Helloka. :)
Sokat késve, de meghoztam az új részt. Komoly hozzászólnivalóm nincs.
Várom a komikat, az újabb feliratkozókat és a jelentkezőket a blog Facebook-csoportjába!
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: We need to be together
---------------------------------------------------------------------------------------
A metró beért a megállóba, mi pedig kiszálltunk a járműből. Fellépkedtünk a lépcsőkön a lejáróból, majd a London Eye felé vettük az irányt. Ott kifizettük utunkat, aztán beszálltunk a kabinunkba. Csak ketten voltunk. Az "ablakhoz" sétáltam, hogy megtekinthessem a várost - ahol már több éve élek - madártávlatból is.
Cal mellém lépett.
- Gyönyörű. - mondta halkan.
- Igen, az. - mosolyodtam el, aztán felnéztem a mellettem álló magas srácra. Ő is letekintett rám.
- Amikor télen összefutottunk veled és Luke-kal, ... - kezdett bele valamibe. - ..., láttam a szemeidben a könnyeket, mielőtt elfutottál volna tőlünk. - nézett komolyan a szemembe. - Sírtál, igaz?
Inkább elfordítottam a fejem. Nem volt ínyemre ez a téma.
- Hmm... Stella?! - fordította kezével maga felé a fejem.
- Hagyjuk ezt! - sütöttem le a szemem.
- Miért? - kérdezte. - Csak elég annyit mondanod, hogy sírtál vagy nem, és nem firtatom tovább! Ígérem!
Gondolkodtam picit, aztán megválaszoltam kérdését:
- Igen... Sírtam. - sóhajtottam továbbra is lefelé bámulva.
Felnéztem rá, a szemeibe. Idegesnek tűnt.
- Miattam? - tett fel egy újabb kérdést.
- Azt mondtad nem firtatod tovább! - emlékeztettem.
Ellépkedtem tőle, aztán helyet foglaltam a kabin közepén található padon. Feszült volt köztünk a hangulat.
- Utánad akartam menni... - mondta halkan.
Megfordultam és ránéztem. Háttal állt, a várost figyelve. Kezeit a dzsekije zsebébe rejtette.
- Tudom... - suttogtam.
Visszafordultam, aztán magam elé bámulva gondolkodtam. Tisztán emlékszem, hogy azon a napon Luke-kal is felszálltam a London Eye-ra.
Ezután eszembe jutott az a bizonyos csók, amit a szőke sráctól kaptam. Megérintettem ujjperceimmel az ajkaimat, amiken még most is éreztem Luke meleg lágy csókját. Elkeserít a gondolat, hogy én sajnos nem tudom viszonozni érzéseit. Már, ha egyáltalán érez irántam valamit...
Inkább elhessegettem gondolataimat, aztán felálltam és Calumhoz léptem, aki még mindig az üvegfalnál állt. A srác egész testével felém fordult. Gondolkodás nélkül, azonnal magamhoz öleltem. Viszonozta. Arcát nyakamba nyomta. Én fejemet a mellkasának.
- Hjajj... Kicsi lány... - becézgetett.
- Nem vagyok kicsi! - tetettem felháborodást.
Eltoltam magamtól.
- Oké-oké... - mosolygott huncutan. - De olyan pici vagy.
- Ja. Gondolom, ott fent kellemesebb a levegő... - szóltam be neki komoly fejjel.
- Most, hogy így mondod idefenn sokkal jobb és tisztább... - kontrázott.
Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
A London Eye után beültünk a Starbucksba, ahol mindketten ittunk egy forrócsokit.
Este 10 körül értem haza. Természetesen Cal elkísért.
Egy hosszantartó öleléssel búcsúztunk el.
Vigyorogva léptem be a házba.
- Kicsim. - jött felém tárt karokkal anya. - Na, milyen volt a koncert?
- Jó, de egy lány felismert, hogy velem ült, majd sétált el tegnapelőtt Cal a koncerten. - feleltem.
- Ohh... És most merre jártál? - kérdezte.
- A városban. - mondtam titokzatosan.
- Megtudhatom, kivel? - érdeklődött.
- Hmm... Callal. - vigyorogtam.
- Örülök, hogy ilyen jóba lettetek megint. - mosolygott.
- Futottunk is egy csomót a rajongói elől. - magyaráztam. - Aztán metróztunk, felszálltunk a London Eye-ra és még forrócsokiztunk a Starbucksban. - folytattam a beszámolót.
Elindultam a lépcsők felé, de aztán megtorpantam és visszafordultam.
- Köszönöm, anya. - siettem hozzá. - Köszönöm, hogy szinte rám erőltetted a tegnapelőtti koncertet! - öleltem magamhoz.
- Ugyan! Szeretem, ha boldog vagy és tudom, hogy ahhoz Calum a legszükségesebb. Meg hát nagyon dögös, rendes és intelligens srác! És gondoltam, ha már szakított a barátnőjével, akkor miért ne lehetnétek jóban?! - simogatta a hátam.
- Tessék? Honnan tudod, hogy szakítottak? És... Szándékosan intézted így, igaz? - döbbentem le.
Anyám szinte végig tartotta Callal a kapcsolatot, miközben én Luke-kal 'szórakoztam'.
- Március közepe felé szakítottak és azt hiszem az elsők között tudtam meg. - mosolygott.
- Anya, nagyon furfangos vagy! - nevettem. - Viszont akkor miért akartad mindenáron, hogy Luke-kal legyek? - faggattam.
- Mert vele is boldognak láttalak és legalább lett egy igazi jó barátod! Tényleg, a szülinapod óta nem láttam azt a srácot...
- Öhm... - köhintettem, aztán már indultam is a lépcsők felé.
- Stella! Mit titkolsz előlem? - szólt utánam.
- S-semmit... - hazudtam.
- Biztosan? - kérdezte sejtelmesen.
- Na, jó! A szülinapomon elcsattant köztünk egy csók... Én meg elküldtem... - hajtottam le a fejem.
- Elküldted? - döbbent le.
- El... - fojt végig egy könnycsepp az arcomon.
- Tőle kaptad az első csókod, igaz? - lépett oda hozzám.
- Igen. - feleltem.
- Nehéz lesz elfelejtened emiatt. - mondta halkan.
- Épp ez a baj! - szóltam, aztán inkább felmentem a szobámba.
Elvégeztem az esti tennivalóimat, majd még így lefekvés előtt bekapcsoltam a laptopomat. Bejelentkeztem twitterre. Mindenki össze-vissza posztolgatott.
Kaptam egy üzenetet Calumtól: ' Köszönöm azt a napot! xx'. Visszaírtam neki, hogy 'igazán nincs mit', aztán rákattintottam a srác profiljára. Ma háromszor posztolt. Kettő a mai napról szólt. Elmosolyodtam az elsőt látva: 'Best day ever! :D x'. A másodikban engem is megjelölt: '@StellaPale "Ez csak valami hülye szerelmespár". A cipőm egy hős. :DD'. Ezt látva felnevettem. Megnyitottam a posztot, hogy megnézzem a kommenteket. Sokan kérdezték, hogy ki az a lány és nagyon érdekelte őket, hogy velem volt-e. Lejjebb görgetve megjelent jó néhány komment, azoktól a lányoktól, akik elől rohantunk.
Itt van egy kis ízelítő belőlük:
1. ' Ezekszerint azok tényleg ők voltak!'
2. 'Kösz @Ellie_1D , hogy miattad nem maradtunk ott!'
3. 'Össze voltak bújva! :O'
Ezután a metrón fotózgató lány is kommentelt és csatolt egy képet rólunk: 'Itt a bizonyíték, hogy együtt vannak! A metrón fotóztam.'.
Még kaptam néhány "kedves" megjegyzést is:
1. Ezért a libáért szakított Maddievel?! o.O'
2. 'Ribanc!'
3. 'Utálom és nagyon nem szimpi a csaj!'.
És ezek még az értelmesebbikek.
Igazán jó látni, hogy ilyen szimpátiát váltok ki egyes emberekből. Őszintén szólva fájtak ezek a dolgok. Azért Calum véleményére is kíváncsi lennék ezzel kapcsolatban.
2014. február 4., kedd
2014. január 2., csütörtök
11. fejezet: Rajongó para
Hali. :)
Itt lenne az új rész. Remélem tetszeni fog nektek. Várok hozzá néhány kommentet.
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: We need to be together
--------------------------------------------------------------------------------
*Az akusztikus koncert napján*
Már ötödikén lebeszéltem a szüleimmel, hogy programom van hetedikére, vagyis mára. Apa megint felajánlotta, hogy elvisz. Természetesen beleegyeztem.
Este hatkor volt ez a koncert is. Már hamarabb odamentem, hogy előre kerüljek.
Pár perces késéssel, de felvonultak a színpadra a srácok. Mosolyogva néztünk össze Calummal. Majdhogynem előtte álltam. Szerintem pillantására még el is pirultam.
Megint iszonyatosan jól nézett ki, bár csak egy fehér póló és csőnadrág volt rajta. Haja megint fel volt zselézve, ami kihozta szép gömbölyű arcát.
Mivel rajongó vagyok, nem bírtam ki, hogy ne fotózzak és videózzak. Felkameráztam az Over & Over-t, mert az szerintem egy gyönyörű szám. A többi dal alatt csak fotóztam.
Épp Calumot szerettem volna lefotózni, amikor lenézett rám, aztán elvigyorodott a kamera 'kedvéért'. Elmosolyodtam, majd elkészítettem a fotót. Rám kacsintott, a pulzusom pedig az egekbe szökött. Kb. olyan piros lehetett a fejem, mint egy jól megérett paradicsom.
- Te vagy az a csaj az 5.-ei koncertről! - nézett rám döbbenten a mellettem álló lány.
- Milyen 5.-ei koncertről? - tettettem a hülyét.
- Az, ami tegnapelőtt volt! Veled enyelgett Calum! - magyarázta szinte üvöltve.
Felnéztem Calumra. Kérdőn pillantgatott felváltva rám, majd a lányra.
Most mi a francot csináljak?! Ő elvan ott fent a színpadon.
- Enyelgett?! - nyögtem ki nagy nehezen.
- Bizony! - mondta kicsit dühösen.
Egyre jobban kezdtem félni.
Riadtan pillantottam fel a srácra. Ő is engem figyelt. Átvittem Lukera a tekintetem. Biztatóan rám mosolygott.
Úgy döntöttem, hogy a koncert további részében inkább nem nézek se Calumra, se a mellettem álló lányra. Kicsit megharagudtam Calra, hiszen akkor nem kellett volna odajönnie hozzám. Most nem lenne ez!
A koncert végén a többiekkel együtt vonultam ki a Barfly bárból. A kezemben lévő telefonom rezegni kezdett. Calum hívott.
- Mit akarsz? - szóltam bele.
- Nem maradsz még egy kicsit velünk? - kérdezett vissza meghökkenve.
- Nem tartom jó ötletnek! - feleltem.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Mert tudják, ki vagyok. Figyelnek minden apró kis mozdulatunkra! - magyaráztam a készülékbe.
- Kik? - értetlenkedett tovább.
- Na, vajon kik?! A rajongóitok! - feleltem idegesen.
- Na, ne már! Most akkor miattuk nem leszünk jóban? - akadt ki egy kicsit.
Gondolkodtam pár percig, aztán megenyhültem és megszólaltam.
- Elmehetünk sétálni a városba, ha szeretnél...
- Rendben. Akkor egy perc és már kint is vagyok. - egyezett bele azonnal.
- Oké. - nyomtam ki a telót.
Tényleg csak egy percbe telt, hogy kijöjjön hozzám.
- Szia. - ölelt meg.
- Szia, Cal. - viszonozta.
Megint 'hintáztunk' egy picit jobbra-balra dőlve.
- Merre megyünk? - kérdezte, miután elengedtük egymást.
- London Eye, aztán Starbucks? - javasoltam.
- Tökéletes. - mosolygott. - Amúgy mit mondott pontosan az a lány a koncerten? - tért rá az előbb történtekre.
- Egy mondat maradt meg nagyon: 'Veled enyelgett Calum!'. - feleltem.
- Szóval, akkor mi enyelegtünk... - nézett le rám mosolyogva.
- Hát, úgy tűnik. - mondtam komolyan.
Ezután összenéztünk, aztán egyszerre nevettük el magunkat.
- Öröm volt Önnel enyelegni, Miss Pale. - magázott le.
Még jobban nevetni kezdtem.
- Nagyon boldoggá tett, Mr. Hood. - viszonoztam.
- Calum! - hallottunk egy lány hangot az út másik feléről.
- Azzal a csajjal van! - kiáltotta egy másik, hogy hallja az egész bandájuk.
- Ááh... Calum! - visították el magukat még többen.
Mindketten feléjük fordultunk, aztán döbbenten néztünk össze.
- Fussunk! - mondta beparázva.
- Ne már, én nem tudok gyorsan futni! - pánikoltam be még jobban.
Cal megkapta a kezemet, aztán szaladni kezdett. Nagy nehezen, de átvettem tempóját. A lányok sikítozva rohantak utánnunk.
- Calum, én már nem bírom! - lassultam le, amikor már elég messzire jutottunk.
A srác körülnézett, aztán egy metró lejáró felé mutatott.
- Addig még el bírsz futni? - kérdezte aggódóan nézve rám.
- Azt hiszem... - bólogattam.
Irányt változtattunk a lejáró felé.
Igazából el sem tudtam képzelni, hogy egyáltalán hogy akar elbújni egy lejáróban, de bíztam benne és számítottam rá, hogy valamit kitalált.
Lerohantunk a lépcsőkön, majd bekanyarodtunk a lejáró terme felé. Cal körülnézett megint. Kezemet még mindig fogta, így egy sarok felé rántott. Nekinyomott a falnak. Szemben állt nekem. Elég szűkösen voltunk. Karjait a falnak támasztotta, miközben mindkettőnk mellkasa szaporán emelkedett fel-le.
Lenézett rám. Összemosolyogtunk. Tudtam, hogy elfogok pirulni, ezért homlokomat a mellkasának nyomtam. Megcsapott az illata. Mélyan beszívtam.
Hallottuk a lejáróba közeledő visítozó lányokat.
- Ide rohantak le! - mondta az egyik.
Inkább összeszorítottam szemeimet. Féltem.
Hallottam, ahogy közeledik valamelyikük. Egyre hevesebben vert a szívem.
- A francba! - suttogta alig hallhatóan Calum.
Karjaival körülfonta a derekamat, fejét pedig a nyakamba nyomta.
Kinyitottam szemeimet. Egy nagyon kicsit oldalra fordítottam a fejem. A lány már mellettünk járt. Csak a cipőit láttam, de azok egy helyben voltak. Gondolom végigméregetett minket.
- Ez csak valami hülye szerelmespár. - szólt idegesen.
- Na, de hova a francba tűntek?! - kérdezte egy másik lány.
- Felszálltak egy metróra?! - kérdezte az előbbi, aki felmért minket cinikusan.
Ezután kialakult egy kisebb vita a két lány között:
- Olyan a srác gatyája, mint ami Calumon volt...
- De a cipője nem fehér, mint a koncerten...
- Átvehette...
- Minek vette volna át?! Na, menjünk! - zárta le a témát, majd terelni kezdte a bandát.
Mindketten megkönnyebbültünk. Cal mélyen kifújta a levegőt. Elmosolyodtam az érzésre, ahogy a melegség megérintette a nyakam.
A srác magához szorított.
- A finom illatod... - mondta halkan.
Szerintem megint elpirultam.
- A tiéd sem rossz... - toltam el magamtól lassan, gyengéden.
- Huh... Milyen jó, hogy átvettem a cipőmet. - nézett le lábbelijére. - Megmentett minket.
- Milyen közel voltál hozzám... Ez szinte minden lány álma... - néztem fel a szemeibe.
- Akkor teljesült az álmod. - mosolygott.
- Lehet. - mondtam sejtelmesen, aztán ellépkedtem előle.
Odaléptem a géphez, ahol jegyet lehet venni.
- Mit szólnál hozzá, ha metróval utaznánk a London Eyehoz? - fordultam Cal felé, aki félig mellettem, félig mögöttem állt.
- Nekem jó lesz úgy is. - felelte.
- Oké. Akkor két jegy. - nyomtam meg a gépen.
Az kiadta a két papírcetlit. Calum kezébe nyomtam a sajátját, aztán arréb sétáltunk. Nemsokára megérkezett a metró. Felszálltunk. Azon a részen, ahova kerültünk már csak egy hely volt szabad, mi viszont ketten voltunk.
- Leülök, te meg az ölembe. - javasolta Calum.
- Jó ötletnek tartod? - néztem fel rá.
- Van más választásunk?! - kérdezett vissza.
- Ajh... Nincs... - sóhajtottam.
Cal megint megfogta a kezem, aztán az üléshez vezetett. Helyet foglalt, majd rám mosolygott, úgy biztatva, hogy nyugodtan üljek az ölébe. Nagy nehezen, de megtettem. Beleültem Calum Hood ölébe.
Oldalról ültem, így rátudtam nézni, ahogyan ő is rám. Fura helyzet volt...
Végigvezette az egyik karját a hasamon, a másikat pedig a derekamon, így átkarolva engem.
Mosolyogva ránéztem. Ő is mosolygott. Odahajoltam hozzá.
- Este várhatjuk a képeket és a kiírásokat a mai napról. - suttogtam a fülébe.
- Most fotózgat valaki? - kérdezte halkan.
- Igen, egy lány hátul, szemben nekünk. - feleltem.
- Na, akkor pózoljunk. - mondta szórakozottan.
Mindketten felnevettünk. Elég hangosan, így minden tekintet árnk szegeződött. Észrevettük magunkat, aztán visszafojtott nevetéssel ültünk tovább.
- Biztos, hogy jó metróra szálltunk fel? - kérdezte kb. 20 perc eltelte után.
- Hjajj... Nem tudom... - dőltem a mellkasának fáradtan.
- Remélem ezt a pillanatot is megörökítik! - tért rá megint a fotózgatókra.
- Ja, ezzel aratnának. - sóhajtottam.
Karommal átkaroltam a mellkasát, még továbbra is nekidőlve.
- A következő megálló a London Eye környéke. - szólalt meg recsegve a hangszóró.
- Na, nemsokára megérkezünk. - néztem fel. - Gyere menjünk oda az ajtóhoz, hogy hamarabb kijussunk innen. - pattantam fel, aztán már az ajtónál is termettem.
Itt lenne az új rész. Remélem tetszeni fog nektek. Várok hozzá néhány kommentet.
Jó olvasást! :)
Hivatalos FB-csoport: We need to be together
--------------------------------------------------------------------------------
*Az akusztikus koncert napján*
Már ötödikén lebeszéltem a szüleimmel, hogy programom van hetedikére, vagyis mára. Apa megint felajánlotta, hogy elvisz. Természetesen beleegyeztem.
Este hatkor volt ez a koncert is. Már hamarabb odamentem, hogy előre kerüljek.
Pár perces késéssel, de felvonultak a színpadra a srácok. Mosolyogva néztünk össze Calummal. Majdhogynem előtte álltam. Szerintem pillantására még el is pirultam.
Megint iszonyatosan jól nézett ki, bár csak egy fehér póló és csőnadrág volt rajta. Haja megint fel volt zselézve, ami kihozta szép gömbölyű arcát.
Mivel rajongó vagyok, nem bírtam ki, hogy ne fotózzak és videózzak. Felkameráztam az Over & Over-t, mert az szerintem egy gyönyörű szám. A többi dal alatt csak fotóztam.
Épp Calumot szerettem volna lefotózni, amikor lenézett rám, aztán elvigyorodott a kamera 'kedvéért'. Elmosolyodtam, majd elkészítettem a fotót. Rám kacsintott, a pulzusom pedig az egekbe szökött. Kb. olyan piros lehetett a fejem, mint egy jól megérett paradicsom.
- Te vagy az a csaj az 5.-ei koncertről! - nézett rám döbbenten a mellettem álló lány.
- Milyen 5.-ei koncertről? - tettettem a hülyét.
- Az, ami tegnapelőtt volt! Veled enyelgett Calum! - magyarázta szinte üvöltve.
Felnéztem Calumra. Kérdőn pillantgatott felváltva rám, majd a lányra.
Most mi a francot csináljak?! Ő elvan ott fent a színpadon.
- Enyelgett?! - nyögtem ki nagy nehezen.
- Bizony! - mondta kicsit dühösen.
Egyre jobban kezdtem félni.
Riadtan pillantottam fel a srácra. Ő is engem figyelt. Átvittem Lukera a tekintetem. Biztatóan rám mosolygott.
Úgy döntöttem, hogy a koncert további részében inkább nem nézek se Calumra, se a mellettem álló lányra. Kicsit megharagudtam Calra, hiszen akkor nem kellett volna odajönnie hozzám. Most nem lenne ez!
A koncert végén a többiekkel együtt vonultam ki a Barfly bárból. A kezemben lévő telefonom rezegni kezdett. Calum hívott.
- Mit akarsz? - szóltam bele.
- Nem maradsz még egy kicsit velünk? - kérdezett vissza meghökkenve.
- Nem tartom jó ötletnek! - feleltem.
- Miért? - kérdezte értetlenül.
- Mert tudják, ki vagyok. Figyelnek minden apró kis mozdulatunkra! - magyaráztam a készülékbe.
- Kik? - értetlenkedett tovább.
- Na, vajon kik?! A rajongóitok! - feleltem idegesen.
- Na, ne már! Most akkor miattuk nem leszünk jóban? - akadt ki egy kicsit.
Gondolkodtam pár percig, aztán megenyhültem és megszólaltam.
- Elmehetünk sétálni a városba, ha szeretnél...
- Rendben. Akkor egy perc és már kint is vagyok. - egyezett bele azonnal.
- Oké. - nyomtam ki a telót.
Tényleg csak egy percbe telt, hogy kijöjjön hozzám.
- Szia. - ölelt meg.
- Szia, Cal. - viszonozta.
Megint 'hintáztunk' egy picit jobbra-balra dőlve.
- Merre megyünk? - kérdezte, miután elengedtük egymást.
- London Eye, aztán Starbucks? - javasoltam.
- Tökéletes. - mosolygott. - Amúgy mit mondott pontosan az a lány a koncerten? - tért rá az előbb történtekre.
- Egy mondat maradt meg nagyon: 'Veled enyelgett Calum!'. - feleltem.
- Szóval, akkor mi enyelegtünk... - nézett le rám mosolyogva.
- Hát, úgy tűnik. - mondtam komolyan.
Ezután összenéztünk, aztán egyszerre nevettük el magunkat.
- Öröm volt Önnel enyelegni, Miss Pale. - magázott le.
Még jobban nevetni kezdtem.
- Nagyon boldoggá tett, Mr. Hood. - viszonoztam.
- Calum! - hallottunk egy lány hangot az út másik feléről.
- Azzal a csajjal van! - kiáltotta egy másik, hogy hallja az egész bandájuk.
- Ááh... Calum! - visították el magukat még többen.
Mindketten feléjük fordultunk, aztán döbbenten néztünk össze.
- Fussunk! - mondta beparázva.
- Ne már, én nem tudok gyorsan futni! - pánikoltam be még jobban.
Cal megkapta a kezemet, aztán szaladni kezdett. Nagy nehezen, de átvettem tempóját. A lányok sikítozva rohantak utánnunk.
- Calum, én már nem bírom! - lassultam le, amikor már elég messzire jutottunk.
A srác körülnézett, aztán egy metró lejáró felé mutatott.
- Addig még el bírsz futni? - kérdezte aggódóan nézve rám.
- Azt hiszem... - bólogattam.
Irányt változtattunk a lejáró felé.
Igazából el sem tudtam képzelni, hogy egyáltalán hogy akar elbújni egy lejáróban, de bíztam benne és számítottam rá, hogy valamit kitalált.
Lerohantunk a lépcsőkön, majd bekanyarodtunk a lejáró terme felé. Cal körülnézett megint. Kezemet még mindig fogta, így egy sarok felé rántott. Nekinyomott a falnak. Szemben állt nekem. Elég szűkösen voltunk. Karjait a falnak támasztotta, miközben mindkettőnk mellkasa szaporán emelkedett fel-le.
Lenézett rám. Összemosolyogtunk. Tudtam, hogy elfogok pirulni, ezért homlokomat a mellkasának nyomtam. Megcsapott az illata. Mélyan beszívtam.
Hallottuk a lejáróba közeledő visítozó lányokat.
- Ide rohantak le! - mondta az egyik.
Inkább összeszorítottam szemeimet. Féltem.
Hallottam, ahogy közeledik valamelyikük. Egyre hevesebben vert a szívem.
- A francba! - suttogta alig hallhatóan Calum.
Karjaival körülfonta a derekamat, fejét pedig a nyakamba nyomta.
Kinyitottam szemeimet. Egy nagyon kicsit oldalra fordítottam a fejem. A lány már mellettünk járt. Csak a cipőit láttam, de azok egy helyben voltak. Gondolom végigméregetett minket.
- Ez csak valami hülye szerelmespár. - szólt idegesen.
- Na, de hova a francba tűntek?! - kérdezte egy másik lány.
- Felszálltak egy metróra?! - kérdezte az előbbi, aki felmért minket cinikusan.
Ezután kialakult egy kisebb vita a két lány között:
- Olyan a srác gatyája, mint ami Calumon volt...
- De a cipője nem fehér, mint a koncerten...
- Átvehette...
- Minek vette volna át?! Na, menjünk! - zárta le a témát, majd terelni kezdte a bandát.
Mindketten megkönnyebbültünk. Cal mélyen kifújta a levegőt. Elmosolyodtam az érzésre, ahogy a melegség megérintette a nyakam.
A srác magához szorított.
- A finom illatod... - mondta halkan.
Szerintem megint elpirultam.
- A tiéd sem rossz... - toltam el magamtól lassan, gyengéden.
- Huh... Milyen jó, hogy átvettem a cipőmet. - nézett le lábbelijére. - Megmentett minket.
- Milyen közel voltál hozzám... Ez szinte minden lány álma... - néztem fel a szemeibe.
- Akkor teljesült az álmod. - mosolygott.
- Lehet. - mondtam sejtelmesen, aztán ellépkedtem előle.
Odaléptem a géphez, ahol jegyet lehet venni.
- Mit szólnál hozzá, ha metróval utaznánk a London Eyehoz? - fordultam Cal felé, aki félig mellettem, félig mögöttem állt.
- Nekem jó lesz úgy is. - felelte.
- Oké. Akkor két jegy. - nyomtam meg a gépen.
Az kiadta a két papírcetlit. Calum kezébe nyomtam a sajátját, aztán arréb sétáltunk. Nemsokára megérkezett a metró. Felszálltunk. Azon a részen, ahova kerültünk már csak egy hely volt szabad, mi viszont ketten voltunk.
- Leülök, te meg az ölembe. - javasolta Calum.
- Jó ötletnek tartod? - néztem fel rá.
- Van más választásunk?! - kérdezett vissza.
- Ajh... Nincs... - sóhajtottam.
Cal megint megfogta a kezem, aztán az üléshez vezetett. Helyet foglalt, majd rám mosolygott, úgy biztatva, hogy nyugodtan üljek az ölébe. Nagy nehezen, de megtettem. Beleültem Calum Hood ölébe.
Oldalról ültem, így rátudtam nézni, ahogyan ő is rám. Fura helyzet volt...
Végigvezette az egyik karját a hasamon, a másikat pedig a derekamon, így átkarolva engem.
Mosolyogva ránéztem. Ő is mosolygott. Odahajoltam hozzá.
- Este várhatjuk a képeket és a kiírásokat a mai napról. - suttogtam a fülébe.
- Most fotózgat valaki? - kérdezte halkan.
- Igen, egy lány hátul, szemben nekünk. - feleltem.
- Na, akkor pózoljunk. - mondta szórakozottan.
Mindketten felnevettünk. Elég hangosan, így minden tekintet árnk szegeződött. Észrevettük magunkat, aztán visszafojtott nevetéssel ültünk tovább.
- Biztos, hogy jó metróra szálltunk fel? - kérdezte kb. 20 perc eltelte után.
- Hjajj... Nem tudom... - dőltem a mellkasának fáradtan.
- Remélem ezt a pillanatot is megörökítik! - tért rá megint a fotózgatókra.
- Ja, ezzel aratnának. - sóhajtottam.
Karommal átkaroltam a mellkasát, még továbbra is nekidőlve.
- A következő megálló a London Eye környéke. - szólalt meg recsegve a hangszóró.
- Na, nemsokára megérkezünk. - néztem fel. - Gyere menjünk oda az ajtóhoz, hogy hamarabb kijussunk innen. - pattantam fel, aztán már az ajtónál is termettem.
2013. december 26., csütörtök
10. fejezet: Új pizsama
Hali. :)
Sokat késve, de meghoztam az új részt. Remélem attól még nem pártoltatok el tőlem és olvasni fogjátok!
Azt is remélem, hogy tetszeni fog nektek a rész!
Várom a kommenteket és esetleg az újabb feliratkozókat!
Kellemes ünnepeket!
Jó olvasást! :)
----------------------------------------------------------------
*Stella szemszöge*
Nagyon jót nevettem Calumon.
- Szeretném, ha ott lennél az akusztikus koncertünkön 7-én. - nézett a szemembe.
- Hát, ha szerzel nekem jegyet, ott lehetek... - mosolyogtam.
- Oké. Akkor már intézkedem is! - szólt. - Addig te menj be az öltözőnkbe. A srácok biztosan ott vannak. - tanácsolta.
- Nem maradhatok inkább itt? - kérdeztem kicsit bátortalanul.
Fura lenne Luke-kal találkozni, meg még a végén beszólok valamit Ashnek.
- Jobb lenne, ha inkább odamennél hozzájuk! - mondta, majd kilépett az ajtón és magamra hagyott.
Pár percig csak ott álltam és néztem ki a fejemből, aztán nagy nehezen elindultam a srácokhoz. Próbáltam minél kisebbeket lépni és lassítani a tempómon.
- Hello. Hát, te? - lépett mellém Josh, a 1D dobosa.
- Szia. - néztem fel rá. - A 5SOS öltözőjébe igyekszem. - mosolyogtam.
- Oh... Te lennél Stella? - mért végig.
- Igen. Miért? - néztem kicsit értetlenül.
- Semmi... Csak Calum be volt zsongva, hogy Ő is, vagyis te is itt leszel a koncerten... - kaptam meg a választ.
Eléggé lesokkolt.
- Hogy tetszett a koncert? - váltott témát.
- Szuper volt, mint mindig. - mosolyogtam.
- Ti már így spanolgattok? - lépett mögénk Cal, majd átkarolta mindkettőnk vállát.
- Csak épp összefutottunk. - mondta Josh. - Jó az ízlésed. - nézett fel Calumra, aztán elment.
Értetlenül bámultam magam elé.
- Öö... Akkor itt a jegy a koncertre. - nyomta a kezembe.
- Rendben. Köszi. - nézegettem a papírdarabot.
- Megyünk a srácokhoz?
- Nem tudom. Szerintem nekem már mennem kéne...
- Be sem köszönsz nekik?
- Oké. Köszönök, de aztán már megyek is.
Előkaptam a telómat, majd írtam apának, hogy 10 perc múlva ott leszek az aréna előtt.
- Sziasztok. - köszöntem a srácoknak, amikor beléptünk az öltözőjükbe.
- Stellíta. - sietett hozzám Mikey.
- Mi? - néztem furán.
- Semmi... Csak próbáltalak becézni... - nevetett, majd megölelt.
Ash is felállt, aztán átölelt. Luke nagy nehezen hozzám lépett.
- Szia. - nézett le a szemeimbe.
- Szia. - köszöntem vissza neki.
Átöleltük egymást.
- Én még nem is öleltelek meg! - szólt Calum, aztán széttárta karjait. Elmosolyodtam. Elfogadtam az ölelését. Bezárta karjait, majd dülöngélni kezdtünk jobbra-balra, így "hintáztatva" magunkat.
- Nem ültök le? - kérdezte Ash.
- Nem, mert csak beköszönni jöttem. - feleltem.
- Óó... Akkor majd máskor. - mosolygott.
- Okvetlen. - mosolyogtam vissza.
A telefonom kijelzőjén megjelent apa neve, vagyis ideért és rám vár.
- Hát, nekem akkor mostmár mennem is kell. - mondtam. - Sziasztok. - intettem egyet.
- Kikísérlek. - szólt Calum.
- Rendben. - mosolyogtam fel rá, ő pedig le rám.
- Nem fogsz így fázni? - kérdezte, utalva arra, hogy rövidujjú pólóban, dzseki nélkül vagyok.
- Nem hiszem. - feleltem. - Hatkor még meleg volt...
Kiléptünk az aréna ajtaján. Körülnéztem, de sehol sem láttam a fekete Range Roverünket.
- Ezt nem értem... Hol van apa? - szóltam idegesen.
Felhívtam, hogy hol van.
- Megálltam még az élelmiszerboltban, mert anyád egy egész listát írt fel. - magyarázta a telóba.
- De akkor minek csörgettél meg? Velem nem lehetett volna bevásárolni?! - kérdeztem tőle kicsit dühösen.
- Azt gondoltam, hogy még egy darabig nem jösz ki, mert elleszel Calummal.
- Mi? - döbbentem le.
- Semmi... Nemsokára ott leszek. - nyomta ki a készüléket.
- Nemsokára jön... - mondtam Calumnak.
Csak csendben álltunk egymás mellett.
- Brr.... - rázott ki a hideg.
- Hűvös van, igaz? - kérdezte, majd rám terítette a kék ingét. - Tessék. - mosolygott kedvesen.
- Köszi. - mosolyogtam vissza rá. - De így meg te fogsz megfázni. - néztem végig rajta.
- Nem fogok. - bizonygatta.
- Gyere ide. - tártam szét karjaimat, aztán magamhoz öleltem. Így melegítettük egymást.
Arcomat megint a mellkasának nyomtam és belélegeztem finom illatát. Calum az arcát a hajamba nyomta.
Hallottam, ahogy közeledik egy autó, így elengedtem a magas srácot.
Mosolyogva figyeltem, ahogy lelassít a sötét kocsi.
- Jó estét! - köszöntötte apát illedelmesen Cal.
- Szia, apa. - mosolyogtam.
- Szervusztok. - nyomott egy puszit a fejemre, majd lekezelt a mellettem álló magas sráccal.
- Dr. Nick Pale. - mutatkozott be diplomatikusan apukám.
- Calum Hood. - utánozta Cal is.
- Ázsiai vagy? - tett fel egy elég kínos kérdést.
Lesütöttem a szemem.
- Nem... Skót és Kiwi. - felelte Calum nyugodtan.
- Oh... Akkor elnézést. - mosolygott furán. - Mehetünk? - nézett rám. Csak bólintottam egyet.
Elindultam az autó felé, aztán megtorpantam.
- Upsz... Még az inged. - fordultam vissza Calumhoz.
- Maradjon nálad. - mosolygott. - Szuvenííír. - húzta el a szó végét.
Elnevettem magam.
- Szia. Viszlát. - köszönt el tőlünk.
- Szia. Jóéjt! - intettem neki egyet.
Apa is elköszönt, aztán már el is indultunk.
- Aranyos srác. - szólt apa mosolyogva, miközben az utat bámulta.
- Igen, az. - mosolyogtam én is.
- És milyen intelligens. - áradozott tovább.
Ohó, akkor még nem hallotta baráti társaságban káromkodni.
- Jó téged ilyen boldognak látni, Kicsim. - mondta komolyan.
- Nekem meg jó boldognak lenni. - mosolyogtam tovább.
Eszembe jutott, hogy írok egy sms-t Calnak, így előkaptam a telómat, aztán pötyögni kezdtem: 'De jó, lett egy Calum illatú pizsim^^. :DD Stel.'. Nemsokára jött a válasz: 'Hmm... Az ingemben fogsz aludni... :$$ Használd ki! ;)'.
Elmosolyodtam sorait olvasva .
Begurultunk a házunk elé. Kiszálltunk az autóból, aztán bevonultunk a nagy fehér épületbe.
- Na, milyen volt a koncert? - 'kapott le' egyből anya. - Óó.... Egy srác inge.... - nézett végig rajtam.
Elég kérdőn nézett rám. Nagynehezen felfogtam, hogy miért. Az orra alá dugtam az anyagot, hogy fel-e ismeri az illatot.
- Calumtól kaptad... - nézett vidáman.
Csak bólintottam egyet egy 1000 vattos vigyorral a fejemen.
- Na, látod, hogy megérte elmenned?! -tette a csípőjére két kezét.
- Hú..., de még mennyire! - mondtam boldogan, aztán felrohantam a lépcsőkön.
Miután lezuhanyoztam és elkészítettem a vacsorámat, még leültem a laptopom elé, aztán bekapcsoltam és bejelentkeztem twitterre.
A weboldal ezerrel pörgött. Mivel bekövettem jó pár 5SOS-ös oldalt, láttam a posztjaikat. Tettek fel képeket a mai koncertről. Néhány képre különösen felfigyeltem, ugyanis rólam és Calumról készültek, amikor előttem ült és 'őrizett' engem.
Volt egy olyan kép, amin a hajába túrok, aztán kettő olyan, amikor lelógatom a vállán a karjaimat, ő meg fogja az egyik kezemet. A kiírások kb. ilyenek voltak: 'Ki ez a lány?!', 'Miatta szakított Maddievel?', 'Járnak?!'. Ideges lettem. Úgy döntöttem, írok Calumnak. Belinkeltem neki a három képet, aztán írtam is hozzá: 'Remélem már láttad ezeket... Sajnálom! :/'. Csak pár perc múltán jött a válasz: 'Nem kell sajnálnod! :) Nyugi! U.i.: Milyen jól nézünk kki a képeken. :DD'.
Elnevettem magamat az utóiratot olvasva. Gépelni kezdtem a válaszom: 'Bolond vagy! :* Na, megyek aludni (az ingedben)! ;) Jóéjt! :)'. Egy kicsit hezitáltam a küldés gombnál, de aztán tök mindegy alapon elküldtem. Kijelentkeztem twitterről, majd kikapcsoltam a laptopot és lefeküdtem aludni.
Sokat késve, de meghoztam az új részt. Remélem attól még nem pártoltatok el tőlem és olvasni fogjátok!
Azt is remélem, hogy tetszeni fog nektek a rész!
Várom a kommenteket és esetleg az újabb feliratkozókat!
Kellemes ünnepeket!
Jó olvasást! :)
----------------------------------------------------------------
*Stella szemszöge*
Nagyon jót nevettem Calumon.
- Szeretném, ha ott lennél az akusztikus koncertünkön 7-én. - nézett a szemembe.
- Hát, ha szerzel nekem jegyet, ott lehetek... - mosolyogtam.
- Oké. Akkor már intézkedem is! - szólt. - Addig te menj be az öltözőnkbe. A srácok biztosan ott vannak. - tanácsolta.
- Nem maradhatok inkább itt? - kérdeztem kicsit bátortalanul.
Fura lenne Luke-kal találkozni, meg még a végén beszólok valamit Ashnek.
- Jobb lenne, ha inkább odamennél hozzájuk! - mondta, majd kilépett az ajtón és magamra hagyott.
Pár percig csak ott álltam és néztem ki a fejemből, aztán nagy nehezen elindultam a srácokhoz. Próbáltam minél kisebbeket lépni és lassítani a tempómon.
- Hello. Hát, te? - lépett mellém Josh, a 1D dobosa.
- Szia. - néztem fel rá. - A 5SOS öltözőjébe igyekszem. - mosolyogtam.
- Oh... Te lennél Stella? - mért végig.
- Igen. Miért? - néztem kicsit értetlenül.
- Semmi... Csak Calum be volt zsongva, hogy Ő is, vagyis te is itt leszel a koncerten... - kaptam meg a választ.
Eléggé lesokkolt.
- Hogy tetszett a koncert? - váltott témát.
- Szuper volt, mint mindig. - mosolyogtam.
- Ti már így spanolgattok? - lépett mögénk Cal, majd átkarolta mindkettőnk vállát.
- Csak épp összefutottunk. - mondta Josh. - Jó az ízlésed. - nézett fel Calumra, aztán elment.
Értetlenül bámultam magam elé.
- Öö... Akkor itt a jegy a koncertre. - nyomta a kezembe.
- Rendben. Köszi. - nézegettem a papírdarabot.
- Megyünk a srácokhoz?
- Nem tudom. Szerintem nekem már mennem kéne...
- Be sem köszönsz nekik?
- Oké. Köszönök, de aztán már megyek is.
Előkaptam a telómat, majd írtam apának, hogy 10 perc múlva ott leszek az aréna előtt.
- Sziasztok. - köszöntem a srácoknak, amikor beléptünk az öltözőjükbe.
- Stellíta. - sietett hozzám Mikey.
- Mi? - néztem furán.
- Semmi... Csak próbáltalak becézni... - nevetett, majd megölelt.
Ash is felállt, aztán átölelt. Luke nagy nehezen hozzám lépett.
- Szia. - nézett le a szemeimbe.
- Szia. - köszöntem vissza neki.
Átöleltük egymást.
- Én még nem is öleltelek meg! - szólt Calum, aztán széttárta karjait. Elmosolyodtam. Elfogadtam az ölelését. Bezárta karjait, majd dülöngélni kezdtünk jobbra-balra, így "hintáztatva" magunkat.
- Nem ültök le? - kérdezte Ash.
- Nem, mert csak beköszönni jöttem. - feleltem.
- Óó... Akkor majd máskor. - mosolygott.
- Okvetlen. - mosolyogtam vissza.
A telefonom kijelzőjén megjelent apa neve, vagyis ideért és rám vár.
- Hát, nekem akkor mostmár mennem is kell. - mondtam. - Sziasztok. - intettem egyet.
- Kikísérlek. - szólt Calum.
- Rendben. - mosolyogtam fel rá, ő pedig le rám.
- Nem fogsz így fázni? - kérdezte, utalva arra, hogy rövidujjú pólóban, dzseki nélkül vagyok.
- Nem hiszem. - feleltem. - Hatkor még meleg volt...
Kiléptünk az aréna ajtaján. Körülnéztem, de sehol sem láttam a fekete Range Roverünket.
- Ezt nem értem... Hol van apa? - szóltam idegesen.
Felhívtam, hogy hol van.
- Megálltam még az élelmiszerboltban, mert anyád egy egész listát írt fel. - magyarázta a telóba.
- De akkor minek csörgettél meg? Velem nem lehetett volna bevásárolni?! - kérdeztem tőle kicsit dühösen.
- Azt gondoltam, hogy még egy darabig nem jösz ki, mert elleszel Calummal.
- Mi? - döbbentem le.
- Semmi... Nemsokára ott leszek. - nyomta ki a készüléket.
- Nemsokára jön... - mondtam Calumnak.
Csak csendben álltunk egymás mellett.
- Brr.... - rázott ki a hideg.
- Hűvös van, igaz? - kérdezte, majd rám terítette a kék ingét. - Tessék. - mosolygott kedvesen.
- Köszi. - mosolyogtam vissza rá. - De így meg te fogsz megfázni. - néztem végig rajta.
- Nem fogok. - bizonygatta.
- Gyere ide. - tártam szét karjaimat, aztán magamhoz öleltem. Így melegítettük egymást.
Arcomat megint a mellkasának nyomtam és belélegeztem finom illatát. Calum az arcát a hajamba nyomta.
Hallottam, ahogy közeledik egy autó, így elengedtem a magas srácot.
Mosolyogva figyeltem, ahogy lelassít a sötét kocsi.
- Jó estét! - köszöntötte apát illedelmesen Cal.
- Szia, apa. - mosolyogtam.
- Szervusztok. - nyomott egy puszit a fejemre, majd lekezelt a mellettem álló magas sráccal.
- Dr. Nick Pale. - mutatkozott be diplomatikusan apukám.
- Calum Hood. - utánozta Cal is.
- Ázsiai vagy? - tett fel egy elég kínos kérdést.
Lesütöttem a szemem.
- Nem... Skót és Kiwi. - felelte Calum nyugodtan.
- Oh... Akkor elnézést. - mosolygott furán. - Mehetünk? - nézett rám. Csak bólintottam egyet.
Elindultam az autó felé, aztán megtorpantam.
- Upsz... Még az inged. - fordultam vissza Calumhoz.
- Maradjon nálad. - mosolygott. - Szuvenííír. - húzta el a szó végét.
Elnevettem magam.
- Szia. Viszlát. - köszönt el tőlünk.
- Szia. Jóéjt! - intettem neki egyet.
Apa is elköszönt, aztán már el is indultunk.
- Aranyos srác. - szólt apa mosolyogva, miközben az utat bámulta.
- Igen, az. - mosolyogtam én is.
- És milyen intelligens. - áradozott tovább.
Ohó, akkor még nem hallotta baráti társaságban káromkodni.
- Jó téged ilyen boldognak látni, Kicsim. - mondta komolyan.
- Nekem meg jó boldognak lenni. - mosolyogtam tovább.
Eszembe jutott, hogy írok egy sms-t Calnak, így előkaptam a telómat, aztán pötyögni kezdtem: 'De jó, lett egy Calum illatú pizsim^^. :DD Stel.'. Nemsokára jött a válasz: 'Hmm... Az ingemben fogsz aludni... :$$ Használd ki! ;)'.
Elmosolyodtam sorait olvasva .
Begurultunk a házunk elé. Kiszálltunk az autóból, aztán bevonultunk a nagy fehér épületbe.
- Na, milyen volt a koncert? - 'kapott le' egyből anya. - Óó.... Egy srác inge.... - nézett végig rajtam.
Elég kérdőn nézett rám. Nagynehezen felfogtam, hogy miért. Az orra alá dugtam az anyagot, hogy fel-e ismeri az illatot.
- Calumtól kaptad... - nézett vidáman.
Csak bólintottam egyet egy 1000 vattos vigyorral a fejemen.
- Na, látod, hogy megérte elmenned?! -tette a csípőjére két kezét.
- Hú..., de még mennyire! - mondtam boldogan, aztán felrohantam a lépcsőkön.
Miután lezuhanyoztam és elkészítettem a vacsorámat, még leültem a laptopom elé, aztán bekapcsoltam és bejelentkeztem twitterre.
A weboldal ezerrel pörgött. Mivel bekövettem jó pár 5SOS-ös oldalt, láttam a posztjaikat. Tettek fel képeket a mai koncertről. Néhány képre különösen felfigyeltem, ugyanis rólam és Calumról készültek, amikor előttem ült és 'őrizett' engem.
Volt egy olyan kép, amin a hajába túrok, aztán kettő olyan, amikor lelógatom a vállán a karjaimat, ő meg fogja az egyik kezemet. A kiírások kb. ilyenek voltak: 'Ki ez a lány?!', 'Miatta szakított Maddievel?', 'Járnak?!'. Ideges lettem. Úgy döntöttem, írok Calumnak. Belinkeltem neki a három képet, aztán írtam is hozzá: 'Remélem már láttad ezeket... Sajnálom! :/'. Csak pár perc múltán jött a válasz: 'Nem kell sajnálnod! :) Nyugi! U.i.: Milyen jól nézünk kki a képeken. :DD'.
Elnevettem magamat az utóiratot olvasva. Gépelni kezdtem a válaszom: 'Bolond vagy! :* Na, megyek aludni (az ingedben)! ;) Jóéjt! :)'. Egy kicsit hezitáltam a küldés gombnál, de aztán tök mindegy alapon elküldtem. Kijelentkeztem twitterről, majd kikapcsoltam a laptopot és lefeküdtem aludni.
2013. november 16., szombat
9. fejezet: Tények
Sziasztok. :)
Nem tudom, mennyire vártátok, de itt van az új rész, amit végre letudtam írni. Sokáig kellett várni rá, de remélem megérte és tetszeni fog nektek a tartalma.
Csináltam Facebookon egy csoportot a blognak, hogy ha valaki esetleg nem tud ide feliratkozni, akkor oda tud csatlakozni, ugyanis az a csoport arra szolgál, hogy megosztjam ott veletek a szükséges információkat a bloggal kapcsolatban és az új részeket is.
Nagyon örülnék néhány kommentnek, hogy megtudjam, hogy tetszett-e nektek a rész és természetesen szintúgy jól esne, ha még többen feliratkoznátok abban az esetben, ha tetszik a történet.
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
-------------------------------------------------------------------------------------------
*Stella szemszöge*
Nem tudom, mennyire vártátok, de itt van az új rész, amit végre letudtam írni. Sokáig kellett várni rá, de remélem megérte és tetszeni fog nektek a tartalma.
Csináltam Facebookon egy csoportot a blognak, hogy ha valaki esetleg nem tud ide feliratkozni, akkor oda tud csatlakozni, ugyanis az a csoport arra szolgál, hogy megosztjam ott veletek a szükséges információkat a bloggal kapcsolatban és az új részeket is.
Nagyon örülnék néhány kommentnek, hogy megtudjam, hogy tetszett-e nektek a rész és természetesen szintúgy jól esne, ha még többen feliratkoznátok abban az esetben, ha tetszik a történet.
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
-------------------------------------------------------------------------------------------
*Stella szemszöge*
Ez volt a második 1D és 5SOS koncertem napja. Izgatottan ébredtem fel. Még délelőtt túl kellett élnem a sulit és főként Lanáékat. Aztán elérkezett a délután, majd az este hat óra, a koncert ideje. Apa megint elvitt autóval az arénához. Elbúcsúztunk, aztán bementem. "Nagy meglepetésemre" Calum mikrofonja előtt lévő helyre szólt a jegyem.
A koncert szokásosan telt. Egy csomót nevettünk és énekeltünk Niallékkel, majd következtek a 5SOS srácok.
A bejátszás után megint "bevillantak". Calum igen vidámnak tűnt. Hát, perszehogy, hiszen mostmár nem zavarok be, így boldogok lehetnek Maddievel.
Nagyon jól néztek ki, de Calum külseje különösen megfogott. Rossz fiús, de mégis szolid. Fehér póló, kék ing, fekete csőnadrág, ami kihangsúlyozza tökéletes lábait. Haja fel volt zselézve, ami nagyon jól állt neki.
Nagyon jól néztek ki, de Calum külseje különösen megfogott. Rossz fiús, de mégis szolid. Fehér póló, kék ing, fekete csőnadrág, ami kihangsúlyozza tökéletes lábait. Haja fel volt zselézve, ami nagyon jól állt neki.
A Lost Boy-jal kezdtek. Luke kezdte a dalt. Mosolyogva figyeltem. Könnyesek lettek a szemeim, ugyanis eszembe jutott az a bizonyos csók. Calumra vittem a tekintetem. Ő lenézett rám, majd elmosolyodott, amikor feltűnt neki, hogy én is épp őt nézem.
Az ő szólója következett: 'I remember the last time I heard your voice'. Hmm... Legutoljára akkor hallotta a hangom, amikor összefutottunk vele és Maddievel, és nagy nehezen kinyögtem, hogy 'elnézést' elsietve onnan nehogy elsírjam magam előttük.
- You were perfection. - tértem vissza a valóságba Cal gyönyörű hangjára.
Miután végetért a dal, Ash visszaszámolt, aztán már bele is kezdtek a következő számukba, a Heartbreak Girlbe. Én is formáztam ajkaimmal a szavakat... Nem hangosan, csak tátogtam magamnak.
Calum megint lenézett rám. Mosolyogva énekelt tovább. A dal után Luke bejelentette, hogy az új zenéjüket, a Green Light-ot fogják előadni. Calum kezdte a dalt: 'It started with a picture. Those messages you sent to me.'. Ezek megintcsak elég elgondolkodtató sorok.
A dal után bemutatkoztak, majd még hülyéskedtek is egy picit. Következőleg az Over & Over-t énekelték. Eléggé megkönnyeztem az egészet. Ezalatt már Calum sem volt annyira vidám. Kicsit csalódott és egyben szomorú fejet vágott. Beleharapott alsó ajkaiba. Történhetett valami közte és Maddie között?!
Még elénekelték Katy Perrytől a Teenage Dream-et, aztán saját zenéjüket a Try Hard-ot.
Újra a One Direction-ön volt a sor, miután Calék levonultak a színpadról.
Pár perce térhettek vissza a 1D srácok, amikor a mellettem ülő lány megszólalt:
- Úristen!
Felé kaptam a fejem, majd tekintetem abba az irányba fordult, amerre a többieké is körülöttem. Calum a rajongókat csitítgatva, egy 'Kérlek, ne sikíts!' táblával maga előtt sietett hozzám.
- Stella! - guggolt le elém. Nagy tenyereit a térdemre tette, így kapaszkodva bennem.
Felnézett rám. Barna szemei gyönyörűen csillogtak a gyér fényben.
- Menj vissza Maddiehez! Ebből baj lesz! - figyelmeztettem.
- Már nem vagyunk együtt... - szegezte kezeire a tekintetét.
- Mi? - döbbentem le.
- Gyere, elmondom! - akart volna elhúzni onnan.
- Nem! Még szeretném végignézni a koncertet! - szóltam.
- Rendben. Akkor végignézem veled. - mosolygott, aztán megfordult és helyet foglalt előttem a padlón. Elnevettem magam, hogy milyen kitartó tud lenni.
Nem jár Maddievel... Úristen! Áááh... Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna! Vigyorogva bámultam az előadást, majd éreztem, hogy valaki tekintete szinte lyukat váj a bőrömbe. Oldalra néztem a mellettem ülő lányra, aki kérdőn fürkészett engem és Calumot is, aki semmit sem tudott, mert hűségesen őrizve engem ült előttem és figyelte a koncertet. Kedvesen, bár kicsit értetlenül rámosolyogtam a lányra, aztán visszafordultam. Előre dőltem, majd lassan megérintettem Calum majdnem fekete haját. Beletúrtam felzselézett frizurájába, aztán lelógattam karjaimat a vállán át a mellkasáig. Megfogta az egyik kézfejem, majd megsimította hüvelykujjával. Viszonoztam kedves gesztusát. Így ültük végig a koncertet. Természetesen a fejemen egy hatalmas vigyorral.
*Calum szemszöge*
Nagyon jó volt újra látni Stellát. Na, igen nem bírtam ki, hogy ne beszéljek vele. Muszáj volt odamennem hozzá, amint végeztünk a koncerttel. Nem hagyhattam őt elmenni. Kicsit megkönnyebbültem, amikor rájöttem, hogy valószínűleg mégsem Luke miatt mellőzött engem. Miután elárultam neki, hogy szakítottunk Maddievel újra közeledett hozzám. Azért picit meglepett, amikor beletúrt a hajamba, majd két karját lelógatta a vállamon. Nem tudtam megállni, hogy ne fogjam meg aprócska kezét. Már nagyon vártam a koncert végét, hogy végre rendesen beszélhessek vele.
A színpadon lévő őt srác már az elköszönésnél tartott, így elhatároztam, hogy mostmár még mielőtt lecsapnának ránk a rajongók, bevezetem Stelt a backstagebe.
- Gyere! Menjünk gyorsan! - fordultam a lányhoz már előtte állva, majd megkaptam karját.
- Öö... Oké. - kapta fel a padlóról az ásványvizes flakonját.
Gyorsan haladtunk. Bevezett Stelt egy üres szobába, így legalább senki sem fogja majd megzavarni a beszélgetésünket.
- Huh... Rendesen kifullasztottál. - szólt kicsit zihálva, majd levágta magát a kanapéra.
Elmosolyodtam kijelentésére.
- Oké... Ez furán hangzott. - jutott el a tudatáig neki is.
Kitört belőlünk a nevetés.
- Szóval... Szakítottatok Maddievel? - kérdezte halkan, miután már mindketten lenyugodtunk.
- Igen. - feleltem.
Elmerengtem egy kicsit.
*Calum visszaemlékezése a szakításra*
- Öö... Maddie, beszélhetünk? - néztem le rá, miközben ő az ágyon ült.
- Persze. - mosolygott fel rám kedvesen.
- Öö... Fuh... Nem tudom, hogy kezdjek bele... - dadogtam össze-vissza.
- Na, nyugodtan mondd! - mondta kedvesen.
- Mostanában nagyon sokat vitáztunk... - kedztem bele.
A lány csak bólintott egyet.
- Öhm..... És, szóval ... Részben emiatt szeretném, ha szakítanánk... - mondtam ki végül.
Percekig csak csendben figyeltük egymást.
- Öö... O-oké... - hajtotta le a fejét szomorúan.
- Sajnálom! - hangom halk és rekedtes volt.
- Amiatt a lány miatt van, igaz? - kérdezte. Hangja nem volt haragos.
Stellára gondolt.
- Nem tudom... Lehet... - ültem le mellé.
- Hát, sok szerencsét...! - nézett rám.
Szemei és az arca is könnyektől csillogott, viszont ajkain egy aranyos mosoly játszott. Átkaroltam a vállát még így utoljára.
*Vissza a jelenbe*
- Miért? - lépett mellém Stella, miközben én az ablaknál álltam.
- Már nem érzek iránta úgy, mint régen. - feleltem.
- Azért látni rajtad, hogy megviselt... - nézett a szemembe, amikor felé fordultam.
- Leginkább amiatt, mert sajnálom Maddiet. Ő egy csodálatos lány és megérdemli, hogy boldog legyen! Csak talán nem én vagyok az a személy, aki mellett tényleg az lehet. - magyaráztam.
Stella csak elmosolyodott. Viszonoztam.
- És, mi van veled és Luke-kal? - kérdeztem tőle komoran.
- Mi lenne? - kérdezett vissza.
- Hát, eléggé úgy tűnt számunkra, hogy jártok. - néztem a szemeibe.
- Miért?
- Mert szinte minden napot veled töltött...
- És? Csak jóba lettünk... - nézett kicsit értetlenül.
- De, hát, nálatok aludt... - mondtam, majd nyeltem egy nagyot.
- Nem hagyhattam, hogy éjjel menjen vissza a szállodába... Vagy... Várjunk... Ti azt gondoljátok, hogy ... hogy lefeküdtünk? -esett le neki.
- Ash biztos benne... - néztem ki inkább, az ablakon.
- De, te is, nem?! - kérdezte halkan. - Ezt nem hiszem el! Komolyan ilyen olcsónak néztek?! - akadt ki.
- Nem... Erről szó sincs! - fordultam vissza felé.
Szemei könnyesek voltak.
- Sajnálom! - mondtam halkan.
- Nem! Nem kell sajnálnod! Legalább mostmár tudom, hogy mit gondol rólam néhány ember... - hajtotta le szomorúan a fejét.
- Ne légy szomorú! A mosolyod sokkal szebb! - toltam fel az állától a fejét.
- Bebandzsítottam, hogy nevetésre bírjam. Sikerült.
- You were perfection. - tértem vissza a valóságba Cal gyönyörű hangjára.
Miután végetért a dal, Ash visszaszámolt, aztán már bele is kezdtek a következő számukba, a Heartbreak Girlbe. Én is formáztam ajkaimmal a szavakat... Nem hangosan, csak tátogtam magamnak.
Calum megint lenézett rám. Mosolyogva énekelt tovább. A dal után Luke bejelentette, hogy az új zenéjüket, a Green Light-ot fogják előadni. Calum kezdte a dalt: 'It started with a picture. Those messages you sent to me.'. Ezek megintcsak elég elgondolkodtató sorok.
A dal után bemutatkoztak, majd még hülyéskedtek is egy picit. Következőleg az Over & Over-t énekelték. Eléggé megkönnyeztem az egészet. Ezalatt már Calum sem volt annyira vidám. Kicsit csalódott és egyben szomorú fejet vágott. Beleharapott alsó ajkaiba. Történhetett valami közte és Maddie között?!
Még elénekelték Katy Perrytől a Teenage Dream-et, aztán saját zenéjüket a Try Hard-ot.
Újra a One Direction-ön volt a sor, miután Calék levonultak a színpadról.
Pár perce térhettek vissza a 1D srácok, amikor a mellettem ülő lány megszólalt:
- Úristen!
Felé kaptam a fejem, majd tekintetem abba az irányba fordult, amerre a többieké is körülöttem. Calum a rajongókat csitítgatva, egy 'Kérlek, ne sikíts!' táblával maga előtt sietett hozzám.
- Stella! - guggolt le elém. Nagy tenyereit a térdemre tette, így kapaszkodva bennem.
Felnézett rám. Barna szemei gyönyörűen csillogtak a gyér fényben.
- Menj vissza Maddiehez! Ebből baj lesz! - figyelmeztettem.
- Már nem vagyunk együtt... - szegezte kezeire a tekintetét.
- Mi? - döbbentem le.
- Gyere, elmondom! - akart volna elhúzni onnan.
- Nem! Még szeretném végignézni a koncertet! - szóltam.
- Rendben. Akkor végignézem veled. - mosolygott, aztán megfordult és helyet foglalt előttem a padlón. Elnevettem magam, hogy milyen kitartó tud lenni.
Nem jár Maddievel... Úristen! Áááh... Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna! Vigyorogva bámultam az előadást, majd éreztem, hogy valaki tekintete szinte lyukat váj a bőrömbe. Oldalra néztem a mellettem ülő lányra, aki kérdőn fürkészett engem és Calumot is, aki semmit sem tudott, mert hűségesen őrizve engem ült előttem és figyelte a koncertet. Kedvesen, bár kicsit értetlenül rámosolyogtam a lányra, aztán visszafordultam. Előre dőltem, majd lassan megérintettem Calum majdnem fekete haját. Beletúrtam felzselézett frizurájába, aztán lelógattam karjaimat a vállán át a mellkasáig. Megfogta az egyik kézfejem, majd megsimította hüvelykujjával. Viszonoztam kedves gesztusát. Így ültük végig a koncertet. Természetesen a fejemen egy hatalmas vigyorral.
*Calum szemszöge*
Nagyon jó volt újra látni Stellát. Na, igen nem bírtam ki, hogy ne beszéljek vele. Muszáj volt odamennem hozzá, amint végeztünk a koncerttel. Nem hagyhattam őt elmenni. Kicsit megkönnyebbültem, amikor rájöttem, hogy valószínűleg mégsem Luke miatt mellőzött engem. Miután elárultam neki, hogy szakítottunk Maddievel újra közeledett hozzám. Azért picit meglepett, amikor beletúrt a hajamba, majd két karját lelógatta a vállamon. Nem tudtam megállni, hogy ne fogjam meg aprócska kezét. Már nagyon vártam a koncert végét, hogy végre rendesen beszélhessek vele.
A színpadon lévő őt srác már az elköszönésnél tartott, így elhatároztam, hogy mostmár még mielőtt lecsapnának ránk a rajongók, bevezetem Stelt a backstagebe.
- Gyere! Menjünk gyorsan! - fordultam a lányhoz már előtte állva, majd megkaptam karját.
- Öö... Oké. - kapta fel a padlóról az ásványvizes flakonját.
Gyorsan haladtunk. Bevezett Stelt egy üres szobába, így legalább senki sem fogja majd megzavarni a beszélgetésünket.
- Huh... Rendesen kifullasztottál. - szólt kicsit zihálva, majd levágta magát a kanapéra.
Elmosolyodtam kijelentésére.
- Oké... Ez furán hangzott. - jutott el a tudatáig neki is.
Kitört belőlünk a nevetés.
- Szóval... Szakítottatok Maddievel? - kérdezte halkan, miután már mindketten lenyugodtunk.
- Igen. - feleltem.
Elmerengtem egy kicsit.
*Calum visszaemlékezése a szakításra*
- Öö... Maddie, beszélhetünk? - néztem le rá, miközben ő az ágyon ült.
- Persze. - mosolygott fel rám kedvesen.
- Öö... Fuh... Nem tudom, hogy kezdjek bele... - dadogtam össze-vissza.
- Na, nyugodtan mondd! - mondta kedvesen.
- Mostanában nagyon sokat vitáztunk... - kedztem bele.
A lány csak bólintott egyet.
- Öhm..... És, szóval ... Részben emiatt szeretném, ha szakítanánk... - mondtam ki végül.
Percekig csak csendben figyeltük egymást.
- Öö... O-oké... - hajtotta le a fejét szomorúan.
- Sajnálom! - hangom halk és rekedtes volt.
- Amiatt a lány miatt van, igaz? - kérdezte. Hangja nem volt haragos.
Stellára gondolt.
- Nem tudom... Lehet... - ültem le mellé.
- Hát, sok szerencsét...! - nézett rám.
Szemei és az arca is könnyektől csillogott, viszont ajkain egy aranyos mosoly játszott. Átkaroltam a vállát még így utoljára.
*Vissza a jelenbe*
- Miért? - lépett mellém Stella, miközben én az ablaknál álltam.
- Már nem érzek iránta úgy, mint régen. - feleltem.
- Azért látni rajtad, hogy megviselt... - nézett a szemembe, amikor felé fordultam.
- Leginkább amiatt, mert sajnálom Maddiet. Ő egy csodálatos lány és megérdemli, hogy boldog legyen! Csak talán nem én vagyok az a személy, aki mellett tényleg az lehet. - magyaráztam.
Stella csak elmosolyodott. Viszonoztam.
- És, mi van veled és Luke-kal? - kérdeztem tőle komoran.
- Mi lenne? - kérdezett vissza.
- Hát, eléggé úgy tűnt számunkra, hogy jártok. - néztem a szemeibe.
- Miért?
- Mert szinte minden napot veled töltött...
- És? Csak jóba lettünk... - nézett kicsit értetlenül.
- De, hát, nálatok aludt... - mondtam, majd nyeltem egy nagyot.
- Nem hagyhattam, hogy éjjel menjen vissza a szállodába... Vagy... Várjunk... Ti azt gondoljátok, hogy ... hogy lefeküdtünk? -esett le neki.
- Ash biztos benne... - néztem ki inkább, az ablakon.
- De, te is, nem?! - kérdezte halkan. - Ezt nem hiszem el! Komolyan ilyen olcsónak néztek?! - akadt ki.
- Nem... Erről szó sincs! - fordultam vissza felé.
Szemei könnyesek voltak.
- Sajnálom! - mondtam halkan.
- Nem! Nem kell sajnálnod! Legalább mostmár tudom, hogy mit gondol rólam néhány ember... - hajtotta le szomorúan a fejét.
- Ne légy szomorú! A mosolyod sokkal szebb! - toltam fel az állától a fejét.
- Bebandzsítottam, hogy nevetésre bírjam. Sikerült.
2013. október 21., hétfő
8. fejezet: Zűrös születésnap
Hello, emberek. :)
Egy nappal hamarabb érkezett meg az új rész több ok miatt is, amit most nem fogok részletezni. Úgy különösen nincs hozzáfűznivalóm.
Várom a komikat és az új feliratkozókat! Jó olvasást! :)
------------------------------------------------------------------------------------------------
*Stella születésnapján, április elején*
*Stella szemszöge*
Luke segítségével Calumról és Maddieről teljesen megfeledkeztem. Persze, Cal twitter adatlapját minden nap átnéztem. A rajongóknál elég nagy felbojdulást okozott, amikor Luke beállította profilképének azt a képet, ami rólam és róla készült a szobámban. Meglepődtem, hogy felmerte tölteni a puszis képet.
Ma van a születésnapom. A suliban, mivel én nem vagyok 'menő', senki sem köszöntött fel. Twitteren, viszont bekövetett Ash és születésnapomra is írt csakúgy, mint a többi fiú is. A szüleimtől valamivel többet vártam volna, de mindketten gőzerővel dolgoznak.
Reggel egyáltalán nem találkoztam velük, mert már korán a kórházban kellett lenniük.
Délután Luke eljött hozzám.
- Boldog születésnapot, Stella! - köszöntött fel az ajtóban.
- Nagyon szépen köszönöm! - adtam neki két puszit, majd szorosan átöleltem.
- Lenne itt neked valami... - szólt, aztán kihúzott a dzsekije belső zsebéből egy vörös rózsát, ami a kedvencem.
- Köszönöm! - szívtam magamba a virág finom illatát. - Mostmár bejöhetsz... Ajándék nélkül nem engedtelek volna be... - hülyültem.
- Óó... Még jó, hogy készültem. - nevetett.
- Jól tetted bizony! - néztem a szemébe vidáman.
Jó kedvemet tükrözték gyönyörű kék szemei.
- Nézhetnénk valami filmet. - vezettem be a nappaliba. - Mondjuk a Grut. - javasoltam.
- Rendben. - egyezett bele.
- Mit szólnál hozzá, ha a padlón ülve néznénk? - kérdeztem, ugyanis szerintem sokkal kényelmesebb a kanapénak támaszkodva a padlón ülve nézni a TV-t.
- Felőlem oké... - felelte. - De még leterítünk egy takarót a fapadlóra, nehogy megfázz! - szólt.
- Oh... Milyen figyelmes, Mr. Hemmings. - humorizáltam.
- Én mindig, Miss Pale. - kontrázott rám.
- A szobámban talál egy takarót. - mondtam.
Luke elindult érte. Addig ín engedtem egy vázába vizet, aztán belehelyeztem a gyönyörű rózsámat és letettem a kávézóasztalra, ami a nappaliban van. Luke is visszaért, így leterítettük a takarót a kanapé elé, majd eltoltuk előlünk a kávézóasztalt.
Betettem a DVD-lejátszóba a Gru CD-t. Leültem Luke mellé, aztán elindítottam a mesét. Már egy csomószor láttam, de még mindig megunhatatlan számomra. Csak csendben ültünk egymás mellett és figyeltük a TV nagy képernyőjét.
A film, vagy inkább mese felénél eszembe jutott, hogy kéne egy kis ropi, így kimentem érte a konyhába. Jóízűen majszolgattuk a sós pereceket a mese továbba részében. 45 perc múlva végetért. Odamentem a lejátszóhoz, majd kinyomtam. Amikor mentem vissza megbotlottam valamiben, így teliben ráestem Lukera.
- Jaj, össze ne törd magad! - szorított magához nagy erős karjaival.
Mikor feleszméltem, ugyanabban a helyzetben voltunk. Egymás szemébe néztünk. Megint elvesztem Luke kék szemeiben. Az ajkaimat kezdte pásztázni, majd szinte egyszerre indultunk egymás feje felé. Összetapasztottuk ajkainkat, így elcsattant köztünk egy csók. Összezavarodva néztem újra a kék szempárba.
- Öö... Nem kéne visszamenned a srácokhoz? - kérdeztem tőle, aztán feltápászkodtam róla. Meglepetten nézett rám.
- De, ... már mennem kéne. - pillantott telefonja kijelzőjére, miközben ő is felállt. - Még segítek elrakodni...
- Ne, nem kell! - vágtam rá azonnal.
Kérdőn, felvont szemöldökkel nézett rám.
Elindultam az előszobába, közben megérintettem ajkaimat. Összezavart ez a csók. Nem számítottam rá.
Csak csendben figyeltem, ahogy a szőkés srác magára vette a dzsekijét, majd belelépett a cipőibe.
- Hát, akkor szia. - mosolygott, aztán átölelt.
- Szia, Luke. - simogattam meg kedvesen a hátát.
Miután elengedtük egymást, Luke kinyitotta az ajtót és kilépett a házból. Az ajtóban állva néztem utána. Kicsit szomorúan figyeltem, ahogy távolodott tőlem.
Begurult elénk a sötét Range Roverünk, vagyis megérkeztek a szüleim.
- Kicsikém! - sietett hozzám anya, utána pedig apa.
Bementünk a házba, majd a konyhába.
- Boldog születésnapot kívánunk! - nyújtott felém egy fehér borítékot anya.
- Köszönöm. - mosolyogtam, aztán mindkettőjüknek adtam két-két puszit.
Feltéptem a borítékot, majd meglepve bámultam a kezemben lévő papírdarabot. Kérdőn néztem a szüleimre.
- Már voltam One Direction koncerten... - mondtam.
- Tudjuk, de gondoltunk veszünk neked még egy jegyet, hiszen te is mondtad, hogy nagyon jól érezted magad, amikor februárban voltál... - mosolygott anya. Apa inkább kiment a konyhából.
Megforgattam a jegyet... Csak bámultam hosszan. Különös érzés fogott el.
- Calumtól van? - néztem anyára.
- Hm... - vonta meg vigyorogva a vállát, majd ott hagyott magamnak a pultnál.
Egyből bevillant, amikor rajtakaptam anyát, ahogy a telefonommal bügyörgött... Nem lett volna egyszerűbb neki Luketól szerezni, vagy a netről?! Most ezt egyáltalán miért kellett?! Hiszen ő mondta, hogy tegyem túl magam Calumon és Maddien...!
Április 5.-ére szól az első sorba a jegy. Azért jó lenne újra látni Mikeyt, Asht és még Calumot is... Bár, fura lesz Lukekal szembesülni...
*Calum szemszöge*
Már egy ideje rájöttem, hogy miért mellőzött engem Stella. Egyértelművé vált, amikor egymást átkarolva léptek elém és Maddie elé Lukekal. Miért váltott le engem Lukera?!
Maddievel gyakran veszekedtünk. Ez leginkább amiatt történt, mert valami olyan tulajdonságot kerestem benne, ami Stellában megtalálható. Nem találtam semmi olyat, így olyankor mindig kiakadtam és már meg is volt a veszekedés oka, mégha Maddie nem is tudott róla, hogy ez akasztott ki, nem pedig az, amit éppenséggel tett...
Nincs olyan nap, amikor ne gondolnék Stellára.
Mindig felmerül bennem, hogy vajon most mit csinálhat, vagy merre járhat.
Luke minden nap találkozott vele, viszont április 3-án, vagyis Stel szülinapján búslakodva jött vissza a szállodába... Ráadásul még a szokásosnál is hamarabb.
- Hé, Luke... Mi a baj? - kérdeztem tőle, amikor levágta magát mellém a kanapéra.
- Mindegy... - túrt bele a hajába.
- Na, mondjad már! - erősködtem.
- Mondom, hogy mindegy! - pattant fel, aztán bement a fürdőszobába.
Kérdőn néztem utána. Még nem láttam ilyennek.
Visszamerültem gondolataimba, ugyanis eszembe jutott, hogy holnapután, április ötödikén láthatom Stellát a koncerten.
Meglepődtem, amikor kb. egy héttel ezelőtt felhívott az édesanyja, Natalie, hogy szerezzek neki az első sorba egy koncert jegyet. Miért nem Lukekot kérte meg?! Így még jobban eszembe juttatta Stelt. A gyönyörű barna haját, a kellemes édeskés illatát, az aranyos mosolyát ... és úgy egészéba Őt.
Nem értem ezt a ragaszkodást érte a részemről... Még nem volt ilyen velem.
Egy nappal hamarabb érkezett meg az új rész több ok miatt is, amit most nem fogok részletezni. Úgy különösen nincs hozzáfűznivalóm.
Várom a komikat és az új feliratkozókat! Jó olvasást! :)
------------------------------------------------------------------------------------------------
*Stella születésnapján, április elején*
*Stella szemszöge*
Luke segítségével Calumról és Maddieről teljesen megfeledkeztem. Persze, Cal twitter adatlapját minden nap átnéztem. A rajongóknál elég nagy felbojdulást okozott, amikor Luke beállította profilképének azt a képet, ami rólam és róla készült a szobámban. Meglepődtem, hogy felmerte tölteni a puszis képet.
Ma van a születésnapom. A suliban, mivel én nem vagyok 'menő', senki sem köszöntött fel. Twitteren, viszont bekövetett Ash és születésnapomra is írt csakúgy, mint a többi fiú is. A szüleimtől valamivel többet vártam volna, de mindketten gőzerővel dolgoznak.
Reggel egyáltalán nem találkoztam velük, mert már korán a kórházban kellett lenniük.
Délután Luke eljött hozzám.
- Boldog születésnapot, Stella! - köszöntött fel az ajtóban.
- Nagyon szépen köszönöm! - adtam neki két puszit, majd szorosan átöleltem.
- Lenne itt neked valami... - szólt, aztán kihúzott a dzsekije belső zsebéből egy vörös rózsát, ami a kedvencem.
- Köszönöm! - szívtam magamba a virág finom illatát. - Mostmár bejöhetsz... Ajándék nélkül nem engedtelek volna be... - hülyültem.
- Óó... Még jó, hogy készültem. - nevetett.
- Jól tetted bizony! - néztem a szemébe vidáman.
Jó kedvemet tükrözték gyönyörű kék szemei.
- Nézhetnénk valami filmet. - vezettem be a nappaliba. - Mondjuk a Grut. - javasoltam.
- Rendben. - egyezett bele.
- Mit szólnál hozzá, ha a padlón ülve néznénk? - kérdeztem, ugyanis szerintem sokkal kényelmesebb a kanapénak támaszkodva a padlón ülve nézni a TV-t.
- Felőlem oké... - felelte. - De még leterítünk egy takarót a fapadlóra, nehogy megfázz! - szólt.
- Oh... Milyen figyelmes, Mr. Hemmings. - humorizáltam.
- Én mindig, Miss Pale. - kontrázott rám.
- A szobámban talál egy takarót. - mondtam.
Luke elindult érte. Addig ín engedtem egy vázába vizet, aztán belehelyeztem a gyönyörű rózsámat és letettem a kávézóasztalra, ami a nappaliban van. Luke is visszaért, így leterítettük a takarót a kanapé elé, majd eltoltuk előlünk a kávézóasztalt.
Betettem a DVD-lejátszóba a Gru CD-t. Leültem Luke mellé, aztán elindítottam a mesét. Már egy csomószor láttam, de még mindig megunhatatlan számomra. Csak csendben ültünk egymás mellett és figyeltük a TV nagy képernyőjét.
A film, vagy inkább mese felénél eszembe jutott, hogy kéne egy kis ropi, így kimentem érte a konyhába. Jóízűen majszolgattuk a sós pereceket a mese továbba részében. 45 perc múlva végetért. Odamentem a lejátszóhoz, majd kinyomtam. Amikor mentem vissza megbotlottam valamiben, így teliben ráestem Lukera.
- Jaj, össze ne törd magad! - szorított magához nagy erős karjaival.
Mikor feleszméltem, ugyanabban a helyzetben voltunk. Egymás szemébe néztünk. Megint elvesztem Luke kék szemeiben. Az ajkaimat kezdte pásztázni, majd szinte egyszerre indultunk egymás feje felé. Összetapasztottuk ajkainkat, így elcsattant köztünk egy csók. Összezavarodva néztem újra a kék szempárba.
- Öö... Nem kéne visszamenned a srácokhoz? - kérdeztem tőle, aztán feltápászkodtam róla. Meglepetten nézett rám.
- De, ... már mennem kéne. - pillantott telefonja kijelzőjére, miközben ő is felállt. - Még segítek elrakodni...
- Ne, nem kell! - vágtam rá azonnal.
Kérdőn, felvont szemöldökkel nézett rám.
Elindultam az előszobába, közben megérintettem ajkaimat. Összezavart ez a csók. Nem számítottam rá.
Csak csendben figyeltem, ahogy a szőkés srác magára vette a dzsekijét, majd belelépett a cipőibe.
- Hát, akkor szia. - mosolygott, aztán átölelt.
- Szia, Luke. - simogattam meg kedvesen a hátát.
Miután elengedtük egymást, Luke kinyitotta az ajtót és kilépett a házból. Az ajtóban állva néztem utána. Kicsit szomorúan figyeltem, ahogy távolodott tőlem.
Begurult elénk a sötét Range Roverünk, vagyis megérkeztek a szüleim.
- Kicsikém! - sietett hozzám anya, utána pedig apa.
Bementünk a házba, majd a konyhába.
- Boldog születésnapot kívánunk! - nyújtott felém egy fehér borítékot anya.
- Köszönöm. - mosolyogtam, aztán mindkettőjüknek adtam két-két puszit.
Feltéptem a borítékot, majd meglepve bámultam a kezemben lévő papírdarabot. Kérdőn néztem a szüleimre.
- Már voltam One Direction koncerten... - mondtam.
- Tudjuk, de gondoltunk veszünk neked még egy jegyet, hiszen te is mondtad, hogy nagyon jól érezted magad, amikor februárban voltál... - mosolygott anya. Apa inkább kiment a konyhából.
Megforgattam a jegyet... Csak bámultam hosszan. Különös érzés fogott el.
- Calumtól van? - néztem anyára.
- Hm... - vonta meg vigyorogva a vállát, majd ott hagyott magamnak a pultnál.
Egyből bevillant, amikor rajtakaptam anyát, ahogy a telefonommal bügyörgött... Nem lett volna egyszerűbb neki Luketól szerezni, vagy a netről?! Most ezt egyáltalán miért kellett?! Hiszen ő mondta, hogy tegyem túl magam Calumon és Maddien...!
Április 5.-ére szól az első sorba a jegy. Azért jó lenne újra látni Mikeyt, Asht és még Calumot is... Bár, fura lesz Lukekal szembesülni...
*Calum szemszöge*
Már egy ideje rájöttem, hogy miért mellőzött engem Stella. Egyértelművé vált, amikor egymást átkarolva léptek elém és Maddie elé Lukekal. Miért váltott le engem Lukera?!
Maddievel gyakran veszekedtünk. Ez leginkább amiatt történt, mert valami olyan tulajdonságot kerestem benne, ami Stellában megtalálható. Nem találtam semmi olyat, így olyankor mindig kiakadtam és már meg is volt a veszekedés oka, mégha Maddie nem is tudott róla, hogy ez akasztott ki, nem pedig az, amit éppenséggel tett...
Nincs olyan nap, amikor ne gondolnék Stellára.
Mindig felmerül bennem, hogy vajon most mit csinálhat, vagy merre járhat.
Luke minden nap találkozott vele, viszont április 3-án, vagyis Stel szülinapján búslakodva jött vissza a szállodába... Ráadásul még a szokásosnál is hamarabb.
- Hé, Luke... Mi a baj? - kérdeztem tőle, amikor levágta magát mellém a kanapéra.
- Mindegy... - túrt bele a hajába.
- Na, mondjad már! - erősködtem.
- Mondom, hogy mindegy! - pattant fel, aztán bement a fürdőszobába.
Kérdőn néztem utána. Még nem láttam ilyennek.
Visszamerültem gondolataimba, ugyanis eszembe jutott, hogy holnapután, április ötödikén láthatom Stellát a koncerten.
Meglepődtem, amikor kb. egy héttel ezelőtt felhívott az édesanyja, Natalie, hogy szerezzek neki az első sorba egy koncert jegyet. Miért nem Lukekot kérte meg?! Így még jobban eszembe juttatta Stelt. A gyönyörű barna haját, a kellemes édeskés illatát, az aranyos mosolyát ... és úgy egészéba Őt.
Nem értem ezt a ragaszkodást érte a részemről... Még nem volt ilyen velem.
2013. október 15., kedd
7. fejezet: Luke-kal
Sziasztok. :)
És, igen most végre be tudtam tartani a 'határidőt', sőt még talán egy picit hamarabb is jöttem a résszel, hiszen még csak három napja, hogy kitettem az előzőt.
Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, mert elég sok szabadidőm és munkám van benne az eddigiekben és még lesz is a többiben! Továbbra is várom a kommentjeiteket és esetleg az újabb feliratkozókat!
Jó olvasást kívánok! :)
--------------------------------------------------------------------------------------
*Luke szemszöge*
Stella a mellkasomra dőlve elaludt. Nem volt szívem felébreszteni. Olyan aranyosan szuszogott. Átkaroltam az egyik karommal a derekát.
- Stella, Luke... - nyitott be Natalie.
- Elaludt... - suttogtam mosolyogva.
- Nem kéne visszamenned a szállodába? - jött közelebb, majd leült az ágy szélére.
- Kéne... - mondtam halkan. - De nincs szívem felébreszteni.
- Pedig Nick nem örülne, ha még reggel is itt találna... - suttogta.
- Upsz...
- Mindegy... Majd elintézem vele a dolgot... - mondta, majd felállt és kiment.
Csak csendben pihentem magamnak, amikor Stella mocorogni kezdett. Kicsit bűntudatosan nézett rám.
- Elaludtam rajtad? - kérdezte piros arccal.
Bólintottam egyet.
- Ajj... Bocsi. - ült fel szemben velem.
- Nem gond. Aranyosan aludtál. - mosolyogtam rá.
Ő visszamosolygott.
- Amúgy nekem vissza kéne mennem a szállodába. - mondtam halkan.
- Éjjel fél egykor akarsz sétálgatni?! Nem-nem! Itt maradsz! - parancsolta.
- Oké... Csak azért ne üss meg! - tettem magam elé két kezemet védekezésképp.
- Ha szeretnél, akkor elmehetsz lezuhanyozni. Szerzek neked valami pólót meg alsót apám szekrényéből. - szólt kedvesen.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? - kérdeztem bizonytalanul.
- Apán kívül nincs más, aki férfinemű, vagyis csak tőle szerezhetek... - mondta, majd felállt és kiviharzott a szobából.
Előkaptam a telómat, aztán írtam egy sms-t Ashnek: 'Minden oké velem. Jó helyen vagyok. Csak reggel megyek vissza a szállodába. Lukey'.
Pár perc múlva jött a válasz: 'Reggel ki leszel ám faggatva... Jó szórakozást! :P xx Ash'.
Csak mosolyogtam, hogy milyen piszkos fantáziája van. Na, mindegy.
- Tessék itt van egy póló és egy boxer. - adta a kezembe a ruhadarabokat Stella.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára és kisétáltam a szobából át a fürdőszobába.
Egy sima fekete rövidujjút és egy fehér Calvin Kleines alsót kaptam.
Beálltam a kellemes langyos zuhany alá, ami nagyon jól esett. Amikor végeztem, magamra vettem a két ruhadarabot, aztán visszamentem Stella szobájába. Meglepődtem, hogy nem találtam őt ott. Leültem az ágyra. Bejelentkeztem a telómról twitterre, aztán kiírtam, hogy 'good night world'. Másodpercek alatt ezrek kedvelték a kiírásomat, mintha csak arra vártak volna, hogy posztoljak valamit.
- Már végeztél is? - lépett be a szobába Stella. Egy pántos trikó és egy francia bugyi volt rajta. Mindkét ruhadarab kihangsúlyozta tökéletes alakját. Sötét haja a vállára omlott. Gyönyörű volt még pizsamában is.
- Igen, végeztem... - feleltem zavartan. - De hol fogok aludni? - kérdeztem.
- Hát itt. Velem. - mosolygott.
- Nem lesz az baj apád számára?
- Kit érdekel apa. Még 20 évesen is újszülöttnek fog tekinteni. Fogadja el, hogy felnövök! - magyarázta, majd leült mellém.
*Stella szemszöge*
Leültem Luke mellé. Olyan boldognak tűnt. Én is az voltam, hiszen ő egy csodálatos ember és mellette nem tudsz szomorkodni, mert túlságosan lefoglal tökéletessége.
Erős vállára döntöttem a fejem. Ő az egyik karjával átkarolta a derekam.
- Nem vacsizunk valamit? - kérdeztem pár perc múltán.
- Felőlem ehetünk egy keveset. - felelte.
Felálltunk, aztán lesétáltunk a konyhába.
Én egy, míg Luke három karéj nutellás kenyeret evett meg.
Miután jóllaktunk, visszamentünk a szobába.
- Van egy tetkó a lapockádon? - kérdezte a szemeimbe nézve, amikor leültünk az ágyra egymás mellé.
- Öö... Igen, van egy. - toltam le a trikóm pántját.
- Brutális. - bámulta, majd végigsimított rajta úgy, ahogy Calum is tette.
- Milyen puha a bőröd... - mondta elpirulva.
Elmosolyodtam.
Csak az éjjelilámpám világította meg Luke gyönyörű arcát. Kék szemei álomszerűen csillogtak. Megsimítottam puha arcát. Ő is elmosolyodott.
- Mostmár aludjunk. - szólt halkan, aztán elkúszott a párnákhoz és lefeküdt. Követtem példáját, de fejemet a mellkasára hajtottam.
- Nem gond? - kérdeztem tőle.
- Nem. - suttogta.
- Olyan kényelmes vagy... - mondtam nevetve.
Ő is elnevette magát. Átkaroltam őt az egyik karommal, utánam ő is engem. Másik kezével megsimította az arcom.
Mosolyogva aludtam el.
*Reggel*
A telefonomon beállított ébresztőóra hangjára ébredtem. Kezembe vettem a készüléket, aztán lenyomtam. Luke nem ébredt fel rá, ugyanis tovább karolta nagy meleg kezével a hasam. Felemeltem karját, majd megfordultam és fölé hajoltam. Megböktem az orrát a mutatóujjammal.
- Ébresztő! - mondtam kedvesen.
Nem reagált. Újra próbálkoztam, de most sem reagált. Feltűrtem a pólót a hasán, aztán két kezemet fölé irányítottam. Végighúztam a körmeimet kidolgozott hasán.
- Á... Ez nem volt jó! - szólt.
- Hát... nekem az nem úgy tűnik... - mondtam utalva a boxeralsójában lévő dudorra. - Öhm... Akarom mondani... Ugyan, ez minden fiúnak jól esik... - próbáltam kijavítani magam.
- Igen, jól esik, de szerintem ilyennel ne szórakozz velünk, különben kihozod belőlünk az állatot...! - ült fel.
- Oké, bocsi. - néztem rá bűnbánóan.
Miután megreggeliztünk és elvégeztük reggeli tennivalóinkat, elindultunk suliba, vagyis Luke csak elkísért addig, aztán ment tovább vissza a srácokhoz a szállodába.
Lanáék irigykedve néztek felénk, amikor még váltottunk pár szót a suli előtt, majd két-két puszival és egy nagy öleléssel búcsúztunk el egymástól.
*Luke szemszöge*
- Na, már mesélhetsz is! - 'támadott le' Ash az ajtóban.
- Miről? - néztem rá ártatlanul.
- Az éjszakádról... - felelte.
- Jól aludtam. - mondtam nyugodtan.
- Tudod, hogy nem erre vagyunk kíváncsiak! - csatlakozott hozzá Mikey is.
Calum csak csendben gitárral az ölében ült a fotelban. Furán méregetett magának barna szemeivel.
- Tudjuk, hogy Stellánál voltál! - szólt Ash.
- És? - kérdeztem amolyan 'na, és akkor mi van?!' hangsúllyal.
- Mi történt köztetek? Az ember csak úgy nem alszik ott egy csajnál...! - bámult rám nagy szemekkel.
- Nem történt semmi sem köztünk, úgyhogy nyugodjatok le! És, ha még történt is volna, miért számolnék be róla?! - háborodtam fel.
- Ahha... Szóval történt valami...!
- Mi? Hiszen most mondtam, hogy SEMMI SEM TÖRTÉNT!!! - veszítettem el az önuralmamat. Ideges voltam.
- Nem-nem! Előbb árultad el magam ezzel a mondatoddal: 'és, ha történt is volna valami, miért számolnék be róla'!
- De hiszen ez semmit sem jelent! - szóltam, majd bementem a fürdőszobába, hogy egyedül legyek és áttudjam gondolni mi is történt tegnap. Stellával aludtam... Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar be fog következni...
És, igen most végre be tudtam tartani a 'határidőt', sőt még talán egy picit hamarabb is jöttem a résszel, hiszen még csak három napja, hogy kitettem az előzőt.
Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, mert elég sok szabadidőm és munkám van benne az eddigiekben és még lesz is a többiben! Továbbra is várom a kommentjeiteket és esetleg az újabb feliratkozókat!
Jó olvasást kívánok! :)
--------------------------------------------------------------------------------------
*Luke szemszöge*
Stella a mellkasomra dőlve elaludt. Nem volt szívem felébreszteni. Olyan aranyosan szuszogott. Átkaroltam az egyik karommal a derekát.
- Stella, Luke... - nyitott be Natalie.
- Elaludt... - suttogtam mosolyogva.
- Nem kéne visszamenned a szállodába? - jött közelebb, majd leült az ágy szélére.
- Kéne... - mondtam halkan. - De nincs szívem felébreszteni.
- Pedig Nick nem örülne, ha még reggel is itt találna... - suttogta.
- Upsz...
- Mindegy... Majd elintézem vele a dolgot... - mondta, majd felállt és kiment.
Csak csendben pihentem magamnak, amikor Stella mocorogni kezdett. Kicsit bűntudatosan nézett rám.
- Elaludtam rajtad? - kérdezte piros arccal.
Bólintottam egyet.
- Ajj... Bocsi. - ült fel szemben velem.
- Nem gond. Aranyosan aludtál. - mosolyogtam rá.
Ő visszamosolygott.
- Amúgy nekem vissza kéne mennem a szállodába. - mondtam halkan.
- Éjjel fél egykor akarsz sétálgatni?! Nem-nem! Itt maradsz! - parancsolta.
- Oké... Csak azért ne üss meg! - tettem magam elé két kezemet védekezésképp.
- Ha szeretnél, akkor elmehetsz lezuhanyozni. Szerzek neked valami pólót meg alsót apám szekrényéből. - szólt kedvesen.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? - kérdeztem bizonytalanul.
- Apán kívül nincs más, aki férfinemű, vagyis csak tőle szerezhetek... - mondta, majd felállt és kiviharzott a szobából.
Előkaptam a telómat, aztán írtam egy sms-t Ashnek: 'Minden oké velem. Jó helyen vagyok. Csak reggel megyek vissza a szállodába. Lukey'.
Pár perc múlva jött a válasz: 'Reggel ki leszel ám faggatva... Jó szórakozást! :P xx Ash'.
Csak mosolyogtam, hogy milyen piszkos fantáziája van. Na, mindegy.
- Tessék itt van egy póló és egy boxer. - adta a kezembe a ruhadarabokat Stella.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára és kisétáltam a szobából át a fürdőszobába.
Egy sima fekete rövidujjút és egy fehér Calvin Kleines alsót kaptam.
Beálltam a kellemes langyos zuhany alá, ami nagyon jól esett. Amikor végeztem, magamra vettem a két ruhadarabot, aztán visszamentem Stella szobájába. Meglepődtem, hogy nem találtam őt ott. Leültem az ágyra. Bejelentkeztem a telómról twitterre, aztán kiírtam, hogy 'good night world'. Másodpercek alatt ezrek kedvelték a kiírásomat, mintha csak arra vártak volna, hogy posztoljak valamit.
- Már végeztél is? - lépett be a szobába Stella. Egy pántos trikó és egy francia bugyi volt rajta. Mindkét ruhadarab kihangsúlyozta tökéletes alakját. Sötét haja a vállára omlott. Gyönyörű volt még pizsamában is.
- Igen, végeztem... - feleltem zavartan. - De hol fogok aludni? - kérdeztem.
- Hát itt. Velem. - mosolygott.
- Nem lesz az baj apád számára?
- Kit érdekel apa. Még 20 évesen is újszülöttnek fog tekinteni. Fogadja el, hogy felnövök! - magyarázta, majd leült mellém.
*Stella szemszöge*
Leültem Luke mellé. Olyan boldognak tűnt. Én is az voltam, hiszen ő egy csodálatos ember és mellette nem tudsz szomorkodni, mert túlságosan lefoglal tökéletessége.
Erős vállára döntöttem a fejem. Ő az egyik karjával átkarolta a derekam.
- Nem vacsizunk valamit? - kérdeztem pár perc múltán.
- Felőlem ehetünk egy keveset. - felelte.
Felálltunk, aztán lesétáltunk a konyhába.
Én egy, míg Luke három karéj nutellás kenyeret evett meg.
Miután jóllaktunk, visszamentünk a szobába.
- Van egy tetkó a lapockádon? - kérdezte a szemeimbe nézve, amikor leültünk az ágyra egymás mellé.
- Öö... Igen, van egy. - toltam le a trikóm pántját.
- Brutális. - bámulta, majd végigsimított rajta úgy, ahogy Calum is tette.
- Milyen puha a bőröd... - mondta elpirulva.
Elmosolyodtam.
Csak az éjjelilámpám világította meg Luke gyönyörű arcát. Kék szemei álomszerűen csillogtak. Megsimítottam puha arcát. Ő is elmosolyodott.
- Mostmár aludjunk. - szólt halkan, aztán elkúszott a párnákhoz és lefeküdt. Követtem példáját, de fejemet a mellkasára hajtottam.
- Nem gond? - kérdeztem tőle.
- Nem. - suttogta.
- Olyan kényelmes vagy... - mondtam nevetve.
Ő is elnevette magát. Átkaroltam őt az egyik karommal, utánam ő is engem. Másik kezével megsimította az arcom.
Mosolyogva aludtam el.
*Reggel*
A telefonomon beállított ébresztőóra hangjára ébredtem. Kezembe vettem a készüléket, aztán lenyomtam. Luke nem ébredt fel rá, ugyanis tovább karolta nagy meleg kezével a hasam. Felemeltem karját, majd megfordultam és fölé hajoltam. Megböktem az orrát a mutatóujjammal.
- Ébresztő! - mondtam kedvesen.
Nem reagált. Újra próbálkoztam, de most sem reagált. Feltűrtem a pólót a hasán, aztán két kezemet fölé irányítottam. Végighúztam a körmeimet kidolgozott hasán.
- Á... Ez nem volt jó! - szólt.
- Hát... nekem az nem úgy tűnik... - mondtam utalva a boxeralsójában lévő dudorra. - Öhm... Akarom mondani... Ugyan, ez minden fiúnak jól esik... - próbáltam kijavítani magam.
- Igen, jól esik, de szerintem ilyennel ne szórakozz velünk, különben kihozod belőlünk az állatot...! - ült fel.
- Oké, bocsi. - néztem rá bűnbánóan.
Miután megreggeliztünk és elvégeztük reggeli tennivalóinkat, elindultunk suliba, vagyis Luke csak elkísért addig, aztán ment tovább vissza a srácokhoz a szállodába.
Lanáék irigykedve néztek felénk, amikor még váltottunk pár szót a suli előtt, majd két-két puszival és egy nagy öleléssel búcsúztunk el egymástól.
*Luke szemszöge*
- Na, már mesélhetsz is! - 'támadott le' Ash az ajtóban.
- Miről? - néztem rá ártatlanul.
- Az éjszakádról... - felelte.
- Jól aludtam. - mondtam nyugodtan.
- Tudod, hogy nem erre vagyunk kíváncsiak! - csatlakozott hozzá Mikey is.
Calum csak csendben gitárral az ölében ült a fotelban. Furán méregetett magának barna szemeivel.
- Tudjuk, hogy Stellánál voltál! - szólt Ash.
- És? - kérdeztem amolyan 'na, és akkor mi van?!' hangsúllyal.
- Mi történt köztetek? Az ember csak úgy nem alszik ott egy csajnál...! - bámult rám nagy szemekkel.
- Nem történt semmi sem köztünk, úgyhogy nyugodjatok le! És, ha még történt is volna, miért számolnék be róla?! - háborodtam fel.
- Ahha... Szóval történt valami...!
- Mi? Hiszen most mondtam, hogy SEMMI SEM TÖRTÉNT!!! - veszítettem el az önuralmamat. Ideges voltam.
- Nem-nem! Előbb árultad el magam ezzel a mondatoddal: 'és, ha történt is volna valami, miért számolnék be róla'!
- De hiszen ez semmit sem jelent! - szóltam, majd bementem a fürdőszobába, hogy egyedül legyek és áttudjam gondolni mi is történt tegnap. Stellával aludtam... Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar be fog következni...
2013. október 11., péntek
6. fejezet: A csodálatos srác
Hello, emberek! :)
Sokat késve, de meghoztam az új részt! Úgy különösebben nincs semmi hozzáfűznivalóm, csak annyi, hogy nagyon várom a komikat és újabbnál újabb feliratkozókat!
Jó olvasást! :)
----------------------------------------------------------------------------------
*Egy hét múlva*
*Luke szemszöge*
Már egy hete minden nap találkozunk Stellával. Próbálok neki segíteni, hogy ne Calumon járjon az esze.
Félre vonultam a többiektől, majd felhívtam őt.
- Haló? - szólt bele keserűen. Már megint sokat gondolkodott.
- Szia, Stella. - köszöntöttem.
- Szia, Luke. - hangja vidámabb lett. - Azért hívsz, hogy ma találkozunk-e... Igen a válasz. - mondta kedvesen.
- Rendben. Akkor fél óra múlva nálatok. - vigyorogtam.
- Oké. - mondta, s azzal kinyomta a telefont.
Lezuhanyoztam és felöltöztem, aztán már mehettem is.
10-15 perc alatt odaértem. Becsengettem hozzájuk, hogy jelezzem, hogy ott vagyok. Az anyukája, vagyis Natalie nyitott ajtót. Az apukájával még nem találkoztam.
- Szia, Luke. Gyere csak be! - invitált a házba. - Stella még öltözik. - mondta, majd bevezetett a nappaliba, ahol a férje ücsörgött.
- Jó napot. - köszöntem. Felnézett, majd fel is pattant a kanapéról és elém lépett. Natalie helyet foglalt a fotelban.
- Luke Hemmings vagyok. - mutatkoztam be.
- Dr. Nick Pale. - nyújtott kezet. Elfogadtam.
- Foglalj helyet. - mutatott a kanapéra.
- Köszönöm. - ültem le.
- Te vagy abban az ausztrál bandában, igaz? - kérdezte.
- Igen. - feleltem.
- Mennyi idős vagy? - kaptam egy újabb kérdést.
- Júliusban leszek 17. - válaszoltam.
- Mennyi barátnőd volt eddig? - kérdésével meglepett.
- Nick! - szólt rá az eddig csendben ülő és minket figyelő Natalie.
- Eddig kettő volt. - feleltem.
- És a lányommal mik a terveid? - jött egy újabb kérdés.
- Ni-ick! - szólt rá újra Natalie.
- Barátok vagyunk. - válaszoltam.
Natalie felállt, aztán kiment a nappaliból.
- És hosszabb távra vannak vele terveid? - érdeklődött.
- Hello. - hallottam magam mögül Stella kedves hangját.
Felé fordultam, majd felálltam és hozzá léptem. Nagyon csinos volt: fekete csőnadrág, fehér póló, fekete magassarkú bokacsizma, kezében fekete szövetkabát.
- Szia, Stella. - mosolyogtam, aztán megöleltem.
*Stella szemszöge*
Luke nagyon jól nézett ki. Igaza van anyának, ő is nagyon 'helyeske'.
- Megyünk? - kérdeztem tőle. Ő bólintott egyet.
- Sziasztok. - köszöntem el anyáéktól.
- Viszlát. - köszönt el Luke is.
Kiléptünk az ajtón, aztán elindultunk a városba.
- Megint sokat gondolkodtál, ugye?! El vagy szontyolodva! - mondta.
Csak sóhajtottam egyet.
- Nem kéne velük törődnöd! - szólt.
- Tudom, de hát mútkor miattam veszekedtek! Te mondtad! - emlékeztettem.
- Akkor többet nem mondom el, ha veszekedni fognak, mert magadat fogod hibáztatni, ahogy most is! - fogadkozott.
- Sajnálom! - hajtottam le a fejem.
- Ne sajnáld! - szólt, majd egyik kezével átkarolta a vállam, a másikkal pedig feltolta az állam és a szemembe nézett. - Csak legyél már vidámabb! - suttogta.
Elmosolyodtam.
- Látod, nem olyan nehéz mosolyogni! Többet szeretném látni a gyönyörű mosolyodat és hallani a nevetésedet! - mondta komolyan továbbra is a szemembe nézve. Éreztem, hogy vörösödik a fejem. Elmosolyodott... Ezekszerint észrevette.
Én is átkaroltam őt, viszont alacsonyságom miatt a derekát.
Befordultunk a sarkon, így a városba vezető útra kerültünk. Épp a Starbucks előtt sétáltunk el, amikor picit arrébb Maddiet és Calumot pillantottuk meg, ahogy nekünk szemben sétálnak. Összenéztünk.
- Sziasztok. - köszönt elsőnek Calum kérdőn kapkodva tekintetét köztem és Luke között, ugyanis még mindig átkaroltuk egymást.
- Hello. - mosolyogtam rájuk. - Stella Pale vagyok. - nyújtottam kezet Maddienek.
- Oh... - vonta fel szépen ívelt szemöldökét. - Maddie Harris. - mutatkozott be, majd elfogadta a kéznyújtásomat és lekezeltünk.
Pár percig minden csendben figyeltük a másikat. Fura helyzet alakult ki. Végül Maddie megszólalt.
- Ti amúgy jártok? - kérdezte. Lukekal összenéztünk.
- Nem. - felelte Luke.
- Pedig úgy tűnt... - nézett picit undorodva rám.
Luke és ő szóba elegyedtek. Calumra néztem. Ő is engem fürkészett. Feszült volt. Arca csalódott. Barna szemei szomorúan csillogtak, de még így is igézőek voltak. Összekulcsolt ujjaikra terelődött a tekintetem. Szemeim könnyesek lettek. Fájt őket együtt látni. Éreztem, hogy nem fogom tudni visszatartani a könnyeimet.
- Elnézést. - szóltam halkan, majd hátat fordítottam és ellépkedtem onnan. Vissza sem néztem, csak mentem és mentem, miközben könnyeim patakokban folytak. Megálltam a járda szélén. Körülnéztem, majd átfutottam az út másik felére, ahol egy park van. Leültem egy padra, aztán hagytam, hogy könnyeim még inkább a felszínre törjenek.
Egy darabig sírdogáltam, aztán kicsit messzebb megpillantottam Luke-ot, aki épp hozzám tartott. Gyorsan letöröltam könnyeimet.
- Stella. - ült le mellém, majd magához ölelt.
- Luke. - szorítottam magamhoz.
- Calum elakart jönni utánad... - suttogta. - Nem engedtem neki.
- Köszi. - simítottam meg a hátát.
- Csak egyre válaszolj... Szereted őt? - jött hirtelen a kérdés.
Eltoltam magamtól.
- Nem tudom... Hiszen annyira nem is ismerem... Csak fáj, amikor Maddievel látom! Megbántam, hogy elküldtem őt! - feleltem őszintén. - Nem szállunk fel a London Eyera? - jutott eszembe, hogy Luke még bizonyára nem látta onnan Londont.
- De, mehetünk. - szólt, majd felkelt a padról és felhúzott engem is.
Nem állt nagy sor a London Eyenál, így viszonylag elég hamar feljutottunk rá.
- Ez gyönyörű. - szólt Luke, amikor már feljebb mentünk.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog neked. - mosolyogtam rá. Ő visszamosolygott.
- Mostmár haza kéne mennem, mert még nincsenek kész a háziaim. - mondtam Lukenak, amikor leszálltunk a London Eyeról.
- Még nem tanultál?! - kérdezte meglepetten és picit felháborodottan.
- Nem... - mondtam halkan.
- Ha kell, akkor esetleg a matekban segíthetek. - ajánlotta fel.
- Nem lenne rossz. - néztem fel rá.
Ő egy kedves mosollyal ajándékozott meg.
Elindultunk hozzánk. Útközben picit beszélgettünk.
- Anya, Luke még marad egy picit, mert segít a matekban... - mentem a konyhába, ahol anya a telefonomon pötyögött. Kérdőn néztem rá. - Te mit csinálsz?
- Semmit... - nézett fel a készülékemből, majd felém nyújtotta.
- Jó estét! - lépett mellém Luke.
- Szervusz. - köszöntötte őt anya.
- Erre gyere. - indultam el a lépcsőkhöz. Luke követett. Bementünk a szobámba. Felkaptam az ajtóm mellett lévő babzsákot, aztán átvittem az íróasztalom előtt lévő gurulós székem mellé. Leültem a székre, aztán intettem Lukenak, hogy üljön le a mellettem lévő babzsákra. Előkaptam a matek füzetem és könyvem. Kinyitottam a tankönyvet azon az oldalon, amelyiken a házi példák vannak.
- Melyiket nem tudtad? - jött közelebb hozzám, majd a könyvet kezdte fürkészni.
- Ezt... - mutattam rá a példára.
Ezután a tőlem alig 15 centiméternyire lévő srácra néztem. Elmosolyodtam a rajta lévő pandamacis sapira pillantva. Gyönyörűen formázott arcára vittem a tekintetem. Felém fordult. Elmosolyodott, így megjelentek az almácskái. Kék szemei gyönyörűen csillogtam. Hogy nem vettem eddig észre, hogy egy ilyen csodálatos srác közelében lehetek?! Egyáltalán nem értékeltem!
Nagy kezével elsimított az arcomból egy tincset, majd a fülem mögé tűrte. Egymást fürkésztük. Elvesztem két szép szemében. Hirtelen megcsörrent a telója. Kikapta a nadrágja zsebéből a készüléket, aztán beleszólt.
- Haló? Ó... Hello... Stelláéknál... Segítek neki a matekban, de ez téged miért is érdekel?!... Na, persze... Nemsokára megyek... - beszélt a készülékbe, majd kinyomta. Gyengéden rám mosolygott.
- Calum hívott... - mondta halkan.
- Ennyire hiányzol neki? - nevettem.
- Úgy tűnik... - nevetett ő is.
Lekaptam a fejéről a sapiját, majd felhúztam a sajátomra.
- Jól áll. - mosolygott, miközben a haját igazgatta.
- Gyere, megcsinálom a frizkódat! - álltam fel, majd megfogtam a kezét és magam után húztam. Átmentünk a fürdőszobába, ahol kiszedtem a szekrényből egy doboz hajzselét és egy flakon hajlakkot.
- Nem érek fel a hajadig... - mondtam picit csalódottan.
Luke letérdelt elém, hogy elérjem. Tettem a tenyerembe egy kis hajzselét, aztán zselés ujjaimmal oldalra fésültem szőkés haját.
- Még nem szeretnénk, ha megkérnéd a kezét. - lépett be a szobába anya. Mindketten elnevettük magunkat.
- Csak a haját csinálom... - mosolyogtam anyára.
- Tudom, csak elég fura ez a helyzet... - nézett le Lukera.
- Még térdelve is majdnem akkora, mint én. - nevettem.
Luke attérdelt mellém. A számig ért. Felé fordultam, majd egy nagy puszit nyomtam puha arcára. Elmosolyodott.
- Na, fodrászkodj csak tovább! - mondta anya mosolyogva, aztán magunkra hagyott.
Leöblítettem a kezemről a zselét, majd még fújtam egy kevés hajlakkot Luke hajára.
- Lesd meg a művem a tükörben. - mosolyogtam rá kedvesen.
Felállt, aztán belenézett a mosdó feletti tükörbe.
- Na, mit szólsz? - néztem rá.
- Tetszik. Köszi. - mosolygott le rám.
- Jól áll neked. - bókoltam neki.
.gif)
Visszamentünk a szobámba, aztán leültünk ugyanúgy, ahogy azelőtt.
Megcsináltuk a matekot, viszont nekem még meg kellett tanulnom az irodalmat.
- Azt hiszem, én akkor elmegyek, hogy nyugodtan tanulhass. - szólt halkan.
- Ne! ... Ne menj! - néztem fel a füzetemből.
- Nem zavarok? - kérdezte.
- Ugyan! Te mikor zavartál? - mondtam. - Hogy ne unatkozz itt van a laptopom. Nem tart sokáig megtanulnom az irodalmat... - adtam a kezébe a laptopot. - Érezd otthon magad! - mosolyogtam.
- Rendben. Köszi. - mosolygott vissza.
Visszamerültem az irodalomba. Már jó pár perce tanulhattam, amikor szinte éreztem, hogy Luke engem néz. Nem törődtem vele különösebben. Megtámasztotta két kezét a laptop felnyitott képernyőjének szélén. Kezeibe fogta a telóját, és úgy fotózgatott engem. Felnéztem rá.
- De sunyi vagy! - nevettem. - Majd csinálunk együtt képeket, miután tanultam. - tanácsoltam, aztán még hozzátettem. - Viszont légyszi' ülj vagy feküdj át az ágyra, mert egy picit elvonod a figyelmemet. - pirultam el.
Az ő orcája is rózsaszínes lett; mellé társult gyönyörű mosolya.
Átfeküdt az ágyra, én meg belemerültem a tanulásba.
Kb. 15 perc múlva már hibátlanul eltudtam mondani, így befeküdtem Luke mellé.
- Már szinte hozzád nőtt a sapim. - mosolygott.
- Az enyém lehet? - csillantak fel szemeim.
- A tiéd. - mosolygott tovább. - Akkor készen állsz a képre? - kérdezte.
- Készen.
Kinyújtotta kezét, amiben a telója volt. Csináltunk egy alap mindketten csak mosolygunk képet, aztán felé fordultam és egy puszit nyomtam az almácskájára. Megnéztük, hogy sikerült a kép. Aranyos lett.
Ezután twitteren nézelődtünk, majd miután meguntuk, úgy döntöttünk, hogy nézünk néhány vicces videót a Youtube-on. Egy csomót nevettünk, aztán valahogy álomba szenderültem.
Sokat késve, de meghoztam az új részt! Úgy különösebben nincs semmi hozzáfűznivalóm, csak annyi, hogy nagyon várom a komikat és újabbnál újabb feliratkozókat!
Jó olvasást! :)
----------------------------------------------------------------------------------
*Egy hét múlva*
*Luke szemszöge*
Már egy hete minden nap találkozunk Stellával. Próbálok neki segíteni, hogy ne Calumon járjon az esze.
Félre vonultam a többiektől, majd felhívtam őt.
- Haló? - szólt bele keserűen. Már megint sokat gondolkodott.
- Szia, Stella. - köszöntöttem.
- Szia, Luke. - hangja vidámabb lett. - Azért hívsz, hogy ma találkozunk-e... Igen a válasz. - mondta kedvesen.
- Rendben. Akkor fél óra múlva nálatok. - vigyorogtam.
- Oké. - mondta, s azzal kinyomta a telefont.
Lezuhanyoztam és felöltöztem, aztán már mehettem is.
10-15 perc alatt odaértem. Becsengettem hozzájuk, hogy jelezzem, hogy ott vagyok. Az anyukája, vagyis Natalie nyitott ajtót. Az apukájával még nem találkoztam.
- Szia, Luke. Gyere csak be! - invitált a házba. - Stella még öltözik. - mondta, majd bevezetett a nappaliba, ahol a férje ücsörgött.
- Jó napot. - köszöntem. Felnézett, majd fel is pattant a kanapéról és elém lépett. Natalie helyet foglalt a fotelban.
- Luke Hemmings vagyok. - mutatkoztam be.
- Dr. Nick Pale. - nyújtott kezet. Elfogadtam.
- Foglalj helyet. - mutatott a kanapéra.
- Köszönöm. - ültem le.
- Te vagy abban az ausztrál bandában, igaz? - kérdezte.
- Igen. - feleltem.
- Mennyi idős vagy? - kaptam egy újabb kérdést.
- Júliusban leszek 17. - válaszoltam.
- Mennyi barátnőd volt eddig? - kérdésével meglepett.
- Nick! - szólt rá az eddig csendben ülő és minket figyelő Natalie.
- Eddig kettő volt. - feleltem.
- És a lányommal mik a terveid? - jött egy újabb kérdés.
- Ni-ick! - szólt rá újra Natalie.
- Barátok vagyunk. - válaszoltam.
Natalie felállt, aztán kiment a nappaliból.
- És hosszabb távra vannak vele terveid? - érdeklődött.
- Hello. - hallottam magam mögül Stella kedves hangját.
Felé fordultam, majd felálltam és hozzá léptem. Nagyon csinos volt: fekete csőnadrág, fehér póló, fekete magassarkú bokacsizma, kezében fekete szövetkabát.
- Szia, Stella. - mosolyogtam, aztán megöleltem.
*Stella szemszöge*
Luke nagyon jól nézett ki. Igaza van anyának, ő is nagyon 'helyeske'.
- Megyünk? - kérdeztem tőle. Ő bólintott egyet.
- Sziasztok. - köszöntem el anyáéktól.
- Viszlát. - köszönt el Luke is.
Kiléptünk az ajtón, aztán elindultunk a városba.
- Megint sokat gondolkodtál, ugye?! El vagy szontyolodva! - mondta.
Csak sóhajtottam egyet.
- Nem kéne velük törődnöd! - szólt.
- Tudom, de hát mútkor miattam veszekedtek! Te mondtad! - emlékeztettem.
- Akkor többet nem mondom el, ha veszekedni fognak, mert magadat fogod hibáztatni, ahogy most is! - fogadkozott.
- Sajnálom! - hajtottam le a fejem.
- Ne sajnáld! - szólt, majd egyik kezével átkarolta a vállam, a másikkal pedig feltolta az állam és a szemembe nézett. - Csak legyél már vidámabb! - suttogta.
Elmosolyodtam.
- Látod, nem olyan nehéz mosolyogni! Többet szeretném látni a gyönyörű mosolyodat és hallani a nevetésedet! - mondta komolyan továbbra is a szemembe nézve. Éreztem, hogy vörösödik a fejem. Elmosolyodott... Ezekszerint észrevette.
Én is átkaroltam őt, viszont alacsonyságom miatt a derekát.
Befordultunk a sarkon, így a városba vezető útra kerültünk. Épp a Starbucks előtt sétáltunk el, amikor picit arrébb Maddiet és Calumot pillantottuk meg, ahogy nekünk szemben sétálnak. Összenéztünk.
- Sziasztok. - köszönt elsőnek Calum kérdőn kapkodva tekintetét köztem és Luke között, ugyanis még mindig átkaroltuk egymást.
- Hello. - mosolyogtam rájuk. - Stella Pale vagyok. - nyújtottam kezet Maddienek.
- Oh... - vonta fel szépen ívelt szemöldökét. - Maddie Harris. - mutatkozott be, majd elfogadta a kéznyújtásomat és lekezeltünk.
Pár percig minden csendben figyeltük a másikat. Fura helyzet alakult ki. Végül Maddie megszólalt.
- Ti amúgy jártok? - kérdezte. Lukekal összenéztünk.
- Nem. - felelte Luke.
- Pedig úgy tűnt... - nézett picit undorodva rám.
Luke és ő szóba elegyedtek. Calumra néztem. Ő is engem fürkészett. Feszült volt. Arca csalódott. Barna szemei szomorúan csillogtak, de még így is igézőek voltak. Összekulcsolt ujjaikra terelődött a tekintetem. Szemeim könnyesek lettek. Fájt őket együtt látni. Éreztem, hogy nem fogom tudni visszatartani a könnyeimet.
- Elnézést. - szóltam halkan, majd hátat fordítottam és ellépkedtem onnan. Vissza sem néztem, csak mentem és mentem, miközben könnyeim patakokban folytak. Megálltam a járda szélén. Körülnéztem, majd átfutottam az út másik felére, ahol egy park van. Leültem egy padra, aztán hagytam, hogy könnyeim még inkább a felszínre törjenek.
Egy darabig sírdogáltam, aztán kicsit messzebb megpillantottam Luke-ot, aki épp hozzám tartott. Gyorsan letöröltam könnyeimet.
- Stella. - ült le mellém, majd magához ölelt.
- Luke. - szorítottam magamhoz.
- Calum elakart jönni utánad... - suttogta. - Nem engedtem neki.
- Köszi. - simítottam meg a hátát.
- Csak egyre válaszolj... Szereted őt? - jött hirtelen a kérdés.
Eltoltam magamtól.
- Nem tudom... Hiszen annyira nem is ismerem... Csak fáj, amikor Maddievel látom! Megbántam, hogy elküldtem őt! - feleltem őszintén. - Nem szállunk fel a London Eyera? - jutott eszembe, hogy Luke még bizonyára nem látta onnan Londont.
- De, mehetünk. - szólt, majd felkelt a padról és felhúzott engem is.
Nem állt nagy sor a London Eyenál, így viszonylag elég hamar feljutottunk rá.
- Ez gyönyörű. - szólt Luke, amikor már feljebb mentünk.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog neked. - mosolyogtam rá. Ő visszamosolygott.
- Mostmár haza kéne mennem, mert még nincsenek kész a háziaim. - mondtam Lukenak, amikor leszálltunk a London Eyeról.
- Még nem tanultál?! - kérdezte meglepetten és picit felháborodottan.
- Nem... - mondtam halkan.
- Ha kell, akkor esetleg a matekban segíthetek. - ajánlotta fel.
- Nem lenne rossz. - néztem fel rá.
Ő egy kedves mosollyal ajándékozott meg.
Elindultunk hozzánk. Útközben picit beszélgettünk.
- Anya, Luke még marad egy picit, mert segít a matekban... - mentem a konyhába, ahol anya a telefonomon pötyögött. Kérdőn néztem rá. - Te mit csinálsz?
- Semmit... - nézett fel a készülékemből, majd felém nyújtotta.
- Jó estét! - lépett mellém Luke.
- Szervusz. - köszöntötte őt anya.
- Erre gyere. - indultam el a lépcsőkhöz. Luke követett. Bementünk a szobámba. Felkaptam az ajtóm mellett lévő babzsákot, aztán átvittem az íróasztalom előtt lévő gurulós székem mellé. Leültem a székre, aztán intettem Lukenak, hogy üljön le a mellettem lévő babzsákra. Előkaptam a matek füzetem és könyvem. Kinyitottam a tankönyvet azon az oldalon, amelyiken a házi példák vannak.
- Melyiket nem tudtad? - jött közelebb hozzám, majd a könyvet kezdte fürkészni.
- Ezt... - mutattam rá a példára.
Ezután a tőlem alig 15 centiméternyire lévő srácra néztem. Elmosolyodtam a rajta lévő pandamacis sapira pillantva. Gyönyörűen formázott arcára vittem a tekintetem. Felém fordult. Elmosolyodott, így megjelentek az almácskái. Kék szemei gyönyörűen csillogtam. Hogy nem vettem eddig észre, hogy egy ilyen csodálatos srác közelében lehetek?! Egyáltalán nem értékeltem!
Nagy kezével elsimított az arcomból egy tincset, majd a fülem mögé tűrte. Egymást fürkésztük. Elvesztem két szép szemében. Hirtelen megcsörrent a telója. Kikapta a nadrágja zsebéből a készüléket, aztán beleszólt.
- Haló? Ó... Hello... Stelláéknál... Segítek neki a matekban, de ez téged miért is érdekel?!... Na, persze... Nemsokára megyek... - beszélt a készülékbe, majd kinyomta. Gyengéden rám mosolygott.
- Calum hívott... - mondta halkan.
- Ennyire hiányzol neki? - nevettem.
- Úgy tűnik... - nevetett ő is.
Lekaptam a fejéről a sapiját, majd felhúztam a sajátomra.
- Jól áll. - mosolygott, miközben a haját igazgatta.
- Gyere, megcsinálom a frizkódat! - álltam fel, majd megfogtam a kezét és magam után húztam. Átmentünk a fürdőszobába, ahol kiszedtem a szekrényből egy doboz hajzselét és egy flakon hajlakkot.
- Nem érek fel a hajadig... - mondtam picit csalódottan.
Luke letérdelt elém, hogy elérjem. Tettem a tenyerembe egy kis hajzselét, aztán zselés ujjaimmal oldalra fésültem szőkés haját.
- Még nem szeretnénk, ha megkérnéd a kezét. - lépett be a szobába anya. Mindketten elnevettük magunkat.
- Csak a haját csinálom... - mosolyogtam anyára.
- Tudom, csak elég fura ez a helyzet... - nézett le Lukera.
- Még térdelve is majdnem akkora, mint én. - nevettem.
Luke attérdelt mellém. A számig ért. Felé fordultam, majd egy nagy puszit nyomtam puha arcára. Elmosolyodott.
- Na, fodrászkodj csak tovább! - mondta anya mosolyogva, aztán magunkra hagyott.
Leöblítettem a kezemről a zselét, majd még fújtam egy kevés hajlakkot Luke hajára.
- Lesd meg a művem a tükörben. - mosolyogtam rá kedvesen.
Felállt, aztán belenézett a mosdó feletti tükörbe.
- Na, mit szólsz? - néztem rá.
- Tetszik. Köszi. - mosolygott le rám.
- Jól áll neked. - bókoltam neki.
Visszamentünk a szobámba, aztán leültünk ugyanúgy, ahogy azelőtt.
Megcsináltuk a matekot, viszont nekem még meg kellett tanulnom az irodalmat.
- Azt hiszem, én akkor elmegyek, hogy nyugodtan tanulhass. - szólt halkan.
- Ne! ... Ne menj! - néztem fel a füzetemből.
- Nem zavarok? - kérdezte.
- Ugyan! Te mikor zavartál? - mondtam. - Hogy ne unatkozz itt van a laptopom. Nem tart sokáig megtanulnom az irodalmat... - adtam a kezébe a laptopot. - Érezd otthon magad! - mosolyogtam.
- Rendben. Köszi. - mosolygott vissza.
Visszamerültem az irodalomba. Már jó pár perce tanulhattam, amikor szinte éreztem, hogy Luke engem néz. Nem törődtem vele különösebben. Megtámasztotta két kezét a laptop felnyitott képernyőjének szélén. Kezeibe fogta a telóját, és úgy fotózgatott engem. Felnéztem rá.
- De sunyi vagy! - nevettem. - Majd csinálunk együtt képeket, miután tanultam. - tanácsoltam, aztán még hozzátettem. - Viszont légyszi' ülj vagy feküdj át az ágyra, mert egy picit elvonod a figyelmemet. - pirultam el.
Az ő orcája is rózsaszínes lett; mellé társult gyönyörű mosolya.
Átfeküdt az ágyra, én meg belemerültem a tanulásba.
Kb. 15 perc múlva már hibátlanul eltudtam mondani, így befeküdtem Luke mellé.
- Már szinte hozzád nőtt a sapim. - mosolygott.
- Az enyém lehet? - csillantak fel szemeim.
- A tiéd. - mosolygott tovább. - Akkor készen állsz a képre? - kérdezte.
- Készen.
Kinyújtotta kezét, amiben a telója volt. Csináltunk egy alap mindketten csak mosolygunk képet, aztán felé fordultam és egy puszit nyomtam az almácskájára. Megnéztük, hogy sikerült a kép. Aranyos lett.
Ezután twitteren nézelődtünk, majd miután meguntuk, úgy döntöttünk, hogy nézünk néhány vicces videót a Youtube-on. Egy csomót nevettünk, aztán valahogy álomba szenderültem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)