a poharakat tette a legfelső polcra.
Persze, ő a 175 centiméterével feléri, de én a 153-mammal nem éppen.
Nyújtózkodni kezdtem. Sikertelen kísérlet volt. Felfelé bámultam, amikor Cal teste nyomódott nekem hátulról, hogy le tudja venni a poharat. Nem esett nehezére kinyújtani a kezét. Letette elém a most beszerzett porcelán darabot, miközben még mindig teljesen hozzám simult. Elmosolyodtam közelségétől. A pulton lévő poharat bámultam. Ekkor közel hajolt hozzám.
- Egyébként kikészít amikor a szemedet forgatod - suttogta a fülembe mély hangon. A hideg is kirázott tőle.
Magam sem tudom honnan, de eszembe jutott, hogy sokaknak milyen jól sikerül egy kézzel feltörni egy tojást ezért, hogy tereljem a szót felhoztam ezt a témát:
- Te fel tudsz törni egy tojást egy kézzel? - Öö ... Ja - szólt bizonytalanul.
- Hát, nekem nem megy - toltam el magamtól, aztán a hűtőhöz léptem és kivettem belőle egy teli tojástartót, az alsó konyhaszekrényből pedig egy nagy tálat.
Cal ezalatt öntött magának narancslevet és azt szürcsölgetve figyelt engem.
- Nézd! - mondtam, majd kezembe fogtam egy tojást és megpróbáltam feltörni azt.
Természetesen nem jött össze, így szinte mindenhova került a tojásból.
- Uppsz - néztem végig magamon elhúzva a számat.
Elég sok került a pólómra, egy kevéske a nadrágomra.
- Megmutassam, hogy kell? - ajánlotta fel Cal.
- Aha - mosolyogtam.
Átsétált mellém. Kezébe fogott egy tojást, majd feltörte. Mindenmerre fröccsent belőle, tehát neki sem sikerült a mutatvány.
Nevetni kezdtem a látványon és a srác meglepett fején.
- Ne nevess! - figyelmeztetett mosolyogva.
Tovább nevettem, mert lehetetlen volt abbahagyni. Erre a tojásos kezével rácsapott a fenekemre. Egyből észbe kaptam.
- Héjj! - szóltam rá picit dühödten.
Megkaptam egy tojást, aztán felágaskodva a fejére nyomtam. A fehérje végigfolyott az arcán. Megint felnevettem.
- Igen?! Szóval így játszunk? - vonta fel szemöldökét.
Kezébe fogta a tálat, ami arra a célre szolgált, hogy beleüssük a tojásokat. Volt benne egy kevés, így rám öntötte tartalmát.
- Áá - sikítottam egyet, ahogy a nyálkás lé végigfolyt a fejemen.
A magas srác nevetni kezdett. Mérgemben megdobtam őt egy tojással.
- Nesze neked! - hajítottam neki még egyet.
- Na-na! - fogott meg egyszerre kettőt, aztán mindkettőt rámdobta.
- Calum! - üvöltöttem dühödten a nevét.
- Tessék? - kérdezte ártatlanul.
- Anyukád hogy van? - vigyorogtam, aztán megfogtam az egész tojástartót, amiben még volt jó néhány tojás. Cal felé hajítottam.
- Héjj! Ez nem esett jól! - vágott egy csalódott fejet.
Összefonta maga előtt karjait és úgy figyelt engem. Pár percig csak csendben tűrtem tekintetét, aztán megadtam magam.
- Jaj, te! - tártam szét a karjaim. Igaz, egy tojás volt a fekete pólója, de nem érdekelt, hiszen én is olyan voltam.
Megöleltem őt. Viszonozta. Szorított magához.
Ekkor hallottuk, ahogy kizáródik az ajtó, vagyis valamelyik szülőm hazaért.
2014. február 4., kedd
12. fejezet: Kedves megjegyzések
Helloka. :)
Sokat késve, de meghoztam az új részt. Komoly hozzászólnivalóm nincs.
Várom a komikat, az újabb feliratkozókat és a jelentkezőket a blog Facebook-csoportjába!
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: We need to be together
---------------------------------------------------------------------------------------
A metró beért a megállóba, mi pedig kiszálltunk a járműből. Fellépkedtünk a lépcsőkön a lejáróból, majd a London Eye felé vettük az irányt. Ott kifizettük utunkat, aztán beszálltunk a kabinunkba. Csak ketten voltunk. Az "ablakhoz" sétáltam, hogy megtekinthessem a várost - ahol már több éve élek - madártávlatból is.
Cal mellém lépett.
- Gyönyörű. - mondta halkan.
- Igen, az. - mosolyodtam el, aztán felnéztem a mellettem álló magas srácra. Ő is letekintett rám.
- Amikor télen összefutottunk veled és Luke-kal, ... - kezdett bele valamibe. - ..., láttam a szemeidben a könnyeket, mielőtt elfutottál volna tőlünk. - nézett komolyan a szemembe. - Sírtál, igaz?
Inkább elfordítottam a fejem. Nem volt ínyemre ez a téma.
- Hmm... Stella?! - fordította kezével maga felé a fejem.
- Hagyjuk ezt! - sütöttem le a szemem.
- Miért? - kérdezte. - Csak elég annyit mondanod, hogy sírtál vagy nem, és nem firtatom tovább! Ígérem!
Gondolkodtam picit, aztán megválaszoltam kérdését:
- Igen... Sírtam. - sóhajtottam továbbra is lefelé bámulva.
Felnéztem rá, a szemeibe. Idegesnek tűnt.
- Miattam? - tett fel egy újabb kérdést.
- Azt mondtad nem firtatod tovább! - emlékeztettem.
Ellépkedtem tőle, aztán helyet foglaltam a kabin közepén található padon. Feszült volt köztünk a hangulat.
- Utánad akartam menni... - mondta halkan.
Megfordultam és ránéztem. Háttal állt, a várost figyelve. Kezeit a dzsekije zsebébe rejtette.
- Tudom... - suttogtam.
Visszafordultam, aztán magam elé bámulva gondolkodtam. Tisztán emlékszem, hogy azon a napon Luke-kal is felszálltam a London Eye-ra.
Ezután eszembe jutott az a bizonyos csók, amit a szőke sráctól kaptam. Megérintettem ujjperceimmel az ajkaimat, amiken még most is éreztem Luke meleg lágy csókját. Elkeserít a gondolat, hogy én sajnos nem tudom viszonozni érzéseit. Már, ha egyáltalán érez irántam valamit...
Inkább elhessegettem gondolataimat, aztán felálltam és Calumhoz léptem, aki még mindig az üvegfalnál állt. A srác egész testével felém fordult. Gondolkodás nélkül, azonnal magamhoz öleltem. Viszonozta. Arcát nyakamba nyomta. Én fejemet a mellkasának.
- Hjajj... Kicsi lány... - becézgetett.
- Nem vagyok kicsi! - tetettem felháborodást.
Eltoltam magamtól.
- Oké-oké... - mosolygott huncutan. - De olyan pici vagy.
- Ja. Gondolom, ott fent kellemesebb a levegő... - szóltam be neki komoly fejjel.
- Most, hogy így mondod idefenn sokkal jobb és tisztább... - kontrázott.
Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
A London Eye után beültünk a Starbucksba, ahol mindketten ittunk egy forrócsokit.
Este 10 körül értem haza. Természetesen Cal elkísért.
Egy hosszantartó öleléssel búcsúztunk el.
Vigyorogva léptem be a házba.
- Kicsim. - jött felém tárt karokkal anya. - Na, milyen volt a koncert?
- Jó, de egy lány felismert, hogy velem ült, majd sétált el tegnapelőtt Cal a koncerten. - feleltem.
- Ohh... És most merre jártál? - kérdezte.
- A városban. - mondtam titokzatosan.
- Megtudhatom, kivel? - érdeklődött.
- Hmm... Callal. - vigyorogtam.
- Örülök, hogy ilyen jóba lettetek megint. - mosolygott.
- Futottunk is egy csomót a rajongói elől. - magyaráztam. - Aztán metróztunk, felszálltunk a London Eye-ra és még forrócsokiztunk a Starbucksban. - folytattam a beszámolót.
Elindultam a lépcsők felé, de aztán megtorpantam és visszafordultam.
- Köszönöm, anya. - siettem hozzá. - Köszönöm, hogy szinte rám erőltetted a tegnapelőtti koncertet! - öleltem magamhoz.
- Ugyan! Szeretem, ha boldog vagy és tudom, hogy ahhoz Calum a legszükségesebb. Meg hát nagyon dögös, rendes és intelligens srác! És gondoltam, ha már szakított a barátnőjével, akkor miért ne lehetnétek jóban?! - simogatta a hátam.
- Tessék? Honnan tudod, hogy szakítottak? És... Szándékosan intézted így, igaz? - döbbentem le.
Anyám szinte végig tartotta Callal a kapcsolatot, miközben én Luke-kal 'szórakoztam'.
- Március közepe felé szakítottak és azt hiszem az elsők között tudtam meg. - mosolygott.
- Anya, nagyon furfangos vagy! - nevettem. - Viszont akkor miért akartad mindenáron, hogy Luke-kal legyek? - faggattam.
- Mert vele is boldognak láttalak és legalább lett egy igazi jó barátod! Tényleg, a szülinapod óta nem láttam azt a srácot...
- Öhm... - köhintettem, aztán már indultam is a lépcsők felé.
- Stella! Mit titkolsz előlem? - szólt utánam.
- S-semmit... - hazudtam.
- Biztosan? - kérdezte sejtelmesen.
- Na, jó! A szülinapomon elcsattant köztünk egy csók... Én meg elküldtem... - hajtottam le a fejem.
- Elküldted? - döbbent le.
- El... - fojt végig egy könnycsepp az arcomon.
- Tőle kaptad az első csókod, igaz? - lépett oda hozzám.
- Igen. - feleltem.
- Nehéz lesz elfelejtened emiatt. - mondta halkan.
- Épp ez a baj! - szóltam, aztán inkább felmentem a szobámba.
Elvégeztem az esti tennivalóimat, majd még így lefekvés előtt bekapcsoltam a laptopomat. Bejelentkeztem twitterre. Mindenki össze-vissza posztolgatott.
Kaptam egy üzenetet Calumtól: ' Köszönöm azt a napot! xx'. Visszaírtam neki, hogy 'igazán nincs mit', aztán rákattintottam a srác profiljára. Ma háromszor posztolt. Kettő a mai napról szólt. Elmosolyodtam az elsőt látva: 'Best day ever! :D x'. A másodikban engem is megjelölt: '@StellaPale "Ez csak valami hülye szerelmespár". A cipőm egy hős. :DD'. Ezt látva felnevettem. Megnyitottam a posztot, hogy megnézzem a kommenteket. Sokan kérdezték, hogy ki az a lány és nagyon érdekelte őket, hogy velem volt-e. Lejjebb görgetve megjelent jó néhány komment, azoktól a lányoktól, akik elől rohantunk.
Itt van egy kis ízelítő belőlük:
1. ' Ezekszerint azok tényleg ők voltak!'
2. 'Kösz @Ellie_1D , hogy miattad nem maradtunk ott!'
3. 'Össze voltak bújva! :O'
Ezután a metrón fotózgató lány is kommentelt és csatolt egy képet rólunk: 'Itt a bizonyíték, hogy együtt vannak! A metrón fotóztam.'.
Még kaptam néhány "kedves" megjegyzést is:
1. Ezért a libáért szakított Maddievel?! o.O'
2. 'Ribanc!'
3. 'Utálom és nagyon nem szimpi a csaj!'.
És ezek még az értelmesebbikek.
Igazán jó látni, hogy ilyen szimpátiát váltok ki egyes emberekből. Őszintén szólva fájtak ezek a dolgok. Azért Calum véleményére is kíváncsi lennék ezzel kapcsolatban.
Sokat késve, de meghoztam az új részt. Komoly hozzászólnivalóm nincs.
Várom a komikat, az újabb feliratkozókat és a jelentkezőket a blog Facebook-csoportjába!
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: We need to be together
---------------------------------------------------------------------------------------
A metró beért a megállóba, mi pedig kiszálltunk a járműből. Fellépkedtünk a lépcsőkön a lejáróból, majd a London Eye felé vettük az irányt. Ott kifizettük utunkat, aztán beszálltunk a kabinunkba. Csak ketten voltunk. Az "ablakhoz" sétáltam, hogy megtekinthessem a várost - ahol már több éve élek - madártávlatból is.
Cal mellém lépett.
- Gyönyörű. - mondta halkan.
- Igen, az. - mosolyodtam el, aztán felnéztem a mellettem álló magas srácra. Ő is letekintett rám.
- Amikor télen összefutottunk veled és Luke-kal, ... - kezdett bele valamibe. - ..., láttam a szemeidben a könnyeket, mielőtt elfutottál volna tőlünk. - nézett komolyan a szemembe. - Sírtál, igaz?
Inkább elfordítottam a fejem. Nem volt ínyemre ez a téma.
- Hmm... Stella?! - fordította kezével maga felé a fejem.
- Hagyjuk ezt! - sütöttem le a szemem.
- Miért? - kérdezte. - Csak elég annyit mondanod, hogy sírtál vagy nem, és nem firtatom tovább! Ígérem!
Gondolkodtam picit, aztán megválaszoltam kérdését:
- Igen... Sírtam. - sóhajtottam továbbra is lefelé bámulva.
Felnéztem rá, a szemeibe. Idegesnek tűnt.
- Miattam? - tett fel egy újabb kérdést.
- Azt mondtad nem firtatod tovább! - emlékeztettem.
Ellépkedtem tőle, aztán helyet foglaltam a kabin közepén található padon. Feszült volt köztünk a hangulat.
- Utánad akartam menni... - mondta halkan.
Megfordultam és ránéztem. Háttal állt, a várost figyelve. Kezeit a dzsekije zsebébe rejtette.
- Tudom... - suttogtam.
Visszafordultam, aztán magam elé bámulva gondolkodtam. Tisztán emlékszem, hogy azon a napon Luke-kal is felszálltam a London Eye-ra.
Ezután eszembe jutott az a bizonyos csók, amit a szőke sráctól kaptam. Megérintettem ujjperceimmel az ajkaimat, amiken még most is éreztem Luke meleg lágy csókját. Elkeserít a gondolat, hogy én sajnos nem tudom viszonozni érzéseit. Már, ha egyáltalán érez irántam valamit...
Inkább elhessegettem gondolataimat, aztán felálltam és Calumhoz léptem, aki még mindig az üvegfalnál állt. A srác egész testével felém fordult. Gondolkodás nélkül, azonnal magamhoz öleltem. Viszonozta. Arcát nyakamba nyomta. Én fejemet a mellkasának.
- Hjajj... Kicsi lány... - becézgetett.
- Nem vagyok kicsi! - tetettem felháborodást.
Eltoltam magamtól.
- Oké-oké... - mosolygott huncutan. - De olyan pici vagy.
- Ja. Gondolom, ott fent kellemesebb a levegő... - szóltam be neki komoly fejjel.
- Most, hogy így mondod idefenn sokkal jobb és tisztább... - kontrázott.
Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
A London Eye után beültünk a Starbucksba, ahol mindketten ittunk egy forrócsokit.
Este 10 körül értem haza. Természetesen Cal elkísért.
Egy hosszantartó öleléssel búcsúztunk el.
Vigyorogva léptem be a házba.
- Kicsim. - jött felém tárt karokkal anya. - Na, milyen volt a koncert?
- Jó, de egy lány felismert, hogy velem ült, majd sétált el tegnapelőtt Cal a koncerten. - feleltem.
- Ohh... És most merre jártál? - kérdezte.
- A városban. - mondtam titokzatosan.
- Megtudhatom, kivel? - érdeklődött.
- Hmm... Callal. - vigyorogtam.
- Örülök, hogy ilyen jóba lettetek megint. - mosolygott.
- Futottunk is egy csomót a rajongói elől. - magyaráztam. - Aztán metróztunk, felszálltunk a London Eye-ra és még forrócsokiztunk a Starbucksban. - folytattam a beszámolót.
Elindultam a lépcsők felé, de aztán megtorpantam és visszafordultam.
- Köszönöm, anya. - siettem hozzá. - Köszönöm, hogy szinte rám erőltetted a tegnapelőtti koncertet! - öleltem magamhoz.
- Ugyan! Szeretem, ha boldog vagy és tudom, hogy ahhoz Calum a legszükségesebb. Meg hát nagyon dögös, rendes és intelligens srác! És gondoltam, ha már szakított a barátnőjével, akkor miért ne lehetnétek jóban?! - simogatta a hátam.
- Tessék? Honnan tudod, hogy szakítottak? És... Szándékosan intézted így, igaz? - döbbentem le.
Anyám szinte végig tartotta Callal a kapcsolatot, miközben én Luke-kal 'szórakoztam'.
- Március közepe felé szakítottak és azt hiszem az elsők között tudtam meg. - mosolygott.
- Anya, nagyon furfangos vagy! - nevettem. - Viszont akkor miért akartad mindenáron, hogy Luke-kal legyek? - faggattam.
- Mert vele is boldognak láttalak és legalább lett egy igazi jó barátod! Tényleg, a szülinapod óta nem láttam azt a srácot...
- Öhm... - köhintettem, aztán már indultam is a lépcsők felé.
- Stella! Mit titkolsz előlem? - szólt utánam.
- S-semmit... - hazudtam.
- Biztosan? - kérdezte sejtelmesen.
- Na, jó! A szülinapomon elcsattant köztünk egy csók... Én meg elküldtem... - hajtottam le a fejem.
- Elküldted? - döbbent le.
- El... - fojt végig egy könnycsepp az arcomon.
- Tőle kaptad az első csókod, igaz? - lépett oda hozzám.
- Igen. - feleltem.
- Nehéz lesz elfelejtened emiatt. - mondta halkan.
- Épp ez a baj! - szóltam, aztán inkább felmentem a szobámba.
Elvégeztem az esti tennivalóimat, majd még így lefekvés előtt bekapcsoltam a laptopomat. Bejelentkeztem twitterre. Mindenki össze-vissza posztolgatott.
Kaptam egy üzenetet Calumtól: ' Köszönöm azt a napot! xx'. Visszaírtam neki, hogy 'igazán nincs mit', aztán rákattintottam a srác profiljára. Ma háromszor posztolt. Kettő a mai napról szólt. Elmosolyodtam az elsőt látva: 'Best day ever! :D x'. A másodikban engem is megjelölt: '@StellaPale "Ez csak valami hülye szerelmespár". A cipőm egy hős. :DD'. Ezt látva felnevettem. Megnyitottam a posztot, hogy megnézzem a kommenteket. Sokan kérdezték, hogy ki az a lány és nagyon érdekelte őket, hogy velem volt-e. Lejjebb görgetve megjelent jó néhány komment, azoktól a lányoktól, akik elől rohantunk.
Itt van egy kis ízelítő belőlük:
1. ' Ezekszerint azok tényleg ők voltak!'
2. 'Kösz @Ellie_1D , hogy miattad nem maradtunk ott!'
3. 'Össze voltak bújva! :O'
Ezután a metrón fotózgató lány is kommentelt és csatolt egy képet rólunk: 'Itt a bizonyíték, hogy együtt vannak! A metrón fotóztam.'.
Még kaptam néhány "kedves" megjegyzést is:
1. Ezért a libáért szakított Maddievel?! o.O'
2. 'Ribanc!'
3. 'Utálom és nagyon nem szimpi a csaj!'.
És ezek még az értelmesebbikek.
Igazán jó látni, hogy ilyen szimpátiát váltok ki egyes emberekből. Őszintén szólva fájtak ezek a dolgok. Azért Calum véleményére is kíváncsi lennék ezzel kapcsolatban.
2014. január 2., csütörtök
11. fejezet: Rajongó para
Hali. :)
Itt lenne az új rész. Remélem tetszeni fog nektek. Várok hozzá néhány kommentet.
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: We need to be together
--------------------------------------------------------------------------------
*Az akusztikus koncert napján*
Már ötödikén lebeszéltem a szüleimmel, hogy programom van hetedikére, vagyis mára. Apa megint felajánlotta, hogy elvisz. Természetesen beleegyeztem.
Este hatkor volt ez a koncert is. Már hamarabb odamentem, hogy előre kerüljek.
Pár perces késéssel, de felvonultak a színpadra a srácok. Mosolyogva néztünk össze Calummal. Majdhogynem előtte álltam. Szerintem pillantására még el is pirultam.
Megint iszonyatosan jól nézett ki, bár csak egy fehér póló és csőnadrág volt rajta. Haja megint fel volt zselézve, ami kihozta szép gömbölyű arcát.
Mivel rajongó vagyok, nem bírtam ki, hogy ne fotózzak és videózzak. Felkameráztam az Over & Over-t, mert az szerintem egy gyönyörű szám. A többi dal alatt csak fotóztam.
Épp Calumot szerettem volna lefotózni, amikor lenézett rám, aztán elvigyorodott a kamera 'kedvéért'. Elmosolyodtam, majd elkészítettem a fotót. Rám kacsintott, a pulzusom pedig az egekbe szökött. Kb. olyan piros lehetett a fejem, mint egy jól megérett paradicsom.
- Te vagy az a csaj az 5.-ei koncertről! - nézett rám döbbenten a mellettem álló lány.
- Milyen 5.-ei koncertről? - tettettem a hülyét.
- Az, ami tegnapelőtt volt! Veled enyelgett Calum! - magyarázta szinte üvöltve.
Felnéztem Calumra. Kérdőn pillantgatott felváltva rám, majd a lányra.
Most mi a francot csináljak?! Ő elvan ott fent a színpadon.
- Enyelgett?! - nyögtem ki nagy nehezen.
- Bizony! - mondta kicsit dühösen.
Egyre jobban kezdtem félni.
Riadtan pillantottam fel a srácra. Ő is engem figyelt. Átvittem Lukera a tekintetem. Biztatóan rám mosolygott.
Úgy döntöttem, hogy a koncert további részében inkább nem nézek se Calumra, se a mellettem álló lányra. Kicsit megharagudtam Calra, hiszen akkor nem kellett volna odajönnie hozzám. Most nem lenne ez!
A koncert végén a többiekkel együtt vonultam ki a Barfly bárból. A kezemben lévő telefonom rezegni kezdett. Calum hívott.
- Mit akarsz? - szóltam bele.
- Nem maradsz még egy kicsit velünk? - kérdezett vissza meghökkenve.
- Nem tartom jó ötletnek! - feleltem.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Mert tudják, ki vagyok. Figyelnek minden apró kis mozdulatunkra! - magyaráztam a készülékbe.
- Kik? - értetlenkedett tovább.
- Na, vajon kik?! A rajongóitok! - feleltem idegesen.
- Na, ne már! Most akkor miattuk nem leszünk jóban? - akadt ki egy kicsit.
Gondolkodtam pár percig, aztán megenyhültem és megszólaltam.
- Elmehetünk sétálni a városba, ha szeretnél...
- Rendben. Akkor egy perc és már kint is vagyok. - egyezett bele azonnal.
- Oké. - nyomtam ki a telót.
Tényleg csak egy percbe telt, hogy kijöjjön hozzám.
- Szia. - ölelt meg.
- Szia, Cal. - viszonozta.
Megint 'hintáztunk' egy picit jobbra-balra dőlve.
- Merre megyünk? - kérdezte, miután elengedtük egymást.
- London Eye, aztán Starbucks? - javasoltam.
- Tökéletes. - mosolygott. - Amúgy mit mondott pontosan az a lány a koncerten? - tért rá az előbb történtekre.
- Egy mondat maradt meg nagyon: 'Veled enyelgett Calum!'. - feleltem.
- Szóval, akkor mi enyelegtünk... - nézett le rám mosolyogva.
- Hát, úgy tűnik. - mondtam komolyan.
Ezután összenéztünk, aztán egyszerre nevettük el magunkat.
- Öröm volt Önnel enyelegni, Miss Pale. - magázott le.
Még jobban nevetni kezdtem.
- Nagyon boldoggá tett, Mr. Hood. - viszonoztam.
- Calum! - hallottunk egy lány hangot az út másik feléről.
- Azzal a csajjal van! - kiáltotta egy másik, hogy hallja az egész bandájuk.
- Ááh... Calum! - visították el magukat még többen.
Mindketten feléjük fordultunk, aztán döbbenten néztünk össze.
- Fussunk! - mondta beparázva.
- Ne már, én nem tudok gyorsan futni! - pánikoltam be még jobban.
Cal megkapta a kezemet, aztán szaladni kezdett. Nagy nehezen, de átvettem tempóját. A lányok sikítozva rohantak utánnunk.
- Calum, én már nem bírom! - lassultam le, amikor már elég messzire jutottunk.
A srác körülnézett, aztán egy metró lejáró felé mutatott.
- Addig még el bírsz futni? - kérdezte aggódóan nézve rám.
- Azt hiszem... - bólogattam.
Irányt változtattunk a lejáró felé.
Igazából el sem tudtam képzelni, hogy egyáltalán hogy akar elbújni egy lejáróban, de bíztam benne és számítottam rá, hogy valamit kitalált.
Lerohantunk a lépcsőkön, majd bekanyarodtunk a lejáró terme felé. Cal körülnézett megint. Kezemet még mindig fogta, így egy sarok felé rántott. Nekinyomott a falnak. Szemben állt nekem. Elég szűkösen voltunk. Karjait a falnak támasztotta, miközben mindkettőnk mellkasa szaporán emelkedett fel-le.
Lenézett rám. Összemosolyogtunk. Tudtam, hogy elfogok pirulni, ezért homlokomat a mellkasának nyomtam. Megcsapott az illata. Mélyan beszívtam.
Hallottuk a lejáróba közeledő visítozó lányokat.
- Ide rohantak le! - mondta az egyik.
Inkább összeszorítottam szemeimet. Féltem.
Hallottam, ahogy közeledik valamelyikük. Egyre hevesebben vert a szívem.
- A francba! - suttogta alig hallhatóan Calum.
Karjaival körülfonta a derekamat, fejét pedig a nyakamba nyomta.
Kinyitottam szemeimet. Egy nagyon kicsit oldalra fordítottam a fejem. A lány már mellettünk járt. Csak a cipőit láttam, de azok egy helyben voltak. Gondolom végigméregetett minket.
- Ez csak valami hülye szerelmespár. - szólt idegesen.
- Na, de hova a francba tűntek?! - kérdezte egy másik lány.
- Felszálltak egy metróra?! - kérdezte az előbbi, aki felmért minket cinikusan.
Ezután kialakult egy kisebb vita a két lány között:
- Olyan a srác gatyája, mint ami Calumon volt...
- De a cipője nem fehér, mint a koncerten...
- Átvehette...
- Minek vette volna át?! Na, menjünk! - zárta le a témát, majd terelni kezdte a bandát.
Mindketten megkönnyebbültünk. Cal mélyen kifújta a levegőt. Elmosolyodtam az érzésre, ahogy a melegség megérintette a nyakam.
A srác magához szorított.
- A finom illatod... - mondta halkan.
Szerintem megint elpirultam.
- A tiéd sem rossz... - toltam el magamtól lassan, gyengéden.
- Huh... Milyen jó, hogy átvettem a cipőmet. - nézett le lábbelijére. - Megmentett minket.
- Milyen közel voltál hozzám... Ez szinte minden lány álma... - néztem fel a szemeibe.
- Akkor teljesült az álmod. - mosolygott.
- Lehet. - mondtam sejtelmesen, aztán ellépkedtem előle.
Odaléptem a géphez, ahol jegyet lehet venni.
- Mit szólnál hozzá, ha metróval utaznánk a London Eyehoz? - fordultam Cal felé, aki félig mellettem, félig mögöttem állt.
- Nekem jó lesz úgy is. - felelte.
- Oké. Akkor két jegy. - nyomtam meg a gépen.
Az kiadta a két papírcetlit. Calum kezébe nyomtam a sajátját, aztán arréb sétáltunk. Nemsokára megérkezett a metró. Felszálltunk. Azon a részen, ahova kerültünk már csak egy hely volt szabad, mi viszont ketten voltunk.
- Leülök, te meg az ölembe. - javasolta Calum.
- Jó ötletnek tartod? - néztem fel rá.
- Van más választásunk?! - kérdezett vissza.
- Ajh... Nincs... - sóhajtottam.
Cal megint megfogta a kezem, aztán az üléshez vezetett. Helyet foglalt, majd rám mosolygott, úgy biztatva, hogy nyugodtan üljek az ölébe. Nagy nehezen, de megtettem. Beleültem Calum Hood ölébe.
Oldalról ültem, így rátudtam nézni, ahogyan ő is rám. Fura helyzet volt...
Végigvezette az egyik karját a hasamon, a másikat pedig a derekamon, így átkarolva engem.
Mosolyogva ránéztem. Ő is mosolygott. Odahajoltam hozzá.
- Este várhatjuk a képeket és a kiírásokat a mai napról. - suttogtam a fülébe.
- Most fotózgat valaki? - kérdezte halkan.
- Igen, egy lány hátul, szemben nekünk. - feleltem.
- Na, akkor pózoljunk. - mondta szórakozottan.
Mindketten felnevettünk. Elég hangosan, így minden tekintet árnk szegeződött. Észrevettük magunkat, aztán visszafojtott nevetéssel ültünk tovább.
- Biztos, hogy jó metróra szálltunk fel? - kérdezte kb. 20 perc eltelte után.
- Hjajj... Nem tudom... - dőltem a mellkasának fáradtan.
- Remélem ezt a pillanatot is megörökítik! - tért rá megint a fotózgatókra.
- Ja, ezzel aratnának. - sóhajtottam.
Karommal átkaroltam a mellkasát, még továbbra is nekidőlve.
- A következő megálló a London Eye környéke. - szólalt meg recsegve a hangszóró.
- Na, nemsokára megérkezünk. - néztem fel. - Gyere menjünk oda az ajtóhoz, hogy hamarabb kijussunk innen. - pattantam fel, aztán már az ajtónál is termettem.
Itt lenne az új rész. Remélem tetszeni fog nektek. Várok hozzá néhány kommentet.
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: We need to be together
--------------------------------------------------------------------------------
*Az akusztikus koncert napján*
Már ötödikén lebeszéltem a szüleimmel, hogy programom van hetedikére, vagyis mára. Apa megint felajánlotta, hogy elvisz. Természetesen beleegyeztem.
Este hatkor volt ez a koncert is. Már hamarabb odamentem, hogy előre kerüljek.
Pár perces késéssel, de felvonultak a színpadra a srácok. Mosolyogva néztünk össze Calummal. Majdhogynem előtte álltam. Szerintem pillantására még el is pirultam.
Megint iszonyatosan jól nézett ki, bár csak egy fehér póló és csőnadrág volt rajta. Haja megint fel volt zselézve, ami kihozta szép gömbölyű arcát.
Mivel rajongó vagyok, nem bírtam ki, hogy ne fotózzak és videózzak. Felkameráztam az Over & Over-t, mert az szerintem egy gyönyörű szám. A többi dal alatt csak fotóztam.
Épp Calumot szerettem volna lefotózni, amikor lenézett rám, aztán elvigyorodott a kamera 'kedvéért'. Elmosolyodtam, majd elkészítettem a fotót. Rám kacsintott, a pulzusom pedig az egekbe szökött. Kb. olyan piros lehetett a fejem, mint egy jól megérett paradicsom.
- Te vagy az a csaj az 5.-ei koncertről! - nézett rám döbbenten a mellettem álló lány.
- Milyen 5.-ei koncertről? - tettettem a hülyét.
- Az, ami tegnapelőtt volt! Veled enyelgett Calum! - magyarázta szinte üvöltve.
Felnéztem Calumra. Kérdőn pillantgatott felváltva rám, majd a lányra.
Most mi a francot csináljak?! Ő elvan ott fent a színpadon.
- Enyelgett?! - nyögtem ki nagy nehezen.
- Bizony! - mondta kicsit dühösen.
Egyre jobban kezdtem félni.
Riadtan pillantottam fel a srácra. Ő is engem figyelt. Átvittem Lukera a tekintetem. Biztatóan rám mosolygott.
Úgy döntöttem, hogy a koncert további részében inkább nem nézek se Calumra, se a mellettem álló lányra. Kicsit megharagudtam Calra, hiszen akkor nem kellett volna odajönnie hozzám. Most nem lenne ez!
A koncert végén a többiekkel együtt vonultam ki a Barfly bárból. A kezemben lévő telefonom rezegni kezdett. Calum hívott.
- Mit akarsz? - szóltam bele.
- Nem maradsz még egy kicsit velünk? - kérdezett vissza meghökkenve.
- Nem tartom jó ötletnek! - feleltem.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Mert tudják, ki vagyok. Figyelnek minden apró kis mozdulatunkra! - magyaráztam a készülékbe.
- Kik? - értetlenkedett tovább.
- Na, vajon kik?! A rajongóitok! - feleltem idegesen.
- Na, ne már! Most akkor miattuk nem leszünk jóban? - akadt ki egy kicsit.
Gondolkodtam pár percig, aztán megenyhültem és megszólaltam.
- Elmehetünk sétálni a városba, ha szeretnél...
- Rendben. Akkor egy perc és már kint is vagyok. - egyezett bele azonnal.
- Oké. - nyomtam ki a telót.
Tényleg csak egy percbe telt, hogy kijöjjön hozzám.
- Szia. - ölelt meg.
- Szia, Cal. - viszonozta.
Megint 'hintáztunk' egy picit jobbra-balra dőlve.
- Merre megyünk? - kérdezte, miután elengedtük egymást.
- London Eye, aztán Starbucks? - javasoltam.
- Tökéletes. - mosolygott. - Amúgy mit mondott pontosan az a lány a koncerten? - tért rá az előbb történtekre.
- Egy mondat maradt meg nagyon: 'Veled enyelgett Calum!'. - feleltem.
- Szóval, akkor mi enyelegtünk... - nézett le rám mosolyogva.
- Hát, úgy tűnik. - mondtam komolyan.
Ezután összenéztünk, aztán egyszerre nevettük el magunkat.
- Öröm volt Önnel enyelegni, Miss Pale. - magázott le.
Még jobban nevetni kezdtem.
- Nagyon boldoggá tett, Mr. Hood. - viszonoztam.
- Calum! - hallottunk egy lány hangot az út másik feléről.
- Azzal a csajjal van! - kiáltotta egy másik, hogy hallja az egész bandájuk.
- Ááh... Calum! - visították el magukat még többen.
Mindketten feléjük fordultunk, aztán döbbenten néztünk össze.
- Fussunk! - mondta beparázva.
- Ne már, én nem tudok gyorsan futni! - pánikoltam be még jobban.
Cal megkapta a kezemet, aztán szaladni kezdett. Nagy nehezen, de átvettem tempóját. A lányok sikítozva rohantak utánnunk.
- Calum, én már nem bírom! - lassultam le, amikor már elég messzire jutottunk.
A srác körülnézett, aztán egy metró lejáró felé mutatott.
- Addig még el bírsz futni? - kérdezte aggódóan nézve rám.
- Azt hiszem... - bólogattam.
Irányt változtattunk a lejáró felé.
Igazából el sem tudtam képzelni, hogy egyáltalán hogy akar elbújni egy lejáróban, de bíztam benne és számítottam rá, hogy valamit kitalált.
Lerohantunk a lépcsőkön, majd bekanyarodtunk a lejáró terme felé. Cal körülnézett megint. Kezemet még mindig fogta, így egy sarok felé rántott. Nekinyomott a falnak. Szemben állt nekem. Elég szűkösen voltunk. Karjait a falnak támasztotta, miközben mindkettőnk mellkasa szaporán emelkedett fel-le.
Lenézett rám. Összemosolyogtunk. Tudtam, hogy elfogok pirulni, ezért homlokomat a mellkasának nyomtam. Megcsapott az illata. Mélyan beszívtam.
Hallottuk a lejáróba közeledő visítozó lányokat.
- Ide rohantak le! - mondta az egyik.
Inkább összeszorítottam szemeimet. Féltem.
Hallottam, ahogy közeledik valamelyikük. Egyre hevesebben vert a szívem.
- A francba! - suttogta alig hallhatóan Calum.
Karjaival körülfonta a derekamat, fejét pedig a nyakamba nyomta.
Kinyitottam szemeimet. Egy nagyon kicsit oldalra fordítottam a fejem. A lány már mellettünk járt. Csak a cipőit láttam, de azok egy helyben voltak. Gondolom végigméregetett minket.
- Ez csak valami hülye szerelmespár. - szólt idegesen.
- Na, de hova a francba tűntek?! - kérdezte egy másik lány.
- Felszálltak egy metróra?! - kérdezte az előbbi, aki felmért minket cinikusan.
Ezután kialakult egy kisebb vita a két lány között:
- Olyan a srác gatyája, mint ami Calumon volt...
- De a cipője nem fehér, mint a koncerten...
- Átvehette...
- Minek vette volna át?! Na, menjünk! - zárta le a témát, majd terelni kezdte a bandát.
Mindketten megkönnyebbültünk. Cal mélyen kifújta a levegőt. Elmosolyodtam az érzésre, ahogy a melegség megérintette a nyakam.
A srác magához szorított.
- A finom illatod... - mondta halkan.
Szerintem megint elpirultam.
- A tiéd sem rossz... - toltam el magamtól lassan, gyengéden.
- Huh... Milyen jó, hogy átvettem a cipőmet. - nézett le lábbelijére. - Megmentett minket.
- Milyen közel voltál hozzám... Ez szinte minden lány álma... - néztem fel a szemeibe.
- Akkor teljesült az álmod. - mosolygott.
- Lehet. - mondtam sejtelmesen, aztán ellépkedtem előle.
Odaléptem a géphez, ahol jegyet lehet venni.
- Mit szólnál hozzá, ha metróval utaznánk a London Eyehoz? - fordultam Cal felé, aki félig mellettem, félig mögöttem állt.
- Nekem jó lesz úgy is. - felelte.
- Oké. Akkor két jegy. - nyomtam meg a gépen.
Az kiadta a két papírcetlit. Calum kezébe nyomtam a sajátját, aztán arréb sétáltunk. Nemsokára megérkezett a metró. Felszálltunk. Azon a részen, ahova kerültünk már csak egy hely volt szabad, mi viszont ketten voltunk.
- Leülök, te meg az ölembe. - javasolta Calum.
- Jó ötletnek tartod? - néztem fel rá.
- Van más választásunk?! - kérdezett vissza.
- Ajh... Nincs... - sóhajtottam.
Cal megint megfogta a kezem, aztán az üléshez vezetett. Helyet foglalt, majd rám mosolygott, úgy biztatva, hogy nyugodtan üljek az ölébe. Nagy nehezen, de megtettem. Beleültem Calum Hood ölébe.
Oldalról ültem, így rátudtam nézni, ahogyan ő is rám. Fura helyzet volt...
Végigvezette az egyik karját a hasamon, a másikat pedig a derekamon, így átkarolva engem.
Mosolyogva ránéztem. Ő is mosolygott. Odahajoltam hozzá.
- Este várhatjuk a képeket és a kiírásokat a mai napról. - suttogtam a fülébe.
- Most fotózgat valaki? - kérdezte halkan.
- Igen, egy lány hátul, szemben nekünk. - feleltem.
- Na, akkor pózoljunk. - mondta szórakozottan.
Mindketten felnevettünk. Elég hangosan, így minden tekintet árnk szegeződött. Észrevettük magunkat, aztán visszafojtott nevetéssel ültünk tovább.
- Biztos, hogy jó metróra szálltunk fel? - kérdezte kb. 20 perc eltelte után.
- Hjajj... Nem tudom... - dőltem a mellkasának fáradtan.
- Remélem ezt a pillanatot is megörökítik! - tért rá megint a fotózgatókra.
- Ja, ezzel aratnának. - sóhajtottam.
Karommal átkaroltam a mellkasát, még továbbra is nekidőlve.
- A következő megálló a London Eye környéke. - szólalt meg recsegve a hangszóró.
- Na, nemsokára megérkezünk. - néztem fel. - Gyere menjünk oda az ajtóhoz, hogy hamarabb kijussunk innen. - pattantam fel, aztán már az ajtónál is termettem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)