4. fejezet: Meglepetés vendég

Sziasztok. :)
Bizony, késtem sajnos egy teljes hetet a résszel! Sajnálom, remélem kiengesztellek titeket a bejegyzés tartalmával! Várom a komikat és új feliratkozókat!
So I hope you like it! Jó olvasást! :))
-------------------------------------------------------------------------------
Kérdőn bámultam a laptop képernyőjét. Inkább kikapcsoltam az egész szerkezetet, aztán csak ültem az ágyamon és néztem ki a fejemből. Felriadtam a bambulásból, amikor hirtelen megszólalt a csengő. Lesiettem a lépcsőkön, hogy kinyissam az ajtót. Pislogtam párat, mert azt hittem csak káprázik a szemem.
- Jó estét! - köszöntött.
- Ca-Calum! - néztem végig rajta.
- Úgy hívnak... - viccelődött. - Csini pizsama. - mért fel magának.
Ujjatlan póló rövid nacival. Halvány zöld színű és a pólón egy maci táncol.
- Öhm... Mit keresel itt? - tettem fel kérdésemet.
- Azt írtad, hogy szerinted már nem fogunk találkozni többet, ezért kiszedtem Lukeból, hogy hol és merre laksz, aztán eljöttem. - magyarázta, még mindig mosolyogva méregetve engem. - Öö... Nem mehetnék be? Kezd hideg lenni... - szólt összébb húzva magát.
- Jaj, de ... Gyere! - tártam kijebb az ajtót.
- Most is érzem a parfümödet. - mondta, amikor belépett az ajtón és mellém állt.
- De a nevét nem tudod! - mondtam huncutul.
- Majd úgyis megtudom! - kacsintott rám. - Szép házatok van! - dicsérte meg lakhelyünket.
- Köszi.
- Kivel beszélgetsz?! - jött le a lépcsőkön anya.
- Csókolom. - köszöntötte anyámat aranyosan, akárcsak egy kisfiú.
- Ó... Szia. - köszönt vissza neki mosolyogva.
- Stella, vehetnél fel valami mást magadra... - utalt a pizsamámra.
- Engem nem zavar, hogy pizsiben van, hiszen este van már. - szólt Calum.
- Nem baj... Stella, menj és öltözz át! - adta ki a parancsot.
Felmentem és magamra kaptam egy cicanadrágot, melltartót és egy 'LOVE' feliratú pólót. Lesiettem a földszintre.
Anya és Calum hangját a konyhából hallottam, így oda mentem. Mindketten felmértek maguknak.
- Megfelel? - néztem anyára.
- Meg. - felelte.
Egy darabig hármasban beszélgettünk, aztán nem tudom, honnan jött a bátorságom, de megkérdeztem Calumtól, hogy fel-e megyünk a szobámba. Beleegyezett, így fellépkedtünk a lépcsőkön.
- Tényleg én vagyok a kedvenced a bandából? - kérdezte, amint beléptünk a szobámba. A fejem szinte lángolt.
- Igen. - fordultam felé összes bátorságomat összeszedve.
A szemébe néztem.
- Örülök. - mosolygott.
Leültünk az ágyamra. Kínos csendben üldögéltünk, aztán eszembe jutott valami, vagyis valaki.
- Hogy-hogy nem a barátnőddel vagy? - kérdeztem rá.
- Nem tudom. Úgy éreztem, el kell jönnöm hozzád... - kaptam meg a választ. - De honnan tudod, hogy it van ő is? - kérdése miatt elég kínosan éreztem magam.
- Láttalak titeket a városban... - feleltem halkan.
- Tudom... Én is láttalak. Eléggé siettél...
- Még mi mindent mesélt neked rólam anyám? - váltottam témát.
- Az titok. - vonta meg a vállát.
- Ne már! - szóltam kicsit csalódottan. - De gonosz vagy! - tetettem felháborodást.
- Gonosz vagyok?! - vágott ugyan olyan szomorú fejet, mint tegnap.
- Igen! - fontam össze magam előtt a karjaimat.
Még erőteljesebben 'szomorkodott'. Még a szemei is kidülledtek. Kitört belőlem a nevetés.
- Ne nevess ki! - fonta össze maga előtt a kezeit most ő.
- Akkor ne vágj ilyen fejet!
- Milyet? Erre gondoltál? - bandzsított be.
- Hülye! Ez még rosszabb volt! - nevettem még jobban.
Mostmár ő is elnevette magát.
Miután kinevettük magunkat, még mindig tudni akartam, hogy mennyi kínos dolgot mesélt neki anyám, így ajánlatot tettem Calumnak.
- Ha elmondod, hogy miket mesélt anyám, akkor én is elmondok neked egy titkot.
- Már tudom, milyen parfümöt használsz.
- Nem a parfümömről van szó. Ez egy olyan dolog, amiről senki sem tud. Még a szüleim se... - magyaráztam.
- Oké. Felsorolom miket mondott, aztán te jösz. De ne verj át! - egyezett bele.
- Nem foglak! - mosolyogtam kedvesen.
- Szóval... Legtöbbet a gyerekkorodról mesélt és azt mondta, hogy örül neki, hogy megismertél minket, mert azóta többet mosolyogsz. Igaz, hogy nincsenek barátaid? - tette fel azt a kérdést, amitől a gyomrom görcsbe rándult.
- Öö... Vannak azért... - hazudtam.
Calum felvont szemöldökkel nézett rám.
- Oké... Nincsenek... - hajtottam le szomorúan a fejem.
Egy picit könnyesek lettej a szemeim.
Cal közelebb húzódott hozzám, majd átkarolt.
- Mostmár vannak, hiszen itt vagyok én, meg Luke, Mikey és Ash. - vigasztalt.
Ránéztem, aztán boldogan átöleltem. Karjaimmal körül fontam a nyakát, a fejem pedig a vállába fúrtam. Ő kicsit hezitált, de végül körül fonta karjaival a derekamat.
Ekkor kinyitódott a szobaajtó és anya lépett be a szobámba egy tálcával a kezében. Calummal máris szétváltunk.
- Hoztam nektek limonádét és egy kis ropit. - mosolygott anya, majd lerakta az íróasztalomra és kiment.
- Akkor elmondod azt a titkot...? - szólalt meg Cal.
- Persze, de senkinek sem árulhatod el! Szóval... Novemberben elmentem egy tetkószalonba és csináltattam egy tetkót. Szerencsém volt, hogy megcsinálták, mert emígy nem lenne megengedett egy 15 évesnek... - meséltem, majd lehúztam a pólóm ujját, hogy szabadon legyen a vállam és a lapockám, ahova egy rózsa van rátetoválva csak úgy feketével.

Cal döbbenten bámulta.
- Azta... Igen jól néz ki. -mondta majd megérintette.
- Köszi. - mosolyogtam.
Ezután magam elé kaptam a laptopomat, aztán bekapcsoltam.
- Mindjárt jövök. - álltam fel, majd a helyemre tettem a gépet. Átmentem a fürdőszobába, mert pisilnem kellett. Megmostam a kezem, aztán már vissza is voltam.
Calum a laptoppal az ölében ült. Helyet foglaltam mellette.
- Csináltam magamról néhány képet, hogy legyen még több. - mutatta őket végig. Jó 'néhány' volt.
- Most csinálhatnánk együtt is, ha már tegnap nem jött össze.
- Oké. - ültem közelebb hozzá, hogy benne legyek a képbe.
Elég sok pillanatképet csináltunk: bandzsítunk; nevetünk; csücsörítünk; Cal továbbra is csücsörít, én rajta nevetek; durcásan néz rám, én még mindig nevetek; ő nekem ugrik és elkezd csikizni bosszúból - erről van kb. hét kép; dircásan ülök, ő pedig engem néz; mindketten magunk előtt összefont karokkal ülünk és duzzogunk.
- Most már mennem kéne. - állt fel.
- Öö... oké. Kikísérlek. - álltam fel én is.
Lementünk az előszobába. Ott mindketten felkaptuk a kabátunkat, cipőnket, sapinkat. Kiléptünk az ajtón, aztán még kikísértem őt a kapuig.
- Hát, akkor szia. - ölelt meg. - Jó volt nálatok és köszönöm, hogy én lehettem az első, aki megtudta a titkodat. - mosolygott.
- Nincs mit. Szia. - mosolyogtam vissza rá.
- Jó éjt! - szólt, majd elindult.
- Jó éjt! - mondtam én is.
Nem mentem be a házba, bármennyire is kezdett hűvös lenni. Csak néztem utána. Boldogan!
Egy kéz érintette meg a vállam. Hátra néztem. Anya volt az.
- Aranyos fiú. - mondta.
- Tudom. - mosolyogtam.
- Gyere. Menjünk aludni. - szólt pár perc után.
Felmentem a szobámba, aztán átöltöztem pizsire. Rápillantottam az ágyra, ahol megláttam Calum kulcsát. Kezembe fogtam a telefonomat, aztán írtam neki egy üzenetet: 'Itt hagytad a kulcsodat! Stel'. Az asztalomra tettem a kulcsot, aztán lefeküdtem aludni.

*Calum szemszöge*
Beléptem a szállodába, aztán amikor a szobám elé értem, hosszú keresés után rájöttem, hogy valószínűleg Stelláéknál hagytam a kulcsot. Megkopogtattam az ajtót. Maddie kinyitotta, majd egyből adott is egy kérdést.
- Hol voltál? - hangja ideges volt.
- Sétálni a városban. - hazudtam.
- Ilyen sokáig? - vonta fel szemöldökét.
- Londonban vagyunk. Itt mindig ellehet ütni az időt...
- Aha... - szólt cinikusan.
Bemenkültem a fürdőszobába, nehogy újabb kérdést tegyen fel vagy esetleg megzsaroljon.
Beálltam a langyos zuhany alá, ami nagyon jól esett. Még mindig Stellán járt az eszem. Tegnap óta, amióta megismertem, állandóan rá gondolok. Barátnőm van, de mégis... Ő olyan más. A gyönyörű barna haja, a mogyoróbarna szemei, a bőre, az illata... minden... Megráztam a fejem, hogy kirázzam belőle ezeket a gondolatokat, hiszen nekem itt van Maddie.
Rácsavartam a csípőmre egy törölközőt, aztán kimentem a hálóba. Maddie idegesen nézett rám. A telómat tartotta a kezében...
- Ez ki?! - nyomta a képembe a készüléket, aminek képernyőjén egy üzenet volt megnyitva Stellától.
- Egy kedves ismerősöm... - feleltem.
- Aha... Nála voltál, mi?! - üvöltötte. Arcán végig folyt egy könnycsepp. Felé nyúltam, hogy letöröljem.
- Ne érj hozzám! - lépett hátrébb.
- Maddie... Igen, nála voltam, mert jóban vagyunk, de semmi több! Nem csaltalak meg...! - fakadt ki belőlem.
- De hazudtál nekem! - ült le szomorúan az ágy szélére.
- Igen, mert kiakadtál volna...!
- Így nem akadtam ki?!
- De igen, viszon, ha nem tudtad volna, akkor most nem lenne ez! Bocsánatot kérek, hogy hazudtam! Nem akartam, de nem volt más választásom!
- Őszintének kéne lenned velem!
- Tudom! Sajnálom, hogy hibáztam! Megbocsátasz?
- Meg. - szólt rövid gondolkodás után. Megöleltem, aztán egy finom csókot nyomtam puha ajkaira.