23. fejezet: Csokis puding

Hali. :)
So, finally sikeresen legépeltem a részt. Hosszú és fájdalmas folyamat volt. :P Remélem, elnyeri tetszéseteket, mégha a vége talán egy kicsit "pikánsra" is sikerült. Várok néhány komit, mert mostanában lecsökkent a számuk, sajnos. :/ Ha valakinek tetszik a sztori, akkor bátran iratkozzon fel vagy csatlakozzon a FB-csoporthoz.
Jó olvasást! :*
FB-csoport: We need to be together
------------------------------------------------------------------------
*Stella szemszöge*
Már majdnem beléptem a konyhába Calumhöz és Nickyhez, amikor a kislány feltett egy kérdést a kiwinek. Kíváncsi voltam a srác válaszára. Sajnos nem jártam szerencsével, mert nem adott rá választ.
- Hány éves vagy? - terelte a témát Cal.
- Három - felelte a kis Nicky.
- Akkor már elég nagy lány vagy - fordult a srác a kislány felé a kezében egy pohár narancslével.
Ekkor beléptem a konyhába.
- Jól hallottam, hogy itt beszélgettek - mondtam Calum mellé lépve.
- Stella - köszöntött kedvesen Nicky.
- Szia - öleltem meg, amikor letette maga mellé a pultra a poharat.
- Összebarátkoztál Calummel? - kérdeztem mosolyogva.
A kislány csak bólintott egyet.
- Szerelmesek vagytok? - jött megint a "szerelem dologgal".
Felnéztem Calumre, aki lenézett rám. Hogy elterelhessük a témát, a srác felkapta a kislány, majd átsietett vele a nappaliba. Kezembe vettem Nicky poharát, aztán utánuk mentem.
- Menjünk el a játszótérre! - kérte a szőkeség kicsit hisztisen.
- Majd délután, de nemsokára dél és akkor ebédelnünk kell - mondtam.
- De biztosan elvisztek? - nézett fel rám Cal öléből.
- Persze - simítottam meg az arcát.
Visszamentem a konyhába, hogy összehozzak valami gyorsabb ebédet számunkra. A hűtőbe nézve nem találtam semmi "maradékot", viszont volt ott egy tálnyi túró, így a B terv jött a képbe, vagyis nekem kellett készítenem valami ehetőt. A túró dobozán található apró cetli szerint még jövőre is jó lesz, úgyhogy már csak tésztát kellett találnom otthon. Szerencsével jártam, így nekiállhattam főzni. Nem nagy ördöngösség elkészíteni egy túrós tésztát. Szerintem jól sikerült nekem is. Legalábbis amikor megkóstoltam, én elégedett voltam az eredménnyel.
Szedtem mindhármunknak egy-egy tányérral, majd megszórtam az adagokat egy kis porcukorral. Ezután szóltam Calnek és Nickynek, hogy befáradhatnak a konyhába.
- Hm... Jó illata van - szaglászott Calum a kislányt a kezében tartva. Leültette a bárányos tányérka elé, amit jómagam is Nickynek szántam. A kiwi helyet foglalt a kislány mellett, én meg a srác bal felén.
- Jó étvágyat nektek - mondtam, majd falatozni kezdtem.
Meglepően jól sikerült a túrós tésztám. Cal és Nicky is megdícsérte a 'művemet'.
A kiwi srác felkapta a kislányt, aztán a nappali felé rohant vele azt kiabálva, hogy "elraboltam a hercegnőt". Mosolyogva néztem utánuk. Már most meglátszik, hogy Calumből jó apuka lesz.
Követtem őket a nappaliba, ahol Cal a kanapén ült, Nicky pedig a fotelben szeretgette a macimat. Helyet foglaltam a kiwi mellett. Mindhárman csendben figyeltük a tévét. Kb. tíz perc múlva megszólalt a kiwi.
- Na, Nicky már társra talált és neked is itt van egy - mutatott magára vigyorogva.
A kislányra pillantottam, aki békésen szunyókált Pinkyn fekve. Ezután Calhez fordultam.
- Jaj, te - vigyorogtam rá, aztán hozzábújtam és átkaroltam a mellkasát a bal karommal, ő meg mindkét karjával a derekamat. Ezután fülig érő mosollyal bámultam a készülék képernyőjét.
Jól esett a pihenő, viszont már lassan negyed négy felé járt az idő, ezért felpattantam a kanapéról és megiramoztam a konyhát, hogy készítsek valami uzsonnát, mielőtt elvisszük Nickyt a játszótérre. Calum kijött utánam.
- Én berakodok a mosogatógépbe - ajánlotta fel segítségét.
- Okés, köszi - mosolyogtam, miközben előszedtem egy fazekat a lenti szekrényből.
- Mi finom fog készülni? - tűnt fel a kiwinek, hogy épp készülök valamire.
- Találtam itthon csokis pudingot uzsira - feleltem.
Miután minden a fazékba került, a tűzhelyre tettem, hogy most már megfőzhessem a pudingot. Pár perce állhattam ott, amikor két kéz fonta körül a hasam. Természetesen a kiwi volt az.
Mosolyogva kavargattam tovább a barna édességet, miközben Cal apró puszikat nyomott a nyakamra.
- Tudtam, hogy szerelmesek vagytok! - szólalt meg mögülünk Nicky.
Calum elnevette magát az újabb célzott puszi közben, így én is felröhögtem. Elengedett a kiwi, aztán a kislányhoz fordult.
- Kialudtad magad kis csillag? - kérdezte tőle kedvesen.
Mivel elkészült a puding, a pultra kikészített tálkákba öntöttem.
- Cal, fog neked kelleni, ami a fazékban maradt? - fordultam a sráchoz.
- Persze - vette ki a kezemből a fakanállal együtt.
Leemeltem a pultról Nicky tálkáját, majd egy kiskanál kíséretével elé tettem. Ekkor Calum az arcom felé nyúlt, majd az orromra kent egy kevés pudingot. Nevetni kezdett. Cselekednem kellett. A fazékba nyúltam, majd becsokizva az ujjam végighúztam Cal arcán.
- Szóval így játszunk? - vigyorodott el.
Maga elé rántott, majd lefogta a karjaimat. Gondosan összecsokizta az arcom. Mikor kiszabadítottam karjaimat, belemártottam a pudingba az ujjaimat. Egy gyors lendülettel megfordultam, aztán máris kipingáltam vele a kiwit. Erre ő azt hiszem dühből megfordított, majd elég rossz helyre nyúlt.
- Na, nem! Te engem nem fogsz letaperolni! - mérgedtem fel. Elléptem tőle.
- Oké, bocsi Stella! - jött utánam az emeletre.
- Hallod, sajnálom! Csak jó poénnak tűnt, hogy ott hagyjam a kézlenyomatomat - magyarázkodott.
Besiettem a fürdőszobába. Ott lerántottam magamról a pólómat, így melltartóban álltam a kiwivel szemben, aki nem engedett ki a mosdóból.
- Bocsánat! - kért tőlem újra elnézést barna szemeivel a dekoltázsomat szuggerálva.
- Velem ilyennel nem fogsz poénkodni! - néztem fel rá. Arca csokis volt, így elnevettem magam. Ő is elmosolyodott.
Felé nyújtottam jobb karomat, hogy közelebb jöjjön és letörölhessem az arcáról a pudingot. Megfogta kezemet. Nagy tenyerében az enyém elveszett. Bevizeztem a másik kezemet, majd letöröltem vele a csokit Cal arcáról. Megtöröltem egy száraz törölközővel. Ekkor tűnt fel, hogy a pólója is olyan lett. A sötét anyag széléhez nyúltam. A kiwi értette, mit akarok, ezért segített leszedni magáról a ruhadarabot. Nevetve nézett rám. Most tűntek fel aranyos nevető ráncai szemei sarkában. Elmosolyodtam a látványon. A srác felemelte a karját. Elképzelésem sem volt, mi akarhat, de nem léptem vissza, sőt, már szinte vártam, mikor érint meg. Puha ujjaival a vállamhoz ért, majd végighúzta őket a bal karomon. Mosolyogva figyeltem műveletét. Felnéztem csillogó, vággyal teli szemeibe. Rózsaszín és telt ajkai elváltak egymástól. Úgy éreztem, most rajtam a sor, ezért felemeltem rövid karomat és apró, vékony ujjaimat a mellkasára tettem. Onnan lassan csúsztattam őket végig felsőtestén. Majdnem az alsónadrágja széléhez értem, amikor Nicky vékony hangja hallatszott a hátam mögül:
- Akkor elvisztek a játszótérre?

22. fejezet: Van szerelmed?

Hejhó. :D
Tudom, elég hosszú időre eltűntem, de most itt vagyok az új résszel, amit remélem már vártatok. Nagyon örülnék néhány kommentnek vagy új feliratkozónak. Ezenkívül csatlakozhattok a Facebookon nyílt csoporthoz is.
Jó olvasást! :*
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------------------
*Calum szemszöge*
Reggel hunyorogva néztem körül a szobában, amit teljesen bevilágítottak a nap sugarai. Stella már nem feküdt mellettem, ezért villámgyorsan ültem fel az ágyban. Kicsit megnyugtatott, hogy a nagy medvéje továbbra is a kanapén ült farkasszemet nézve velem. Ash, Luke és Mikey még mindig aludtak.
Megdörzsöltem a szemem. Amikor újra feltárult számomra a "világ", Stellát találtam előttem állva.
- Jó reggelt! - suttogta kedvesen.
Felé nyújtottam a kezem. Ő megfogta, én meg abban a pillanatban magamra rántottam őt, így a tegnap reggeli helyzetünkbe kerültünk. Egy óriási vigyorral az arcomon figyeltem enyhén rózsaszínes árnyalatú arcát.
- Szia - suttogtam, majd egy puszit céloztam a nyakára.
Mivel ugyebár rajtam feküdt, két apró tenyerét a mellkasomra tette, úgy támasztva magát. Én körülöleltem a derekát két karommal és erősen tartottam, hogy közel érezzem őt magamhoz. Valahogy ez megnyugtat és erővel tölt fel.
Feltűnt, hogy ismét zavarba hoztam Stellát egy kicsit.
- Cal - kezdett bele mondanivalójába. - Előbb beszéltem telefonon anyával. Sietnem kéne haza, mert rám bíztak egy kislányt, amíg a szüleim a lány szüleivel egy három napos orvosi útra mennek. Megkérdeztem anyámat, hogy ha lenne kedved, akkor segíthetnél-e, mert tudod, nemsokára elutazol és utána már nem találkozunk - beszéde végére elhallgatott. Ha jól gondolom, akkor valószínűleg a pár napon belül bekövetkező elutazásom érintette őt ennyire érzékenyen. Bizonytalanná és teljesen törékennyé - akárcsak egy porcelánbaba - vált.
- Ilyet ne mondj, hogy nem találkozunk! Igenis fogunk! - korholtam őt. - Amúgy szívesen segítek - váltottam kedvesebbre.
- Rendben, akkor induljunk hozzánk - tört ki karjaim közül.
Mosolyogva figyeltem, ahogy előkapta nadrágja zsebéből a telóját és már tárcsázott is.
Én is kiszálltam az ágyból, majd előszedtem mára egy pólót és átöltöztem. Az elkövetkezendő három napra is pakoltam magamnak cuccokat, hiszen akkor nem jövök ide vissza.
Eközben felébredtek a srácok is, akiknek elhadartuk a dolgokat, majd útnak indultunk Stelláékhoz. Mivel nagy léptekkel róttuk az utcákat, elég gyorsan odaértünk. Az előszobába lépve négy felnőtt közé érkeztünk.
- Na, végre itt vagytok! - fogadott minket Natalie.
- Jó napot! - köszöntem mindannyiuknak, majd inkább hogy ne legyek útban átsiettem a nappaliba. A hátizsákomat és Pinkyt a fapadlóra tettem.
- Szia. Te ki vagy? - hallottam egy kedves vékonyka hangocskát a hátam mögül.
Megfordultam, így szembekerültem az előttem álló kislánnyal.
- Szia, Calum vagyok - mosolyogtam.
- Te fogsz rám vigyázni? - érdeklődött, miközben tengerkék szemeivel az enyéimbe meredt.
- Én is - feleltem. - De téged hogy hívnak? - guggoltam le hozzá.
- Nicky - mondta.
- Szép neved van - dicsértem meg az eléggé ráillő nevet.
A kislány szégyenlősen elmosolyodott és lecsapta a fejét. Nagyon aranyos volt.
- Szomjas vagyok - szólt halkan.
- Akkor gyere, átmegyünk a konyhába - egyenesedtem fel, majd a kezemet nyújtottam neki. Szimpatikusnak találhatott, mert megfogta. Átsétáltunk a konyhába, ahol felemeltem a kislányt, majd a pultra ültettem.
- Van szerelmed? - lepett meg egy újabb kérdéssel mögülem, miközben levettem egy poharat a szekrény polcáról. Egyébként nagyon váratlanul ért.