Hali. :)
Sokat késve, de meghoztam az új részt. Remélem attól még nem pártoltatok el tőlem és olvasni fogjátok!
Azt is remélem, hogy tetszeni fog nektek a rész!
Várom a kommenteket és esetleg az újabb feliratkozókat!
Kellemes ünnepeket!
Jó olvasást! :)
----------------------------------------------------------------
*Stella szemszöge*
Nagyon jót nevettem Calumon.
- Szeretném, ha ott lennél az akusztikus koncertünkön 7-én. - nézett a szemembe.
- Hát, ha szerzel nekem jegyet, ott lehetek... - mosolyogtam.
- Oké. Akkor már intézkedem is! - szólt. - Addig te menj be az öltözőnkbe. A srácok biztosan ott vannak. - tanácsolta.
- Nem maradhatok inkább itt? - kérdeztem kicsit bátortalanul.
Fura lenne Luke-kal találkozni, meg még a végén beszólok valamit Ashnek.
- Jobb lenne, ha inkább odamennél hozzájuk! - mondta, majd kilépett az ajtón és magamra hagyott.
Pár percig csak ott álltam és néztem ki a fejemből, aztán nagy nehezen elindultam a srácokhoz. Próbáltam minél kisebbeket lépni és lassítani a tempómon.
- Hello. Hát, te? - lépett mellém Josh, a 1D dobosa.
- Szia. - néztem fel rá. - A 5SOS öltözőjébe igyekszem. - mosolyogtam.
- Oh... Te lennél Stella? - mért végig.
- Igen. Miért? - néztem kicsit értetlenül.
- Semmi... Csak Calum be volt zsongva, hogy Ő is, vagyis te is itt leszel a koncerten... - kaptam meg a választ.
Eléggé lesokkolt.
- Hogy tetszett a koncert? - váltott témát.
- Szuper volt, mint mindig. - mosolyogtam.
- Ti már így spanolgattok? - lépett mögénk Cal, majd átkarolta mindkettőnk vállát.
- Csak épp összefutottunk. - mondta Josh. - Jó az ízlésed. - nézett fel Calumra, aztán elment.
Értetlenül bámultam magam elé.
- Öö... Akkor itt a jegy a koncertre. - nyomta a kezembe.
- Rendben. Köszi. - nézegettem a papírdarabot.
- Megyünk a srácokhoz?
- Nem tudom. Szerintem nekem már mennem kéne...
- Be sem köszönsz nekik?
- Oké. Köszönök, de aztán már megyek is.
Előkaptam a telómat, majd írtam apának, hogy 10 perc múlva ott leszek az aréna előtt.
- Sziasztok. - köszöntem a srácoknak, amikor beléptünk az öltözőjükbe.
- Stellíta. - sietett hozzám Mikey.
- Mi? - néztem furán.
- Semmi... Csak próbáltalak becézni... - nevetett, majd megölelt.
Ash is felállt, aztán átölelt. Luke nagy nehezen hozzám lépett.
- Szia. - nézett le a szemeimbe.
- Szia. - köszöntem vissza neki.
Átöleltük egymást.
- Én még nem is öleltelek meg! - szólt Calum, aztán széttárta karjait. Elmosolyodtam. Elfogadtam az ölelését. Bezárta karjait, majd dülöngélni kezdtünk jobbra-balra, így "hintáztatva" magunkat.
- Nem ültök le? - kérdezte Ash.
- Nem, mert csak beköszönni jöttem. - feleltem.
- Óó... Akkor majd máskor. - mosolygott.
- Okvetlen. - mosolyogtam vissza.
A telefonom kijelzőjén megjelent apa neve, vagyis ideért és rám vár.
- Hát, nekem akkor mostmár mennem is kell. - mondtam. - Sziasztok. - intettem egyet.
- Kikísérlek. - szólt Calum.
- Rendben. - mosolyogtam fel rá, ő pedig le rám.
- Nem fogsz így fázni? - kérdezte, utalva arra, hogy rövidujjú pólóban, dzseki nélkül vagyok.
- Nem hiszem. - feleltem. - Hatkor még meleg volt...
Kiléptünk az aréna ajtaján. Körülnéztem, de sehol sem láttam a fekete Range Roverünket.
- Ezt nem értem... Hol van apa? - szóltam idegesen.
Felhívtam, hogy hol van.
- Megálltam még az élelmiszerboltban, mert anyád egy egész listát írt fel. - magyarázta a telóba.
- De akkor minek csörgettél meg? Velem nem lehetett volna bevásárolni?! - kérdeztem tőle kicsit dühösen.
- Azt gondoltam, hogy még egy darabig nem jösz ki, mert elleszel Calummal.
- Mi? - döbbentem le.
- Semmi... Nemsokára ott leszek. - nyomta ki a készüléket.
- Nemsokára jön... - mondtam Calumnak.
Csak csendben álltunk egymás mellett.
- Brr.... - rázott ki a hideg.
- Hűvös van, igaz? - kérdezte, majd rám terítette a kék ingét. - Tessék. - mosolygott kedvesen.
- Köszi. - mosolyogtam vissza rá. - De így meg te fogsz megfázni. - néztem végig rajta.
- Nem fogok. - bizonygatta.
- Gyere ide. - tártam szét karjaimat, aztán magamhoz öleltem. Így melegítettük egymást.
Arcomat megint a mellkasának nyomtam és belélegeztem finom illatát. Calum az arcát a hajamba nyomta.
Hallottam, ahogy közeledik egy autó, így elengedtem a magas srácot.
Mosolyogva figyeltem, ahogy lelassít a sötét kocsi.
- Jó estét! - köszöntötte apát illedelmesen Cal.
- Szia, apa. - mosolyogtam.
- Szervusztok. - nyomott egy puszit a fejemre, majd lekezelt a mellettem álló magas sráccal.
- Dr. Nick Pale. - mutatkozott be diplomatikusan apukám.
- Calum Hood. - utánozta Cal is.
- Ázsiai vagy? - tett fel egy elég kínos kérdést.
Lesütöttem a szemem.
- Nem... Skót és Kiwi. - felelte Calum nyugodtan.
- Oh... Akkor elnézést. - mosolygott furán. - Mehetünk? - nézett rám. Csak bólintottam egyet.
Elindultam az autó felé, aztán megtorpantam.
- Upsz... Még az inged. - fordultam vissza Calumhoz.
- Maradjon nálad. - mosolygott. - Szuvenííír. - húzta el a szó végét.
Elnevettem magam.
- Szia. Viszlát. - köszönt el tőlünk.
- Szia. Jóéjt! - intettem neki egyet.
Apa is elköszönt, aztán már el is indultunk.
- Aranyos srác. - szólt apa mosolyogva, miközben az utat bámulta.
- Igen, az. - mosolyogtam én is.
- És milyen intelligens. - áradozott tovább.
Ohó, akkor még nem hallotta baráti társaságban káromkodni.
- Jó téged ilyen boldognak látni, Kicsim. - mondta komolyan.
- Nekem meg jó boldognak lenni. - mosolyogtam tovább.
Eszembe jutott, hogy írok egy sms-t Calnak, így előkaptam a telómat, aztán pötyögni kezdtem: 'De jó, lett egy Calum illatú pizsim^^. :DD Stel.'. Nemsokára jött a válasz: 'Hmm... Az ingemben fogsz aludni... :$$ Használd ki! ;)'.
Elmosolyodtam sorait olvasva .
Begurultunk a házunk elé. Kiszálltunk az autóból, aztán bevonultunk a nagy fehér épületbe.
- Na, milyen volt a koncert? - 'kapott le' egyből anya. - Óó.... Egy srác inge.... - nézett végig rajtam.
Elég kérdőn nézett rám. Nagynehezen felfogtam, hogy miért. Az orra alá dugtam az anyagot, hogy fel-e ismeri az illatot.
- Calumtól kaptad... - nézett vidáman.
Csak bólintottam egyet egy 1000 vattos vigyorral a fejemen.
- Na, látod, hogy megérte elmenned?! -tette a csípőjére két kezét.
- Hú..., de még mennyire! - mondtam boldogan, aztán felrohantam a lépcsőkön.
Miután lezuhanyoztam és elkészítettem a vacsorámat, még leültem a laptopom elé, aztán bekapcsoltam és bejelentkeztem twitterre.
A weboldal ezerrel pörgött. Mivel bekövettem jó pár 5SOS-ös oldalt, láttam a posztjaikat. Tettek fel képeket a mai koncertről. Néhány képre különösen felfigyeltem, ugyanis rólam és Calumról készültek, amikor előttem ült és 'őrizett' engem.
Volt egy olyan kép, amin a hajába túrok, aztán kettő olyan, amikor lelógatom a vállán a karjaimat, ő meg fogja az egyik kezemet. A kiírások kb. ilyenek voltak: 'Ki ez a lány?!', 'Miatta szakított Maddievel?', 'Járnak?!'. Ideges lettem. Úgy döntöttem, írok Calumnak. Belinkeltem neki a három képet, aztán írtam is hozzá: 'Remélem már láttad ezeket... Sajnálom! :/'. Csak pár perc múltán jött a válasz: 'Nem kell sajnálnod! :) Nyugi! U.i.: Milyen jól nézünk kki a képeken. :DD'.
Elnevettem magamat az utóiratot olvasva. Gépelni kezdtem a válaszom: 'Bolond vagy! :* Na, megyek aludni (az ingedben)! ;) Jóéjt! :)'. Egy kicsit hezitáltam a küldés gombnál, de aztán tök mindegy alapon elküldtem. Kijelentkeztem twitterről, majd kikapcsoltam a laptopot és lefeküdtem aludni.
2013. december 26., csütörtök
2013. november 16., szombat
9. fejezet: Tények
Sziasztok. :)
Nem tudom, mennyire vártátok, de itt van az új rész, amit végre letudtam írni. Sokáig kellett várni rá, de remélem megérte és tetszeni fog nektek a tartalma.
Csináltam Facebookon egy csoportot a blognak, hogy ha valaki esetleg nem tud ide feliratkozni, akkor oda tud csatlakozni, ugyanis az a csoport arra szolgál, hogy megosztjam ott veletek a szükséges információkat a bloggal kapcsolatban és az új részeket is.
Nagyon örülnék néhány kommentnek, hogy megtudjam, hogy tetszett-e nektek a rész és természetesen szintúgy jól esne, ha még többen feliratkoznátok abban az esetben, ha tetszik a történet.
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
-------------------------------------------------------------------------------------------
*Stella szemszöge*
Nem tudom, mennyire vártátok, de itt van az új rész, amit végre letudtam írni. Sokáig kellett várni rá, de remélem megérte és tetszeni fog nektek a tartalma.
Csináltam Facebookon egy csoportot a blognak, hogy ha valaki esetleg nem tud ide feliratkozni, akkor oda tud csatlakozni, ugyanis az a csoport arra szolgál, hogy megosztjam ott veletek a szükséges információkat a bloggal kapcsolatban és az új részeket is.
Nagyon örülnék néhány kommentnek, hogy megtudjam, hogy tetszett-e nektek a rész és természetesen szintúgy jól esne, ha még többen feliratkoznátok abban az esetben, ha tetszik a történet.
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
-------------------------------------------------------------------------------------------
*Stella szemszöge*
Ez volt a második 1D és 5SOS koncertem napja. Izgatottan ébredtem fel. Még délelőtt túl kellett élnem a sulit és főként Lanáékat. Aztán elérkezett a délután, majd az este hat óra, a koncert ideje. Apa megint elvitt autóval az arénához. Elbúcsúztunk, aztán bementem. "Nagy meglepetésemre" Calum mikrofonja előtt lévő helyre szólt a jegyem.
A koncert szokásosan telt. Egy csomót nevettünk és énekeltünk Niallékkel, majd következtek a 5SOS srácok.
A bejátszás után megint "bevillantak". Calum igen vidámnak tűnt. Hát, perszehogy, hiszen mostmár nem zavarok be, így boldogok lehetnek Maddievel.
Nagyon jól néztek ki, de Calum külseje különösen megfogott. Rossz fiús, de mégis szolid. Fehér póló, kék ing, fekete csőnadrág, ami kihangsúlyozza tökéletes lábait. Haja fel volt zselézve, ami nagyon jól állt neki.
Nagyon jól néztek ki, de Calum külseje különösen megfogott. Rossz fiús, de mégis szolid. Fehér póló, kék ing, fekete csőnadrág, ami kihangsúlyozza tökéletes lábait. Haja fel volt zselézve, ami nagyon jól állt neki.
A Lost Boy-jal kezdtek. Luke kezdte a dalt. Mosolyogva figyeltem. Könnyesek lettek a szemeim, ugyanis eszembe jutott az a bizonyos csók. Calumra vittem a tekintetem. Ő lenézett rám, majd elmosolyodott, amikor feltűnt neki, hogy én is épp őt nézem.
Az ő szólója következett: 'I remember the last time I heard your voice'. Hmm... Legutoljára akkor hallotta a hangom, amikor összefutottunk vele és Maddievel, és nagy nehezen kinyögtem, hogy 'elnézést' elsietve onnan nehogy elsírjam magam előttük.
- You were perfection. - tértem vissza a valóságba Cal gyönyörű hangjára.
Miután végetért a dal, Ash visszaszámolt, aztán már bele is kezdtek a következő számukba, a Heartbreak Girlbe. Én is formáztam ajkaimmal a szavakat... Nem hangosan, csak tátogtam magamnak.
Calum megint lenézett rám. Mosolyogva énekelt tovább. A dal után Luke bejelentette, hogy az új zenéjüket, a Green Light-ot fogják előadni. Calum kezdte a dalt: 'It started with a picture. Those messages you sent to me.'. Ezek megintcsak elég elgondolkodtató sorok.
A dal után bemutatkoztak, majd még hülyéskedtek is egy picit. Következőleg az Over & Over-t énekelték. Eléggé megkönnyeztem az egészet. Ezalatt már Calum sem volt annyira vidám. Kicsit csalódott és egyben szomorú fejet vágott. Beleharapott alsó ajkaiba. Történhetett valami közte és Maddie között?!
Még elénekelték Katy Perrytől a Teenage Dream-et, aztán saját zenéjüket a Try Hard-ot.
Újra a One Direction-ön volt a sor, miután Calék levonultak a színpadról.
Pár perce térhettek vissza a 1D srácok, amikor a mellettem ülő lány megszólalt:
- Úristen!
Felé kaptam a fejem, majd tekintetem abba az irányba fordult, amerre a többieké is körülöttem. Calum a rajongókat csitítgatva, egy 'Kérlek, ne sikíts!' táblával maga előtt sietett hozzám.
- Stella! - guggolt le elém. Nagy tenyereit a térdemre tette, így kapaszkodva bennem.
Felnézett rám. Barna szemei gyönyörűen csillogtak a gyér fényben.
- Menj vissza Maddiehez! Ebből baj lesz! - figyelmeztettem.
- Már nem vagyunk együtt... - szegezte kezeire a tekintetét.
- Mi? - döbbentem le.
- Gyere, elmondom! - akart volna elhúzni onnan.
- Nem! Még szeretném végignézni a koncertet! - szóltam.
- Rendben. Akkor végignézem veled. - mosolygott, aztán megfordult és helyet foglalt előttem a padlón. Elnevettem magam, hogy milyen kitartó tud lenni.
Nem jár Maddievel... Úristen! Áááh... Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna! Vigyorogva bámultam az előadást, majd éreztem, hogy valaki tekintete szinte lyukat váj a bőrömbe. Oldalra néztem a mellettem ülő lányra, aki kérdőn fürkészett engem és Calumot is, aki semmit sem tudott, mert hűségesen őrizve engem ült előttem és figyelte a koncertet. Kedvesen, bár kicsit értetlenül rámosolyogtam a lányra, aztán visszafordultam. Előre dőltem, majd lassan megérintettem Calum majdnem fekete haját. Beletúrtam felzselézett frizurájába, aztán lelógattam karjaimat a vállán át a mellkasáig. Megfogta az egyik kézfejem, majd megsimította hüvelykujjával. Viszonoztam kedves gesztusát. Így ültük végig a koncertet. Természetesen a fejemen egy hatalmas vigyorral.
*Calum szemszöge*
Nagyon jó volt újra látni Stellát. Na, igen nem bírtam ki, hogy ne beszéljek vele. Muszáj volt odamennem hozzá, amint végeztünk a koncerttel. Nem hagyhattam őt elmenni. Kicsit megkönnyebbültem, amikor rájöttem, hogy valószínűleg mégsem Luke miatt mellőzött engem. Miután elárultam neki, hogy szakítottunk Maddievel újra közeledett hozzám. Azért picit meglepett, amikor beletúrt a hajamba, majd két karját lelógatta a vállamon. Nem tudtam megállni, hogy ne fogjam meg aprócska kezét. Már nagyon vártam a koncert végét, hogy végre rendesen beszélhessek vele.
A színpadon lévő őt srác már az elköszönésnél tartott, így elhatároztam, hogy mostmár még mielőtt lecsapnának ránk a rajongók, bevezetem Stelt a backstagebe.
- Gyere! Menjünk gyorsan! - fordultam a lányhoz már előtte állva, majd megkaptam karját.
- Öö... Oké. - kapta fel a padlóról az ásványvizes flakonját.
Gyorsan haladtunk. Bevezett Stelt egy üres szobába, így legalább senki sem fogja majd megzavarni a beszélgetésünket.
- Huh... Rendesen kifullasztottál. - szólt kicsit zihálva, majd levágta magát a kanapéra.
Elmosolyodtam kijelentésére.
- Oké... Ez furán hangzott. - jutott el a tudatáig neki is.
Kitört belőlünk a nevetés.
- Szóval... Szakítottatok Maddievel? - kérdezte halkan, miután már mindketten lenyugodtunk.
- Igen. - feleltem.
Elmerengtem egy kicsit.
*Calum visszaemlékezése a szakításra*
- Öö... Maddie, beszélhetünk? - néztem le rá, miközben ő az ágyon ült.
- Persze. - mosolygott fel rám kedvesen.
- Öö... Fuh... Nem tudom, hogy kezdjek bele... - dadogtam össze-vissza.
- Na, nyugodtan mondd! - mondta kedvesen.
- Mostanában nagyon sokat vitáztunk... - kedztem bele.
A lány csak bólintott egyet.
- Öhm..... És, szóval ... Részben emiatt szeretném, ha szakítanánk... - mondtam ki végül.
Percekig csak csendben figyeltük egymást.
- Öö... O-oké... - hajtotta le a fejét szomorúan.
- Sajnálom! - hangom halk és rekedtes volt.
- Amiatt a lány miatt van, igaz? - kérdezte. Hangja nem volt haragos.
Stellára gondolt.
- Nem tudom... Lehet... - ültem le mellé.
- Hát, sok szerencsét...! - nézett rám.
Szemei és az arca is könnyektől csillogott, viszont ajkain egy aranyos mosoly játszott. Átkaroltam a vállát még így utoljára.
*Vissza a jelenbe*
- Miért? - lépett mellém Stella, miközben én az ablaknál álltam.
- Már nem érzek iránta úgy, mint régen. - feleltem.
- Azért látni rajtad, hogy megviselt... - nézett a szemembe, amikor felé fordultam.
- Leginkább amiatt, mert sajnálom Maddiet. Ő egy csodálatos lány és megérdemli, hogy boldog legyen! Csak talán nem én vagyok az a személy, aki mellett tényleg az lehet. - magyaráztam.
Stella csak elmosolyodott. Viszonoztam.
- És, mi van veled és Luke-kal? - kérdeztem tőle komoran.
- Mi lenne? - kérdezett vissza.
- Hát, eléggé úgy tűnt számunkra, hogy jártok. - néztem a szemeibe.
- Miért?
- Mert szinte minden napot veled töltött...
- És? Csak jóba lettünk... - nézett kicsit értetlenül.
- De, hát, nálatok aludt... - mondtam, majd nyeltem egy nagyot.
- Nem hagyhattam, hogy éjjel menjen vissza a szállodába... Vagy... Várjunk... Ti azt gondoljátok, hogy ... hogy lefeküdtünk? -esett le neki.
- Ash biztos benne... - néztem ki inkább, az ablakon.
- De, te is, nem?! - kérdezte halkan. - Ezt nem hiszem el! Komolyan ilyen olcsónak néztek?! - akadt ki.
- Nem... Erről szó sincs! - fordultam vissza felé.
Szemei könnyesek voltak.
- Sajnálom! - mondtam halkan.
- Nem! Nem kell sajnálnod! Legalább mostmár tudom, hogy mit gondol rólam néhány ember... - hajtotta le szomorúan a fejét.
- Ne légy szomorú! A mosolyod sokkal szebb! - toltam fel az állától a fejét.
- Bebandzsítottam, hogy nevetésre bírjam. Sikerült.
- You were perfection. - tértem vissza a valóságba Cal gyönyörű hangjára.
Miután végetért a dal, Ash visszaszámolt, aztán már bele is kezdtek a következő számukba, a Heartbreak Girlbe. Én is formáztam ajkaimmal a szavakat... Nem hangosan, csak tátogtam magamnak.
Calum megint lenézett rám. Mosolyogva énekelt tovább. A dal után Luke bejelentette, hogy az új zenéjüket, a Green Light-ot fogják előadni. Calum kezdte a dalt: 'It started with a picture. Those messages you sent to me.'. Ezek megintcsak elég elgondolkodtató sorok.
A dal után bemutatkoztak, majd még hülyéskedtek is egy picit. Következőleg az Over & Over-t énekelték. Eléggé megkönnyeztem az egészet. Ezalatt már Calum sem volt annyira vidám. Kicsit csalódott és egyben szomorú fejet vágott. Beleharapott alsó ajkaiba. Történhetett valami közte és Maddie között?!
Még elénekelték Katy Perrytől a Teenage Dream-et, aztán saját zenéjüket a Try Hard-ot.
Újra a One Direction-ön volt a sor, miután Calék levonultak a színpadról.
Pár perce térhettek vissza a 1D srácok, amikor a mellettem ülő lány megszólalt:
- Úristen!
Felé kaptam a fejem, majd tekintetem abba az irányba fordult, amerre a többieké is körülöttem. Calum a rajongókat csitítgatva, egy 'Kérlek, ne sikíts!' táblával maga előtt sietett hozzám.
- Stella! - guggolt le elém. Nagy tenyereit a térdemre tette, így kapaszkodva bennem.
Felnézett rám. Barna szemei gyönyörűen csillogtak a gyér fényben.
- Menj vissza Maddiehez! Ebből baj lesz! - figyelmeztettem.
- Már nem vagyunk együtt... - szegezte kezeire a tekintetét.
- Mi? - döbbentem le.
- Gyere, elmondom! - akart volna elhúzni onnan.
- Nem! Még szeretném végignézni a koncertet! - szóltam.
- Rendben. Akkor végignézem veled. - mosolygott, aztán megfordult és helyet foglalt előttem a padlón. Elnevettem magam, hogy milyen kitartó tud lenni.
Nem jár Maddievel... Úristen! Áááh... Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna! Vigyorogva bámultam az előadást, majd éreztem, hogy valaki tekintete szinte lyukat váj a bőrömbe. Oldalra néztem a mellettem ülő lányra, aki kérdőn fürkészett engem és Calumot is, aki semmit sem tudott, mert hűségesen őrizve engem ült előttem és figyelte a koncertet. Kedvesen, bár kicsit értetlenül rámosolyogtam a lányra, aztán visszafordultam. Előre dőltem, majd lassan megérintettem Calum majdnem fekete haját. Beletúrtam felzselézett frizurájába, aztán lelógattam karjaimat a vállán át a mellkasáig. Megfogta az egyik kézfejem, majd megsimította hüvelykujjával. Viszonoztam kedves gesztusát. Így ültük végig a koncertet. Természetesen a fejemen egy hatalmas vigyorral.
*Calum szemszöge*
Nagyon jó volt újra látni Stellát. Na, igen nem bírtam ki, hogy ne beszéljek vele. Muszáj volt odamennem hozzá, amint végeztünk a koncerttel. Nem hagyhattam őt elmenni. Kicsit megkönnyebbültem, amikor rájöttem, hogy valószínűleg mégsem Luke miatt mellőzött engem. Miután elárultam neki, hogy szakítottunk Maddievel újra közeledett hozzám. Azért picit meglepett, amikor beletúrt a hajamba, majd két karját lelógatta a vállamon. Nem tudtam megállni, hogy ne fogjam meg aprócska kezét. Már nagyon vártam a koncert végét, hogy végre rendesen beszélhessek vele.
A színpadon lévő őt srác már az elköszönésnél tartott, így elhatároztam, hogy mostmár még mielőtt lecsapnának ránk a rajongók, bevezetem Stelt a backstagebe.
- Gyere! Menjünk gyorsan! - fordultam a lányhoz már előtte állva, majd megkaptam karját.
- Öö... Oké. - kapta fel a padlóról az ásványvizes flakonját.
Gyorsan haladtunk. Bevezett Stelt egy üres szobába, így legalább senki sem fogja majd megzavarni a beszélgetésünket.
- Huh... Rendesen kifullasztottál. - szólt kicsit zihálva, majd levágta magát a kanapéra.
Elmosolyodtam kijelentésére.
- Oké... Ez furán hangzott. - jutott el a tudatáig neki is.
Kitört belőlünk a nevetés.
- Szóval... Szakítottatok Maddievel? - kérdezte halkan, miután már mindketten lenyugodtunk.
- Igen. - feleltem.
Elmerengtem egy kicsit.
*Calum visszaemlékezése a szakításra*
- Öö... Maddie, beszélhetünk? - néztem le rá, miközben ő az ágyon ült.
- Persze. - mosolygott fel rám kedvesen.
- Öö... Fuh... Nem tudom, hogy kezdjek bele... - dadogtam össze-vissza.
- Na, nyugodtan mondd! - mondta kedvesen.
- Mostanában nagyon sokat vitáztunk... - kedztem bele.
A lány csak bólintott egyet.
- Öhm..... És, szóval ... Részben emiatt szeretném, ha szakítanánk... - mondtam ki végül.
Percekig csak csendben figyeltük egymást.
- Öö... O-oké... - hajtotta le a fejét szomorúan.
- Sajnálom! - hangom halk és rekedtes volt.
- Amiatt a lány miatt van, igaz? - kérdezte. Hangja nem volt haragos.
Stellára gondolt.
- Nem tudom... Lehet... - ültem le mellé.
- Hát, sok szerencsét...! - nézett rám.
Szemei és az arca is könnyektől csillogott, viszont ajkain egy aranyos mosoly játszott. Átkaroltam a vállát még így utoljára.
*Vissza a jelenbe*
- Miért? - lépett mellém Stella, miközben én az ablaknál álltam.
- Már nem érzek iránta úgy, mint régen. - feleltem.
- Azért látni rajtad, hogy megviselt... - nézett a szemembe, amikor felé fordultam.
- Leginkább amiatt, mert sajnálom Maddiet. Ő egy csodálatos lány és megérdemli, hogy boldog legyen! Csak talán nem én vagyok az a személy, aki mellett tényleg az lehet. - magyaráztam.
Stella csak elmosolyodott. Viszonoztam.
- És, mi van veled és Luke-kal? - kérdeztem tőle komoran.
- Mi lenne? - kérdezett vissza.
- Hát, eléggé úgy tűnt számunkra, hogy jártok. - néztem a szemeibe.
- Miért?
- Mert szinte minden napot veled töltött...
- És? Csak jóba lettünk... - nézett kicsit értetlenül.
- De, hát, nálatok aludt... - mondtam, majd nyeltem egy nagyot.
- Nem hagyhattam, hogy éjjel menjen vissza a szállodába... Vagy... Várjunk... Ti azt gondoljátok, hogy ... hogy lefeküdtünk? -esett le neki.
- Ash biztos benne... - néztem ki inkább, az ablakon.
- De, te is, nem?! - kérdezte halkan. - Ezt nem hiszem el! Komolyan ilyen olcsónak néztek?! - akadt ki.
- Nem... Erről szó sincs! - fordultam vissza felé.
Szemei könnyesek voltak.
- Sajnálom! - mondtam halkan.
- Nem! Nem kell sajnálnod! Legalább mostmár tudom, hogy mit gondol rólam néhány ember... - hajtotta le szomorúan a fejét.
- Ne légy szomorú! A mosolyod sokkal szebb! - toltam fel az állától a fejét.
- Bebandzsítottam, hogy nevetésre bírjam. Sikerült.
2013. október 21., hétfő
8. fejezet: Zűrös születésnap
Hello, emberek. :)
Egy nappal hamarabb érkezett meg az új rész több ok miatt is, amit most nem fogok részletezni. Úgy különösen nincs hozzáfűznivalóm.
Várom a komikat és az új feliratkozókat! Jó olvasást! :)
------------------------------------------------------------------------------------------------
*Stella születésnapján, április elején*
*Stella szemszöge*
Luke segítségével Calumról és Maddieről teljesen megfeledkeztem. Persze, Cal twitter adatlapját minden nap átnéztem. A rajongóknál elég nagy felbojdulást okozott, amikor Luke beállította profilképének azt a képet, ami rólam és róla készült a szobámban. Meglepődtem, hogy felmerte tölteni a puszis képet.
Ma van a születésnapom. A suliban, mivel én nem vagyok 'menő', senki sem köszöntött fel. Twitteren, viszont bekövetett Ash és születésnapomra is írt csakúgy, mint a többi fiú is. A szüleimtől valamivel többet vártam volna, de mindketten gőzerővel dolgoznak.
Reggel egyáltalán nem találkoztam velük, mert már korán a kórházban kellett lenniük.
Délután Luke eljött hozzám.
- Boldog születésnapot, Stella! - köszöntött fel az ajtóban.
- Nagyon szépen köszönöm! - adtam neki két puszit, majd szorosan átöleltem.
- Lenne itt neked valami... - szólt, aztán kihúzott a dzsekije belső zsebéből egy vörös rózsát, ami a kedvencem.
- Köszönöm! - szívtam magamba a virág finom illatát. - Mostmár bejöhetsz... Ajándék nélkül nem engedtelek volna be... - hülyültem.
- Óó... Még jó, hogy készültem. - nevetett.
- Jól tetted bizony! - néztem a szemébe vidáman.
Jó kedvemet tükrözték gyönyörű kék szemei.
- Nézhetnénk valami filmet. - vezettem be a nappaliba. - Mondjuk a Grut. - javasoltam.
- Rendben. - egyezett bele.
- Mit szólnál hozzá, ha a padlón ülve néznénk? - kérdeztem, ugyanis szerintem sokkal kényelmesebb a kanapénak támaszkodva a padlón ülve nézni a TV-t.
- Felőlem oké... - felelte. - De még leterítünk egy takarót a fapadlóra, nehogy megfázz! - szólt.
- Oh... Milyen figyelmes, Mr. Hemmings. - humorizáltam.
- Én mindig, Miss Pale. - kontrázott rám.
- A szobámban talál egy takarót. - mondtam.
Luke elindult érte. Addig ín engedtem egy vázába vizet, aztán belehelyeztem a gyönyörű rózsámat és letettem a kávézóasztalra, ami a nappaliban van. Luke is visszaért, így leterítettük a takarót a kanapé elé, majd eltoltuk előlünk a kávézóasztalt.
Betettem a DVD-lejátszóba a Gru CD-t. Leültem Luke mellé, aztán elindítottam a mesét. Már egy csomószor láttam, de még mindig megunhatatlan számomra. Csak csendben ültünk egymás mellett és figyeltük a TV nagy képernyőjét.
A film, vagy inkább mese felénél eszembe jutott, hogy kéne egy kis ropi, így kimentem érte a konyhába. Jóízűen majszolgattuk a sós pereceket a mese továbba részében. 45 perc múlva végetért. Odamentem a lejátszóhoz, majd kinyomtam. Amikor mentem vissza megbotlottam valamiben, így teliben ráestem Lukera.
- Jaj, össze ne törd magad! - szorított magához nagy erős karjaival.
Mikor feleszméltem, ugyanabban a helyzetben voltunk. Egymás szemébe néztünk. Megint elvesztem Luke kék szemeiben. Az ajkaimat kezdte pásztázni, majd szinte egyszerre indultunk egymás feje felé. Összetapasztottuk ajkainkat, így elcsattant köztünk egy csók. Összezavarodva néztem újra a kék szempárba.
- Öö... Nem kéne visszamenned a srácokhoz? - kérdeztem tőle, aztán feltápászkodtam róla. Meglepetten nézett rám.
- De, ... már mennem kéne. - pillantott telefonja kijelzőjére, miközben ő is felállt. - Még segítek elrakodni...
- Ne, nem kell! - vágtam rá azonnal.
Kérdőn, felvont szemöldökkel nézett rám.
Elindultam az előszobába, közben megérintettem ajkaimat. Összezavart ez a csók. Nem számítottam rá.
Csak csendben figyeltem, ahogy a szőkés srác magára vette a dzsekijét, majd belelépett a cipőibe.
- Hát, akkor szia. - mosolygott, aztán átölelt.
- Szia, Luke. - simogattam meg kedvesen a hátát.
Miután elengedtük egymást, Luke kinyitotta az ajtót és kilépett a házból. Az ajtóban állva néztem utána. Kicsit szomorúan figyeltem, ahogy távolodott tőlem.
Begurult elénk a sötét Range Roverünk, vagyis megérkeztek a szüleim.
- Kicsikém! - sietett hozzám anya, utána pedig apa.
Bementünk a házba, majd a konyhába.
- Boldog születésnapot kívánunk! - nyújtott felém egy fehér borítékot anya.
- Köszönöm. - mosolyogtam, aztán mindkettőjüknek adtam két-két puszit.
Feltéptem a borítékot, majd meglepve bámultam a kezemben lévő papírdarabot. Kérdőn néztem a szüleimre.
- Már voltam One Direction koncerten... - mondtam.
- Tudjuk, de gondoltunk veszünk neked még egy jegyet, hiszen te is mondtad, hogy nagyon jól érezted magad, amikor februárban voltál... - mosolygott anya. Apa inkább kiment a konyhából.
Megforgattam a jegyet... Csak bámultam hosszan. Különös érzés fogott el.
- Calumtól van? - néztem anyára.
- Hm... - vonta meg vigyorogva a vállát, majd ott hagyott magamnak a pultnál.
Egyből bevillant, amikor rajtakaptam anyát, ahogy a telefonommal bügyörgött... Nem lett volna egyszerűbb neki Luketól szerezni, vagy a netről?! Most ezt egyáltalán miért kellett?! Hiszen ő mondta, hogy tegyem túl magam Calumon és Maddien...!
Április 5.-ére szól az első sorba a jegy. Azért jó lenne újra látni Mikeyt, Asht és még Calumot is... Bár, fura lesz Lukekal szembesülni...
*Calum szemszöge*
Már egy ideje rájöttem, hogy miért mellőzött engem Stella. Egyértelművé vált, amikor egymást átkarolva léptek elém és Maddie elé Lukekal. Miért váltott le engem Lukera?!
Maddievel gyakran veszekedtünk. Ez leginkább amiatt történt, mert valami olyan tulajdonságot kerestem benne, ami Stellában megtalálható. Nem találtam semmi olyat, így olyankor mindig kiakadtam és már meg is volt a veszekedés oka, mégha Maddie nem is tudott róla, hogy ez akasztott ki, nem pedig az, amit éppenséggel tett...
Nincs olyan nap, amikor ne gondolnék Stellára.
Mindig felmerül bennem, hogy vajon most mit csinálhat, vagy merre járhat.
Luke minden nap találkozott vele, viszont április 3-án, vagyis Stel szülinapján búslakodva jött vissza a szállodába... Ráadásul még a szokásosnál is hamarabb.
- Hé, Luke... Mi a baj? - kérdeztem tőle, amikor levágta magát mellém a kanapéra.
- Mindegy... - túrt bele a hajába.
- Na, mondjad már! - erősködtem.
- Mondom, hogy mindegy! - pattant fel, aztán bement a fürdőszobába.
Kérdőn néztem utána. Még nem láttam ilyennek.
Visszamerültem gondolataimba, ugyanis eszembe jutott, hogy holnapután, április ötödikén láthatom Stellát a koncerten.
Meglepődtem, amikor kb. egy héttel ezelőtt felhívott az édesanyja, Natalie, hogy szerezzek neki az első sorba egy koncert jegyet. Miért nem Lukekot kérte meg?! Így még jobban eszembe juttatta Stelt. A gyönyörű barna haját, a kellemes édeskés illatát, az aranyos mosolyát ... és úgy egészéba Őt.
Nem értem ezt a ragaszkodást érte a részemről... Még nem volt ilyen velem.
Egy nappal hamarabb érkezett meg az új rész több ok miatt is, amit most nem fogok részletezni. Úgy különösen nincs hozzáfűznivalóm.
Várom a komikat és az új feliratkozókat! Jó olvasást! :)
------------------------------------------------------------------------------------------------
*Stella születésnapján, április elején*
*Stella szemszöge*
Luke segítségével Calumról és Maddieről teljesen megfeledkeztem. Persze, Cal twitter adatlapját minden nap átnéztem. A rajongóknál elég nagy felbojdulást okozott, amikor Luke beállította profilképének azt a képet, ami rólam és róla készült a szobámban. Meglepődtem, hogy felmerte tölteni a puszis képet.
Ma van a születésnapom. A suliban, mivel én nem vagyok 'menő', senki sem köszöntött fel. Twitteren, viszont bekövetett Ash és születésnapomra is írt csakúgy, mint a többi fiú is. A szüleimtől valamivel többet vártam volna, de mindketten gőzerővel dolgoznak.
Reggel egyáltalán nem találkoztam velük, mert már korán a kórházban kellett lenniük.
Délután Luke eljött hozzám.
- Boldog születésnapot, Stella! - köszöntött fel az ajtóban.
- Nagyon szépen köszönöm! - adtam neki két puszit, majd szorosan átöleltem.
- Lenne itt neked valami... - szólt, aztán kihúzott a dzsekije belső zsebéből egy vörös rózsát, ami a kedvencem.
- Köszönöm! - szívtam magamba a virág finom illatát. - Mostmár bejöhetsz... Ajándék nélkül nem engedtelek volna be... - hülyültem.
- Óó... Még jó, hogy készültem. - nevetett.
- Jól tetted bizony! - néztem a szemébe vidáman.
Jó kedvemet tükrözték gyönyörű kék szemei.
- Nézhetnénk valami filmet. - vezettem be a nappaliba. - Mondjuk a Grut. - javasoltam.
- Rendben. - egyezett bele.
- Mit szólnál hozzá, ha a padlón ülve néznénk? - kérdeztem, ugyanis szerintem sokkal kényelmesebb a kanapénak támaszkodva a padlón ülve nézni a TV-t.
- Felőlem oké... - felelte. - De még leterítünk egy takarót a fapadlóra, nehogy megfázz! - szólt.
- Oh... Milyen figyelmes, Mr. Hemmings. - humorizáltam.
- Én mindig, Miss Pale. - kontrázott rám.
- A szobámban talál egy takarót. - mondtam.
Luke elindult érte. Addig ín engedtem egy vázába vizet, aztán belehelyeztem a gyönyörű rózsámat és letettem a kávézóasztalra, ami a nappaliban van. Luke is visszaért, így leterítettük a takarót a kanapé elé, majd eltoltuk előlünk a kávézóasztalt.
Betettem a DVD-lejátszóba a Gru CD-t. Leültem Luke mellé, aztán elindítottam a mesét. Már egy csomószor láttam, de még mindig megunhatatlan számomra. Csak csendben ültünk egymás mellett és figyeltük a TV nagy képernyőjét.
A film, vagy inkább mese felénél eszembe jutott, hogy kéne egy kis ropi, így kimentem érte a konyhába. Jóízűen majszolgattuk a sós pereceket a mese továbba részében. 45 perc múlva végetért. Odamentem a lejátszóhoz, majd kinyomtam. Amikor mentem vissza megbotlottam valamiben, így teliben ráestem Lukera.
- Jaj, össze ne törd magad! - szorított magához nagy erős karjaival.
Mikor feleszméltem, ugyanabban a helyzetben voltunk. Egymás szemébe néztünk. Megint elvesztem Luke kék szemeiben. Az ajkaimat kezdte pásztázni, majd szinte egyszerre indultunk egymás feje felé. Összetapasztottuk ajkainkat, így elcsattant köztünk egy csók. Összezavarodva néztem újra a kék szempárba.
- Öö... Nem kéne visszamenned a srácokhoz? - kérdeztem tőle, aztán feltápászkodtam róla. Meglepetten nézett rám.
- De, ... már mennem kéne. - pillantott telefonja kijelzőjére, miközben ő is felállt. - Még segítek elrakodni...
- Ne, nem kell! - vágtam rá azonnal.
Kérdőn, felvont szemöldökkel nézett rám.
Elindultam az előszobába, közben megérintettem ajkaimat. Összezavart ez a csók. Nem számítottam rá.
Csak csendben figyeltem, ahogy a szőkés srác magára vette a dzsekijét, majd belelépett a cipőibe.
- Hát, akkor szia. - mosolygott, aztán átölelt.
- Szia, Luke. - simogattam meg kedvesen a hátát.
Miután elengedtük egymást, Luke kinyitotta az ajtót és kilépett a házból. Az ajtóban állva néztem utána. Kicsit szomorúan figyeltem, ahogy távolodott tőlem.
Begurult elénk a sötét Range Roverünk, vagyis megérkeztek a szüleim.
- Kicsikém! - sietett hozzám anya, utána pedig apa.
Bementünk a házba, majd a konyhába.
- Boldog születésnapot kívánunk! - nyújtott felém egy fehér borítékot anya.
- Köszönöm. - mosolyogtam, aztán mindkettőjüknek adtam két-két puszit.
Feltéptem a borítékot, majd meglepve bámultam a kezemben lévő papírdarabot. Kérdőn néztem a szüleimre.
- Már voltam One Direction koncerten... - mondtam.
- Tudjuk, de gondoltunk veszünk neked még egy jegyet, hiszen te is mondtad, hogy nagyon jól érezted magad, amikor februárban voltál... - mosolygott anya. Apa inkább kiment a konyhából.
Megforgattam a jegyet... Csak bámultam hosszan. Különös érzés fogott el.
- Calumtól van? - néztem anyára.
- Hm... - vonta meg vigyorogva a vállát, majd ott hagyott magamnak a pultnál.
Egyből bevillant, amikor rajtakaptam anyát, ahogy a telefonommal bügyörgött... Nem lett volna egyszerűbb neki Luketól szerezni, vagy a netről?! Most ezt egyáltalán miért kellett?! Hiszen ő mondta, hogy tegyem túl magam Calumon és Maddien...!
Április 5.-ére szól az első sorba a jegy. Azért jó lenne újra látni Mikeyt, Asht és még Calumot is... Bár, fura lesz Lukekal szembesülni...
*Calum szemszöge*
Már egy ideje rájöttem, hogy miért mellőzött engem Stella. Egyértelművé vált, amikor egymást átkarolva léptek elém és Maddie elé Lukekal. Miért váltott le engem Lukera?!
Maddievel gyakran veszekedtünk. Ez leginkább amiatt történt, mert valami olyan tulajdonságot kerestem benne, ami Stellában megtalálható. Nem találtam semmi olyat, így olyankor mindig kiakadtam és már meg is volt a veszekedés oka, mégha Maddie nem is tudott róla, hogy ez akasztott ki, nem pedig az, amit éppenséggel tett...
Nincs olyan nap, amikor ne gondolnék Stellára.
Mindig felmerül bennem, hogy vajon most mit csinálhat, vagy merre járhat.
Luke minden nap találkozott vele, viszont április 3-án, vagyis Stel szülinapján búslakodva jött vissza a szállodába... Ráadásul még a szokásosnál is hamarabb.
- Hé, Luke... Mi a baj? - kérdeztem tőle, amikor levágta magát mellém a kanapéra.
- Mindegy... - túrt bele a hajába.
- Na, mondjad már! - erősködtem.
- Mondom, hogy mindegy! - pattant fel, aztán bement a fürdőszobába.
Kérdőn néztem utána. Még nem láttam ilyennek.
Visszamerültem gondolataimba, ugyanis eszembe jutott, hogy holnapután, április ötödikén láthatom Stellát a koncerten.
Meglepődtem, amikor kb. egy héttel ezelőtt felhívott az édesanyja, Natalie, hogy szerezzek neki az első sorba egy koncert jegyet. Miért nem Lukekot kérte meg?! Így még jobban eszembe juttatta Stelt. A gyönyörű barna haját, a kellemes édeskés illatát, az aranyos mosolyát ... és úgy egészéba Őt.
Nem értem ezt a ragaszkodást érte a részemről... Még nem volt ilyen velem.
2013. október 15., kedd
7. fejezet: Luke-kal
Sziasztok. :)
És, igen most végre be tudtam tartani a 'határidőt', sőt még talán egy picit hamarabb is jöttem a résszel, hiszen még csak három napja, hogy kitettem az előzőt.
Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, mert elég sok szabadidőm és munkám van benne az eddigiekben és még lesz is a többiben! Továbbra is várom a kommentjeiteket és esetleg az újabb feliratkozókat!
Jó olvasást kívánok! :)
--------------------------------------------------------------------------------------
*Luke szemszöge*
Stella a mellkasomra dőlve elaludt. Nem volt szívem felébreszteni. Olyan aranyosan szuszogott. Átkaroltam az egyik karommal a derekát.
- Stella, Luke... - nyitott be Natalie.
- Elaludt... - suttogtam mosolyogva.
- Nem kéne visszamenned a szállodába? - jött közelebb, majd leült az ágy szélére.
- Kéne... - mondtam halkan. - De nincs szívem felébreszteni.
- Pedig Nick nem örülne, ha még reggel is itt találna... - suttogta.
- Upsz...
- Mindegy... Majd elintézem vele a dolgot... - mondta, majd felállt és kiment.
Csak csendben pihentem magamnak, amikor Stella mocorogni kezdett. Kicsit bűntudatosan nézett rám.
- Elaludtam rajtad? - kérdezte piros arccal.
Bólintottam egyet.
- Ajj... Bocsi. - ült fel szemben velem.
- Nem gond. Aranyosan aludtál. - mosolyogtam rá.
Ő visszamosolygott.
- Amúgy nekem vissza kéne mennem a szállodába. - mondtam halkan.
- Éjjel fél egykor akarsz sétálgatni?! Nem-nem! Itt maradsz! - parancsolta.
- Oké... Csak azért ne üss meg! - tettem magam elé két kezemet védekezésképp.
- Ha szeretnél, akkor elmehetsz lezuhanyozni. Szerzek neked valami pólót meg alsót apám szekrényéből. - szólt kedvesen.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? - kérdeztem bizonytalanul.
- Apán kívül nincs más, aki férfinemű, vagyis csak tőle szerezhetek... - mondta, majd felállt és kiviharzott a szobából.
Előkaptam a telómat, aztán írtam egy sms-t Ashnek: 'Minden oké velem. Jó helyen vagyok. Csak reggel megyek vissza a szállodába. Lukey'.
Pár perc múlva jött a válasz: 'Reggel ki leszel ám faggatva... Jó szórakozást! :P xx Ash'.
Csak mosolyogtam, hogy milyen piszkos fantáziája van. Na, mindegy.
- Tessék itt van egy póló és egy boxer. - adta a kezembe a ruhadarabokat Stella.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára és kisétáltam a szobából át a fürdőszobába.
Egy sima fekete rövidujjút és egy fehér Calvin Kleines alsót kaptam.
Beálltam a kellemes langyos zuhany alá, ami nagyon jól esett. Amikor végeztem, magamra vettem a két ruhadarabot, aztán visszamentem Stella szobájába. Meglepődtem, hogy nem találtam őt ott. Leültem az ágyra. Bejelentkeztem a telómról twitterre, aztán kiírtam, hogy 'good night world'. Másodpercek alatt ezrek kedvelték a kiírásomat, mintha csak arra vártak volna, hogy posztoljak valamit.
- Már végeztél is? - lépett be a szobába Stella. Egy pántos trikó és egy francia bugyi volt rajta. Mindkét ruhadarab kihangsúlyozta tökéletes alakját. Sötét haja a vállára omlott. Gyönyörű volt még pizsamában is.
- Igen, végeztem... - feleltem zavartan. - De hol fogok aludni? - kérdeztem.
- Hát itt. Velem. - mosolygott.
- Nem lesz az baj apád számára?
- Kit érdekel apa. Még 20 évesen is újszülöttnek fog tekinteni. Fogadja el, hogy felnövök! - magyarázta, majd leült mellém.
*Stella szemszöge*
Leültem Luke mellé. Olyan boldognak tűnt. Én is az voltam, hiszen ő egy csodálatos ember és mellette nem tudsz szomorkodni, mert túlságosan lefoglal tökéletessége.
Erős vállára döntöttem a fejem. Ő az egyik karjával átkarolta a derekam.
- Nem vacsizunk valamit? - kérdeztem pár perc múltán.
- Felőlem ehetünk egy keveset. - felelte.
Felálltunk, aztán lesétáltunk a konyhába.
Én egy, míg Luke három karéj nutellás kenyeret evett meg.
Miután jóllaktunk, visszamentünk a szobába.
- Van egy tetkó a lapockádon? - kérdezte a szemeimbe nézve, amikor leültünk az ágyra egymás mellé.
- Öö... Igen, van egy. - toltam le a trikóm pántját.
- Brutális. - bámulta, majd végigsimított rajta úgy, ahogy Calum is tette.
- Milyen puha a bőröd... - mondta elpirulva.
Elmosolyodtam.
Csak az éjjelilámpám világította meg Luke gyönyörű arcát. Kék szemei álomszerűen csillogtak. Megsimítottam puha arcát. Ő is elmosolyodott.
- Mostmár aludjunk. - szólt halkan, aztán elkúszott a párnákhoz és lefeküdt. Követtem példáját, de fejemet a mellkasára hajtottam.
- Nem gond? - kérdeztem tőle.
- Nem. - suttogta.
- Olyan kényelmes vagy... - mondtam nevetve.
Ő is elnevette magát. Átkaroltam őt az egyik karommal, utánam ő is engem. Másik kezével megsimította az arcom.
Mosolyogva aludtam el.
*Reggel*
A telefonomon beállított ébresztőóra hangjára ébredtem. Kezembe vettem a készüléket, aztán lenyomtam. Luke nem ébredt fel rá, ugyanis tovább karolta nagy meleg kezével a hasam. Felemeltem karját, majd megfordultam és fölé hajoltam. Megböktem az orrát a mutatóujjammal.
- Ébresztő! - mondtam kedvesen.
Nem reagált. Újra próbálkoztam, de most sem reagált. Feltűrtem a pólót a hasán, aztán két kezemet fölé irányítottam. Végighúztam a körmeimet kidolgozott hasán.
- Á... Ez nem volt jó! - szólt.
- Hát... nekem az nem úgy tűnik... - mondtam utalva a boxeralsójában lévő dudorra. - Öhm... Akarom mondani... Ugyan, ez minden fiúnak jól esik... - próbáltam kijavítani magam.
- Igen, jól esik, de szerintem ilyennel ne szórakozz velünk, különben kihozod belőlünk az állatot...! - ült fel.
- Oké, bocsi. - néztem rá bűnbánóan.
Miután megreggeliztünk és elvégeztük reggeli tennivalóinkat, elindultunk suliba, vagyis Luke csak elkísért addig, aztán ment tovább vissza a srácokhoz a szállodába.
Lanáék irigykedve néztek felénk, amikor még váltottunk pár szót a suli előtt, majd két-két puszival és egy nagy öleléssel búcsúztunk el egymástól.
*Luke szemszöge*
- Na, már mesélhetsz is! - 'támadott le' Ash az ajtóban.
- Miről? - néztem rá ártatlanul.
- Az éjszakádról... - felelte.
- Jól aludtam. - mondtam nyugodtan.
- Tudod, hogy nem erre vagyunk kíváncsiak! - csatlakozott hozzá Mikey is.
Calum csak csendben gitárral az ölében ült a fotelban. Furán méregetett magának barna szemeivel.
- Tudjuk, hogy Stellánál voltál! - szólt Ash.
- És? - kérdeztem amolyan 'na, és akkor mi van?!' hangsúllyal.
- Mi történt köztetek? Az ember csak úgy nem alszik ott egy csajnál...! - bámult rám nagy szemekkel.
- Nem történt semmi sem köztünk, úgyhogy nyugodjatok le! És, ha még történt is volna, miért számolnék be róla?! - háborodtam fel.
- Ahha... Szóval történt valami...!
- Mi? Hiszen most mondtam, hogy SEMMI SEM TÖRTÉNT!!! - veszítettem el az önuralmamat. Ideges voltam.
- Nem-nem! Előbb árultad el magam ezzel a mondatoddal: 'és, ha történt is volna valami, miért számolnék be róla'!
- De hiszen ez semmit sem jelent! - szóltam, majd bementem a fürdőszobába, hogy egyedül legyek és áttudjam gondolni mi is történt tegnap. Stellával aludtam... Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar be fog következni...
És, igen most végre be tudtam tartani a 'határidőt', sőt még talán egy picit hamarabb is jöttem a résszel, hiszen még csak három napja, hogy kitettem az előzőt.
Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, mert elég sok szabadidőm és munkám van benne az eddigiekben és még lesz is a többiben! Továbbra is várom a kommentjeiteket és esetleg az újabb feliratkozókat!
Jó olvasást kívánok! :)
--------------------------------------------------------------------------------------
*Luke szemszöge*
Stella a mellkasomra dőlve elaludt. Nem volt szívem felébreszteni. Olyan aranyosan szuszogott. Átkaroltam az egyik karommal a derekát.
- Stella, Luke... - nyitott be Natalie.
- Elaludt... - suttogtam mosolyogva.
- Nem kéne visszamenned a szállodába? - jött közelebb, majd leült az ágy szélére.
- Kéne... - mondtam halkan. - De nincs szívem felébreszteni.
- Pedig Nick nem örülne, ha még reggel is itt találna... - suttogta.
- Upsz...
- Mindegy... Majd elintézem vele a dolgot... - mondta, majd felállt és kiment.
Csak csendben pihentem magamnak, amikor Stella mocorogni kezdett. Kicsit bűntudatosan nézett rám.
- Elaludtam rajtad? - kérdezte piros arccal.
Bólintottam egyet.
- Ajj... Bocsi. - ült fel szemben velem.
- Nem gond. Aranyosan aludtál. - mosolyogtam rá.
Ő visszamosolygott.
- Amúgy nekem vissza kéne mennem a szállodába. - mondtam halkan.
- Éjjel fél egykor akarsz sétálgatni?! Nem-nem! Itt maradsz! - parancsolta.
- Oké... Csak azért ne üss meg! - tettem magam elé két kezemet védekezésképp.
- Ha szeretnél, akkor elmehetsz lezuhanyozni. Szerzek neked valami pólót meg alsót apám szekrényéből. - szólt kedvesen.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? - kérdeztem bizonytalanul.
- Apán kívül nincs más, aki férfinemű, vagyis csak tőle szerezhetek... - mondta, majd felállt és kiviharzott a szobából.
Előkaptam a telómat, aztán írtam egy sms-t Ashnek: 'Minden oké velem. Jó helyen vagyok. Csak reggel megyek vissza a szállodába. Lukey'.
Pár perc múlva jött a válasz: 'Reggel ki leszel ám faggatva... Jó szórakozást! :P xx Ash'.
Csak mosolyogtam, hogy milyen piszkos fantáziája van. Na, mindegy.
- Tessék itt van egy póló és egy boxer. - adta a kezembe a ruhadarabokat Stella.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára és kisétáltam a szobából át a fürdőszobába.
Egy sima fekete rövidujjút és egy fehér Calvin Kleines alsót kaptam.
Beálltam a kellemes langyos zuhany alá, ami nagyon jól esett. Amikor végeztem, magamra vettem a két ruhadarabot, aztán visszamentem Stella szobájába. Meglepődtem, hogy nem találtam őt ott. Leültem az ágyra. Bejelentkeztem a telómról twitterre, aztán kiírtam, hogy 'good night world'. Másodpercek alatt ezrek kedvelték a kiírásomat, mintha csak arra vártak volna, hogy posztoljak valamit.
- Már végeztél is? - lépett be a szobába Stella. Egy pántos trikó és egy francia bugyi volt rajta. Mindkét ruhadarab kihangsúlyozta tökéletes alakját. Sötét haja a vállára omlott. Gyönyörű volt még pizsamában is.
- Igen, végeztem... - feleltem zavartan. - De hol fogok aludni? - kérdeztem.
- Hát itt. Velem. - mosolygott.
- Nem lesz az baj apád számára?
- Kit érdekel apa. Még 20 évesen is újszülöttnek fog tekinteni. Fogadja el, hogy felnövök! - magyarázta, majd leült mellém.
*Stella szemszöge*
Leültem Luke mellé. Olyan boldognak tűnt. Én is az voltam, hiszen ő egy csodálatos ember és mellette nem tudsz szomorkodni, mert túlságosan lefoglal tökéletessége.
Erős vállára döntöttem a fejem. Ő az egyik karjával átkarolta a derekam.
- Nem vacsizunk valamit? - kérdeztem pár perc múltán.
- Felőlem ehetünk egy keveset. - felelte.
Felálltunk, aztán lesétáltunk a konyhába.
Én egy, míg Luke három karéj nutellás kenyeret evett meg.
Miután jóllaktunk, visszamentünk a szobába.
- Van egy tetkó a lapockádon? - kérdezte a szemeimbe nézve, amikor leültünk az ágyra egymás mellé.
- Öö... Igen, van egy. - toltam le a trikóm pántját.
- Brutális. - bámulta, majd végigsimított rajta úgy, ahogy Calum is tette.
- Milyen puha a bőröd... - mondta elpirulva.
Elmosolyodtam.
Csak az éjjelilámpám világította meg Luke gyönyörű arcát. Kék szemei álomszerűen csillogtak. Megsimítottam puha arcát. Ő is elmosolyodott.
- Mostmár aludjunk. - szólt halkan, aztán elkúszott a párnákhoz és lefeküdt. Követtem példáját, de fejemet a mellkasára hajtottam.
- Nem gond? - kérdeztem tőle.
- Nem. - suttogta.
- Olyan kényelmes vagy... - mondtam nevetve.
Ő is elnevette magát. Átkaroltam őt az egyik karommal, utánam ő is engem. Másik kezével megsimította az arcom.
Mosolyogva aludtam el.
*Reggel*
A telefonomon beállított ébresztőóra hangjára ébredtem. Kezembe vettem a készüléket, aztán lenyomtam. Luke nem ébredt fel rá, ugyanis tovább karolta nagy meleg kezével a hasam. Felemeltem karját, majd megfordultam és fölé hajoltam. Megböktem az orrát a mutatóujjammal.
- Ébresztő! - mondtam kedvesen.
Nem reagált. Újra próbálkoztam, de most sem reagált. Feltűrtem a pólót a hasán, aztán két kezemet fölé irányítottam. Végighúztam a körmeimet kidolgozott hasán.
- Á... Ez nem volt jó! - szólt.
- Hát... nekem az nem úgy tűnik... - mondtam utalva a boxeralsójában lévő dudorra. - Öhm... Akarom mondani... Ugyan, ez minden fiúnak jól esik... - próbáltam kijavítani magam.
- Igen, jól esik, de szerintem ilyennel ne szórakozz velünk, különben kihozod belőlünk az állatot...! - ült fel.
- Oké, bocsi. - néztem rá bűnbánóan.
Miután megreggeliztünk és elvégeztük reggeli tennivalóinkat, elindultunk suliba, vagyis Luke csak elkísért addig, aztán ment tovább vissza a srácokhoz a szállodába.
Lanáék irigykedve néztek felénk, amikor még váltottunk pár szót a suli előtt, majd két-két puszival és egy nagy öleléssel búcsúztunk el egymástól.
*Luke szemszöge*
- Na, már mesélhetsz is! - 'támadott le' Ash az ajtóban.
- Miről? - néztem rá ártatlanul.
- Az éjszakádról... - felelte.
- Jól aludtam. - mondtam nyugodtan.
- Tudod, hogy nem erre vagyunk kíváncsiak! - csatlakozott hozzá Mikey is.
Calum csak csendben gitárral az ölében ült a fotelban. Furán méregetett magának barna szemeivel.
- Tudjuk, hogy Stellánál voltál! - szólt Ash.
- És? - kérdeztem amolyan 'na, és akkor mi van?!' hangsúllyal.
- Mi történt köztetek? Az ember csak úgy nem alszik ott egy csajnál...! - bámult rám nagy szemekkel.
- Nem történt semmi sem köztünk, úgyhogy nyugodjatok le! És, ha még történt is volna, miért számolnék be róla?! - háborodtam fel.
- Ahha... Szóval történt valami...!
- Mi? Hiszen most mondtam, hogy SEMMI SEM TÖRTÉNT!!! - veszítettem el az önuralmamat. Ideges voltam.
- Nem-nem! Előbb árultad el magam ezzel a mondatoddal: 'és, ha történt is volna valami, miért számolnék be róla'!
- De hiszen ez semmit sem jelent! - szóltam, majd bementem a fürdőszobába, hogy egyedül legyek és áttudjam gondolni mi is történt tegnap. Stellával aludtam... Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar be fog következni...
2013. október 11., péntek
6. fejezet: A csodálatos srác
Hello, emberek! :)
Sokat késve, de meghoztam az új részt! Úgy különösebben nincs semmi hozzáfűznivalóm, csak annyi, hogy nagyon várom a komikat és újabbnál újabb feliratkozókat!
Jó olvasást! :)
----------------------------------------------------------------------------------
*Egy hét múlva*
*Luke szemszöge*
Már egy hete minden nap találkozunk Stellával. Próbálok neki segíteni, hogy ne Calumon járjon az esze.
Félre vonultam a többiektől, majd felhívtam őt.
- Haló? - szólt bele keserűen. Már megint sokat gondolkodott.
- Szia, Stella. - köszöntöttem.
- Szia, Luke. - hangja vidámabb lett. - Azért hívsz, hogy ma találkozunk-e... Igen a válasz. - mondta kedvesen.
- Rendben. Akkor fél óra múlva nálatok. - vigyorogtam.
- Oké. - mondta, s azzal kinyomta a telefont.
Lezuhanyoztam és felöltöztem, aztán már mehettem is.
10-15 perc alatt odaértem. Becsengettem hozzájuk, hogy jelezzem, hogy ott vagyok. Az anyukája, vagyis Natalie nyitott ajtót. Az apukájával még nem találkoztam.
- Szia, Luke. Gyere csak be! - invitált a házba. - Stella még öltözik. - mondta, majd bevezetett a nappaliba, ahol a férje ücsörgött.
- Jó napot. - köszöntem. Felnézett, majd fel is pattant a kanapéról és elém lépett. Natalie helyet foglalt a fotelban.
- Luke Hemmings vagyok. - mutatkoztam be.
- Dr. Nick Pale. - nyújtott kezet. Elfogadtam.
- Foglalj helyet. - mutatott a kanapéra.
- Köszönöm. - ültem le.
- Te vagy abban az ausztrál bandában, igaz? - kérdezte.
- Igen. - feleltem.
- Mennyi idős vagy? - kaptam egy újabb kérdést.
- Júliusban leszek 17. - válaszoltam.
- Mennyi barátnőd volt eddig? - kérdésével meglepett.
- Nick! - szólt rá az eddig csendben ülő és minket figyelő Natalie.
- Eddig kettő volt. - feleltem.
- És a lányommal mik a terveid? - jött egy újabb kérdés.
- Ni-ick! - szólt rá újra Natalie.
- Barátok vagyunk. - válaszoltam.
Natalie felállt, aztán kiment a nappaliból.
- És hosszabb távra vannak vele terveid? - érdeklődött.
- Hello. - hallottam magam mögül Stella kedves hangját.
Felé fordultam, majd felálltam és hozzá léptem. Nagyon csinos volt: fekete csőnadrág, fehér póló, fekete magassarkú bokacsizma, kezében fekete szövetkabát.
- Szia, Stella. - mosolyogtam, aztán megöleltem.
*Stella szemszöge*
Luke nagyon jól nézett ki. Igaza van anyának, ő is nagyon 'helyeske'.
- Megyünk? - kérdeztem tőle. Ő bólintott egyet.
- Sziasztok. - köszöntem el anyáéktól.
- Viszlát. - köszönt el Luke is.
Kiléptünk az ajtón, aztán elindultunk a városba.
- Megint sokat gondolkodtál, ugye?! El vagy szontyolodva! - mondta.
Csak sóhajtottam egyet.
- Nem kéne velük törődnöd! - szólt.
- Tudom, de hát mútkor miattam veszekedtek! Te mondtad! - emlékeztettem.
- Akkor többet nem mondom el, ha veszekedni fognak, mert magadat fogod hibáztatni, ahogy most is! - fogadkozott.
- Sajnálom! - hajtottam le a fejem.
- Ne sajnáld! - szólt, majd egyik kezével átkarolta a vállam, a másikkal pedig feltolta az állam és a szemembe nézett. - Csak legyél már vidámabb! - suttogta.
Elmosolyodtam.
- Látod, nem olyan nehéz mosolyogni! Többet szeretném látni a gyönyörű mosolyodat és hallani a nevetésedet! - mondta komolyan továbbra is a szemembe nézve. Éreztem, hogy vörösödik a fejem. Elmosolyodott... Ezekszerint észrevette.
Én is átkaroltam őt, viszont alacsonyságom miatt a derekát.
Befordultunk a sarkon, így a városba vezető útra kerültünk. Épp a Starbucks előtt sétáltunk el, amikor picit arrébb Maddiet és Calumot pillantottuk meg, ahogy nekünk szemben sétálnak. Összenéztünk.
- Sziasztok. - köszönt elsőnek Calum kérdőn kapkodva tekintetét köztem és Luke között, ugyanis még mindig átkaroltuk egymást.
- Hello. - mosolyogtam rájuk. - Stella Pale vagyok. - nyújtottam kezet Maddienek.
- Oh... - vonta fel szépen ívelt szemöldökét. - Maddie Harris. - mutatkozott be, majd elfogadta a kéznyújtásomat és lekezeltünk.
Pár percig minden csendben figyeltük a másikat. Fura helyzet alakult ki. Végül Maddie megszólalt.
- Ti amúgy jártok? - kérdezte. Lukekal összenéztünk.
- Nem. - felelte Luke.
- Pedig úgy tűnt... - nézett picit undorodva rám.
Luke és ő szóba elegyedtek. Calumra néztem. Ő is engem fürkészett. Feszült volt. Arca csalódott. Barna szemei szomorúan csillogtak, de még így is igézőek voltak. Összekulcsolt ujjaikra terelődött a tekintetem. Szemeim könnyesek lettek. Fájt őket együtt látni. Éreztem, hogy nem fogom tudni visszatartani a könnyeimet.
- Elnézést. - szóltam halkan, majd hátat fordítottam és ellépkedtem onnan. Vissza sem néztem, csak mentem és mentem, miközben könnyeim patakokban folytak. Megálltam a járda szélén. Körülnéztem, majd átfutottam az út másik felére, ahol egy park van. Leültem egy padra, aztán hagytam, hogy könnyeim még inkább a felszínre törjenek.
Egy darabig sírdogáltam, aztán kicsit messzebb megpillantottam Luke-ot, aki épp hozzám tartott. Gyorsan letöröltam könnyeimet.
- Stella. - ült le mellém, majd magához ölelt.
- Luke. - szorítottam magamhoz.
- Calum elakart jönni utánad... - suttogta. - Nem engedtem neki.
- Köszi. - simítottam meg a hátát.
- Csak egyre válaszolj... Szereted őt? - jött hirtelen a kérdés.
Eltoltam magamtól.
- Nem tudom... Hiszen annyira nem is ismerem... Csak fáj, amikor Maddievel látom! Megbántam, hogy elküldtem őt! - feleltem őszintén. - Nem szállunk fel a London Eyera? - jutott eszembe, hogy Luke még bizonyára nem látta onnan Londont.
- De, mehetünk. - szólt, majd felkelt a padról és felhúzott engem is.
Nem állt nagy sor a London Eyenál, így viszonylag elég hamar feljutottunk rá.
- Ez gyönyörű. - szólt Luke, amikor már feljebb mentünk.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog neked. - mosolyogtam rá. Ő visszamosolygott.
- Mostmár haza kéne mennem, mert még nincsenek kész a háziaim. - mondtam Lukenak, amikor leszálltunk a London Eyeról.
- Még nem tanultál?! - kérdezte meglepetten és picit felháborodottan.
- Nem... - mondtam halkan.
- Ha kell, akkor esetleg a matekban segíthetek. - ajánlotta fel.
- Nem lenne rossz. - néztem fel rá.
Ő egy kedves mosollyal ajándékozott meg.
Elindultunk hozzánk. Útközben picit beszélgettünk.
- Anya, Luke még marad egy picit, mert segít a matekban... - mentem a konyhába, ahol anya a telefonomon pötyögött. Kérdőn néztem rá. - Te mit csinálsz?
- Semmit... - nézett fel a készülékemből, majd felém nyújtotta.
- Jó estét! - lépett mellém Luke.
- Szervusz. - köszöntötte őt anya.
- Erre gyere. - indultam el a lépcsőkhöz. Luke követett. Bementünk a szobámba. Felkaptam az ajtóm mellett lévő babzsákot, aztán átvittem az íróasztalom előtt lévő gurulós székem mellé. Leültem a székre, aztán intettem Lukenak, hogy üljön le a mellettem lévő babzsákra. Előkaptam a matek füzetem és könyvem. Kinyitottam a tankönyvet azon az oldalon, amelyiken a házi példák vannak.
- Melyiket nem tudtad? - jött közelebb hozzám, majd a könyvet kezdte fürkészni.
- Ezt... - mutattam rá a példára.
Ezután a tőlem alig 15 centiméternyire lévő srácra néztem. Elmosolyodtam a rajta lévő pandamacis sapira pillantva. Gyönyörűen formázott arcára vittem a tekintetem. Felém fordult. Elmosolyodott, így megjelentek az almácskái. Kék szemei gyönyörűen csillogtam. Hogy nem vettem eddig észre, hogy egy ilyen csodálatos srác közelében lehetek?! Egyáltalán nem értékeltem!
Nagy kezével elsimított az arcomból egy tincset, majd a fülem mögé tűrte. Egymást fürkésztük. Elvesztem két szép szemében. Hirtelen megcsörrent a telója. Kikapta a nadrágja zsebéből a készüléket, aztán beleszólt.
- Haló? Ó... Hello... Stelláéknál... Segítek neki a matekban, de ez téged miért is érdekel?!... Na, persze... Nemsokára megyek... - beszélt a készülékbe, majd kinyomta. Gyengéden rám mosolygott.
- Calum hívott... - mondta halkan.
- Ennyire hiányzol neki? - nevettem.
- Úgy tűnik... - nevetett ő is.
Lekaptam a fejéről a sapiját, majd felhúztam a sajátomra.
- Jól áll. - mosolygott, miközben a haját igazgatta.
- Gyere, megcsinálom a frizkódat! - álltam fel, majd megfogtam a kezét és magam után húztam. Átmentünk a fürdőszobába, ahol kiszedtem a szekrényből egy doboz hajzselét és egy flakon hajlakkot.
- Nem érek fel a hajadig... - mondtam picit csalódottan.
Luke letérdelt elém, hogy elérjem. Tettem a tenyerembe egy kis hajzselét, aztán zselés ujjaimmal oldalra fésültem szőkés haját.
- Még nem szeretnénk, ha megkérnéd a kezét. - lépett be a szobába anya. Mindketten elnevettük magunkat.
- Csak a haját csinálom... - mosolyogtam anyára.
- Tudom, csak elég fura ez a helyzet... - nézett le Lukera.
- Még térdelve is majdnem akkora, mint én. - nevettem.
Luke attérdelt mellém. A számig ért. Felé fordultam, majd egy nagy puszit nyomtam puha arcára. Elmosolyodott.
- Na, fodrászkodj csak tovább! - mondta anya mosolyogva, aztán magunkra hagyott.
Leöblítettem a kezemről a zselét, majd még fújtam egy kevés hajlakkot Luke hajára.
- Lesd meg a művem a tükörben. - mosolyogtam rá kedvesen.
Felállt, aztán belenézett a mosdó feletti tükörbe.
- Na, mit szólsz? - néztem rá.
- Tetszik. Köszi. - mosolygott le rám.
- Jól áll neked. - bókoltam neki.
.gif)
Visszamentünk a szobámba, aztán leültünk ugyanúgy, ahogy azelőtt.
Megcsináltuk a matekot, viszont nekem még meg kellett tanulnom az irodalmat.
- Azt hiszem, én akkor elmegyek, hogy nyugodtan tanulhass. - szólt halkan.
- Ne! ... Ne menj! - néztem fel a füzetemből.
- Nem zavarok? - kérdezte.
- Ugyan! Te mikor zavartál? - mondtam. - Hogy ne unatkozz itt van a laptopom. Nem tart sokáig megtanulnom az irodalmat... - adtam a kezébe a laptopot. - Érezd otthon magad! - mosolyogtam.
- Rendben. Köszi. - mosolygott vissza.
Visszamerültem az irodalomba. Már jó pár perce tanulhattam, amikor szinte éreztem, hogy Luke engem néz. Nem törődtem vele különösebben. Megtámasztotta két kezét a laptop felnyitott képernyőjének szélén. Kezeibe fogta a telóját, és úgy fotózgatott engem. Felnéztem rá.
- De sunyi vagy! - nevettem. - Majd csinálunk együtt képeket, miután tanultam. - tanácsoltam, aztán még hozzátettem. - Viszont légyszi' ülj vagy feküdj át az ágyra, mert egy picit elvonod a figyelmemet. - pirultam el.
Az ő orcája is rózsaszínes lett; mellé társult gyönyörű mosolya.
Átfeküdt az ágyra, én meg belemerültem a tanulásba.
Kb. 15 perc múlva már hibátlanul eltudtam mondani, így befeküdtem Luke mellé.
- Már szinte hozzád nőtt a sapim. - mosolygott.
- Az enyém lehet? - csillantak fel szemeim.
- A tiéd. - mosolygott tovább. - Akkor készen állsz a képre? - kérdezte.
- Készen.
Kinyújtotta kezét, amiben a telója volt. Csináltunk egy alap mindketten csak mosolygunk képet, aztán felé fordultam és egy puszit nyomtam az almácskájára. Megnéztük, hogy sikerült a kép. Aranyos lett.
Ezután twitteren nézelődtünk, majd miután meguntuk, úgy döntöttünk, hogy nézünk néhány vicces videót a Youtube-on. Egy csomót nevettünk, aztán valahogy álomba szenderültem.
Sokat késve, de meghoztam az új részt! Úgy különösebben nincs semmi hozzáfűznivalóm, csak annyi, hogy nagyon várom a komikat és újabbnál újabb feliratkozókat!
Jó olvasást! :)
----------------------------------------------------------------------------------
*Egy hét múlva*
*Luke szemszöge*
Már egy hete minden nap találkozunk Stellával. Próbálok neki segíteni, hogy ne Calumon járjon az esze.
Félre vonultam a többiektől, majd felhívtam őt.
- Haló? - szólt bele keserűen. Már megint sokat gondolkodott.
- Szia, Stella. - köszöntöttem.
- Szia, Luke. - hangja vidámabb lett. - Azért hívsz, hogy ma találkozunk-e... Igen a válasz. - mondta kedvesen.
- Rendben. Akkor fél óra múlva nálatok. - vigyorogtam.
- Oké. - mondta, s azzal kinyomta a telefont.
Lezuhanyoztam és felöltöztem, aztán már mehettem is.
10-15 perc alatt odaértem. Becsengettem hozzájuk, hogy jelezzem, hogy ott vagyok. Az anyukája, vagyis Natalie nyitott ajtót. Az apukájával még nem találkoztam.
- Szia, Luke. Gyere csak be! - invitált a házba. - Stella még öltözik. - mondta, majd bevezetett a nappaliba, ahol a férje ücsörgött.
- Jó napot. - köszöntem. Felnézett, majd fel is pattant a kanapéról és elém lépett. Natalie helyet foglalt a fotelban.
- Luke Hemmings vagyok. - mutatkoztam be.
- Dr. Nick Pale. - nyújtott kezet. Elfogadtam.
- Foglalj helyet. - mutatott a kanapéra.
- Köszönöm. - ültem le.
- Te vagy abban az ausztrál bandában, igaz? - kérdezte.
- Igen. - feleltem.
- Mennyi idős vagy? - kaptam egy újabb kérdést.
- Júliusban leszek 17. - válaszoltam.
- Mennyi barátnőd volt eddig? - kérdésével meglepett.
- Nick! - szólt rá az eddig csendben ülő és minket figyelő Natalie.
- Eddig kettő volt. - feleltem.
- És a lányommal mik a terveid? - jött egy újabb kérdés.
- Ni-ick! - szólt rá újra Natalie.
- Barátok vagyunk. - válaszoltam.
Natalie felállt, aztán kiment a nappaliból.
- És hosszabb távra vannak vele terveid? - érdeklődött.
- Hello. - hallottam magam mögül Stella kedves hangját.
Felé fordultam, majd felálltam és hozzá léptem. Nagyon csinos volt: fekete csőnadrág, fehér póló, fekete magassarkú bokacsizma, kezében fekete szövetkabát.
- Szia, Stella. - mosolyogtam, aztán megöleltem.
*Stella szemszöge*
Luke nagyon jól nézett ki. Igaza van anyának, ő is nagyon 'helyeske'.
- Megyünk? - kérdeztem tőle. Ő bólintott egyet.
- Sziasztok. - köszöntem el anyáéktól.
- Viszlát. - köszönt el Luke is.
Kiléptünk az ajtón, aztán elindultunk a városba.
- Megint sokat gondolkodtál, ugye?! El vagy szontyolodva! - mondta.
Csak sóhajtottam egyet.
- Nem kéne velük törődnöd! - szólt.
- Tudom, de hát mútkor miattam veszekedtek! Te mondtad! - emlékeztettem.
- Akkor többet nem mondom el, ha veszekedni fognak, mert magadat fogod hibáztatni, ahogy most is! - fogadkozott.
- Sajnálom! - hajtottam le a fejem.
- Ne sajnáld! - szólt, majd egyik kezével átkarolta a vállam, a másikkal pedig feltolta az állam és a szemembe nézett. - Csak legyél már vidámabb! - suttogta.
Elmosolyodtam.
- Látod, nem olyan nehéz mosolyogni! Többet szeretném látni a gyönyörű mosolyodat és hallani a nevetésedet! - mondta komolyan továbbra is a szemembe nézve. Éreztem, hogy vörösödik a fejem. Elmosolyodott... Ezekszerint észrevette.
Én is átkaroltam őt, viszont alacsonyságom miatt a derekát.
Befordultunk a sarkon, így a városba vezető útra kerültünk. Épp a Starbucks előtt sétáltunk el, amikor picit arrébb Maddiet és Calumot pillantottuk meg, ahogy nekünk szemben sétálnak. Összenéztünk.
- Sziasztok. - köszönt elsőnek Calum kérdőn kapkodva tekintetét köztem és Luke között, ugyanis még mindig átkaroltuk egymást.
- Hello. - mosolyogtam rájuk. - Stella Pale vagyok. - nyújtottam kezet Maddienek.
- Oh... - vonta fel szépen ívelt szemöldökét. - Maddie Harris. - mutatkozott be, majd elfogadta a kéznyújtásomat és lekezeltünk.
Pár percig minden csendben figyeltük a másikat. Fura helyzet alakult ki. Végül Maddie megszólalt.
- Ti amúgy jártok? - kérdezte. Lukekal összenéztünk.
- Nem. - felelte Luke.
- Pedig úgy tűnt... - nézett picit undorodva rám.
Luke és ő szóba elegyedtek. Calumra néztem. Ő is engem fürkészett. Feszült volt. Arca csalódott. Barna szemei szomorúan csillogtak, de még így is igézőek voltak. Összekulcsolt ujjaikra terelődött a tekintetem. Szemeim könnyesek lettek. Fájt őket együtt látni. Éreztem, hogy nem fogom tudni visszatartani a könnyeimet.
- Elnézést. - szóltam halkan, majd hátat fordítottam és ellépkedtem onnan. Vissza sem néztem, csak mentem és mentem, miközben könnyeim patakokban folytak. Megálltam a járda szélén. Körülnéztem, majd átfutottam az út másik felére, ahol egy park van. Leültem egy padra, aztán hagytam, hogy könnyeim még inkább a felszínre törjenek.
Egy darabig sírdogáltam, aztán kicsit messzebb megpillantottam Luke-ot, aki épp hozzám tartott. Gyorsan letöröltam könnyeimet.
- Stella. - ült le mellém, majd magához ölelt.
- Luke. - szorítottam magamhoz.
- Calum elakart jönni utánad... - suttogta. - Nem engedtem neki.
- Köszi. - simítottam meg a hátát.
- Csak egyre válaszolj... Szereted őt? - jött hirtelen a kérdés.
Eltoltam magamtól.
- Nem tudom... Hiszen annyira nem is ismerem... Csak fáj, amikor Maddievel látom! Megbántam, hogy elküldtem őt! - feleltem őszintén. - Nem szállunk fel a London Eyera? - jutott eszembe, hogy Luke még bizonyára nem látta onnan Londont.
- De, mehetünk. - szólt, majd felkelt a padról és felhúzott engem is.
Nem állt nagy sor a London Eyenál, így viszonylag elég hamar feljutottunk rá.
- Ez gyönyörű. - szólt Luke, amikor már feljebb mentünk.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog neked. - mosolyogtam rá. Ő visszamosolygott.
- Mostmár haza kéne mennem, mert még nincsenek kész a háziaim. - mondtam Lukenak, amikor leszálltunk a London Eyeról.
- Még nem tanultál?! - kérdezte meglepetten és picit felháborodottan.
- Nem... - mondtam halkan.
- Ha kell, akkor esetleg a matekban segíthetek. - ajánlotta fel.
- Nem lenne rossz. - néztem fel rá.
Ő egy kedves mosollyal ajándékozott meg.
Elindultunk hozzánk. Útközben picit beszélgettünk.
- Anya, Luke még marad egy picit, mert segít a matekban... - mentem a konyhába, ahol anya a telefonomon pötyögött. Kérdőn néztem rá. - Te mit csinálsz?
- Semmit... - nézett fel a készülékemből, majd felém nyújtotta.
- Jó estét! - lépett mellém Luke.
- Szervusz. - köszöntötte őt anya.
- Erre gyere. - indultam el a lépcsőkhöz. Luke követett. Bementünk a szobámba. Felkaptam az ajtóm mellett lévő babzsákot, aztán átvittem az íróasztalom előtt lévő gurulós székem mellé. Leültem a székre, aztán intettem Lukenak, hogy üljön le a mellettem lévő babzsákra. Előkaptam a matek füzetem és könyvem. Kinyitottam a tankönyvet azon az oldalon, amelyiken a házi példák vannak.
- Melyiket nem tudtad? - jött közelebb hozzám, majd a könyvet kezdte fürkészni.
- Ezt... - mutattam rá a példára.
Ezután a tőlem alig 15 centiméternyire lévő srácra néztem. Elmosolyodtam a rajta lévő pandamacis sapira pillantva. Gyönyörűen formázott arcára vittem a tekintetem. Felém fordult. Elmosolyodott, így megjelentek az almácskái. Kék szemei gyönyörűen csillogtam. Hogy nem vettem eddig észre, hogy egy ilyen csodálatos srác közelében lehetek?! Egyáltalán nem értékeltem!
Nagy kezével elsimított az arcomból egy tincset, majd a fülem mögé tűrte. Egymást fürkésztük. Elvesztem két szép szemében. Hirtelen megcsörrent a telója. Kikapta a nadrágja zsebéből a készüléket, aztán beleszólt.
- Haló? Ó... Hello... Stelláéknál... Segítek neki a matekban, de ez téged miért is érdekel?!... Na, persze... Nemsokára megyek... - beszélt a készülékbe, majd kinyomta. Gyengéden rám mosolygott.
- Calum hívott... - mondta halkan.
- Ennyire hiányzol neki? - nevettem.
- Úgy tűnik... - nevetett ő is.
Lekaptam a fejéről a sapiját, majd felhúztam a sajátomra.
- Jól áll. - mosolygott, miközben a haját igazgatta.
- Gyere, megcsinálom a frizkódat! - álltam fel, majd megfogtam a kezét és magam után húztam. Átmentünk a fürdőszobába, ahol kiszedtem a szekrényből egy doboz hajzselét és egy flakon hajlakkot.
- Nem érek fel a hajadig... - mondtam picit csalódottan.
Luke letérdelt elém, hogy elérjem. Tettem a tenyerembe egy kis hajzselét, aztán zselés ujjaimmal oldalra fésültem szőkés haját.
- Még nem szeretnénk, ha megkérnéd a kezét. - lépett be a szobába anya. Mindketten elnevettük magunkat.
- Csak a haját csinálom... - mosolyogtam anyára.
- Tudom, csak elég fura ez a helyzet... - nézett le Lukera.
- Még térdelve is majdnem akkora, mint én. - nevettem.
Luke attérdelt mellém. A számig ért. Felé fordultam, majd egy nagy puszit nyomtam puha arcára. Elmosolyodott.
- Na, fodrászkodj csak tovább! - mondta anya mosolyogva, aztán magunkra hagyott.
Leöblítettem a kezemről a zselét, majd még fújtam egy kevés hajlakkot Luke hajára.
- Lesd meg a művem a tükörben. - mosolyogtam rá kedvesen.
Felállt, aztán belenézett a mosdó feletti tükörbe.
- Na, mit szólsz? - néztem rá.
- Tetszik. Köszi. - mosolygott le rám.
- Jól áll neked. - bókoltam neki.
Visszamentünk a szobámba, aztán leültünk ugyanúgy, ahogy azelőtt.
Megcsináltuk a matekot, viszont nekem még meg kellett tanulnom az irodalmat.
- Azt hiszem, én akkor elmegyek, hogy nyugodtan tanulhass. - szólt halkan.
- Ne! ... Ne menj! - néztem fel a füzetemből.
- Nem zavarok? - kérdezte.
- Ugyan! Te mikor zavartál? - mondtam. - Hogy ne unatkozz itt van a laptopom. Nem tart sokáig megtanulnom az irodalmat... - adtam a kezébe a laptopot. - Érezd otthon magad! - mosolyogtam.
- Rendben. Köszi. - mosolygott vissza.
Visszamerültem az irodalomba. Már jó pár perce tanulhattam, amikor szinte éreztem, hogy Luke engem néz. Nem törődtem vele különösebben. Megtámasztotta két kezét a laptop felnyitott képernyőjének szélén. Kezeibe fogta a telóját, és úgy fotózgatott engem. Felnéztem rá.
- De sunyi vagy! - nevettem. - Majd csinálunk együtt képeket, miután tanultam. - tanácsoltam, aztán még hozzátettem. - Viszont légyszi' ülj vagy feküdj át az ágyra, mert egy picit elvonod a figyelmemet. - pirultam el.
Az ő orcája is rózsaszínes lett; mellé társult gyönyörű mosolya.
Átfeküdt az ágyra, én meg belemerültem a tanulásba.
Kb. 15 perc múlva már hibátlanul eltudtam mondani, így befeküdtem Luke mellé.
- Már szinte hozzád nőtt a sapim. - mosolygott.
- Az enyém lehet? - csillantak fel szemeim.
- A tiéd. - mosolygott tovább. - Akkor készen állsz a képre? - kérdezte.
- Készen.
Kinyújtotta kezét, amiben a telója volt. Csináltunk egy alap mindketten csak mosolygunk képet, aztán felé fordultam és egy puszit nyomtam az almácskájára. Megnéztük, hogy sikerült a kép. Aranyos lett.
Ezután twitteren nézelődtünk, majd miután meguntuk, úgy döntöttünk, hogy nézünk néhány vicces videót a Youtube-on. Egy csomót nevettünk, aztán valahogy álomba szenderültem.
2013. szeptember 27., péntek
5. fejezet: Problémák
Hiya. :)
Ahogy ígértem, meg is hoztam az új részt. Késtem vele megint, de azért remélem tetszeni fog nektek! Komizzatok és iratkozzatok fel minél többen! Jó olvasást! :)
---------------------------------------------------------------------------------------
*Stella szemszöge*
Calum egyáltalán nem válaszolt az üzenetemre. Bár miért foglalkozna velem, ha ott van neki a barátnője..
Hétfo van, vagyis suli. Kicsit szomorkásan sétáltam el a sulihoz. Az épületben majdnem mindenki a szombati koncertről beszélt. Bementem az osztályba, aztán leültem a helyemre. Kikészítettem az első órához szükséges tanszereimet.
Csendben firkálgattam a füzetembe. Közben persze figyelmesen hallgattam, hogy az osztálytársnőim miről beszélnek.
- Ő is ott volt... - szólt halkan Mia Lanának. Na, itt már tudtam, hogy rólam van szó.
- Igen? - kérdezte Lana, mintha eddig nem is tudta volna.
- Nem láttad a képeket, amiket felrakott twitterre? Visszakövette őt Calum, Luke és Michael is. Bekedvelték a képeit és Calum még kommentelt is hozzá neki. - mesélte Mia.
- Oh... - Lana csak ennyit tudott kinyögni.
Szinte éreztem, hogy oda fog jönni hozzám. Megállt a padom előtt.
- Na, anyuci, apuci bevitt az öltözőjükbe? - szólt bunkón.
Először nem tudtam megszólalni. Totál befagytam, de aztán erőt vettem magamon és tudtam, hogy most ezt nem szabad csak úgy szó nélkül hagynom.
- Nem. Tudod, én nem vagyok te, hogy anyucival és apucival járjak koncertre. Különben meg, ha annyira menő vagy, akkor kérdezd meg Caluméktól, hogy mi volt... - olvastam be neki, majd felálltam a padomtól és kezembe fogva a cuccaimat kivonultam az osztályteremből. Lana meg a többiek döbbent feje mindent megért. Hallottam, ahogy a fiúk 'húú'-ztak egy sort az osztályban.
- Azért, mert találkoztál velük és visszakövettek még nem kell elszállnod magadtól! Igen nagy pofád lett! - üvöltött ki utánam az osztályból.
- Ha te megteheted, akkor én miért ne?! Meg nekem legalább nem attól lett nagy pofám, hogy lefeküdtem fél Londonnal! - szóltam vissza nyugodt hangsúllyal.
Erre Lana nem tudott mit reagálni, így gondolom visszament az osztályba, én meg elindultam a nyelvi laborba.
*Szerdán*
Újra suli. Calumról semmi hír. Nem ír se smst, se üzenetet twitteren. Ma este tutira írok neki, hogy mi baja van velem. Még a kulcsokért sem jelentkezik...
Harmadik órán smsem érkezett. Épp a legunalmasabb órát, az irodalmat próbáltam túlélni. Kicsúsztattam a zsebemből a telómat. Megnyitottam az üzenetet: 'Hány órád van ma? xx Cal'. Szívem hevesen kezdett el verni. Ezekszerint eszébe jutottam. Visszaírtam neki, hogy hat órám lesz ma. Fél perc múlva újra írt: 'Oké. Akkor a sulid előtt várlak. xx Cal'. Elmosolyodtam. Úristen! A suli előtt fog várni. Ááh. Boldogságomat nem tudtam leplezni.
- Stella, minek örülsz ennyire? - nézett rám a tanár.
Megköszörültem a torkomat, aztán válaszoltam.
- Boldoggá tesz az irodalom és Shakespeare. - vigyorogtam kínosan.
- Nem Shakespearet vesszük, így örülnék neki, ha jobban figyelnél az órákon. - szidott meg.
- Rendben. Elnézést. - szóltam.
A hatodik óra végére annyira izgatott lettem, hogy szinte remegtem az idegtől. Bementem a lányvécébe, majd engedtem jó hideg vizet és elöblítettem a fejem. Ezután még a csuklóimat is áztattam egy ideig a hideg vízben.
Megtöröltem az arcomat, aztán rendbe hoztam a minimális sminkem. Sietve mentem végig a folyosókon. Kilöktem a suli ajtaját. Körbe néztem. Calum kicsit arrébb állt és Lanáék állták őt körbe. Cal felfigyelt érkezésemre. Már messzebbről nézett.
- Szia, Stel. - lépett ki a két lány közül, majd megölelt.
- Szia, Cal. - viszonoztam ölelését.
- Mehetünk? - kérdezte még mindig csodálattal nézve engem.
- Mehetünk. - feleltem.
Lanáék leesett állal figyelték 'produkciónkat'.
- Sziasztok. - köszönt el a lányoktól.
Én amolyan 'na, ehhez mit szóltok?!' fejjel néztem rájuk.
- Mizujs veled? - kérdezte Cal, amikor elindultunk hozzánk.
- Semmi... Veled? - kérdeztem vissza.
- Velem sem. - felelte.
- Miért nem jelentkeztél szombat óta? - tettem fel neki kérdésemet hosszabb perces csend után.
- Maddie miatt... - mondta ki a nevét.
Visszhangzott a fejemben ez a két szó: 'Maddie miatt'. Szemeim könnybe lábadtak. Nehéz volt visszaerőltetni őket, nehogy kicsorduljanak helyükről.
A házunkhoz értünk. Bementünk.
- Mindjárt hozom a kulcsod és, aztán már mehetsz is Maddiehez. - mondtam neki az előszobában.
- Nem maradhatok? Olyan jó volt a múltkor. - szólt.
- Hát, igazából elég sok leckém van, meg nem szeretném, ha miattam problémáid lennének a barátnőddel...! - mondtam halkan.
- Öö... oké... - hangja kicsit csalódott volt.
Felsiettem a szobámba a kulcsért. Megszorítottam a kezembe, aztán lefutottam Calumhoz. Kezébe nyomtam a fém darabot.
- Köszi. - mosolygott.
- Nincs mit. - mosolyogtam én is.
Pár percig csendben néztük egymást, aztán megszólalt.
- Hát, akkor szia. - ölelt meg.
- Szia. - viszonoztam. Abban a pillanatban megint könnyesek lettek a szemeim. Nem akarom, hogy elmenjen, de nincs más választás.
Még mindig öleltük egymást. Ha elengedem meglátja, hogy könnyezek.
Eltolt magától. Kérdőn bámulta az arcom.
- Sírsz? - kérdezte halkan.
- Nem. - vágtam rá. - Csak valami porszem belement a szemembe... - magyaráztam.
- Mindkettőbe?
- Figyelj, mostmár menj! - küldtem el.
- O-oké. - szólt.
Kinyitotta az ajtót, aztán kilépett a házból. Becsukta maga után és elment. Belevertem a fejem a fehér faajtóba. Nekidőltem és tartottam magam a fejemmel. Ez nem lehet igaz! Hogy én mekkora egy hülye vagyok! Megsimítottam a kilincset, amihez Ő is hozzáért. Ellöktem magam az ajtótól, majd felsiettem a szobámba. Becsaptam az ajtót. Lerogytam az ágyam végébe és ott zokogtam magamnak.
Fél öt körül hallottam, hogy valaki kizárja a bejárati ajtót. Gyorsan letöröltem könnyeimet, bár így is nagyon látható volt, hogy sírtam. Leültem az íróasztalom elé, mintha leckét írnék.
- Kicsim. - köszöntött anya kedvesen.
- Szia. - köszöntem vissza, továbbra is a füzetemet bámulva.
- Gyere enni. - szólt.
- Nem vagyok éhes!
- Na... Biztos az vagy már. - győzködött.
- Oké. - álltam fel az asztaltól.
Mindketten lesétáltunk a konyhába. Leültem a pulthoz, míg anya kaját készített.
- Összefutottam Calummal az utcán. Eléggé le volt hangolva... Nem tudod, mi lehetett a baja? - kezdett bele a faggatásba.
- Honnan tudnám? - kérdeztem egy picit felháborodva.
Anya felhúzta a szemöldökét.
- Elküldtem őt... - könnyeztem.
- Mi? - kérdezte.
- Eljött elém suliba, aztán hazakísért. Közben elmondta, hogy a barátnője, vagyis Maddie miatt nem keresett pár napig. Bejöttünk a házba... Megkérdezte, maradhat-e, mire én azt mondtam neki, hogy inkább ne... - vertem bele most a pultba a fejem.
- Miért küldted el? - állt velem szembe.
- Mert nem szeretném, ha miattam problémáik lennének a barátnőjével! Nem akarok gonosz lenni! Nem akarom bántani azt a lányt, hiszen ő sem bánt engem! Még jobban utálnának, ha közéjük állnék! Amúgy sem szeretném beleélni magam! Talán könnyebb lesz nélküle. Elfelejtem, hogy milyen jóban kezdtünk lenni és, aztán újra csak egy rajongó leszek...! - fakadt ki belőlem.
- Ez a baj veled te lány! Mindig másnak teszel jót! Megvonod magadtól a boldogságot! - mondta ki az igazságot.
- Azt mondod, tegyem tönkre a kapcsolatukat?! - néztem rá furán.
- Nem! Egyáltalán nem! Az csúnya dolog lenne!
- Még jobban megkedvelném és megszeretném őt, ha több időt töltenénk együtt... Egy idő után többet éreznék iránta! Maddie amúgy sem örül neki, ha velem van! - magyaráztam tovább.
- Sajnálom! - ölelt át anya.
*Calum szemszöge*
Meglepődtem, amikor Stella elküldött. Lehet, hogy Maddie miatt... Nem tudom.
Miután kiléptem a házukból, még pár percig ott álltam az ajtó előtt. Nem tudtam mit tenni.
Végül elindultam. Összefutottam még az anyukájával is. Kérdőn nézett rám, amikor meglátta, hogy eléggé elvagyok kenődve. Csak köszöntem neki és mentem tovább.
- Na, mi a baj? Mitől vagy így elkenődve? - kérdezte Luke, amikor az ő szobájukba mentem be.
Csak vállat vontam.
- Maddievel van gond? Összevesztetek? - ült le mellém a kanapéra.
Válaszul megráztam a fejem.
- Akkor mi van? - kérdezte kicsit idegesen. Megint csak megvontam a vállam.
Ahogy ígértem, meg is hoztam az új részt. Késtem vele megint, de azért remélem tetszeni fog nektek! Komizzatok és iratkozzatok fel minél többen! Jó olvasást! :)
---------------------------------------------------------------------------------------
Calum egyáltalán nem válaszolt az üzenetemre. Bár miért foglalkozna velem, ha ott van neki a barátnője..
Hétfo van, vagyis suli. Kicsit szomorkásan sétáltam el a sulihoz. Az épületben majdnem mindenki a szombati koncertről beszélt. Bementem az osztályba, aztán leültem a helyemre. Kikészítettem az első órához szükséges tanszereimet.
Csendben firkálgattam a füzetembe. Közben persze figyelmesen hallgattam, hogy az osztálytársnőim miről beszélnek.
- Ő is ott volt... - szólt halkan Mia Lanának. Na, itt már tudtam, hogy rólam van szó.
- Igen? - kérdezte Lana, mintha eddig nem is tudta volna.
- Nem láttad a képeket, amiket felrakott twitterre? Visszakövette őt Calum, Luke és Michael is. Bekedvelték a képeit és Calum még kommentelt is hozzá neki. - mesélte Mia.
- Oh... - Lana csak ennyit tudott kinyögni.
Szinte éreztem, hogy oda fog jönni hozzám. Megállt a padom előtt.
- Na, anyuci, apuci bevitt az öltözőjükbe? - szólt bunkón.
Először nem tudtam megszólalni. Totál befagytam, de aztán erőt vettem magamon és tudtam, hogy most ezt nem szabad csak úgy szó nélkül hagynom.
- Nem. Tudod, én nem vagyok te, hogy anyucival és apucival járjak koncertre. Különben meg, ha annyira menő vagy, akkor kérdezd meg Caluméktól, hogy mi volt... - olvastam be neki, majd felálltam a padomtól és kezembe fogva a cuccaimat kivonultam az osztályteremből. Lana meg a többiek döbbent feje mindent megért. Hallottam, ahogy a fiúk 'húú'-ztak egy sort az osztályban.
- Azért, mert találkoztál velük és visszakövettek még nem kell elszállnod magadtól! Igen nagy pofád lett! - üvöltött ki utánam az osztályból.
- Ha te megteheted, akkor én miért ne?! Meg nekem legalább nem attól lett nagy pofám, hogy lefeküdtem fél Londonnal! - szóltam vissza nyugodt hangsúllyal.
Erre Lana nem tudott mit reagálni, így gondolom visszament az osztályba, én meg elindultam a nyelvi laborba.
*Szerdán*
Újra suli. Calumról semmi hír. Nem ír se smst, se üzenetet twitteren. Ma este tutira írok neki, hogy mi baja van velem. Még a kulcsokért sem jelentkezik...
Harmadik órán smsem érkezett. Épp a legunalmasabb órát, az irodalmat próbáltam túlélni. Kicsúsztattam a zsebemből a telómat. Megnyitottam az üzenetet: 'Hány órád van ma? xx Cal'. Szívem hevesen kezdett el verni. Ezekszerint eszébe jutottam. Visszaírtam neki, hogy hat órám lesz ma. Fél perc múlva újra írt: 'Oké. Akkor a sulid előtt várlak. xx Cal'. Elmosolyodtam. Úristen! A suli előtt fog várni. Ááh. Boldogságomat nem tudtam leplezni.
- Stella, minek örülsz ennyire? - nézett rám a tanár.
Megköszörültem a torkomat, aztán válaszoltam.
- Boldoggá tesz az irodalom és Shakespeare. - vigyorogtam kínosan.
- Nem Shakespearet vesszük, így örülnék neki, ha jobban figyelnél az órákon. - szidott meg.
- Rendben. Elnézést. - szóltam.
A hatodik óra végére annyira izgatott lettem, hogy szinte remegtem az idegtől. Bementem a lányvécébe, majd engedtem jó hideg vizet és elöblítettem a fejem. Ezután még a csuklóimat is áztattam egy ideig a hideg vízben.
Megtöröltem az arcomat, aztán rendbe hoztam a minimális sminkem. Sietve mentem végig a folyosókon. Kilöktem a suli ajtaját. Körbe néztem. Calum kicsit arrébb állt és Lanáék állták őt körbe. Cal felfigyelt érkezésemre. Már messzebbről nézett.
- Szia, Stel. - lépett ki a két lány közül, majd megölelt.
- Szia, Cal. - viszonoztam ölelését.
- Mehetünk? - kérdezte még mindig csodálattal nézve engem.
- Mehetünk. - feleltem.
Lanáék leesett állal figyelték 'produkciónkat'.
- Sziasztok. - köszönt el a lányoktól.
Én amolyan 'na, ehhez mit szóltok?!' fejjel néztem rájuk.
- Mizujs veled? - kérdezte Cal, amikor elindultunk hozzánk.
- Semmi... Veled? - kérdeztem vissza.
- Velem sem. - felelte.
- Miért nem jelentkeztél szombat óta? - tettem fel neki kérdésemet hosszabb perces csend után.
- Maddie miatt... - mondta ki a nevét.
Visszhangzott a fejemben ez a két szó: 'Maddie miatt'. Szemeim könnybe lábadtak. Nehéz volt visszaerőltetni őket, nehogy kicsorduljanak helyükről.
A házunkhoz értünk. Bementünk.
- Mindjárt hozom a kulcsod és, aztán már mehetsz is Maddiehez. - mondtam neki az előszobában.
- Nem maradhatok? Olyan jó volt a múltkor. - szólt.
- Hát, igazából elég sok leckém van, meg nem szeretném, ha miattam problémáid lennének a barátnőddel...! - mondtam halkan.
- Öö... oké... - hangja kicsit csalódott volt.
Felsiettem a szobámba a kulcsért. Megszorítottam a kezembe, aztán lefutottam Calumhoz. Kezébe nyomtam a fém darabot.
- Köszi. - mosolygott.
- Nincs mit. - mosolyogtam én is.
Pár percig csendben néztük egymást, aztán megszólalt.
- Hát, akkor szia. - ölelt meg.
- Szia. - viszonoztam. Abban a pillanatban megint könnyesek lettek a szemeim. Nem akarom, hogy elmenjen, de nincs más választás.
Még mindig öleltük egymást. Ha elengedem meglátja, hogy könnyezek.
Eltolt magától. Kérdőn bámulta az arcom.
- Sírsz? - kérdezte halkan.
- Nem. - vágtam rá. - Csak valami porszem belement a szemembe... - magyaráztam.
- Mindkettőbe?
- Figyelj, mostmár menj! - küldtem el.
- O-oké. - szólt.
Kinyitotta az ajtót, aztán kilépett a házból. Becsukta maga után és elment. Belevertem a fejem a fehér faajtóba. Nekidőltem és tartottam magam a fejemmel. Ez nem lehet igaz! Hogy én mekkora egy hülye vagyok! Megsimítottam a kilincset, amihez Ő is hozzáért. Ellöktem magam az ajtótól, majd felsiettem a szobámba. Becsaptam az ajtót. Lerogytam az ágyam végébe és ott zokogtam magamnak.
Fél öt körül hallottam, hogy valaki kizárja a bejárati ajtót. Gyorsan letöröltem könnyeimet, bár így is nagyon látható volt, hogy sírtam. Leültem az íróasztalom elé, mintha leckét írnék.
- Kicsim. - köszöntött anya kedvesen.
- Szia. - köszöntem vissza, továbbra is a füzetemet bámulva.
- Gyere enni. - szólt.
- Nem vagyok éhes!
- Na... Biztos az vagy már. - győzködött.
- Oké. - álltam fel az asztaltól.
Mindketten lesétáltunk a konyhába. Leültem a pulthoz, míg anya kaját készített.
- Összefutottam Calummal az utcán. Eléggé le volt hangolva... Nem tudod, mi lehetett a baja? - kezdett bele a faggatásba.
- Honnan tudnám? - kérdeztem egy picit felháborodva.
Anya felhúzta a szemöldökét.
- Elküldtem őt... - könnyeztem.
- Mi? - kérdezte.
- Eljött elém suliba, aztán hazakísért. Közben elmondta, hogy a barátnője, vagyis Maddie miatt nem keresett pár napig. Bejöttünk a házba... Megkérdezte, maradhat-e, mire én azt mondtam neki, hogy inkább ne... - vertem bele most a pultba a fejem.
- Miért küldted el? - állt velem szembe.
- Mert nem szeretném, ha miattam problémáik lennének a barátnőjével! Nem akarok gonosz lenni! Nem akarom bántani azt a lányt, hiszen ő sem bánt engem! Még jobban utálnának, ha közéjük állnék! Amúgy sem szeretném beleélni magam! Talán könnyebb lesz nélküle. Elfelejtem, hogy milyen jóban kezdtünk lenni és, aztán újra csak egy rajongó leszek...! - fakadt ki belőlem.
- Ez a baj veled te lány! Mindig másnak teszel jót! Megvonod magadtól a boldogságot! - mondta ki az igazságot.
- Azt mondod, tegyem tönkre a kapcsolatukat?! - néztem rá furán.
- Nem! Egyáltalán nem! Az csúnya dolog lenne!
- Még jobban megkedvelném és megszeretném őt, ha több időt töltenénk együtt... Egy idő után többet éreznék iránta! Maddie amúgy sem örül neki, ha velem van! - magyaráztam tovább.
- Sajnálom! - ölelt át anya.
*Calum szemszöge*
Meglepődtem, amikor Stella elküldött. Lehet, hogy Maddie miatt... Nem tudom.
Miután kiléptem a házukból, még pár percig ott álltam az ajtó előtt. Nem tudtam mit tenni.
Végül elindultam. Összefutottam még az anyukájával is. Kérdőn nézett rám, amikor meglátta, hogy eléggé elvagyok kenődve. Csak köszöntem neki és mentem tovább.
- Na, mi a baj? Mitől vagy így elkenődve? - kérdezte Luke, amikor az ő szobájukba mentem be.
Csak vállat vontam.
- Maddievel van gond? Összevesztetek? - ült le mellém a kanapéra.
Válaszul megráztam a fejem.
- Akkor mi van? - kérdezte kicsit idegesen. Megint csak megvontam a vállam.
2013. szeptember 17., kedd
4. fejezet: Meglepetés vendég
Sziasztok. :)
Bizony, késtem sajnos egy teljes hetet a résszel! Sajnálom, remélem kiengesztellek titeket a bejegyzés tartalmával! Várom a komikat és új feliratkozókat!
So I hope you like it! Jó olvasást! :))
-------------------------------------------------------------------------------
Kérdőn bámultam a laptop képernyőjét. Inkább kikapcsoltam az egész szerkezetet, aztán csak ültem az ágyamon és néztem ki a fejemből. Felriadtam a bambulásból, amikor hirtelen megszólalt a csengő. Lesiettem a lépcsőkön, hogy kinyissam az ajtót. Pislogtam párat, mert azt hittem csak káprázik a szemem.
- Jó estét! - köszöntött.
- Ca-Calum! - néztem végig rajta.
- Úgy hívnak... - viccelődött. - Csini pizsama. - mért fel magának.
Ujjatlan póló rövid nacival. Halvány zöld színű és a pólón egy maci táncol.
- Öhm... Mit keresel itt? - tettem fel kérdésemet.
- Azt írtad, hogy szerinted már nem fogunk találkozni többet, ezért kiszedtem Lukeból, hogy hol és merre laksz, aztán eljöttem. - magyarázta, még mindig mosolyogva méregetve engem. - Öö... Nem mehetnék be? Kezd hideg lenni... - szólt összébb húzva magát.
- Jaj, de ... Gyere! - tártam kijebb az ajtót.
- Most is érzem a parfümödet. - mondta, amikor belépett az ajtón és mellém állt.
- De a nevét nem tudod! - mondtam huncutul.
- Majd úgyis megtudom! - kacsintott rám. - Szép házatok van! - dicsérte meg lakhelyünket.
- Köszi.
- Kivel beszélgetsz?! - jött le a lépcsőkön anya.
- Csókolom. - köszöntötte anyámat aranyosan, akárcsak egy kisfiú.
- Ó... Szia. - köszönt vissza neki mosolyogva.
- Stella, vehetnél fel valami mást magadra... - utalt a pizsamámra.
- Engem nem zavar, hogy pizsiben van, hiszen este van már. - szólt Calum.
- Nem baj... Stella, menj és öltözz át! - adta ki a parancsot.
Felmentem és magamra kaptam egy cicanadrágot, melltartót és egy 'LOVE' feliratú pólót. Lesiettem a földszintre.
Anya és Calum hangját a konyhából hallottam, így oda mentem. Mindketten felmértek maguknak.
- Megfelel? - néztem anyára.
- Meg. - felelte.
Egy darabig hármasban beszélgettünk, aztán nem tudom, honnan jött a bátorságom, de megkérdeztem Calumtól, hogy fel-e megyünk a szobámba. Beleegyezett, így fellépkedtünk a lépcsőkön.
- Tényleg én vagyok a kedvenced a bandából? - kérdezte, amint beléptünk a szobámba. A fejem szinte lángolt.
- Igen. - fordultam felé összes bátorságomat összeszedve.
A szemébe néztem.
- Örülök. - mosolygott.
Leültünk az ágyamra. Kínos csendben üldögéltünk, aztán eszembe jutott valami, vagyis valaki.
- Hogy-hogy nem a barátnőddel vagy? - kérdeztem rá.
- Nem tudom. Úgy éreztem, el kell jönnöm hozzád... - kaptam meg a választ. - De honnan tudod, hogy it van ő is? - kérdése miatt elég kínosan éreztem magam.
- Láttalak titeket a városban... - feleltem halkan.
- Tudom... Én is láttalak. Eléggé siettél...
- Még mi mindent mesélt neked rólam anyám? - váltottam témát.
- Az titok. - vonta meg a vállát.
- Ne már! - szóltam kicsit csalódottan. - De gonosz vagy! - tetettem felháborodást.
- Gonosz vagyok?! - vágott ugyan olyan szomorú fejet, mint tegnap.
- Igen! - fontam össze magam előtt a karjaimat.
Még erőteljesebben 'szomorkodott'. Még a szemei is kidülledtek. Kitört belőlem a nevetés.
- Ne nevess ki! - fonta össze maga előtt a kezeit most ő.
- Akkor ne vágj ilyen fejet!
- Milyet? Erre gondoltál? - bandzsított be.
- Hülye! Ez még rosszabb volt! - nevettem még jobban.
Mostmár ő is elnevette magát.
Miután kinevettük magunkat, még mindig tudni akartam, hogy mennyi kínos dolgot mesélt neki anyám, így ajánlatot tettem Calumnak.
- Ha elmondod, hogy miket mesélt anyám, akkor én is elmondok neked egy titkot.
- Már tudom, milyen parfümöt használsz.
- Nem a parfümömről van szó. Ez egy olyan dolog, amiről senki sem tud. Még a szüleim se... - magyaráztam.
- Oké. Felsorolom miket mondott, aztán te jösz. De ne verj át! - egyezett bele.
- Nem foglak! - mosolyogtam kedvesen.
- Szóval... Legtöbbet a gyerekkorodról mesélt és azt mondta, hogy örül neki, hogy megismertél minket, mert azóta többet mosolyogsz. Igaz, hogy nincsenek barátaid? - tette fel azt a kérdést, amitől a gyomrom görcsbe rándult.
- Öö... Vannak azért... - hazudtam.
Calum felvont szemöldökkel nézett rám.
- Oké... Nincsenek... - hajtottam le szomorúan a fejem.
Egy picit könnyesek lettej a szemeim.
Cal közelebb húzódott hozzám, majd átkarolt.
- Mostmár vannak, hiszen itt vagyok én, meg Luke, Mikey és Ash. - vigasztalt.
Ránéztem, aztán boldogan átöleltem. Karjaimmal körül fontam a nyakát, a fejem pedig a vállába fúrtam. Ő kicsit hezitált, de végül körül fonta karjaival a derekamat.
Ekkor kinyitódott a szobaajtó és anya lépett be a szobámba egy tálcával a kezében. Calummal máris szétváltunk.
- Hoztam nektek limonádét és egy kis ropit. - mosolygott anya, majd lerakta az íróasztalomra és kiment.
- Akkor elmondod azt a titkot...? - szólalt meg Cal.
- Persze, de senkinek sem árulhatod el! Szóval... Novemberben elmentem egy tetkószalonba és csináltattam egy tetkót. Szerencsém volt, hogy megcsinálták, mert emígy nem lenne megengedett egy 15 évesnek... - meséltem, majd lehúztam a pólóm ujját, hogy szabadon legyen a vállam és a lapockám, ahova egy rózsa van rátetoválva csak úgy feketével.
Cal döbbenten bámulta.
- Azta... Igen jól néz ki. -mondta majd megérintette.
- Köszi. - mosolyogtam.
Ezután magam elé kaptam a laptopomat, aztán bekapcsoltam.
- Mindjárt jövök. - álltam fel, majd a helyemre tettem a gépet. Átmentem a fürdőszobába, mert pisilnem kellett. Megmostam a kezem, aztán már vissza is voltam.
Calum a laptoppal az ölében ült. Helyet foglaltam mellette.
- Csináltam magamról néhány képet, hogy legyen még több. - mutatta őket végig. Jó 'néhány' volt.
- Most csinálhatnánk együtt is, ha már tegnap nem jött össze.
- Oké. - ültem közelebb hozzá, hogy benne legyek a képbe.
Elég sok pillanatképet csináltunk: bandzsítunk; nevetünk; csücsörítünk; Cal továbbra is csücsörít, én rajta nevetek; durcásan néz rám, én még mindig nevetek; ő nekem ugrik és elkezd csikizni bosszúból - erről van kb. hét kép; dircásan ülök, ő pedig engem néz; mindketten magunk előtt összefont karokkal ülünk és duzzogunk.
- Most már mennem kéne. - állt fel.
- Öö... oké. Kikísérlek. - álltam fel én is.
Lementünk az előszobába. Ott mindketten felkaptuk a kabátunkat, cipőnket, sapinkat. Kiléptünk az ajtón, aztán még kikísértem őt a kapuig.
- Hát, akkor szia. - ölelt meg. - Jó volt nálatok és köszönöm, hogy én lehettem az első, aki megtudta a titkodat. - mosolygott.
- Nincs mit. Szia. - mosolyogtam vissza rá.
- Jó éjt! - szólt, majd elindult.
- Jó éjt! - mondtam én is.
Nem mentem be a házba, bármennyire is kezdett hűvös lenni. Csak néztem utána. Boldogan!
Egy kéz érintette meg a vállam. Hátra néztem. Anya volt az.
- Aranyos fiú. - mondta.
- Tudom. - mosolyogtam.
- Gyere. Menjünk aludni. - szólt pár perc után.
Felmentem a szobámba, aztán átöltöztem pizsire. Rápillantottam az ágyra, ahol megláttam Calum kulcsát. Kezembe fogtam a telefonomat, aztán írtam neki egy üzenetet: 'Itt hagytad a kulcsodat! Stel'. Az asztalomra tettem a kulcsot, aztán lefeküdtem aludni.
*Calum szemszöge*
Beléptem a szállodába, aztán amikor a szobám elé értem, hosszú keresés után rájöttem, hogy valószínűleg Stelláéknál hagytam a kulcsot. Megkopogtattam az ajtót. Maddie kinyitotta, majd egyből adott is egy kérdést.
- Hol voltál? - hangja ideges volt.
- Sétálni a városban. - hazudtam.
- Ilyen sokáig? - vonta fel szemöldökét.
- Londonban vagyunk. Itt mindig ellehet ütni az időt...
- Aha... - szólt cinikusan.
Bemenkültem a fürdőszobába, nehogy újabb kérdést tegyen fel vagy esetleg megzsaroljon.
Beálltam a langyos zuhany alá, ami nagyon jól esett. Még mindig Stellán járt az eszem. Tegnap óta, amióta megismertem, állandóan rá gondolok. Barátnőm van, de mégis... Ő olyan más. A gyönyörű barna haja, a mogyoróbarna szemei, a bőre, az illata... minden... Megráztam a fejem, hogy kirázzam belőle ezeket a gondolatokat, hiszen nekem itt van Maddie.
Rácsavartam a csípőmre egy törölközőt, aztán kimentem a hálóba. Maddie idegesen nézett rám. A telómat tartotta a kezében...
- Ez ki?! - nyomta a képembe a készüléket, aminek képernyőjén egy üzenet volt megnyitva Stellától.
- Egy kedves ismerősöm... - feleltem.
- Aha... Nála voltál, mi?! - üvöltötte. Arcán végig folyt egy könnycsepp. Felé nyúltam, hogy letöröljem.
- Ne érj hozzám! - lépett hátrébb.
- Maddie... Igen, nála voltam, mert jóban vagyunk, de semmi több! Nem csaltalak meg...! - fakadt ki belőlem.
- De hazudtál nekem! - ült le szomorúan az ágy szélére.
- Igen, mert kiakadtál volna...!
- Így nem akadtam ki?!
- De igen, viszon, ha nem tudtad volna, akkor most nem lenne ez! Bocsánatot kérek, hogy hazudtam! Nem akartam, de nem volt más választásom!
- Őszintének kéne lenned velem!
- Tudom! Sajnálom, hogy hibáztam! Megbocsátasz?
- Meg. - szólt rövid gondolkodás után. Megöleltem, aztán egy finom csókot nyomtam puha ajkaira.
Bizony, késtem sajnos egy teljes hetet a résszel! Sajnálom, remélem kiengesztellek titeket a bejegyzés tartalmával! Várom a komikat és új feliratkozókat!
So I hope you like it! Jó olvasást! :))
-------------------------------------------------------------------------------
Kérdőn bámultam a laptop képernyőjét. Inkább kikapcsoltam az egész szerkezetet, aztán csak ültem az ágyamon és néztem ki a fejemből. Felriadtam a bambulásból, amikor hirtelen megszólalt a csengő. Lesiettem a lépcsőkön, hogy kinyissam az ajtót. Pislogtam párat, mert azt hittem csak káprázik a szemem.
- Jó estét! - köszöntött.
- Ca-Calum! - néztem végig rajta.
- Úgy hívnak... - viccelődött. - Csini pizsama. - mért fel magának.
Ujjatlan póló rövid nacival. Halvány zöld színű és a pólón egy maci táncol.
- Öhm... Mit keresel itt? - tettem fel kérdésemet.
- Azt írtad, hogy szerinted már nem fogunk találkozni többet, ezért kiszedtem Lukeból, hogy hol és merre laksz, aztán eljöttem. - magyarázta, még mindig mosolyogva méregetve engem. - Öö... Nem mehetnék be? Kezd hideg lenni... - szólt összébb húzva magát.
- Jaj, de ... Gyere! - tártam kijebb az ajtót.
- Most is érzem a parfümödet. - mondta, amikor belépett az ajtón és mellém állt.
- De a nevét nem tudod! - mondtam huncutul.
- Majd úgyis megtudom! - kacsintott rám. - Szép házatok van! - dicsérte meg lakhelyünket.
- Köszi.
- Kivel beszélgetsz?! - jött le a lépcsőkön anya.
- Csókolom. - köszöntötte anyámat aranyosan, akárcsak egy kisfiú.
- Ó... Szia. - köszönt vissza neki mosolyogva.
- Stella, vehetnél fel valami mást magadra... - utalt a pizsamámra.
- Engem nem zavar, hogy pizsiben van, hiszen este van már. - szólt Calum.
- Nem baj... Stella, menj és öltözz át! - adta ki a parancsot.
Felmentem és magamra kaptam egy cicanadrágot, melltartót és egy 'LOVE' feliratú pólót. Lesiettem a földszintre.
Anya és Calum hangját a konyhából hallottam, így oda mentem. Mindketten felmértek maguknak.
- Megfelel? - néztem anyára.
- Meg. - felelte.
Egy darabig hármasban beszélgettünk, aztán nem tudom, honnan jött a bátorságom, de megkérdeztem Calumtól, hogy fel-e megyünk a szobámba. Beleegyezett, így fellépkedtünk a lépcsőkön.
- Tényleg én vagyok a kedvenced a bandából? - kérdezte, amint beléptünk a szobámba. A fejem szinte lángolt.
- Igen. - fordultam felé összes bátorságomat összeszedve.
A szemébe néztem.
- Örülök. - mosolygott.
Leültünk az ágyamra. Kínos csendben üldögéltünk, aztán eszembe jutott valami, vagyis valaki.
- Hogy-hogy nem a barátnőddel vagy? - kérdeztem rá.
- Nem tudom. Úgy éreztem, el kell jönnöm hozzád... - kaptam meg a választ. - De honnan tudod, hogy it van ő is? - kérdése miatt elég kínosan éreztem magam.
- Láttalak titeket a városban... - feleltem halkan.
- Tudom... Én is láttalak. Eléggé siettél...
- Még mi mindent mesélt neked rólam anyám? - váltottam témát.
- Az titok. - vonta meg a vállát.
- Ne már! - szóltam kicsit csalódottan. - De gonosz vagy! - tetettem felháborodást.
- Gonosz vagyok?! - vágott ugyan olyan szomorú fejet, mint tegnap.
- Igen! - fontam össze magam előtt a karjaimat.
Még erőteljesebben 'szomorkodott'. Még a szemei is kidülledtek. Kitört belőlem a nevetés.
- Ne nevess ki! - fonta össze maga előtt a kezeit most ő.
- Akkor ne vágj ilyen fejet!
- Milyet? Erre gondoltál? - bandzsított be.
- Hülye! Ez még rosszabb volt! - nevettem még jobban.
Mostmár ő is elnevette magát.
Miután kinevettük magunkat, még mindig tudni akartam, hogy mennyi kínos dolgot mesélt neki anyám, így ajánlatot tettem Calumnak.
- Ha elmondod, hogy miket mesélt anyám, akkor én is elmondok neked egy titkot.
- Már tudom, milyen parfümöt használsz.
- Nem a parfümömről van szó. Ez egy olyan dolog, amiről senki sem tud. Még a szüleim se... - magyaráztam.
- Oké. Felsorolom miket mondott, aztán te jösz. De ne verj át! - egyezett bele.
- Nem foglak! - mosolyogtam kedvesen.
- Szóval... Legtöbbet a gyerekkorodról mesélt és azt mondta, hogy örül neki, hogy megismertél minket, mert azóta többet mosolyogsz. Igaz, hogy nincsenek barátaid? - tette fel azt a kérdést, amitől a gyomrom görcsbe rándult.
- Öö... Vannak azért... - hazudtam.
Calum felvont szemöldökkel nézett rám.
- Oké... Nincsenek... - hajtottam le szomorúan a fejem.
Egy picit könnyesek lettej a szemeim.
Cal közelebb húzódott hozzám, majd átkarolt.
- Mostmár vannak, hiszen itt vagyok én, meg Luke, Mikey és Ash. - vigasztalt.
Ránéztem, aztán boldogan átöleltem. Karjaimmal körül fontam a nyakát, a fejem pedig a vállába fúrtam. Ő kicsit hezitált, de végül körül fonta karjaival a derekamat.
Ekkor kinyitódott a szobaajtó és anya lépett be a szobámba egy tálcával a kezében. Calummal máris szétváltunk.
- Hoztam nektek limonádét és egy kis ropit. - mosolygott anya, majd lerakta az íróasztalomra és kiment.
- Akkor elmondod azt a titkot...? - szólalt meg Cal.
- Persze, de senkinek sem árulhatod el! Szóval... Novemberben elmentem egy tetkószalonba és csináltattam egy tetkót. Szerencsém volt, hogy megcsinálták, mert emígy nem lenne megengedett egy 15 évesnek... - meséltem, majd lehúztam a pólóm ujját, hogy szabadon legyen a vállam és a lapockám, ahova egy rózsa van rátetoválva csak úgy feketével.
Cal döbbenten bámulta.
- Azta... Igen jól néz ki. -mondta majd megérintette.
- Köszi. - mosolyogtam.
Ezután magam elé kaptam a laptopomat, aztán bekapcsoltam.
- Mindjárt jövök. - álltam fel, majd a helyemre tettem a gépet. Átmentem a fürdőszobába, mert pisilnem kellett. Megmostam a kezem, aztán már vissza is voltam.
Calum a laptoppal az ölében ült. Helyet foglaltam mellette.
- Csináltam magamról néhány képet, hogy legyen még több. - mutatta őket végig. Jó 'néhány' volt.
- Most csinálhatnánk együtt is, ha már tegnap nem jött össze.
- Oké. - ültem közelebb hozzá, hogy benne legyek a képbe.
Elég sok pillanatképet csináltunk: bandzsítunk; nevetünk; csücsörítünk; Cal továbbra is csücsörít, én rajta nevetek; durcásan néz rám, én még mindig nevetek; ő nekem ugrik és elkezd csikizni bosszúból - erről van kb. hét kép; dircásan ülök, ő pedig engem néz; mindketten magunk előtt összefont karokkal ülünk és duzzogunk.
- Most már mennem kéne. - állt fel.
- Öö... oké. Kikísérlek. - álltam fel én is.
Lementünk az előszobába. Ott mindketten felkaptuk a kabátunkat, cipőnket, sapinkat. Kiléptünk az ajtón, aztán még kikísértem őt a kapuig.
- Hát, akkor szia. - ölelt meg. - Jó volt nálatok és köszönöm, hogy én lehettem az első, aki megtudta a titkodat. - mosolygott.
- Nincs mit. Szia. - mosolyogtam vissza rá.
- Jó éjt! - szólt, majd elindult.
- Jó éjt! - mondtam én is.
Nem mentem be a házba, bármennyire is kezdett hűvös lenni. Csak néztem utána. Boldogan!
Egy kéz érintette meg a vállam. Hátra néztem. Anya volt az.
- Aranyos fiú. - mondta.
- Tudom. - mosolyogtam.
- Gyere. Menjünk aludni. - szólt pár perc után.
Felmentem a szobámba, aztán átöltöztem pizsire. Rápillantottam az ágyra, ahol megláttam Calum kulcsát. Kezembe fogtam a telefonomat, aztán írtam neki egy üzenetet: 'Itt hagytad a kulcsodat! Stel'. Az asztalomra tettem a kulcsot, aztán lefeküdtem aludni.
*Calum szemszöge*
Beléptem a szállodába, aztán amikor a szobám elé értem, hosszú keresés után rájöttem, hogy valószínűleg Stelláéknál hagytam a kulcsot. Megkopogtattam az ajtót. Maddie kinyitotta, majd egyből adott is egy kérdést.
- Hol voltál? - hangja ideges volt.
- Sétálni a városban. - hazudtam.
- Ilyen sokáig? - vonta fel szemöldökét.
- Londonban vagyunk. Itt mindig ellehet ütni az időt...
- Aha... - szólt cinikusan.
Bemenkültem a fürdőszobába, nehogy újabb kérdést tegyen fel vagy esetleg megzsaroljon.
Beálltam a langyos zuhany alá, ami nagyon jól esett. Még mindig Stellán járt az eszem. Tegnap óta, amióta megismertem, állandóan rá gondolok. Barátnőm van, de mégis... Ő olyan más. A gyönyörű barna haja, a mogyoróbarna szemei, a bőre, az illata... minden... Megráztam a fejem, hogy kirázzam belőle ezeket a gondolatokat, hiszen nekem itt van Maddie.
Rácsavartam a csípőmre egy törölközőt, aztán kimentem a hálóba. Maddie idegesen nézett rám. A telómat tartotta a kezében...
- Ez ki?! - nyomta a képembe a készüléket, aminek képernyőjén egy üzenet volt megnyitva Stellától.
- Egy kedves ismerősöm... - feleltem.
- Aha... Nála voltál, mi?! - üvöltötte. Arcán végig folyt egy könnycsepp. Felé nyúltam, hogy letöröljem.
- Ne érj hozzám! - lépett hátrébb.
- Maddie... Igen, nála voltam, mert jóban vagyunk, de semmi több! Nem csaltalak meg...! - fakadt ki belőlem.
- De hazudtál nekem! - ült le szomorúan az ágy szélére.
- Igen, mert kiakadtál volna...!
- Így nem akadtam ki?!
- De igen, viszon, ha nem tudtad volna, akkor most nem lenne ez! Bocsánatot kérek, hogy hazudtam! Nem akartam, de nem volt más választásom!
- Őszintének kéne lenned velem!
- Tudom! Sajnálom, hogy hibáztam! Megbocsátasz?
- Meg. - szólt rövid gondolkodás után. Megöleltem, aztán egy finom csókot nyomtam puha ajkaira.
2013. szeptember 4., szerda
3. fejezet: Beszámoló
Helloka. :D
Hát, ez lenne a 3. rész. Igen, sajnos, késtem vele, de azért remélem ugyanúgy tetszeni fog a folytatás! Várom a kommenteket és az újabbnál újabb feliratkozókat! Sokat jelent, hogy már négyen(!!!) vagytok!
Jó olvasást! :)
--------------------------------------------------------------------------------------
*Luke szemszöge*
Az arénához vezető úton végig mosolyogva bámultam a telefonom képernyőjét, amin Stella telefonszáma és képe világított. Totál megbabonázott, amikor megláttam őt kétségbeesetten összerogyva Calum mellett a padlón. Aranyos volt, ahogy aggódott a legjobb barátomért.
Beléptem az arénába, majd elsétáltam az öltözőnkig. Számítottam rá, hogy nélkülem nem indulnak el a szállodába.
- Hello. - köszöntem nekik.
- Csá. Mehetünk? - köszönt és tett fel egyben egy kérdést Ash.
- Aha. - feleltem újra a telefonomat bámulva.
- Mit nézel te annyira a telód képernyőjén? - lépett mellém Cal. Kezemmel eltakartam a telót.
- Na, mutasd már! - kapta ki a kezemből. - Elkérted a számát? - döbbent le. Csak bólintottam egyet.
- Átírhatom a telómba? - csillant meg a szeme.
- Nem tudom, hogy... - kezdtem volna el tiltakozni.
- Áá, úgyis átírom... - szólt közbe azzal a tipikus Calumos hangsúllyal és már elő is kapta készülékét.
Átmásolta a számot, majd még a képet is átküldte magának.
- Kösz. - adta vissza a telómat.
Mindketten elindultunk Mikey és Ash után, akik már előre mentek. Alig tíz perc alatt a szállodába értünk. Gondolkodtam rajta, hogy írok Stellának, de nem mertem, meg lehet, már lefeküdt aludni. Egy kellemes zuhany után dőltem be az ágyba. Lefekvés előtt még láttam, hogy Calum ügyködött valamit a telóján, ezután álomba szenderültem.
*Stella szemszöge*
Lassan, próbáltam minél csendesebben kizárni, majd kinyitni a lakásajtót. Már a lépcsőknél jártam, amikor hirtelen az egész szobát erős fény világította meg.
- Na, hazaért a csavargó lányunk! - nézett rám elég dühösen anya.
- Tessék? - néztem rá kérdőn. - Te mondtad, hogy ha Luke hazakísér, akkor megvárhatom, hogy mi lesz Calummal! - emlékeztettem.
- Ne szájalj velem! - figyelmeztetett.
- Nem szájalok, mert ez az igazság!
- Négy sráccal voltál egy szobában?! - döbbent le apa.
- Ja, a suliban meg tízzel vagyok összezárva egy osztályba. - feleltem.
- Néggyel?! - tartott még mindig annál az egy számnál.
- Jaj, ugyan már! - forgattam szemeimet.
- Négy ismeretlen srác... - gondolkodott hangosan.
- Számomra nem ismeretlenek. - mondtam. - Mentem aludni. - jeleztem, hogy fáradt vagyok és nem vagyok hajlandó se apát, se anyát hallgatni.
Fellépkedtem a lépcsőfokokon, majd miután előkészítettem a pizsamám, beugráltam a fürdőszobába. Nagyon jól esett a langyos zuhany egy ilyen hosszú nap után. Visszasétáltam a szobámba, aztán mielőtt lefeküdtem volna aludni, megnéztem a telóm. Kaptam egy üzenetet. Megnyitottam: 'Jó éjt, Stel! xx Cal'
Felkiáltottam, hogy 'Úristen!', aztán válaszoltam neki: 'Neked is, Cal! :) Stel'. Mosolyogva dőltem az ágyamba, aztán a bennem felgyülemlett adrenalintól nehezen, de elaludtam.
***
- Jó reggelt, vagy inkább jó napot, álomszuszék! - köszöntött anya.
- Jó napot! - köszöntem vissza, miután leellenőriztem, hogy mennyi az idő - öt perc múlva dél.
- Majd mesélsz, hogy milyen volt?! - tért rá az őt legjobban foglalkoztató témára.
- Majd igen. - feleltem. - Apa? - kérdeztem rá, hogy merre van édesapám. Vasárnap ritkán nincs itthon.
- Behívták a kórházba, mert az egyik betegével gond volt. - adta meg a választ anyukám.
Csináltam magamnak két pirítóst, aztán elvégeztem reggeli teendőimet.
Bejelentkeztem twitterre. Bővült a követőim száma. Igazából számítottam rá, hogy fog, de így is annyira hihetetlen volt.
- Igen! Igen! Igen! - sikítottam, amikor megláttam a saját szemeimmel, hogy Cal, Mikey és Luke is visszakövetett. Mondjuk csalódott voltam, hogy Ash nem követett vissza, de ő amúgy is fura volt egy picit velem tegnap.
Érkezett egy üzenetem. Calum írt: 'Szia. :) Remélem nem ébresztettelek fel az sms-emmel! Köszi, hogy aggódtál értem! U.i.: Milyen parfümöt használsz? Mennyei az illata!'
Mosolyogva olvastam végig. A parfümös résznél elnevettem magam.
Válaszoltam üzenetére: 'Szia. Szerencsére akkor épp zuhanyoztam, úgyhogy nem ébresztettél fel. Ezt nem kell megköszönnöd, hiszen alap dolog! ;) Válasz az u.i.-ra: Titok! ;P És köszi.'.
Újra írt: 'Örülök! :D Úgyis kiszedem majd belőled!'.
Megint válaszoltam: 'Hát, én azt nem hiszem, hogy kifogod tudni szedni majd belőlem, de ha sikerülni fog, akkor személyesen gratulálok majd neked. ;P'.
Máris jött a válasz: 'Akkor kezdheted megírni és begyakorolni a gratulációdat! ;)'.
- Jöhetek a mesedélutánra? - lépett be a szobámba anya.
- Jöhetsz. - mosolyogtam rá. - De még várnod kell egy picit, ha nem baj?!
- Nem baj. - szólt halkan.
Vissza írtam Calumnak: 'Már előttem van egy papír és egy toll. Most viszont mennem kell! Szia.'.
Ezután kijelentkeztem twitterről és kikapcsoltam a laptopot.
A sztorim felénél tarthattam, amikor jelzett a telefonom, hogy sms-t kaptam. Kezembe fogtam a készüléket, majd megnyitottam az üzenetet: 'Örülök-örülök! :D ... Remélem itt folytathatjuk a beszélgetést. xx Cal'.
Üzenetét olvasva elmosolyodtam. Anya kérdő pillantással figyelt, aztán rákérdezett:
- Calum írt?
Csak bólintottam egyet, de a mosolyt a fejemről nem lehetett lavakarni. Boldog voltam, de nagyon. Viszont remélem nem akar átverni vagy bármi más, hiszen barátnője van.
- Nem azt mondtad, hogy jár valakivel? - kérdezte anya.
Mintha olvasott volna a gondolataimban.
- De igen... - hajtottam le a fejem.
- Szerintem az a Luke is helyeske, aki hazakísért téged. - próbált 'vigasztalni'.
- Mindegyikőjük nagyon aranyos, helyes és kedves, de valahogy Calum számomra másabb... - magyaráztam.
- Jajj! - ült át mellém az ágyra, majd magához ölelt. A hajamat simogatta.
- Feltöltötted már a velük készített képedet twitterre? - juttatta eszembe.
- Még nem... De még nem meséltem végig, hogy mi volt.
Részletesen beszámoltam neki a történtekről, aztán kimentem egy picit sétálni. Csak úgy a városba, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem.
Épp a téren járkáltam össze-vissza, amikor nagy csalódásomra picit messzebb tőlem Calum sétált kézenfogva a barátnőjével, Maddievel. Tegnap miért nem volt ott, amikor szükséges lett volna?!
Egy nagy mázlista a csaj az egy biztos. Könnyes szemekkel néztem utánuk. Annyira összeillenek. A lány tökéletes mása Calumnak, csak női változatban. Ugyan rám mégcsak fel sem figyelne egy olyan srác, mint Cal.
Elindultam hazafelé. Calumék is arra mentek, így amikor a közelükbe értem, begyorsítottam és elsiettem mellettük. Amikor már messzebb kerültem tőlük, lelassítottam.
Nemsokára haza is értem. Lezuhanyoztam, megvacsoráztam, aztán a szobámba mentem. Bekapcsoltam a laptopom, majd bejelentkeztem twitterre. Feltöltöttem a képet, ami tegnap készült a srácokkal és Niallel. Minden kedvelték a képet. Calum kommentelt is: 'Hát, velem külön sajnos nem jött össze, de majd bepótoljuk! ;)'.
Most ezt miért csinálja?! Csak hülyít! Tudom!
Bekedveltem a kommentjét, majd válaszoltam rá: 'Az még nem biztos! ;)'.
Egyből jött a privát üzenet Tőle: 'Miért ne lenne biztos?!'.
Nem válaszoltam, mert nem tudtam mit, hiszen azt mégsem írhatom oda neki, hogy a barátnőd miatt. Rájönne, hogy féltékeny vagyok! De ki nem az?!
Újra üzent: 'Hmm?! Miért ne?'.
Most sem válaszoltam, így pár perc múlva megint írt: 'Most miért nem válaszolsz?! :('.
Na, itt jött az, hogy bűntudatom lett, ezért most már visszaírtam neki: 'Bocsi, de gondolkodtam a válaszon... Nem hiszem, hogy fogunk még találkozni...'.
Válaszként csak ennyit írt: 'Biztos vagy benne?'.
Hát, ez lenne a 3. rész. Igen, sajnos, késtem vele, de azért remélem ugyanúgy tetszeni fog a folytatás! Várom a kommenteket és az újabbnál újabb feliratkozókat! Sokat jelent, hogy már négyen(!!!) vagytok!
Jó olvasást! :)
--------------------------------------------------------------------------------------
*Luke szemszöge*
Az arénához vezető úton végig mosolyogva bámultam a telefonom képernyőjét, amin Stella telefonszáma és képe világított. Totál megbabonázott, amikor megláttam őt kétségbeesetten összerogyva Calum mellett a padlón. Aranyos volt, ahogy aggódott a legjobb barátomért.
Beléptem az arénába, majd elsétáltam az öltözőnkig. Számítottam rá, hogy nélkülem nem indulnak el a szállodába.
- Hello. - köszöntem nekik.
- Csá. Mehetünk? - köszönt és tett fel egyben egy kérdést Ash.
- Aha. - feleltem újra a telefonomat bámulva.
- Mit nézel te annyira a telód képernyőjén? - lépett mellém Cal. Kezemmel eltakartam a telót.
- Na, mutasd már! - kapta ki a kezemből. - Elkérted a számát? - döbbent le. Csak bólintottam egyet.
- Átírhatom a telómba? - csillant meg a szeme.
- Nem tudom, hogy... - kezdtem volna el tiltakozni.
- Áá, úgyis átírom... - szólt közbe azzal a tipikus Calumos hangsúllyal és már elő is kapta készülékét.
Átmásolta a számot, majd még a képet is átküldte magának.
- Kösz. - adta vissza a telómat.
Mindketten elindultunk Mikey és Ash után, akik már előre mentek. Alig tíz perc alatt a szállodába értünk. Gondolkodtam rajta, hogy írok Stellának, de nem mertem, meg lehet, már lefeküdt aludni. Egy kellemes zuhany után dőltem be az ágyba. Lefekvés előtt még láttam, hogy Calum ügyködött valamit a telóján, ezután álomba szenderültem.
*Stella szemszöge*
Lassan, próbáltam minél csendesebben kizárni, majd kinyitni a lakásajtót. Már a lépcsőknél jártam, amikor hirtelen az egész szobát erős fény világította meg.
- Na, hazaért a csavargó lányunk! - nézett rám elég dühösen anya.
- Tessék? - néztem rá kérdőn. - Te mondtad, hogy ha Luke hazakísér, akkor megvárhatom, hogy mi lesz Calummal! - emlékeztettem.
- Ne szájalj velem! - figyelmeztetett.
- Nem szájalok, mert ez az igazság!
- Négy sráccal voltál egy szobában?! - döbbent le apa.
- Ja, a suliban meg tízzel vagyok összezárva egy osztályba. - feleltem.
- Néggyel?! - tartott még mindig annál az egy számnál.
- Jaj, ugyan már! - forgattam szemeimet.
- Négy ismeretlen srác... - gondolkodott hangosan.
- Számomra nem ismeretlenek. - mondtam. - Mentem aludni. - jeleztem, hogy fáradt vagyok és nem vagyok hajlandó se apát, se anyát hallgatni.
Fellépkedtem a lépcsőfokokon, majd miután előkészítettem a pizsamám, beugráltam a fürdőszobába. Nagyon jól esett a langyos zuhany egy ilyen hosszú nap után. Visszasétáltam a szobámba, aztán mielőtt lefeküdtem volna aludni, megnéztem a telóm. Kaptam egy üzenetet. Megnyitottam: 'Jó éjt, Stel! xx Cal'
Felkiáltottam, hogy 'Úristen!', aztán válaszoltam neki: 'Neked is, Cal! :) Stel'. Mosolyogva dőltem az ágyamba, aztán a bennem felgyülemlett adrenalintól nehezen, de elaludtam.
***
- Jó reggelt, vagy inkább jó napot, álomszuszék! - köszöntött anya.
- Jó napot! - köszöntem vissza, miután leellenőriztem, hogy mennyi az idő - öt perc múlva dél.
- Majd mesélsz, hogy milyen volt?! - tért rá az őt legjobban foglalkoztató témára.
- Majd igen. - feleltem. - Apa? - kérdeztem rá, hogy merre van édesapám. Vasárnap ritkán nincs itthon.
- Behívták a kórházba, mert az egyik betegével gond volt. - adta meg a választ anyukám.
Csináltam magamnak két pirítóst, aztán elvégeztem reggeli teendőimet.
Bejelentkeztem twitterre. Bővült a követőim száma. Igazából számítottam rá, hogy fog, de így is annyira hihetetlen volt.
- Igen! Igen! Igen! - sikítottam, amikor megláttam a saját szemeimmel, hogy Cal, Mikey és Luke is visszakövetett. Mondjuk csalódott voltam, hogy Ash nem követett vissza, de ő amúgy is fura volt egy picit velem tegnap.
Érkezett egy üzenetem. Calum írt: 'Szia. :) Remélem nem ébresztettelek fel az sms-emmel! Köszi, hogy aggódtál értem! U.i.: Milyen parfümöt használsz? Mennyei az illata!'
Mosolyogva olvastam végig. A parfümös résznél elnevettem magam.
Válaszoltam üzenetére: 'Szia. Szerencsére akkor épp zuhanyoztam, úgyhogy nem ébresztettél fel. Ezt nem kell megköszönnöd, hiszen alap dolog! ;) Válasz az u.i.-ra: Titok! ;P És köszi.'.
Újra írt: 'Örülök! :D Úgyis kiszedem majd belőled!'.
Megint válaszoltam: 'Hát, én azt nem hiszem, hogy kifogod tudni szedni majd belőlem, de ha sikerülni fog, akkor személyesen gratulálok majd neked. ;P'.
Máris jött a válasz: 'Akkor kezdheted megírni és begyakorolni a gratulációdat! ;)'.
- Jöhetek a mesedélutánra? - lépett be a szobámba anya.
- Jöhetsz. - mosolyogtam rá. - De még várnod kell egy picit, ha nem baj?!
- Nem baj. - szólt halkan.
Vissza írtam Calumnak: 'Már előttem van egy papír és egy toll. Most viszont mennem kell! Szia.'.
Ezután kijelentkeztem twitterről és kikapcsoltam a laptopot.
A sztorim felénél tarthattam, amikor jelzett a telefonom, hogy sms-t kaptam. Kezembe fogtam a készüléket, majd megnyitottam az üzenetet: 'Örülök-örülök! :D ... Remélem itt folytathatjuk a beszélgetést. xx Cal'.
Üzenetét olvasva elmosolyodtam. Anya kérdő pillantással figyelt, aztán rákérdezett:
- Calum írt?
Csak bólintottam egyet, de a mosolyt a fejemről nem lehetett lavakarni. Boldog voltam, de nagyon. Viszont remélem nem akar átverni vagy bármi más, hiszen barátnője van.
- Nem azt mondtad, hogy jár valakivel? - kérdezte anya.
Mintha olvasott volna a gondolataimban.
- De igen... - hajtottam le a fejem.
- Szerintem az a Luke is helyeske, aki hazakísért téged. - próbált 'vigasztalni'.
- Mindegyikőjük nagyon aranyos, helyes és kedves, de valahogy Calum számomra másabb... - magyaráztam.
- Jajj! - ült át mellém az ágyra, majd magához ölelt. A hajamat simogatta.
- Feltöltötted már a velük készített képedet twitterre? - juttatta eszembe.
- Még nem... De még nem meséltem végig, hogy mi volt.
Részletesen beszámoltam neki a történtekről, aztán kimentem egy picit sétálni. Csak úgy a városba, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem.
Épp a téren járkáltam össze-vissza, amikor nagy csalódásomra picit messzebb tőlem Calum sétált kézenfogva a barátnőjével, Maddievel. Tegnap miért nem volt ott, amikor szükséges lett volna?!
Egy nagy mázlista a csaj az egy biztos. Könnyes szemekkel néztem utánuk. Annyira összeillenek. A lány tökéletes mása Calumnak, csak női változatban. Ugyan rám mégcsak fel sem figyelne egy olyan srác, mint Cal.
Elindultam hazafelé. Calumék is arra mentek, így amikor a közelükbe értem, begyorsítottam és elsiettem mellettük. Amikor már messzebb kerültem tőlük, lelassítottam.
Nemsokára haza is értem. Lezuhanyoztam, megvacsoráztam, aztán a szobámba mentem. Bekapcsoltam a laptopom, majd bejelentkeztem twitterre. Feltöltöttem a képet, ami tegnap készült a srácokkal és Niallel. Minden kedvelték a képet. Calum kommentelt is: 'Hát, velem külön sajnos nem jött össze, de majd bepótoljuk! ;)'.
Most ezt miért csinálja?! Csak hülyít! Tudom!
Bekedveltem a kommentjét, majd válaszoltam rá: 'Az még nem biztos! ;)'.
Egyből jött a privát üzenet Tőle: 'Miért ne lenne biztos?!'.
Nem válaszoltam, mert nem tudtam mit, hiszen azt mégsem írhatom oda neki, hogy a barátnőd miatt. Rájönne, hogy féltékeny vagyok! De ki nem az?!
Újra üzent: 'Hmm?! Miért ne?'.
Most sem válaszoltam, így pár perc múlva megint írt: 'Most miért nem válaszolsz?! :('.
Na, itt jött az, hogy bűntudatom lett, ezért most már visszaírtam neki: 'Bocsi, de gondolkodtam a válaszon... Nem hiszem, hogy fogunk még találkozni...'.
Válaszként csak ennyit írt: 'Biztos vagy benne?'.
2013. augusztus 27., kedd
2. fejezet: Ismerkedés
Sziasztok. :)
Íme, meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog nektek! Megint köszönöm az egy komit! Ezenkívül nagyon örülök a két feliratkozónak! Azért majd nyugodtan emelkedhetnek ezek a számok! :PP :D
Hát ennyi lenne. Jó olvasást! :)
----------------------------------------------------------------------------
Pont amikor már rányomott volna a gombra egy fekete valami csapódott nekünk, éppenséggel jobban Calumnak. A mellettem álló srác hirtelen leesett a padlóra. Elordítottam magam:
- Calum!
Lerogytam mellé, majd könnyes szemekkel bámultam az eszméletlenül fekvő srácot.
Mellém lépett egy biztonsági, majd Luke is. Riadtan néztek le. Az őr felkapta Calumot, majd elsietett vele. Ugyanabban a helyzetben maradtam ott a padlóra rogyva. Kezemmel a fejemet fogtam és zokogtam.
- Hé, nyugi! - guggolt le mellém Luke, majd magához ölelt. Pár percig abban a helyzetben voltunk, majd újra megszólalt.
- Gyere! Nem engedhetem, hogy ilyen állapotban távozz innen! - állt fel, majd felém nyújtotta kezét. Lassan felnyúltam és megfogtam.
- Minden rendben lesz! - nyugtatgatott.
Megálltunk a 5sos feliratú ajtó előtt. A mellettem álló magas fiú benyitott. Ashton és Michael kérdőn néztek ránk.
- Valami történt Calummal... Ő is ott volt... - bökött felém a fejével Luke.
- Óó... - nézett végig rajtam Ash.
- Te tudod, mi történt, ugye? - kérdezte engem bámulva Mikey.
- Nagyjából... - mondtam halkan.
- Most hol van Cal? - kérdezte idegesen Ash.
- Azt hiszem, az orvosiba vitték... - felelte Luke.
- Menjünk, nézzük meg, mi van vele! - lépett ki az ajtón köztem és Luke között.
Mikeyval és Luke-kal utána indultunk.
- Biztos, hogy nekem itt kéne lenne veletek?! - pillantottam Luke-ra félve.
- Engem nem zavarsz. - mosolygott Mikey. Vissza mosolyogtam rá, majd megsimítottam a vállát, amolyan 'köszönet' képp.
Megálltunk egy fehér ajtó előtt. Mivel Ash volt legelöl, ő nyitott be. Egymás után léptünk be a fehér szobába. Calum az ágyra volt fektetve. Őt látván újra könnybe lábadtak a szemeim.
- Tudja valamelyikőtök, hogy mi történt? - nézett végig rajtunk az orvos.
- Igen, én tudom... - léptem előbbre kicsit bátortalanul.
Az orvos érdeklődve figyelt.
- Épp képet akartunk készíteni, amikor valami a fejének csapódott. Ezután leesett a padlóra és eszméletét vesztette... - meséltem.
- Nem tudod, mi volt az a 'valami'?! - tett fel egy újabb kérdést.
- Nem. - feleltem a fejemet rázva.
- Hát, te sem vagy valami jó állapotban... - figyelte a remegő térdeimet és kezeimet.
- Megijedtem. - néztem én is a testrészeimre.
- Vedd be ezt a nyugtatót! - nyomott a kezembe egy tablettát, miután kiszedte a gyógyszeres dobozból.
- Rendben. - fogadtam el tőle, majd odasétáltam a mosdókagylóhoz.
Megengedtem a csapot, aztán a hideg víz alá nyomtam mindkét csuklómat, hogy azzal is egy picit segítsek az idegeimen. Ezután a nyelvemre tettem a tablettát és a tenyerembe engedve egy kis vizet, le is nyeltem.
Visszasétáltam Luke és Mikey közé.
- Addig, amíg megpróbálok tenni valamit azért, hogy ne essen semmi baja és esetleg felébredjen, legyetek szívesek kisétálni innen. - szólt az orvos.
Mi megfogtuk magunkat és kikullogtunk a teremből. Leültünk az ott kint lévő székekre. Már egy ideje ott üldögéltünk, amikor megszólalt a telefonom. Mindhárman felnéztek a bambulásból, ugyanis a Heartbreak Girl a csengőhangom. Mosolyogva figyelték, ahogy előkapom a telómat.
- Szia, anya! - köszöntöttem.
- Hol vagy már?! - 'támadott' le.
- Most épp egy orvosi előtt ülök a 5 Seconds of Summer tagjaival... - feleltem tök nyugodtan, mintha ez amolyan általános dolog lenne. Persze, azért büszke is voltam.
- Kikkel? - kérdezte hitetlenül.
- Luke-kal, Ash-sel és Mikeyval, Calum az orvosiban fekszik az ágyon és nem tudjuk, hogy most mi van vagy lesz vele! - adtam meg a választ.
- Ugye, nem történt semmi baj és jól vagy?! - váltott ideges hangnemre.
- Én jól vagyok, de Calum nem éppen... - mondtam szomorúan, majd egy könnycsepp gördült végig az arcomon. A mellettem ülő Luke gyengéden letörölte onnan. Felé fordultam, aztán kedvesen rámosolyogtam.
- És mikor kívánkozol haza jönni? - kérdezte anya.
- Még nem tudom... Szeretném megvárni, hogy mi lesz Calummal! -válaszoltam.
- Apáddal már szeretnénk lefeküdni aludni. Hogyan jutsz haza?
- Nem tudom... Hívok taxit. - gondolkodtam.
- Hát, annak nem örülnék! - kötött bele az ötletembe.
- Én haza kísérlek. - szólt Luke.
- Nem! Nem kell! - néztem rá.
- De igen! Szívesen elkísérlek! - erősködött.
- Luke elkísér! - mondtam anyának a telefonba.
- Biztos? De, hiszen nem is ismerjük azt a srácot! - bizonytalankodott.
- Tutira elkísér.. És én ismerem!
- Ajjh.. Rendben. Akkor jó éjt! - köszönt el tőlem.
- Jó éjt! - nyomtam ki a készüléket.
- Köszi, hogy majd elkísérsz. - mosolyogtam Luke-ra.
- Nincs mit. - mosolygott vissza.
- Neked a Heartbreak Girl a csengőhangod? - nézett még mindig megdöbbenve Ash.
Csak bólintottam egyet.
- Akkor te nem most láttál és hallottál minket először!
- Most láttalak és hallottalak titeket először élőben! - mondtam. - Tudom, kik vagytok!
- Akkor sorold fel a neveinket vezetéknévvel együtt.
- Oké... Te vagy Ashton Irwin. 1994. július 7-én születtél. - Ash döbbent feje minden pénzt megért. - Luke Hemmings. - fordultam Luke-hoz. - 1996. július 16-án született. Michael Clifford. - néztem Mikeyra. - Ő 1995. november 20-án született.
- Te egy őrült fanatikus vagy! - nevetett Mikey.
- Nem, csak szeretem a zenéiteket, a vicceiteket meg mindent, amit csináltok. - mosolyogtam.
- Mesélj még Calumról is és mondd el a beceneveinket! - adott egy újabb feladatot Ash.
- Calum Hood. 1996. január 25-én született. Calnak becézitek. Téged Ashnek. - mutattam Ashre. - Luke-ot Lukeynak, Michaelt Mikeynak. - soroltam büszkén.
- A marha! - csúszott ki a száján döbbenten.
Én csak elnevettem magam.
- Téged hogy hívnak? Mesélj magadról! - kérte Luke.
- Stella Pale vagyok. Barátoknak Stel. 1997. áprilisában születtem. Teljes mértékben brit vagyok. Itt születtem Londonban. Anyám sebész, apám nőgyógyász. - mondtam el az alap dolgokat magamról. - Ó, és van néhány rokonom Szlovákiában.
- Akkor te 16 leszel? - kérdezte Luke.
- Igen. - feleltem.
- Felébredt, de még kába egy kicsit! - nyílt ki az orvosi ajtaja. Egyszerre 'pattantunk' fel a székekről.
- Egy erősebb ember bevihetné az öltözőtökbe. - nézett a srácokra az orvos.
Mikey elsietett egy biztonságiért, aki aztán felkapta Calumot és becipelte az öltözőbe. Megköszöntük neki, majd elment.
Leültem Calum mellé, aki a kanapén feküdt. Szomorúan bámultam az arcát. Szemei csukva voltak. Csak itt-ott remegett meg a szemhéja, ami azt jelentette, hogy ébren van. Egyszercsak lassan felnyitotta őket, majd feltárult előttem két szép barna szeme. Kérdőn nézett rám.
- Felébredt! - néztem a srácokra, akik a telefonjaikat bújták.
- Igen, ébren van. Az orvos is mondta. - mondta Ash fel sem nézve a készülékéből.
- De tényleg felébredt! Kinyitotta a szemeit! - szóltam.
- Mi?! - néztek fel egyszerre.
- Akkor így mondd! - szólt hozzám elég bunkón Ash.
- Hé, Cal! Emlékszel rám? - lépett a kanapén heverő srác mellé. Ő ránézett. Egy ideig vizsgálta az arcát.
- Apa! Te vagy az?! - szólalt meg.
Tátott szájjal néztünk össze a többiekkel.
- Ne-nem! - dadogott Ash riadtan.
- Tudom! Te Ash vagy, aztán Lukey, Mikey és Stel... Látod még rá is emlékszem! - mutatott rám.
Biztosan elpirultam, Cal csak elmosolyodott.
- Becsaptalak titeket! - nevetett egy jót.
- Ha-ha-ha! - 'nevetett' Ash. Kétségkívül megsértődött.
Luke, Mikey és én egyszerre nevettük el magunkat, majd Ash is meglágyult, így mind az öten csak nevettünk kb. 8 percen át.
- Sajnálom, hogy nem jött össze az a fotó! - ült fel Cal, aztán elhelyezkedett mellettem.
- Viccelsz?! Itt vagyok veletek, az öltözőtökben! Nem kell sajnálnod! Amúgy is az a fontos, hogy te jól vagy! - mosolyogtam. Ő viszonozta.
- Most már csinálhatunk egy csoportképet. - tanácsolta.
- Benne vagyok. - bólintottam.
Ugyebár Calum ült az egyik felemen. Mellé Ash került. A másik felemre Luke ült, mellé pedig Mikey.
A nekünk szemben lévő asztalra tettük a telómat. Kitámasztottuk egy pohárral és beállítottuk időzítőre. Mikey nyomta meg a gombot, majd gyorsan visszaült a helyére és elhelyezkedett. A gép számolt, aztán elkészült a kép. Megnéztük, hogy sikerült. Minden egy 1000 vattos mosollyal a fejünkön ülünk.
- Mostmár mennem kéne! - álltam fel.
Calum bevágott egy 'csalódott fej by: Calum Hood'-ot.
Elnevettem magam. Ő felállt és megölelt. Utána Mikey és Ash is. Luke felkapta a kabátját.
- Akkor elkísérlek! - mosolygott. Viszonoztam.
- Én is akarok menni! - szólt Calum.
- Neked pihenned kell! - figyelmeztettem.
Megint csalódott fejet vágott.
- Sziasztok. Jó éjt! - köszöntem el tőlük.
Luke-kal elindultunk. Az utat végigbeszélgettük. Döbbenten nézett végig a házunkon, amikor odaértünk. Elköszöntünk egy öleléssel, aztán még elkérte a telószámomat.
Íme, meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog nektek! Megint köszönöm az egy komit! Ezenkívül nagyon örülök a két feliratkozónak! Azért majd nyugodtan emelkedhetnek ezek a számok! :PP :D
Hát ennyi lenne. Jó olvasást! :)
----------------------------------------------------------------------------
Pont amikor már rányomott volna a gombra egy fekete valami csapódott nekünk, éppenséggel jobban Calumnak. A mellettem álló srác hirtelen leesett a padlóra. Elordítottam magam:
- Calum!
Lerogytam mellé, majd könnyes szemekkel bámultam az eszméletlenül fekvő srácot.
Mellém lépett egy biztonsági, majd Luke is. Riadtan néztek le. Az őr felkapta Calumot, majd elsietett vele. Ugyanabban a helyzetben maradtam ott a padlóra rogyva. Kezemmel a fejemet fogtam és zokogtam.
- Hé, nyugi! - guggolt le mellém Luke, majd magához ölelt. Pár percig abban a helyzetben voltunk, majd újra megszólalt.
- Gyere! Nem engedhetem, hogy ilyen állapotban távozz innen! - állt fel, majd felém nyújtotta kezét. Lassan felnyúltam és megfogtam.
- Minden rendben lesz! - nyugtatgatott.
Megálltunk a 5sos feliratú ajtó előtt. A mellettem álló magas fiú benyitott. Ashton és Michael kérdőn néztek ránk.
- Valami történt Calummal... Ő is ott volt... - bökött felém a fejével Luke.
- Óó... - nézett végig rajtam Ash.
- Te tudod, mi történt, ugye? - kérdezte engem bámulva Mikey.
- Nagyjából... - mondtam halkan.
- Most hol van Cal? - kérdezte idegesen Ash.
- Azt hiszem, az orvosiba vitték... - felelte Luke.
- Menjünk, nézzük meg, mi van vele! - lépett ki az ajtón köztem és Luke között.
Mikeyval és Luke-kal utána indultunk.
- Biztos, hogy nekem itt kéne lenne veletek?! - pillantottam Luke-ra félve.
- Engem nem zavarsz. - mosolygott Mikey. Vissza mosolyogtam rá, majd megsimítottam a vállát, amolyan 'köszönet' képp.
Megálltunk egy fehér ajtó előtt. Mivel Ash volt legelöl, ő nyitott be. Egymás után léptünk be a fehér szobába. Calum az ágyra volt fektetve. Őt látván újra könnybe lábadtak a szemeim.
- Tudja valamelyikőtök, hogy mi történt? - nézett végig rajtunk az orvos.
- Igen, én tudom... - léptem előbbre kicsit bátortalanul.
Az orvos érdeklődve figyelt.
- Épp képet akartunk készíteni, amikor valami a fejének csapódott. Ezután leesett a padlóra és eszméletét vesztette... - meséltem.
- Nem tudod, mi volt az a 'valami'?! - tett fel egy újabb kérdést.
- Nem. - feleltem a fejemet rázva.
- Hát, te sem vagy valami jó állapotban... - figyelte a remegő térdeimet és kezeimet.
- Megijedtem. - néztem én is a testrészeimre.
- Vedd be ezt a nyugtatót! - nyomott a kezembe egy tablettát, miután kiszedte a gyógyszeres dobozból.
- Rendben. - fogadtam el tőle, majd odasétáltam a mosdókagylóhoz.
Megengedtem a csapot, aztán a hideg víz alá nyomtam mindkét csuklómat, hogy azzal is egy picit segítsek az idegeimen. Ezután a nyelvemre tettem a tablettát és a tenyerembe engedve egy kis vizet, le is nyeltem.
Visszasétáltam Luke és Mikey közé.
- Addig, amíg megpróbálok tenni valamit azért, hogy ne essen semmi baja és esetleg felébredjen, legyetek szívesek kisétálni innen. - szólt az orvos.
Mi megfogtuk magunkat és kikullogtunk a teremből. Leültünk az ott kint lévő székekre. Már egy ideje ott üldögéltünk, amikor megszólalt a telefonom. Mindhárman felnéztek a bambulásból, ugyanis a Heartbreak Girl a csengőhangom. Mosolyogva figyelték, ahogy előkapom a telómat.
- Szia, anya! - köszöntöttem.
- Hol vagy már?! - 'támadott' le.
- Most épp egy orvosi előtt ülök a 5 Seconds of Summer tagjaival... - feleltem tök nyugodtan, mintha ez amolyan általános dolog lenne. Persze, azért büszke is voltam.
- Kikkel? - kérdezte hitetlenül.
- Luke-kal, Ash-sel és Mikeyval, Calum az orvosiban fekszik az ágyon és nem tudjuk, hogy most mi van vagy lesz vele! - adtam meg a választ.
- Ugye, nem történt semmi baj és jól vagy?! - váltott ideges hangnemre.
- Én jól vagyok, de Calum nem éppen... - mondtam szomorúan, majd egy könnycsepp gördült végig az arcomon. A mellettem ülő Luke gyengéden letörölte onnan. Felé fordultam, aztán kedvesen rámosolyogtam.
- És mikor kívánkozol haza jönni? - kérdezte anya.
- Még nem tudom... Szeretném megvárni, hogy mi lesz Calummal! -válaszoltam.
- Apáddal már szeretnénk lefeküdni aludni. Hogyan jutsz haza?
- Nem tudom... Hívok taxit. - gondolkodtam.
- Hát, annak nem örülnék! - kötött bele az ötletembe.
- Én haza kísérlek. - szólt Luke.
- Nem! Nem kell! - néztem rá.
- De igen! Szívesen elkísérlek! - erősködött.
- Luke elkísér! - mondtam anyának a telefonba.
- Biztos? De, hiszen nem is ismerjük azt a srácot! - bizonytalankodott.
- Tutira elkísér.. És én ismerem!
- Ajjh.. Rendben. Akkor jó éjt! - köszönt el tőlem.
- Jó éjt! - nyomtam ki a készüléket.
- Köszi, hogy majd elkísérsz. - mosolyogtam Luke-ra.
- Nincs mit. - mosolygott vissza.
- Neked a Heartbreak Girl a csengőhangod? - nézett még mindig megdöbbenve Ash.
Csak bólintottam egyet.
- Akkor te nem most láttál és hallottál minket először!
- Most láttalak és hallottalak titeket először élőben! - mondtam. - Tudom, kik vagytok!
- Akkor sorold fel a neveinket vezetéknévvel együtt.
- Oké... Te vagy Ashton Irwin. 1994. július 7-én születtél. - Ash döbbent feje minden pénzt megért. - Luke Hemmings. - fordultam Luke-hoz. - 1996. július 16-án született. Michael Clifford. - néztem Mikeyra. - Ő 1995. november 20-án született.
- Te egy őrült fanatikus vagy! - nevetett Mikey.
- Nem, csak szeretem a zenéiteket, a vicceiteket meg mindent, amit csináltok. - mosolyogtam.
- Mesélj még Calumról is és mondd el a beceneveinket! - adott egy újabb feladatot Ash.
- Calum Hood. 1996. január 25-én született. Calnak becézitek. Téged Ashnek. - mutattam Ashre. - Luke-ot Lukeynak, Michaelt Mikeynak. - soroltam büszkén.
- A marha! - csúszott ki a száján döbbenten.
Én csak elnevettem magam.
- Téged hogy hívnak? Mesélj magadról! - kérte Luke.
- Stella Pale vagyok. Barátoknak Stel. 1997. áprilisában születtem. Teljes mértékben brit vagyok. Itt születtem Londonban. Anyám sebész, apám nőgyógyász. - mondtam el az alap dolgokat magamról. - Ó, és van néhány rokonom Szlovákiában.
- Akkor te 16 leszel? - kérdezte Luke.
- Igen. - feleltem.
- Felébredt, de még kába egy kicsit! - nyílt ki az orvosi ajtaja. Egyszerre 'pattantunk' fel a székekről.
- Egy erősebb ember bevihetné az öltözőtökbe. - nézett a srácokra az orvos.
Mikey elsietett egy biztonságiért, aki aztán felkapta Calumot és becipelte az öltözőbe. Megköszöntük neki, majd elment.
Leültem Calum mellé, aki a kanapén feküdt. Szomorúan bámultam az arcát. Szemei csukva voltak. Csak itt-ott remegett meg a szemhéja, ami azt jelentette, hogy ébren van. Egyszercsak lassan felnyitotta őket, majd feltárult előttem két szép barna szeme. Kérdőn nézett rám.
- Felébredt! - néztem a srácokra, akik a telefonjaikat bújták.
- Igen, ébren van. Az orvos is mondta. - mondta Ash fel sem nézve a készülékéből.
- De tényleg felébredt! Kinyitotta a szemeit! - szóltam.
- Mi?! - néztek fel egyszerre.
- Akkor így mondd! - szólt hozzám elég bunkón Ash.
- Hé, Cal! Emlékszel rám? - lépett a kanapén heverő srác mellé. Ő ránézett. Egy ideig vizsgálta az arcát.
- Apa! Te vagy az?! - szólalt meg.
Tátott szájjal néztünk össze a többiekkel.
- Ne-nem! - dadogott Ash riadtan.
- Tudom! Te Ash vagy, aztán Lukey, Mikey és Stel... Látod még rá is emlékszem! - mutatott rám.
Biztosan elpirultam, Cal csak elmosolyodott.
- Becsaptalak titeket! - nevetett egy jót.
- Ha-ha-ha! - 'nevetett' Ash. Kétségkívül megsértődött.
Luke, Mikey és én egyszerre nevettük el magunkat, majd Ash is meglágyult, így mind az öten csak nevettünk kb. 8 percen át.
- Sajnálom, hogy nem jött össze az a fotó! - ült fel Cal, aztán elhelyezkedett mellettem.
- Viccelsz?! Itt vagyok veletek, az öltözőtökben! Nem kell sajnálnod! Amúgy is az a fontos, hogy te jól vagy! - mosolyogtam. Ő viszonozta.
- Most már csinálhatunk egy csoportképet. - tanácsolta.
- Benne vagyok. - bólintottam.
Ugyebár Calum ült az egyik felemen. Mellé Ash került. A másik felemre Luke ült, mellé pedig Mikey.
A nekünk szemben lévő asztalra tettük a telómat. Kitámasztottuk egy pohárral és beállítottuk időzítőre. Mikey nyomta meg a gombot, majd gyorsan visszaült a helyére és elhelyezkedett. A gép számolt, aztán elkészült a kép. Megnéztük, hogy sikerült. Minden egy 1000 vattos mosollyal a fejünkön ülünk.
- Mostmár mennem kéne! - álltam fel.
Calum bevágott egy 'csalódott fej by: Calum Hood'-ot.
Elnevettem magam. Ő felállt és megölelt. Utána Mikey és Ash is. Luke felkapta a kabátját.
- Akkor elkísérlek! - mosolygott. Viszonoztam.
- Én is akarok menni! - szólt Calum.
- Neked pihenned kell! - figyelmeztettem.
Megint csalódott fejet vágott.
- Sziasztok. Jó éjt! - köszöntem el tőlük.
Luke-kal elindultunk. Az utat végigbeszélgettük. Döbbenten nézett végig a házunkon, amikor odaértünk. Elköszöntünk egy öleléssel, aztán még elkérte a telószámomat.
2013. augusztus 21., szerda
1. fejezet: A koncert
Sziasztok. :)
Meghoztam az első részt. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek!
Köszönöm szépen az előző részhez az egy komit! Remélem egyre több lesz majd belőle, azonkívül remélem, hogy majd lesznek feliratkozóim is!
Jó olvasást kívánok! :)
-----------------------------------------------------------------------------------
A koncert hétkor lesz. Hatkor kezdtem el készülődni. Lezuhanyoztam; hajat mostam; kiválasztottam, mit veszek fel; minimális sminket vittem fel az arcomra.
Miután már a ruháim is rám kerültek és sikeresen kivasaltam a hajammég fújtam magamra a kedvenc parfümömből.
Kiléptem a lakásajtón. Épp akkor érkeztek meg a szüleim a kórházból.
- Hú, micsoda illatfelhővel van valaki. - lépett hozzám apa. - Gyönyörű vagy! - mosolygott. Visszamosolyogtam rá, bármennyire nem tartottam igaznak kijelentését.
- Kicsim, nagyon csinos vagy! - adott két puszit anya.
- Köszi. - mosolyogtam rá úgy, mint apára.
- Elvigyelek? - kérdezte apa.
- Jó lenne. - feleltem.
- Rendben. Akkor gyere! - bökött a fejével az autó felé.
- Érezd jól magad! - köszönt el tőlem anya.
Csak intettem neki egyet, mielőtt beszálltam volna a kocsiba.
Alig 5-6 perc alatt oda is értünk az O2 Arénához.
- Jó bulizást! - nyomott egy puszit a homlokomra apa, majd visszaszállt az autóba.
Mosolyogva néztem a sötét kocsi után, amíg el nem tűnt a messzeségben. Besétáltam az arénába. Majdnem teli volt. Az első sorban már csak az én helyem volt szabad.
Kicsit szégyenlősen sétáltam el a többi directioner előtt. Leültem a székemre, majd csendben vártam a koncert kezdetét.
Elindult a videó, ahol a srácok álruhában voltak. Szinte egyszerre nevetett fel mindegyikőnk a vicces pillanatoknál. Jót szórakoztunk rajta. Ezután elkezdődött az Up All Night, majd lassan megjelentek a srácok is. Könnyektől csillogó arccal és szemmel bámultuk valamennyien őket. Hihetetlen volt az egész. Élőben látni őket (már amennyire láttam a könnyektől). Hallani csodálatos hangjukat. Ott lenni velük.
Kb. 30 perc múlva jött a srácoknak egy hosszabb szünet. Ennek eléggé örültem, ugyanis ez azt jelentette, hogy most következik a 5 Seconds of Summer. Elkezdődött róluk is egy bejátszás, majd amikor vége lett, egy fényvillanás segítségével jelentek meg. Megint könnyek gyűltek a szemembe. Annyira boldog voltam!
A Superhero című zenéjükkel kezdték meg az előadást. Az Over & Over alatt teljesen elsírtam magam. Luke kellemes mély hangja töltötte be az arénát. Csodálatos volt az egész!
Ők kb. 20 percig tartózkodtak a színpadon. Utánuk újra a 1D következett. Most már kevesebb dalt énekeltek el. Aztán vége lett a koncertnek.
Felálltam a székemről, majd odasétáltam egy férfihoz, akinek az volt a feladata, hogy bevigyen néhányunkat a srácokhoz. Meglepődtem, hogy nem voltunk olyan sokan. Alig lehettünk 12-en. Elindultunk a backstagebe. A fiúk; Niall, Zayn, Harry, Louis és Liam már vártak ránk.
Hatalmas mosoly terült el az arcomon, amikor végignéztem rajtuk.
Megiramoztam Niallt.
- Szia. - köszöntem neki kedvesen.
- Hello. - mosolygott rám, majd megölelt. Nem akartam elengedni, de muszáj volt.
Csináltam vele egy fotót, aztán még beszélgettünk egy kicsit.
Tovább kellett állnom, viszont akkor megpillantottam Calumot, aki épp akkor lépett ki a 5SOS öltözőjéből.
- Calum. - szóltam viszonylag hangosan.
Feje a hang felé irányult, vagyis felém. Egy mosoly jelent meg gyönyörű arcán. Elindult hozzám. Mosolyogva léptem elé.
- Hé, kislány! Oda nem mehetsz! - szólt rám egy biztonsági őr.
- Velem van. - szólt Calum. Elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Akkor elnézést! - mondta a biztonsági.
Calum széttárta karjait, én pedig átöleltem. Bezárta kezeit és szorosan ölelt magához. Magasságom miatt fejem a mellkasához nyomtam. Beszívtam illatát. Olyan mámoros volt.. Olyan hihetetlen.. Olyan álomszerű..
Lassan elengedtük egymást.
- Csinálhatok veled egy képet? - kérdeztem tőle.
- Persze. - mosolygott újra.
Kezébe nyomtam a telefonomat, hogy majd ő készítse el a képet, mert ő magasabb. Beálltam mellé, ő pedig átkarolta fél kézzel a derekamat.
- Még előtte megtudhatom a nevedet? - kérdezte.
- Stella Pale. Barátoknak Stel. - mutatkoztam be.
- Rendben. Akkor Stel, készen állsz? - szólt újra.
- Naná! - villantottam egy óriási mosolyt.
Pont amikor már rányomott volna a gombra egy fekete valami csapódott nekünk, éppenséggel jobban Calumnak. A mellettem álló srác leesett a padlóra. Elordítottam magam:
- Calum!
Meghoztam az első részt. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek!
Köszönöm szépen az előző részhez az egy komit! Remélem egyre több lesz majd belőle, azonkívül remélem, hogy majd lesznek feliratkozóim is!
Jó olvasást kívánok! :)
-----------------------------------------------------------------------------------
A koncert hétkor lesz. Hatkor kezdtem el készülődni. Lezuhanyoztam; hajat mostam; kiválasztottam, mit veszek fel; minimális sminket vittem fel az arcomra.
Miután már a ruháim is rám kerültek és sikeresen kivasaltam a hajammég fújtam magamra a kedvenc parfümömből.
Kiléptem a lakásajtón. Épp akkor érkeztek meg a szüleim a kórházból.
- Hú, micsoda illatfelhővel van valaki. - lépett hozzám apa. - Gyönyörű vagy! - mosolygott. Visszamosolyogtam rá, bármennyire nem tartottam igaznak kijelentését.
- Kicsim, nagyon csinos vagy! - adott két puszit anya.
- Köszi. - mosolyogtam rá úgy, mint apára.
- Elvigyelek? - kérdezte apa.
- Jó lenne. - feleltem.
- Rendben. Akkor gyere! - bökött a fejével az autó felé.
- Érezd jól magad! - köszönt el tőlem anya.
Csak intettem neki egyet, mielőtt beszálltam volna a kocsiba.
Alig 5-6 perc alatt oda is értünk az O2 Arénához.
- Jó bulizást! - nyomott egy puszit a homlokomra apa, majd visszaszállt az autóba.
Mosolyogva néztem a sötét kocsi után, amíg el nem tűnt a messzeségben. Besétáltam az arénába. Majdnem teli volt. Az első sorban már csak az én helyem volt szabad.
Kicsit szégyenlősen sétáltam el a többi directioner előtt. Leültem a székemre, majd csendben vártam a koncert kezdetét.
Elindult a videó, ahol a srácok álruhában voltak. Szinte egyszerre nevetett fel mindegyikőnk a vicces pillanatoknál. Jót szórakoztunk rajta. Ezután elkezdődött az Up All Night, majd lassan megjelentek a srácok is. Könnyektől csillogó arccal és szemmel bámultuk valamennyien őket. Hihetetlen volt az egész. Élőben látni őket (már amennyire láttam a könnyektől). Hallani csodálatos hangjukat. Ott lenni velük.
Kb. 30 perc múlva jött a srácoknak egy hosszabb szünet. Ennek eléggé örültem, ugyanis ez azt jelentette, hogy most következik a 5 Seconds of Summer. Elkezdődött róluk is egy bejátszás, majd amikor vége lett, egy fényvillanás segítségével jelentek meg. Megint könnyek gyűltek a szemembe. Annyira boldog voltam!
A Superhero című zenéjükkel kezdték meg az előadást. Az Over & Over alatt teljesen elsírtam magam. Luke kellemes mély hangja töltötte be az arénát. Csodálatos volt az egész!
Ők kb. 20 percig tartózkodtak a színpadon. Utánuk újra a 1D következett. Most már kevesebb dalt énekeltek el. Aztán vége lett a koncertnek.
Felálltam a székemről, majd odasétáltam egy férfihoz, akinek az volt a feladata, hogy bevigyen néhányunkat a srácokhoz. Meglepődtem, hogy nem voltunk olyan sokan. Alig lehettünk 12-en. Elindultunk a backstagebe. A fiúk; Niall, Zayn, Harry, Louis és Liam már vártak ránk.
Hatalmas mosoly terült el az arcomon, amikor végignéztem rajtuk.
Megiramoztam Niallt.
- Szia. - köszöntem neki kedvesen.
- Hello. - mosolygott rám, majd megölelt. Nem akartam elengedni, de muszáj volt.
Csináltam vele egy fotót, aztán még beszélgettünk egy kicsit.
Tovább kellett állnom, viszont akkor megpillantottam Calumot, aki épp akkor lépett ki a 5SOS öltözőjéből.
- Calum. - szóltam viszonylag hangosan.
Feje a hang felé irányult, vagyis felém. Egy mosoly jelent meg gyönyörű arcán. Elindult hozzám. Mosolyogva léptem elé.
- Hé, kislány! Oda nem mehetsz! - szólt rám egy biztonsági őr.
- Velem van. - szólt Calum. Elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Akkor elnézést! - mondta a biztonsági.
Calum széttárta karjait, én pedig átöleltem. Bezárta kezeit és szorosan ölelt magához. Magasságom miatt fejem a mellkasához nyomtam. Beszívtam illatát. Olyan mámoros volt.. Olyan hihetetlen.. Olyan álomszerű..
Lassan elengedtük egymást.
- Csinálhatok veled egy képet? - kérdeztem tőle.
- Persze. - mosolygott újra.
Kezébe nyomtam a telefonomat, hogy majd ő készítse el a képet, mert ő magasabb. Beálltam mellé, ő pedig átkarolta fél kézzel a derekamat.
- Még előtte megtudhatom a nevedet? - kérdezte.
- Stella Pale. Barátoknak Stel. - mutatkoztam be.
- Rendben. Akkor Stel, készen állsz? - szólt újra.
- Naná! - villantottam egy óriási mosolyt.
Pont amikor már rányomott volna a gombra egy fekete valami csapódott nekünk, éppenséggel jobban Calumnak. A mellettem álló srác leesett a padlóra. Elordítottam magam:
- Calum!
2013. augusztus 18., vasárnap
Prológus
Sziasztok. :)
Tudtommal ez az első 5sos-os magyar fanfiction, szóval, ha valaki oltogatni szeretne, hogy esetleg lopom az ötletét, akkor először olvassa el ezt! ;)
Azért kezdtem el a blogot, mert páran mondtátok/írtátok, amikor felvetettem az ötletet, hogy szívesen olvasnátok, akárcsak a másik blogomat ( ~ When love is strong ~ ).
Először természetesen egy egyszerű bemutatkozással és prológussal jöttem, illetve a szereplők képeivel és neveivel. Remélem elnyeri majd tetszéseteket és akár rendszeres olvasóvá is váltok!
Elfogadok néhány kommentet is, úgyszintén pár feliratkozót is! Jó olvasást! :)
---------------------------------------------------------------------------------------------
Stella Pale
Calum Hood
Luke Hemmings
Michael Clifford
Ashton Irwin
Tudtommal ez az első 5sos-os magyar fanfiction, szóval, ha valaki oltogatni szeretne, hogy esetleg lopom az ötletét, akkor először olvassa el ezt! ;)
Azért kezdtem el a blogot, mert páran mondtátok/írtátok, amikor felvetettem az ötletet, hogy szívesen olvasnátok, akárcsak a másik blogomat ( ~ When love is strong ~ ).
Először természetesen egy egyszerű bemutatkozással és prológussal jöttem, illetve a szereplők képeivel és neveivel. Remélem elnyeri majd tetszéseteket és akár rendszeres olvasóvá is váltok!
Elfogadok néhány kommentet is, úgyszintén pár feliratkozót is! Jó olvasást! :)
---------------------------------------------------------------------------------------------
Bemutatkozás
A nevem Stella Pale. 1997. április 3-án születtem Londonban. Anyám sebész, apám nőgyógyász/szülész. Elég sokmindent elértek már az életben, így nem vagyunk szegények, sőt. Egy elég nagy fehér házban lakunk. Nincs testvérem, de mégsem vagyok egy nyávogó kis liba, aki ha nem mehet el fodrászhoz, hisztit rendez.Szereplők
Prológus
És igen, végre elérkezett a péntek. Ezt vártam már mióta. Holnap One Direction koncertre megyek este, ahol a másik kedvenc bandám, a 5 Seconds of Summer is fellép. Ez olyan kettő az egyben program. Mivel VIP jegyem van, találkozhatok majd velük személyesen is. Épp emiatt vagyok olyan izgatott. Reggel már fél hatkor ébren voltam, pedig emígy mivel suli idő van, hétkor szoktam felébredni.
A suliban mindenki azzal villogott, hogy holnap 1D koncertre megy. Elég csendes személyiség vagyok, ezért nem szóltam semmit. Egyedül amúgy is jobban fogom érezni magam, mint az olyan 'plázapicsákkal', akik a suliba és az osztályomba járnak.
Áprilisban töltöm be a tizenhatot. Február van, vagyis már túl vagyunk az iskolai féléven. Fél éve szenvedek ebben a nyomorult osztályban. Elítéltek, mert én nem úgy élek, ahogy ők. Nem lógok éjjelekig a Facebookon és semmilyen káros szenvedélyem sincs... - gondolok itt a cigire, drogokra és a rendszeres alkohol fogyasztásra. Ezeken kívül nem hentergek végig a suli összes fiújával, ahogy sok lány teszi.
Nincs egy barátom se.. Bár nem is bánom, mert inkább vagyok magányos, mint, hogy ilyenekkel zülljek napokig.
Az osztályban lévő lányok közül talán csak én vagyok az egyetlen olyan lány, aki szűz. Mély dekoltázsú pólókat hordanak és extra mini szoknyákat. Persze a fiúk épp emiatt fordulnak meg utánuk. Én meg vagyok a 'kis nyomi', aki senkinek sem kell.
Nagynehezen eltelt ez a sulinap is. Mostmár elég csak a koncertre koncentrálnom.
Ezer vattos mosollyal a fejemen sétáltam hazafelé.
- Sziasztok! - köszöntöttem anyámékat.
Nem jött válasz.. Ezekszerint mindkettőjüket behívták a kórházba.
Fellépkedtem a lépcsőkön, majd a szobámba beérve ledobtam a hátamról a sulitáskámat.
Visszasétáltam a földszintre kezemben az iPademmel. Bementem a konyhába, majd kiszedtem a hűtőből a tegnapi lasagnat. Megmelegítettem a mikroban, aztán helyet foglaltam a pultnál. Lassan falatozni kezdtem. Közben bejelentkeztem twitterre. Ott is mindenki a holnapi koncerttel volt elfoglalva. Végülis ez a TMH turné legelső, kezdő koncertje lesz. Végignéztem a koncerten fellépők adatlapjait. A One Directionből Niall a kedvencem a 5 Seconds of Summerből Calum. Bár talán mindenki közül Calum áll a legközelebb hozzám, a szívemhez. Szeretem, ha egy fiúnak olyan aranyos humora van, mint neki. Általában mosolyog és amiatt én is... Meg azért valljuk be, hogy nem semmi a gyerek külsőleg sem.
A suliban mindenki azzal villogott, hogy holnap 1D koncertre megy. Elég csendes személyiség vagyok, ezért nem szóltam semmit. Egyedül amúgy is jobban fogom érezni magam, mint az olyan 'plázapicsákkal', akik a suliba és az osztályomba járnak.
Áprilisban töltöm be a tizenhatot. Február van, vagyis már túl vagyunk az iskolai féléven. Fél éve szenvedek ebben a nyomorult osztályban. Elítéltek, mert én nem úgy élek, ahogy ők. Nem lógok éjjelekig a Facebookon és semmilyen káros szenvedélyem sincs... - gondolok itt a cigire, drogokra és a rendszeres alkohol fogyasztásra. Ezeken kívül nem hentergek végig a suli összes fiújával, ahogy sok lány teszi.
Nincs egy barátom se.. Bár nem is bánom, mert inkább vagyok magányos, mint, hogy ilyenekkel zülljek napokig.
Az osztályban lévő lányok közül talán csak én vagyok az egyetlen olyan lány, aki szűz. Mély dekoltázsú pólókat hordanak és extra mini szoknyákat. Persze a fiúk épp emiatt fordulnak meg utánuk. Én meg vagyok a 'kis nyomi', aki senkinek sem kell.
Nagynehezen eltelt ez a sulinap is. Mostmár elég csak a koncertre koncentrálnom.
Ezer vattos mosollyal a fejemen sétáltam hazafelé.
- Sziasztok! - köszöntöttem anyámékat.
Nem jött válasz.. Ezekszerint mindkettőjüket behívták a kórházba.
Fellépkedtem a lépcsőkön, majd a szobámba beérve ledobtam a hátamról a sulitáskámat.
Visszasétáltam a földszintre kezemben az iPademmel. Bementem a konyhába, majd kiszedtem a hűtőből a tegnapi lasagnat. Megmelegítettem a mikroban, aztán helyet foglaltam a pultnál. Lassan falatozni kezdtem. Közben bejelentkeztem twitterre. Ott is mindenki a holnapi koncerttel volt elfoglalva. Végülis ez a TMH turné legelső, kezdő koncertje lesz. Végignéztem a koncerten fellépők adatlapjait. A One Directionből Niall a kedvencem a 5 Seconds of Summerből Calum. Bár talán mindenki közül Calum áll a legközelebb hozzám, a szívemhez. Szeretem, ha egy fiúnak olyan aranyos humora van, mint neki. Általában mosolyog és amiatt én is... Meg azért valljuk be, hogy nem semmi a gyerek külsőleg sem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)