14. fejezet: A rajongók kedvesebb fele

Helloka. :)
Nagy lustaságom végre véget ért, ami egy új részt eredményezett. Remélem tetszeni fog nektek, még így a hosszas késés után is. Számítok pár visszajelzésre - ezalatt néhány kommentet, esetleg egy-két feliratkozót értek, illetve, aki szeretne csatlakozhat a Facebook-csoportba.
Jó olvasást! :)
FB-csoport: We need to be together
----------------------------------------------------------------
Ekkor hallottuk, hogy kizáródik az ajtó, vagyis valamelyik szülőm hazaért.

- Te jó Isten! - nézett körül anya a konyhába lépve.
- Itt meg mi a fene történt? - kérdezte apa.
Callal még mindig egymást öleltük és úgy néztünk rájuk. Inkább elhúzódtam tőle.
- Nyugi! Feltakarítjuk! - nyugtatgattam őket.
- Hát, még szép! - tette csípőre a kezét anya. - De azért nem lenne rossz tudni, hogy mégis mit műveltetek.
- Először próbáltunk feltörni néhány tojást egy kézzel, aztán végül csatáztunk - magyaráztam.
- Elhasználtátok az összes tojást, ugye? - kérdezte anyukám.
Bólintottam egyet.
- Akkor takarítás után elmentek a boltba és vesztek! - hangzott el "büntetésünk".
- De Calnak nem lesz miben jönnie - jeleztem, hogy a srác nadrágja is olyan lett.
- Majd én adok neki egy melegítőnadrágot, meg egy pólót is - szólt apa kedvesen mosolyogva a magas srácra.
- Köszönöm - biccentett Calum.
Elsiettünk a felmosócuccokért, aztán munkához láttunk. Viszonylag gyorsan végeztünk a takarítással. Felmentünk az emeletre apával és Callal. Ők ketten bevonultak a hálóba, hogy apa kölcsönözzön neki ruhákat, én pedig a szobámba mentem átöltözni. Egy fekete-fehér csíkos pólót és fekete nadrágot vettem fel. Ezután átsiettem a fürdőszobába, hogy helyrehozzam a hajam. Pár percig csak döbbenten bámultam a frizurámat, amire már félig rászáradt a tojás. Nem tudtam, mit kezdjek vele. Végül megpróbáltam átfésülni, ami nehézkesen, de sikerült, aztán egy copfba kötöttem. Borzalmas látvány volt még így is, de kint már sötétedett, így gondoltam elmegy.
Kiléptem a fürdőszobából, aztán lelépkedtem a lépcsőkön. Cal már lent várt egy szürke melegítőben, fekete pólóban, rajta szürke szvetterrel és a fején a sokásos sültös sapijával, aminek sültje hátulra került. Tökéletesen festett. Mellette én elvesztem, de eléggé.
- Anya kérhetek pénzt a tojásokra? - kiáltottam a cipőmet rángatva a lábamra.
- Persze, de még felírtam néhány dolgot, amit vehetnétek - jött oda hozzám, majd a kezembe nyomott egy papírt, ami tele volt írva. Hát, igen... "Néhány" dolog.
- Ezt mind hozzuk is haza? - néztem anyára.
- Calum erős, így cipelheti a nehezebb dolgokat - vonta meg a vállát, aztán eltűnt.
- Szuper - mondtam, majd kizártam az ajtót és kiléptem rajta. Utánam Cal is.
- Miket kell vennünk? - kérdezte, aztán kikapta a kezemből a papírt. Gyorsan végignézte a listát.
- Hát, ez sok lesz, de majd megoldjuk - mosolygott le rám.
- Mi mindent - viszonoztam.

Mostmár messzebbre kellett mennünk, ugyanis sajnos pont az élelmiszerbolt van a legtávolabb tőlünk. Az odafelé úton jó páran megbámultak minket, ami fura volt. Azt nem tudom, miért... A sötétben nem hiszem, hogy látszott, hogy tojásos a hajam. Valószínűleg Calt nézték a fiatalabbak, hiszen hozta a szokásos 'túl jól nézek ki' formáját. A mellettünk elsétáló idősebb emberek gyakran egy aranyos mosolyt címeztek nekünk. Lehetséges, hogy a magasságainkon mosolyogtak, hiszen Cal kb. másfél fejjel magasabb tőlem.

Besétáltunk az üzletbe. Kedvesen üdvözöltük az elárusítólányt, akin láttam, hogy szimpatizált Calummal.
A srác vitte a kosarat, amibe én folyamatosan pakoltam a termékeket, amiket anyukám felírt a papírra. Teli kosárral értünk a kasszához. Kirakodtunk, aztán a magas, vékony, hosszú barna hajú lány elkezdte bekasszálni. Cal pakolt a táskába, míg én csak csendben figyeltem az eléggé feszült lányt. Igen, Calum jelenléte zavarta őt ennyire össze. Míg fizettem, mellém állt a srác. A lány kissé remegő kézzel adta oda nekem a visszajárót.
- Köszönjük. Szia - mosolyogtam rá együttérzően.
- Cső - köszönt Cal is.
A lány csak hlkan odabökött egy "sziasztokot".
- Feltűnt neked, hogy mennyire zavarba hoztad azt a szegény lányt? - kérdeztem felfelé nézve a Calumra, amikor kiléptünk a boltból.
- Persze - vigyorgott büszkén. - Rajtad is észre szoktam venni - tette hozzá.
Nyeltem egyet.
- Oh - nyögtem ki.
- Feltudnám sorolni a reakcióidat - szólalt meg újra. - Például, amikor bókolok neked, mindig elpirulsz, ami nagyon aranyos - kezdett bele a felsorolásba. - Amikor ma a pultnál mögéd álltam, éreztem, ahogy remegtél, vagyis zavarban voltál a közelségemtől.
- De akkor túl közel voltál... És... És... Fura volt, mert - kezdtem magyarázkodni.
Nem tudtam fojtatni, mert nem volt mit mondanom. Igaza volt. Nagyon is zavarba hozott, akárcsak már azelőtt ezerszer.
- És, mit vált ki belőled az én közelségem? - csúszott ki a számon a kérdés.
- Hát - kezdett volna bele, ha nem sikítja el mellettünk valaki magát. - Na, basszus - csúszott ki Cal száján, amikor meglátta, hogy néhány rajongó az.
- Megfogom a táskát, amíg beszélsz meg fotózkodsz velük - mondtam felnézve rá.
- Nem futhatunk inkább el? - kérdezte, amolyan 'na, ne már' stílusban.
- Ne legyél már gonosz! - vettem el tőle a táskát, aztán félre álltam.
Mosolyogva néztem, ahogy boldogan pózolnak Cal mellett a szebbnél szebb lányok.
- Lenne kedved rajta lenni a képen? Hiszen Calumhoz tartozol - kérdezte tőlem mosolyogva egy szőke lány.
- Nem is tudom - hezitáltam.
Cal biccentett a fejével, hogy menjek oda, aztán a lány még egyszer kérte.
- Rendben - mosolyogtam. - Hova tegyem addig a táskát? - gondolkodtam hangosan.
- Majd én fogom - vette el tőlem Cal.
Beálltam a srác másik oldalára, ő meg gyengéden átkarolta a derekamat.
A táskát a lábai közé támasztotta. Mindhárman elvigyorodtunk, aztán már el is készült a fotó. Egy alacsony lány lépett elénk, aki kamerázott.
- Köszönnétek Roxanának? - kérdezte.
- Szia, Roxana - szólt Cal továbbra is karolva engem.
- Hali - intettem kedvesen a kamerába.
- Mehet egy újabb kép? - jött egy másik lány.
- Mehet - mondta Calum.
A lány beállt mellé, aztán megint elkészült egy kép. Ezután már csak beszélgettünk velük, miközben Cal még mindig karolta a derekam.
- Hát, azt hiszem, nekünk mostmár mennünk kéne - szólalt meg a magas srác.
- Maradjatok még egy picit beszélgetni! - kérleltek minket egyszerre többen.
Felnéztem Calra jelezve, hogy maradjunk még. Beadta a derekát, úgyhogy a lányok éljenezni kezdtek, miközben mi csak nevettünk.
- Calum, mi ez az új cucc rajtad? - kérdezte az egyik lány.
- Hát, öhm - kezdett bele.
- Otthon történt egy kis baleset, ezért most az apukám cuccai vannak rajta - fejeztem be helyette.
- Ja - nyögte ki Cal.
- Mi volt az a baleset? - kíváncsikodtak.
- Tojásokat próbáltunk feltörni egy kézzel, amiből aztán csata lett - felelte Calum vigyorogva nézve le rám. Viszonoztam.
- A hajam még mindig tojásos, mert ez a kiwi rámöntötte a tálban lévő tojáslét - szóltam, aztán picit durcásan megböktem Cal oldalát.
- Hé! - kapott oda a szabad kezével.
Elnevettük magunkat a lányokkal. Szerencsére a kiwi is megenyhült, így ő is hangos hahotázásban tört ki.
Ezután elköszöntünk a rajongóktól és elindultunk vissza hozzánk. Csendben sétáltunk egymás mellett.
- Mi van, durcizol? - néztem fel az arcára.
- Nem - vágta rá. Hangnemén éreztem, hogy nem mondott igazat, de inkább nem firtattam. Beléptünk a házba, ahol nagyon finom illatok kavarogtak. Leraktuk a bevásárolt dolgokat a konyhapultra.
- Megvettünk mindent - mondtam anyukámnak, aki épp a mosogatógépbe pakolt.
- Rendben. Tegyétek őket a helyükre - szólt, aztán becsukta a gép ajtaját és kivonult a konyhából.