Ahogy ígértem, meg is hoztam az új részt. Késtem vele megint, de azért remélem tetszeni fog nektek! Komizzatok és iratkozzatok fel minél többen! Jó olvasást! :)
---------------------------------------------------------------------------------------
Calum egyáltalán nem válaszolt az üzenetemre. Bár miért foglalkozna velem, ha ott van neki a barátnője..
Hétfo van, vagyis suli. Kicsit szomorkásan sétáltam el a sulihoz. Az épületben majdnem mindenki a szombati koncertről beszélt. Bementem az osztályba, aztán leültem a helyemre. Kikészítettem az első órához szükséges tanszereimet.
Csendben firkálgattam a füzetembe. Közben persze figyelmesen hallgattam, hogy az osztálytársnőim miről beszélnek.
- Ő is ott volt... - szólt halkan Mia Lanának. Na, itt már tudtam, hogy rólam van szó.
- Igen? - kérdezte Lana, mintha eddig nem is tudta volna.
- Nem láttad a képeket, amiket felrakott twitterre? Visszakövette őt Calum, Luke és Michael is. Bekedvelték a képeit és Calum még kommentelt is hozzá neki. - mesélte Mia.
- Oh... - Lana csak ennyit tudott kinyögni.
Szinte éreztem, hogy oda fog jönni hozzám. Megállt a padom előtt.
- Na, anyuci, apuci bevitt az öltözőjükbe? - szólt bunkón.
Először nem tudtam megszólalni. Totál befagytam, de aztán erőt vettem magamon és tudtam, hogy most ezt nem szabad csak úgy szó nélkül hagynom.
- Nem. Tudod, én nem vagyok te, hogy anyucival és apucival járjak koncertre. Különben meg, ha annyira menő vagy, akkor kérdezd meg Caluméktól, hogy mi volt... - olvastam be neki, majd felálltam a padomtól és kezembe fogva a cuccaimat kivonultam az osztályteremből. Lana meg a többiek döbbent feje mindent megért. Hallottam, ahogy a fiúk 'húú'-ztak egy sort az osztályban.
- Azért, mert találkoztál velük és visszakövettek még nem kell elszállnod magadtól! Igen nagy pofád lett! - üvöltött ki utánam az osztályból.
- Ha te megteheted, akkor én miért ne?! Meg nekem legalább nem attól lett nagy pofám, hogy lefeküdtem fél Londonnal! - szóltam vissza nyugodt hangsúllyal.
Erre Lana nem tudott mit reagálni, így gondolom visszament az osztályba, én meg elindultam a nyelvi laborba.
*Szerdán*
Újra suli. Calumról semmi hír. Nem ír se smst, se üzenetet twitteren. Ma este tutira írok neki, hogy mi baja van velem. Még a kulcsokért sem jelentkezik...
Harmadik órán smsem érkezett. Épp a legunalmasabb órát, az irodalmat próbáltam túlélni. Kicsúsztattam a zsebemből a telómat. Megnyitottam az üzenetet: 'Hány órád van ma? xx Cal'. Szívem hevesen kezdett el verni. Ezekszerint eszébe jutottam. Visszaírtam neki, hogy hat órám lesz ma. Fél perc múlva újra írt: 'Oké. Akkor a sulid előtt várlak. xx Cal'. Elmosolyodtam. Úristen! A suli előtt fog várni. Ááh. Boldogságomat nem tudtam leplezni.
- Stella, minek örülsz ennyire? - nézett rám a tanár.
Megköszörültem a torkomat, aztán válaszoltam.
- Boldoggá tesz az irodalom és Shakespeare. - vigyorogtam kínosan.
- Nem Shakespearet vesszük, így örülnék neki, ha jobban figyelnél az órákon. - szidott meg.
- Rendben. Elnézést. - szóltam.
A hatodik óra végére annyira izgatott lettem, hogy szinte remegtem az idegtől. Bementem a lányvécébe, majd engedtem jó hideg vizet és elöblítettem a fejem. Ezután még a csuklóimat is áztattam egy ideig a hideg vízben.
Megtöröltem az arcomat, aztán rendbe hoztam a minimális sminkem. Sietve mentem végig a folyosókon. Kilöktem a suli ajtaját. Körbe néztem. Calum kicsit arrébb állt és Lanáék állták őt körbe. Cal felfigyelt érkezésemre. Már messzebbről nézett.
- Szia, Stel. - lépett ki a két lány közül, majd megölelt.
- Szia, Cal. - viszonoztam ölelését.
- Mehetünk? - kérdezte még mindig csodálattal nézve engem.
- Mehetünk. - feleltem.
Lanáék leesett állal figyelték 'produkciónkat'.
- Sziasztok. - köszönt el a lányoktól.
Én amolyan 'na, ehhez mit szóltok?!' fejjel néztem rájuk.
- Mizujs veled? - kérdezte Cal, amikor elindultunk hozzánk.
- Semmi... Veled? - kérdeztem vissza.
- Velem sem. - felelte.
- Miért nem jelentkeztél szombat óta? - tettem fel neki kérdésemet hosszabb perces csend után.
- Maddie miatt... - mondta ki a nevét.
Visszhangzott a fejemben ez a két szó: 'Maddie miatt'. Szemeim könnybe lábadtak. Nehéz volt visszaerőltetni őket, nehogy kicsorduljanak helyükről.
A házunkhoz értünk. Bementünk.
- Mindjárt hozom a kulcsod és, aztán már mehetsz is Maddiehez. - mondtam neki az előszobában.
- Nem maradhatok? Olyan jó volt a múltkor. - szólt.
- Hát, igazából elég sok leckém van, meg nem szeretném, ha miattam problémáid lennének a barátnőddel...! - mondtam halkan.
- Öö... oké... - hangja kicsit csalódott volt.
Felsiettem a szobámba a kulcsért. Megszorítottam a kezembe, aztán lefutottam Calumhoz. Kezébe nyomtam a fém darabot.
- Köszi. - mosolygott.
- Nincs mit. - mosolyogtam én is.
Pár percig csendben néztük egymást, aztán megszólalt.
- Hát, akkor szia. - ölelt meg.
- Szia. - viszonoztam. Abban a pillanatban megint könnyesek lettek a szemeim. Nem akarom, hogy elmenjen, de nincs más választás.
Még mindig öleltük egymást. Ha elengedem meglátja, hogy könnyezek.
Eltolt magától. Kérdőn bámulta az arcom.
- Sírsz? - kérdezte halkan.
- Nem. - vágtam rá. - Csak valami porszem belement a szemembe... - magyaráztam.
- Mindkettőbe?
- Figyelj, mostmár menj! - küldtem el.
- O-oké. - szólt.
Kinyitotta az ajtót, aztán kilépett a házból. Becsukta maga után és elment. Belevertem a fejem a fehér faajtóba. Nekidőltem és tartottam magam a fejemmel. Ez nem lehet igaz! Hogy én mekkora egy hülye vagyok! Megsimítottam a kilincset, amihez Ő is hozzáért. Ellöktem magam az ajtótól, majd felsiettem a szobámba. Becsaptam az ajtót. Lerogytam az ágyam végébe és ott zokogtam magamnak.
Fél öt körül hallottam, hogy valaki kizárja a bejárati ajtót. Gyorsan letöröltem könnyeimet, bár így is nagyon látható volt, hogy sírtam. Leültem az íróasztalom elé, mintha leckét írnék.
- Kicsim. - köszöntött anya kedvesen.
- Szia. - köszöntem vissza, továbbra is a füzetemet bámulva.
- Gyere enni. - szólt.
- Nem vagyok éhes!
- Na... Biztos az vagy már. - győzködött.
- Oké. - álltam fel az asztaltól.
Mindketten lesétáltunk a konyhába. Leültem a pulthoz, míg anya kaját készített.
- Összefutottam Calummal az utcán. Eléggé le volt hangolva... Nem tudod, mi lehetett a baja? - kezdett bele a faggatásba.
- Honnan tudnám? - kérdeztem egy picit felháborodva.
Anya felhúzta a szemöldökét.
- Elküldtem őt... - könnyeztem.
- Mi? - kérdezte.
- Eljött elém suliba, aztán hazakísért. Közben elmondta, hogy a barátnője, vagyis Maddie miatt nem keresett pár napig. Bejöttünk a házba... Megkérdezte, maradhat-e, mire én azt mondtam neki, hogy inkább ne... - vertem bele most a pultba a fejem.
- Miért küldted el? - állt velem szembe.
- Mert nem szeretném, ha miattam problémáik lennének a barátnőjével! Nem akarok gonosz lenni! Nem akarom bántani azt a lányt, hiszen ő sem bánt engem! Még jobban utálnának, ha közéjük állnék! Amúgy sem szeretném beleélni magam! Talán könnyebb lesz nélküle. Elfelejtem, hogy milyen jóban kezdtünk lenni és, aztán újra csak egy rajongó leszek...! - fakadt ki belőlem.
- Ez a baj veled te lány! Mindig másnak teszel jót! Megvonod magadtól a boldogságot! - mondta ki az igazságot.
- Azt mondod, tegyem tönkre a kapcsolatukat?! - néztem rá furán.
- Nem! Egyáltalán nem! Az csúnya dolog lenne!
- Még jobban megkedvelném és megszeretném őt, ha több időt töltenénk együtt... Egy idő után többet éreznék iránta! Maddie amúgy sem örül neki, ha velem van! - magyaráztam tovább.
- Sajnálom! - ölelt át anya.
*Calum szemszöge*
Meglepődtem, amikor Stella elküldött. Lehet, hogy Maddie miatt... Nem tudom.
Miután kiléptem a házukból, még pár percig ott álltam az ajtó előtt. Nem tudtam mit tenni.
Végül elindultam. Összefutottam még az anyukájával is. Kérdőn nézett rám, amikor meglátta, hogy eléggé elvagyok kenődve. Csak köszöntem neki és mentem tovább.
- Na, mi a baj? Mitől vagy így elkenődve? - kérdezte Luke, amikor az ő szobájukba mentem be.
Csak vállat vontam.
- Maddievel van gond? Összevesztetek? - ült le mellém a kanapéra.
Válaszul megráztam a fejem.
- Akkor mi van? - kérdezte kicsit idegesen. Megint csak megvontam a vállam.
